1 Bijela (Béla) 45,5569; 17,2928 Az 1913-as vármegyetérképen: Biela.

Pozsega és Körös megyék határán, Daruvár szomszédságában működött a benedekrendi bélai és a Kutyevo környéki gotói apátság, már a 12. században. [1] (A bélai apátság Mátyás király halála után világi kezekbe került). A drávántúli Pannóniához tartozott ez a vidék a római, avar és frank uralom idején. „896 körül Bulcsú, Botond és Lehel honfoglaló magyarjai Zágráb alól lovagoltak Pozsegavár alá és azt elfoglalták, a török hódításig meg is tartották.” – írja a terülrtről a Magyar Katolikus Lexikon. Szent István e vidék szlovén népét a somogyi várispán és a veszprémi püspök hatósága alá rendelte, kinek megyéje még századok multán is, egészen a török hódítás idejéig átterjedt a Dráván. A Dráva jobbpartján mindig is a hadiutak sokasága vezetett, de védelmi erődök jöttek létre a túlsó oldalon is. A névjegytérképemen jól követhetők ezek a telephelyek, amelyek nevei inkább tükrözik az ősi bélyeg, jel fogalmat, mint a szláv fehérséget. Bár előszeretettel hangoztatják, hogy például a cisztercieket a nép csak „fehér barátoknak”, azaz „bijeli fratri”-nak hívta és innen a „Bijela” helynév. De fehér színt könnyű bárhol találni, míg a nőnemű barát (bijela), igen ritka.

2 Bellye Bilje (Belje) 45.60370; 18.74496

Eszéktől ÉK-re, kb. tíz kilométerre, lévő város. A régi okiratokban először 1212-ben említik meg Bellyét (mint Billie.)[2] A horvát irodalomban Belje név alatt jelenik meg, és a magyar Bellye elnevezésből vezethető le. (Szerintem ez a magyar Bél birtokos ragos esetéből alakult ki: Bélé, Béléi, vagy Bélié lehetett az alap.) A tőle nem messze fekszik Biléd. Csánki szerint a –d képzős magyar személynévből alakult ki. Ezek korábban elkerülték a figyelmemet, főleg Bellye, mert hangzását nem éreztem közelinek a Bileczhez. Az említett 1212-es dokumentumból azonban kiderült, hogy Bellyét hívták Billie-nek is. Nem is olyan régen még Bélye volt a falu neve. Vályi Andrásnál: Belye. (ennek olvasata magyarul valószínűleg „bélié” volt.) Tehát nincs hosszú „l” hang. (Lásd a Pallas lexikonban.) Bilie – Biliec? Így már egészen más a helyzet. Bellye-Billie vizsgálatakor egy 1283[3]-as és egy 1296-os oklevélben ráakadtam a csalóközi Billie-re is, amit még Byllye, vagy Billye[4] formában is írtak: „villam eorum Billie vocatam in Challokwz” [5] „possessionem Byllye vocatam Districtus Challokwz” A Nagytapolcsányi járásában fekvő Belinc, (szlovákul Belince) község neve 1318-ban Bullad, 1386-ban Belech, 1411-ben Byllye alakban szerepel. Vályi András szerint: Bellincz, Fényes Elek szerint: Belincz. (Az 1913-as vármegye térképen: Bellincz). De Bellyéhez közelebb is van Belintz (Belence) nevű hely. Ennek a csoportnak ez a legkeletibb helysége. A Bilje és a többi birtokos jelzős alakok létrejöttének lehetőségéről a csallóközi Billienél részletesen kifejtettem a véleményem, ezért itt nem ismétlem meg, de a kapcsolat a „Bél” névvel egyértelműnek tűnik.

Van három kis falu ennek a csoportnak a nyugati részén: Bilice és Kis-, Nagy Bilac (Mali és Veliki Bilač). 45.236, 17.841 és 45.32583; 17.91167. A 200 m magas Dilj hegység északi, illetve nyugati lejtőin fekszenek, Čaglin-tól délnyugatra. A történelmüket nem ismerem, ezért csak a csoportos térképen jelölöm a helyüket. Ez a terület a Magyar Királyság Pozsega vármegyéjének keleti határán van, a Száva bal oldalán. Kiváló őrhelyek, amelyek az Orlyava völgyét voltak hivatva védeni, Bečic-től Bilacig.

3. 3. Újlak (Ilok) - Wylak 45.22222; 19.37694

Újlak (horvátul Ilok) város Horvátországban, Vukovár-Szerém megyében. Palánkával szemben. A mai város helyén a rómaiak Cuccium nevű települése állt, ami egyben a dunai limes egyik erődje volt.

