Nézzük meg például a Bellunó közeli Wilach- Villach (német kiejtése: filah), Karintia tartomány 2. legnagyobb városának (46.61028; 13.85583) mi a szlovén neve? Ez így hangzik: Beljak. Ismert dolog, hogy a fény, a villanás ősi szava a BEL/BIL/VIL tőből ered. (Ebből származik a világos szavunk is). A b-v betűk felcserélődése más nyelvben is megfigyelhető, általában ott ahol – két ajakkal ejtett, bilabiális – angolos „w”-t használtak, hajdanán. Például az angolban a Willy→Billy személynévnél, vagy vegyünk egy közismertebb példát. A görög Bazil-Vaszil, abar-avar, vagy a Bálint név latin alakból való kialakulásának sorrendje: Valentin→Valent→Balent→Bálint. (valens jelentése erős, egészséges.). Nem véletlen, hogy a ciril ábc „B” jele a „v” hangnak felel meg. (A „Б”-t a latin „b”-ből alakíthatták ki.) Béc (Vásáros) neve németül: Wetz. (A német Wetz név feltételezi, hogy a Maros megyei Székelyvécke neve is valaha Béc lehetett.). Ez kifejezetten német nyelvi sajátosság, míg a dentolabiális „v” hang „b”-vé válássa foghiányra, pöszeségre utal. Nagyon valószínű, hogy Anonymus Gestájában a sokat vitatott „blach” népnév azonosítása az oláhokkal („vlach”-okkal), ilyen egyszerű magyarázattal igazolható lenne[1]. Azonban a „Vlach” ógermán eredetű szó: „Walha”. Eredetileg a Galliában élő romanizált keltákat hívták így, ezért ezt a magyarázatot el kell vetni. (A „vlach=uláh” magyarosítás viszont megállja a helyét.) A szlovénok, ha nem is voltak névadók, de névátörökítők – mindenképpen. A magyar nyelvben a legtöbb szláv szó ószlovén eredetű. A jövevényszavaink, és a 10-13. századi szlávnak tartott földrajzi helyneveink, az avar (magyar)-szláv együttélés időszakából maradhattak ránk. A történészek úgy tartják, hogy a szlovénok az avar uralom elől a 7. sz. közepén Valuk nevű kenézük (knez) vezetésével csatlakoztak a Samo vezette szláv törzsszövetséghez. 745-ben a szlovénokat a Frank Birodalom bekebelezte. Ez érezhető a Wilach-Beljak név alakulásán is. Wilachtól DNy-ra (kb. 50 km légvonalban) Szlovéniában található egy kis hegyi falu, amelyet Podbélának hívnak. (46,2458; 13,4550). A Dráva itteni (jobboldali) mellékfolyójának a neve: Bela (Vellach). Itt karintiai szlovének laktak, már a 7. századtól kezdve, akik az avarok és a bajorok közé szorultak. Van itt 1500 m-es Bela csúcs, Bela völgy, sőt Vellach/Bela, Weissenbach/Bela település is, ahol Bela ered. (Ausztria határán, Karintiában 46,4249; 14,5465) Ezeket a helyeket csak a csoporttérképen jelöltem, régmúltjukat még nem ismerem.