            Az Újlakiak ősi fészkét 1283-ban Wylak néven – mint a szerémi püspökök székvárosát -- említi egy oklevél. A latin szövegekben még Voilack, Vylok, Villak, Wylak, Wylok, Wyhok formában tűnik fel a város neve. (Általában úgy vélik, hogy ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a település neve a magyar „új lak” szóból ered, ami horvátra fordítva „novi dvor”-t jelent. Pedig sohasem lett „novi dvor” értelmezése a helynek, és a Villak változat feltűnően hasonlít az osztrák Villach városnévhez, de a kapcsolatot csak a teóriám szerint lehet helyesen értelmezni.) 1354-től Ilok, Garay Miklós és Pál tulajdona volt, akik Gorjanski-ből magyarosították a nevüket. Váruk a Duna jobb partján áll. A várat valószínűleg a Csák nembeli Ugrin építtette a 14. század elején. Így szerepel egy 1317-es oklevélben: „A. Ch. 1317. Magister Nicolaus, filius M. Vgrini, de genere Chak, Comiti suo Andreae, in praemium seruitiorum, possessionem Vilok cedit....... In Vilok in festo B. Ioannis Apostoli et Euang. Datum in Wilok, in festo Beati Ioannis Apostoli et Euangeliste. Anno Domini MCCCXVII.“az írás tehát nem „lak”, hanem „lok”, és nem „új”, hanem „vi” – lehetett a hangzás. Csak-Iločki volt ebben az időben a nemzetség megnevezése. Várról a Pallas Nagylexikon ezt írja: „A vár már az avarok idejében fennállott (kiemelés tőlem) s igen erős vár volt; többször változtatta urait, de fénykorát Ujlaky Lőrinc alatt élte, aki ott is van eltemetve. 1526. a törökök elfoglalták s a XVII. sz. végéig bírták, amidőn Dünewald tábornok őket elűzte.” Tudjuk, hogy 1364-ben, az itt birtokot kapó szlavóniai Kont Miklós (aki nádor volt 1356-tól 1367-ig) családját ekkortól kezdik „de Wylok” (Iločki) néven nevezni. (A várat I. Lajos királytól kapták cserébe Felsőlendváért.[6]) Minden korabeli latin nyelvű oklevél és krónika „de Wilok” néven említi a családot. Imre és László, Kont Miklós unokái, már „de Wilok”-nak neveztették magukat. „iji su unuci Mirko i Ladislav uzeli naziv Iloki (Ujlaki)” – írja róla Branko Nadilo, a „Građevinar” folyóiratban. A horvátok és bosnyákok között máig fennmaradt az „ilok”-i hangzás. Az osztrák, bajor kiejtés „vilok”, vagy „filok” lehetett (mint a Villach-Beljak –nál láttuk), amiből az önérzetes bosnyákok a „v” (pontosabban a „b”) elhagyásával, „ilocski”-t csináltak, amikor Kont Miklós dédunokája, Nikola Iločki -- Újlaki Miklós (1410.-1477.) a királyukká lépett elő. Mert a vajdából 1438-ban macsói bán lett, minek következtében megszerezhette a Bács, Baranya, Bodrog, Szerém, Tolna és Valkó megyék ispánságát is. 1471-ben, a Vitéz János féle összeesküvéskor, Mátyás király mellé állt, ezért jutalmul megkapta a frissen meghódított Bosznia trónját is. Ez volt Ilok „Aranykora”. Újlaki királyként pénzt is veretett, ezek némelyikén a horvát címert is feltűntették, amely feltehetően a címer első fennmaradt ábrázolása.