Lehetséges az, hogy évszázadok múlva is nyoma maradjon egy letűnt népnek? Az alábbiak szerint van erre egy különösen szép bizonyíték, ami így hangzik: Svájcban, a Kanton Valisban lévő Anniviers-völgy lakói a hunok leszármazottjainak tartják magukat. A völgy Svájc déli részén, Sierre nevű város közelében, a Rhône folyó bal partjától indul, és felnyúlik egészen a Pennini Alpok (más néven:Wallisi-Alpok) 3-4000 m magas hegyláncáig. Ógermán neve: Eifischtal. A völgyben élőkről már a XVIII. századtól fogva rendszeresen találunk említést a dokumentumokban, annak ellenére, hogy teljesen el voltak zárva a szomszédos völgyek, de különösen a Rhône-völgy lakóitól. Mark Theodor Bourrit, a genfi székesegyház kántora 1781-ben írja, hogy mennyi gondot jelentettek annak idején a sioni püspökségnek az Eifisch-völgy (Val d'Anniviers) lakói, akik sokáig pogányok voltak és konokul ragaszkodtak régi pogány hitükhöz, még akkor is, amikor már egész Wallis régen a kereszténységnek hódolt. Minden történeti forrás megegyezik abban, hogy az Eifisch-völgy lakói későbben vették fel a kereszténységet, mint a Rhône-völgy más lakói. Az egyházhoz hű wallisiak Beauregard várának lakóit kiéheztették, és a várat lerombolták. (A kiugró sziklára épített várat a 11. század végén építhették, ma már csak az alapjai láthatók.) Az anniviardok 1460-ban behódoltak a sioni püspöknek. A térítést a hagyomány Raron vár urához, a normann Witschard-hoz köti. A megbékélés és a kiengesztelődés révén Witschard bekerült az Eifisch-völgyi hunok megtérítésének történetébe. Kiszely István a „A svájci "hun völgy" című írásában Horváth Mihályt idézve több földrajzi (hegyhát, dűlő, patak, helység) nevét sorolja fel, amely a hun-magyar névadásra utal. 1881-ben, Horváth Mihály így írt erről a témáról: "Azt gyanítják, hogy a régi hunok utódai. E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4-5000 lélekből áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat, s sajátságos nyelven beszélnek, de máskülönben a szomszéd vidékek népeitől alig különbözteti meg őket valami. Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szőke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak. Orruk közönséges, álluk széles, s nyakuk erős és vállaik kiemelkedők, de átlag alacsony termetűek. Nyelvük, mely most a francia nyelv s műveltség gyors terjedése következtében kiveszésnek indult, egyetlen európai nyelvhez sem hasonlít, de alaposan eddig nem is ismertették, valamint szokásaikat sem, de ami világra jutott, az saját mondásaiknak hitelét némileg valószínűvé teszi. Különösen érdekes adat, hogy temetkezésnél a halott mellett több óra hosszat sírnak és üvöltöznek s a temetés után hosszú élénk tor következik, s hogy végre a lakosoknak nagy hajlamuk van a kóborlásra. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb. Nagy kár volna, ha e nyelv előbb elpusztulna, mielőtt azt szakértők egész részletességgel tanulmányozhatnák". (Megjelent: A Föld és Népei című kötetben). A bemutatott térképen számomra a Gugra (La Gougra) patak fölött magasodó hegylánc kezdő hegycsúcsának a neve – Bendéla -- különösen érdekes. Nagy valószínűséggel ez a hegycsúcs megegyezik a ma Becs de Bosson nevű csúccsal. (N 46.16735 E 7.51842). Honnan származhat az Aare folyó partján 1191-ben alapított Bern, vagy St. Gallentől keletre lévő Berneck (N 47.42548 E 9.61351) város neve? Senki sem tudhatja pontosan, mert a város nevének eredete még ma sem tisztázott. A legenda szerint lehet egy medve a névadó (It is of Old German origin, and its meaning is "bear"), vagy az Aare kelta neve, ami a berna szóra vezethető vissza. De a Bär és a Bern szavak kapcsolatának nincs nyelvészeti alapja, a kelta meg lehetne akár hun is, mert ennek legalább vannak történelmi alapjai, nyomai.
Kutatásom kezdetén még úgy ítéltem meg, hogy az ország nyugati felében kevesebb BLC nevet találok, mivel a későbbi névadási gyakorlat inkább az „őr” szó használatát hozta be. Rá kellett jönnöm arra, hogy sok esetben ma már csak nyomaiban fedezhető fel az egykori település, és akkor is úgy, mint egy nagyobb helység része. A fentebb felsorolt helyek erre példák. A bővített térképemen is jól látszik a változás. Látható, hogy északon a Duna, délen a Dráva nem szakítja meg az őrhelyek láncolatát, hanem a túlsó parton az folytatódik. Ezért a mesterséges csoportosításomnak nincsen logikai magyarázata, a határvonalak összemosódnak.
Az Őrség. Magyarországon és Szlovéniában csaknem harminc falu tartozik az Őrséghez, amiről köztudott, hogy az országot védelmező gyepűvonal fontos szakasza volt, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Őrvidék. Horvátul, szlovénül Gradiščanska, vendül Gradišče, cseh nyelven Hradsko. Ennek hatására újabban kezdik Várvidék-re magyarosítani – szerintem helytelenül. Őseink vajon miért nem hívták Várvidéknek? Már volt szó Sarwar-ról a 8. századból (Götz László idézet), tehát őseink ismerték a vár szót. Sőt! A vár szó előfordul Mózesz Khorenacsinál (Moses of Khoren, vagy Movses Khorenatsi) is, aki a kaukázusi hunok fővárosát Varacsánnak mondja. Mai helyneveink között is megtalálható az ennek megfelelő Várkony, amely az avarként emlegetett avarhunok, vagyis várkonyok emlékét őrzi (a vár és az avar genetikusan összefügg). A vár szó tehát biztosan összeköti a hun és a magyar nyelvet. (Varga Géza: A hunok nyelve http://www.tar.hu/vargageza/a_hunok_nyelve.htm). Az pedig, hogy a latin szövegekben sokszor „uar” formát találunk, nem azt jelenti, hogy a magyar nyelvből hiányzott a „v” hang, hanem csak azt, hogy a latin írásban ekkoriban az u, w, v betűket gyakran felcserélték. A Borsova és a Tisza összefolyásának szögében épült Vár (Mezővári) temetőjében avar kori leletekre bukkantak. A maradványaiban ma is felismerhető földvárat a helytörténeti irodalom Borsova várának tartja, és nevét első ispánjáról, Borsról eredeztetik. A Borsova patak, a Borzsa-havas, a Borsova vár nevek elemzése, viszont arra engednek következtetni, hogy ezek a honfoglalást követő szláv betelepülésekkor keletkeztek, és a „vár” szó jelzőjének szerepét töltik be, a szláv nyelv szabályai szerint. Míg a „Vár” név, az avar kori régészeti leletekkel lehet egyidős. A szomszédos helyneveket a „vár” szóval együtt az avarok adhatták, illetve rájuk vonatkozhattak: Becs (Tiszabecs), Bilok (Tiszaújlak), Bilke (Bilky), Bilin (Bilyn), Bila (Bagolyháza), Berec (Vereckei-hágó), Bics (Drogobics). Ezeket a neveket egyenként elemezni fogom, itt kizárólag a „vár” szó és helynév – Árpád bejövetele előtti keletkezésének lehetőségét szerettem volna igazolni.
A Burgenland név, pedig -- a Nagymoráviától visszhangzó -- Trianon szüleménye. A tükörfordítás éppen az ősi jelző, őrző értelmet tünteti el. A mongol invázióig őseink elhanyagolták a belső várak építését, megerősítését, és valójában csak a nyugati és déli határvárakról gondoskodtak. (Ez a magyarázat arra, hogy miért csak elvétve találhatók Bela, Belec nevű helységek az ország belsejében, míg a gyepűn gyakoriak.). Ma már a grad valóban várat, várost (várast) jelent. De ugyanakkor jelentése az épít, épület, kerít, elhatárol szavak értelmére vezethető vissza és nem véletlen, hogy az ősi magyar Eörség-nek a megfelelője Gradišće volt, és nem valószínű, hogy ez Grác városáról kapta a nevét.[2] Éppen fordítva történt: a 6. században a szlávok érkezésekor avar uralom volt a vidéken. Ők alkották a város nevét a Gradec, azaz kis vár, körülkerített hely, értelmű szóból. Ebben az időben, sőt régebben, a megerősített „várak” kb. 180 négyszögöl területű, árkokkal, bevert karókkal, körülvett helyek voltak. A bennük talált csonteszközök után szokták ezeket „csontos gorodiscsének” is nevezni. Az őskori emberek igen fejlettek voltak és nagyon jól meg tudták választani saját váraik helyét, az építési módszereket. Olyan földsáncokat készítettek, melyek hozzáidomultak a terephez, belsejüket szárazon rakott kőfalakkal vagy faszerkezetekkel erősítették meg. Nem ritkán az ilyen őskori erődökben középkori vár