        Amikor a latint kezdték magyarral felváltani, (a reformáció és a török hódoltság utáni birtokszerzések idején) Wylok magyar olvasata Újlakká változott és „Nicolaus de wylak wayuoda” a magyarnyelvű történelembe, mint „Újlaki Miklós vajda” vonult be. Újlakot, amikor a török hódoltság alól felszabadult, a török ellenes harcokban tett szolgálataiért, 1697-ben Odescalchi I. Livius római herceg kapta meg. Bononi 1698-as alaprajzán a vár neve: Pianta d’ Illok. (Károlyi Bibliájának elterjedése után, már természetes volt, hogy az WY TESTAMENTVM-ban az WY betűcsoportot magyarul ÚJ-nak kell olvasni. „U” betű a klasszikus latin ábécében nem szerepelt, az u és a v – pontosabban [w] – hangot is a V jelölte. A „W” használata germán hatásra alakult ki a késő római korban.) De Újlaky Miklós, erdélyi vajda és macsói bán, például az 1442. év december 17-én, Győrben kelt levelében, amit a szekcsői Herczegh Rafaelhez intézett, Tőttös László birtokának visszaadása tárgyában, saját magát így nevezi meg: „Nicolaus de Wylak woywoda Transsilvanus et banus Machoviensis” „Datum Jaurini, predicta feria secunda proxima post festum beate Lucie virginis, anno domini millesimo quadrigentesimo quadragesimo secundo.” Győr középkori latin nevéből Jaurinum látható, hogy ekkor már használták a „j” betűt[7], tehát írhatta volna a nevét „de Vjlak” formában is – de nem tette! Ezt csak később kezdték el használni. Mert mi értelme lenne a „Vilak” szónak a magyarban? Hiszen a „Bilak” – „beljak-bélyeg” értelme rég feledésbe merült, annak ellenére, hogy a Dráván túli hegységet Bilo-nak hívják, és nem is olyan messze Erdélyben is van két Bilak nevű hegy. A Tisza felső folyásánál Újlakot szintén csak az ott lakó ruszinok hívják Vilok-nak (ukránul Вилок) a régi hagyomány, és a latinnyelvű Wylok jegyzés miatt! A vitát az utolsó Iločki, aki 1524-ben halt meg, eldöntötte, amikor elkészíttette a saját emlékművét. A közös síremlék horvát megnevezése: „Nadgrobni spomenik Nikole Iločkoga iz franjevačke crkve u Iloku” Lőrinc herceg -- „dux de Wilak” -- sírtábláján az 1500-as évszám látható, ami arra enged következtetni, hogy még életében gondoskodott a síremlékéről. Ezen az alábbi szöveg olvasható: „Hic est sepultus illustris Laurecius dux de Wilak, filius olim serenissimi Nicolai regis Bozne, una cum consorte sua Catharina ... ez qui obiit anno MCCCCC.”. Az pedig, hogy a latin feliraton nem Wylak, hanem Wilak forma szerepel, továbbá az, hogy a Laurecius névben – és máshol is -- az „u” hangot „V”-vel (és nem „W”-el) jelölték – csak megerősíti a feltételezésemet, hogy ennek a magyar helyes olvasata is „vilak és nem Újlak! (A vitát korrekten eldönteni nem lehet, mert az U és V hang közötti különbséget grafikailag csak a 16. század óta jelölik. Ekkor jött létre a külön U betű, melyet a T és V között vettek fel a latin ábécébe.)

            Az utolsó középkori krónikásunk, Thuróczy János „Nicolaus de wylak wayuoda” néven említi a később magyar olvasatban (és fordításban) Újlaki Miklós vajdának nevezett főurat. Későbbi latin szövegekben már „Nicolaus de Ujlak” formát találunk. Minden betű rendelkezésére állt, hiszen pl. a „michael zylagij” a „Johánes” nevekben megjelenik a kis és nagy „j” betű is. „In oppido Wylak” – írja, amikor Capistranói János temetéséről szól. Ha a krónikaíró „magyarosan” írt volna és Újlakot értett volna Vilak helyett, akkor valószínűleg a „castro Nádoralbensi”[8] helyett is „Nándorfeyerwar” -t találnánk a krónikájában. De ez nem így van! És a magyar Újlak-ot sohasem fordították le a helybéliek, Novodom, Novigrad, Novo Mesto, Novo Selo, vagy „Novi dvor”-ra, ami pontosan megfelelt volna a magyar jelentésnek. Maradt a Wylakból (vagy Bilakból) az Ilok.

            Mátyás király olasz történetírójától, Galeotto Marziotól tudjuk, hogy a magyar nyelv használata Mátyás idejében vált általánossá. A könyveket természetesen latinul írták. Újlakihoz hasonló magyarosítást fedezhetünk fel az Ulászló királyaink nevében. Az Ulászló név ugyanis a szláv Vladislav (cseh) illetve Władysław (lengyel) nevek magyarításából származik, a már korábban kialakult László alak felhasználásával. Úgy tartják, hogy a László férfinév a szláv Vladislav névből fejlődött ki, a szó eleji kettős mássalhangzó megszüntetésével. Szent László királyunk Lengyelországban született, anyja Richeza lengyel hercegnő volt. Lengyel neve: Władysław Święty. A magyar nép tudatába László királyként került be. Nem volt sohasem „Ulászló” a neve. Thuróczy az Árpádházi László neveket Ladislau formában használja. A várnai csatában elesett Władysław III Warneńczyk -- a magyar I. Ulászló -- nála Wladislaus. Természetes, hogy a latin W=U elterjedésének megfelelően a magyar olvasata – később -- Ulászló lett! De ahogyan Mátyás környezetében nem valószínű, hogy elhangzott volna magyarul az Ulászló név, ugyanúgy nem hangzhatott el az Újlaki név sem – véleményem szerint. Ez már az utókor „ajándéka” lett.