is található, mivel ebben az időben is azt találták a legjobban beépíthető terepnek, amit az őskorban is annak véltek. De folytathatnám a gondolatmenetet úgy is, hogy az őr=eör azaz erő, amihez –d képzőt kapcsolva kapjuk az erőd=vár szót. Erősd, Sepsiszentgyörgytől 21 km-re délnyugatra az Olt folyó jobb partján elterülő síkságon, a Hermány-Baróti hegység délnyugati lábánál, a Barcaság szélén fekszik. Orbán Balázsnál olvashatjuk: „Erősdön innen negyed órára egy önálló, elől az Olt, hátul a Várpatak mély medre által körül ölelt Csókás nevű hegycsúcs van, melyre a hagyomány várat helyez.” A várból hallstatt-kori és Árpád-kori leletek kerültek elő, melyek a vár használatának korát is meghatározzák. Ez alapján – követve Csorba Béla gondolatmenetét -- akár javasolhatnánk a Burgenland visszamagyarosítását (legalább a nyelvünkben) Őrföld-re, mivel az Őrvidékkel azonos földrajzi területen fekszik, és az ősi funkciója: őrhely volt. Az osztrákok meg hívják Burgenlandnak, a szlovénok meg Gradistyének. E szavak szószerinti lefordítása és a Várvidék, Várfölde használata a magyar nyelvben, egyenértékű Trianon elfogadásával. (Várfölde egyébként egy falu neve, Becsehelytől 10 km távolságban, északra. 46.55626; 16.76342) Grad szláv: gorod, (Cyrillic: град, город) vagy proto-szláv: gordъ (gord) - város, település. Ógermán gardh-lakás, és ófrancia garder-őrizni, mindnek az eredeti értelme: őrizni. Az őrök elsődleges feladata, pedig a jelzés. A jel értelmű beleg és bélyeg szó a türk nyelvből ment át a szláv nyelvekbe és a magyarba is. A földrajzi-, és családnevek sokasága ezt tükrözi vissza. Ott találhatók meg, ahol a kapcsolat a türk nyelvű közösséggel hosszabb ideig fennállt. Ezek az Őr, a Strázsa, a Béla, és a Beleg változatai, és nem keverendők össze a fehér különböző előfordulásaival.
Németh Gyula szerint a Nyék törzs volt az, amelyik előharcos és határőrző szerepet töltött be a magyar törzsszervezetben és a besenyő-székely, pontosabban a beolvadt avar törzstöredékekből megszervezte a nyugati határ védelmét. Más forrásokból is úgy tudjuk, hogy a nyugati és az északnyugati határra - IV. Henrik 1051. évi támadása után - besenyőket és székelyeket telepítettek a magyar királyok. Az itt elhelyezett őrhelyeket azonban már nem az ótörök eredetű „billog” „bilek”, hanem a magyar „őr” „őrség” szavakkal illették, vagy az őrséget ellátó kabar, besenyő, káliz törzsnevek váltak helynevekké. A hasonlóság a terület, tartomány megnevezésben szembetűnő: Bilek tartomány Törökországban, Bilechia (Trebinje) tartomány BH-ban, „Eőrségnek Tartománya” pedig Magyarországon van. (Nem azonos a Szlovén „Rábavidék Vendvidékkel”. A vendek kelta származásúak, és nyelvüket ószlovénnak tartják.) Ráadásul a magyar Őrség sem természeti földrajzi, sem történeti-etnikai-néprajzi szempontból nem egységes táj, megkülönböztetése kizárólag abból származik, hogy honfoglaló elődeink az akkori időknek megfelelő korszerű védelmi rendszert, gyepűt alakítottak ki itt és a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat. A teóriám szerint az őrhelyek környékére telepített „Bela” nevű ellenőrző, irányító helyeket is megtaláljuk a honfoglalók „újmagyarjában”. Bizonyíték erre az őrségi Ispánk falu neve[3]. Ispánk a Lugos-patak völgyfő átjárójára épült és itt laktak az ispánok, akik az egész Őrséget, érintő közügyeket irányították. Ispánktól keletre (kb. 6-7 km.) van Zalamindszent. Egy 1468-as oklevélben (DL 49461) „Zala megyei Byllye MendZenth” faluról történik említés, amely ma már nem létezik. Valószínűleg Bélié volt ez a Mindszent valamikor.
Az őrök, bár kiváltságokat élveztek, de nem voltak nemesek. Ez inkább öröklődő rang, foglalkozás, életforma, esetünkben foglalkozást jelentő közszó, ómagyarul bilec volt. Hogy miért nincs említés ezekről a helyekről a krónikákban? Véleményem szerint azért, mert ezek nem római módra megerősített őrállások, hanem nomád, az avarok életvitelének megfelelő telepek voltak, a krónikások számára jelentéktelen, láthatatlan, specula-nak nevezett őrhelyek, leshelyek voltak, amikről csak az ott élők tudtak. Az pedig, hogy mi a kapcsolat az ázsiai hunok hírközlő rendszere és az ovális azonosító tárggyal a belge-vel[4], még elmélyültebb kutatást igényel. Hogy ejtették-e bileknek, beleknek, bileds-nek, (akár bőcsnek, bőnek vagy belegnek) vagy az idők során más közegben másképp hangzott, palatalizálódot, vagy nem -- ez másodrangú kérdés. Az elsődleges az, hogy született egy új algoritmus a kárpát-medencei szláv-török probléma megoldására.
[1] Anonymus elbeszélése szerint az orosz vezérek elmondták Álmosnak, hogy Pannónia földjét szlávok, bolgárok és vlachok, valamint a rómaiak pásztorai lakják. A vlachokat „Blacus” néven említi. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a „Blac-us” a „belak-us”-ból alakult volna ki, ami a „Béla” többesszáma magyarul és értelme az, hogy itt „bélák” (avar-magyar urak, ispánok, Béla nevűek) is laktak. Szinte lehetetlen, hogy Atilla utódaira -- valamiképpen -- ne utaltak volna! Erre – és nem a szláv őslakókra – bizonyíték a sok „bela, bila, bél stb” formátumú földrajzi helynév a KM-ben. Így nyer szemantikai tartalmat a „blacus” név. A Nyesztor Krónika szerint is szlávokat és vlachokat találtak a magyarok a KM-ben. De N.P. Barszov (A Varsói Egyetem orosz történész-professzora. 1839-89) szerint, a „vlach” név alatt -- a krónika keletkezésének idejében (11-12. sz.) -- a Keletrómai Birodalom görögjeit értették.
[2] Csorba Béla, újvidéki tanár, költő, néprajzkutató, írta 2007-ben, a Földrajzi nevek történelmi változatai című munkájában a következőket: „De ha már Grácot említettük, nem térhetünk ki az ebből a kifejezésből képzett Gradišće tájnév elől sem, amely, mint tudjuk, egyazon vidék, csak horvátul megnevezve, mint Burgenland, vagy kevésbé ismert magyar nevén Várfölde.” ETO: 811.511.141(497.113):81’373.21:342.725 CONFERENCE PAPER
[3] Természetesen van erre is „szláv” magyarázat: „Ispánk neve szláv eredetű, az ispán becéző alakja.”
[4] Obrusánszky: „Az uralkodó parancsait megbízottai, küldöttei vitték szét a nomád állam területén, akik kerek vagy ovális alakú tárgyat hordoztak magukkal, amely a források szerint fából, fémből, illetve féldrágakőből készült. E tárggyal, vagyis a belge-vel vagy paizi-val igazolták, hogy ők az uralkodó jogos küldöttei. A tárgy nagysága mintegy öt-tíz centiméter átmérőjű volt, méretben tehát egyezett a magyar billoggal.”