            Kniezsa szerint a helynévpárok nem kései fordítások útján, hanem azonos szemlélet alapján alakultak ki. Újlaknál az azonos szemlélet a falu megújulása lett volna, és akkor Kniezsa példája szerint alakult volna a horvát névadás is. (Az ott felhozott példa: Újfalu~Nováves 1297: Wyfalwa; 1388: Wyfalu:) Keletmagyarország helynevei-ben Kniezsa ezt írja: „Eredeti településnevek. Ide tartoznak mindenekelőtt a falu és lak szavakból alakult helységnevek, mint Kisfalud, Nagy- falu, Felfalu, Alfalu, Lak, Nagylak, Széplak, Fellak, Újlak, stb. E hely- nevek, főleg a lakkal összetettek, a legősibb magyar településekre mutatnak, amikor e környéken egyéb állandó telep vagy egyáltalában nem volt, vagy pedig csak nagyon kevés lehetett. E névtípus régiességét mutatja az is, hogy olyan területeken, amelyeket a magyarság már a X. század vége felé szállt meg, mint pl. a Felvidéken, igen ritka. Még Sáros megyében is csak a valamivel későbbi, személynevekkel összetett alakjában (Jánoslaka, Pósalaka) van meg.” De a magyarban nem volt szokás egy nagyvárost „lak”-nak nevezni, amely „ház” (lakás) értelmű. Leginkább „Széplak” helységnevekkel találkozhatunk szerte az országban. „Siplak”-ot (Fertőszéplak) már 1250-ben jegyezték. Például a Berettyó mellett is van Széplak (47° 15′; 22° 32′) és a szomszédjában Baromlak. Ezekre illik Kniezsa megállapítása, de Zalaújlak és Rinyaújlak esetében, véleményem szerint, a helyzet hasonló Újlakhoz, csak itt nem voltak délszláv "névmegőrzők", ezért a Wylok hangzású helynév nem maradhatott fenn. Amennyiben őseink szándéka az lett volna, hogy Újvár legyen a neve, akkor a korból (1387, Kaposújvár) vett jellemző példa szerint, „Vywar”, vagy „Wywar” alakot hagytak volna ránk a latin szövegekben. A 13. század első felében már meglévő Belényesújlak (46.683056, 22.223611) román nevét: Uileacu de Beiuş (Uilac) nem változtatták meg „vilak”-ra, vagy „ilak”-ra, mert itt az azonos szemlélet az „új lakkal” („Satu Nou”) megvolt, és megtartották a magyar nevet, kissé románosítva. A szlovák és a magyar nyelv viszonyát vizsgálva Varga Csaba azt írja: „ősi szavaink valóságos múzeuma a szókincsük. Nekünk olyan a szlovák szótárba nézni, mint ha egy antikváriumba, avagy egy régiség kereskedésbe léptünk volna be.”[9] Itt is ezzel az esettel állunk szemben, csak még eredetibb formában, mert nem egy viszonylag új nyelvről (a szlovákról), hanem a sokkal ősibb szlovénről van szó, ami a szláv nyelvek egyik alapnyelve. Varga a szláv nyelvmúzeumból kibányászott példával magyarázza meg a magyar „tavasz” szó értelmét, („tavit”=olvaszt, „tav”=tó), míg én a szlovén-szláv „bilok” > „bil/bel” = „jel” többesszáma, magyarul: „bilok” = „jelzők” (lásd: „billog”) lakhelyére történő utalást fogadom el az „Ilok” értelemszerű magyarázatának. Tehát a magyar „tav-a-sz”-ból, és a magyar „jel”-ből (bjil > bjilok > bilok) lettek ezek a – ma már szlávosan hangzó, de szlávból megmagyarázhatatlan, míg magyarul érthető – köznevek, majd helynevek.

            Érdekesen alakult a baranyai Illocska falu (45.79797; 18.52578) neve. 1496-ban Wylakcza néven írták. A falu nevét tehát vagy „vilakcsának”, vagy „újlakcsának” ejthették. Hogyan lehet ezt a kérdést eldönteni? Nézzük meg a falu történelmét. A török hódoltság alatt a település elnéptelenedett, de a felszabadító háborúk után nem magyarok, hanem délszlávok települtek vissza. Hivatalos magyar megnevezése „Újlak” lett. Az azonos szemlélet alapján az ottlakóknak is át kellett volna venni az „új lak” értelmet, de nem ez történt. Az újonnan beköltözők „Illocska” néven hívták a falujukat. Vajon miért? A válaszért vissza kell térnünk a középkori „vilakcsa” hangzás vizsgálatához. A -csa toldalékot, becézésnek, vagy kicsinyítő képzőnek tételeznék fel a nyelvészek, a „cs-k” cserét pedig ugrásnak, ha nem tudnánk, hogy a szomszéd település neve „Csat” volt, amellyel egyesült. Feltételezésem szerint az első névadási változat „Bilok” és „Csa”, vagy inkább „Csát” volt. (Lásd a szomszéd falu nevét: Lapáncsa. Túl sok a -csa toldalékból, egy helyen, egy időben, ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhatnánk! Mindkét név szerepeltetése az egyesülés után, általános gyakorlatnak számít.) „Csát” nevű helyek közismertek: Csát, Csata, Csatár, Csatád, Csatka stb. A Komárom-Esztergom megye déli részén található Csatkáról azt tartják, hogy a település neve személynévi eredetű. A Csát személynévből[10] keletkezett, annak -ka képzős változata: (Chat-ka). A Csíkszeredától 18 km-re délkeletre az Olt bal partján a Fiság torkolatánál fekvő Csatószegről sokan úgy gondolják, hogy nevének eredete a csat főnévből származik és török eredetű. Mezőcsát két részből állt össze: Szabadcsátból és Lakcsátból. Csát már a honfoglalást megelőzően lakott volt, 1067-ben apátságot alapítottak a szomszédságában. Feltételezhető, hogy „Bilok” és „Csá(t)” nevek a 9 század előtti időkből maradtak fenn, és erre példa a „bilakcsa” szóösszetétel. Ebből keletkezett a latin szövegben megjelenő „Wylakcza”. (A „cz”  „cs”-nek ejtése gyakori, és nemcsak a lengyeleknél fordul elő.) A közelben (Bács-Kiskun megyében) pedig ott van Csátalja nevű község, bizonyságul arra, hogy nem egyedi, véletlen névadásról van szó. Teóriámat a Bilok-Csát helynév csak alátámasztja, ezért a „csát” névvel részletesebben nem foglalkozhatok ebben a könyvemben. Visszatérek tehát arra, hogy a történelmi hagyomány, emlékezet az Iločki-akra, elősegítette a becéző, kicsinyítő „Illocska” név kialakulását a 18. században. „Nicolaus de Wylak wayuoda” minden nyelven Wilaki (vagy Iloki) Miklós vajdát jelent, kivéve a helybélieket, akik már Iloknak (Pallas Nagylexikona szerint: Illoknak) hívták a városukat, ezért a vajda neve is Iločki lett, a szerb-horvát nyelvtan szerint. Hogy később (W)ilokot Újlaknak kezdték hívni, arra bizonyságul szolgálnak a magyarnyelvű írásos anyagok. A város neve -- a magyar fennhatóság idején -- minden magyarnyelvű dokumentumban: Újlak, ma pedig ismét Ilokként szerepel. Az Újlakiak közül nincs aki reklamálhatna a késői elnevezés miatt, hiszen az utolsó „Újlaki” halálával, 1524-ben, kihalt az Újlaki (de Wylak) család. Özvegye, Bakics Magdolna, Móré Lászlóhoz ment feleségül, aki ezzel Újlak tulajdonosává vált.

A fentieket annak ellenére állítom, hogy az 1283-as – villa Wilokot említő -- oklevelet az „U” betű alatt katalogizálták: „A. Ch. 1283 Idem Ladislaus possessionem Vjlak (?!), aliasque a Bela IV. et Stephano V. Petro de genere Chak donatas, filio ipsius Dominico confirmat.” (A dokumentum megtalálható: Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civilis/V/3/INDEX ALPHABETICUS/INDEX CODICIS DIPLOMATICI HVNGARIAE ALPHABETICVS./U/Ujlok, (Vylok) poss.) Továbbá, hogy a téma szakértője Csorba Béla is Ilok archaikus formájának tartja Újlakot.Angol fordításokban találkozhatunk az alábbihoz hasonló megfogalmazásokkal: „princes of Ilok (knezovi Ilocki, Ujlaky de Illok)”^, de az „Ujlaky de Illok” – abszurdum! Ennek a korabeli latinban „Wylaki de Illok” lenne a megfelelője, de ilyent én még nem láttam...

4. 4. Biljaca (Biljača) 44.1486; 19.3942

Biljaca, Bosnia & Herzegovinában. Ez a Biljaca a Drina bal partján, Srebrenicától északra, a szerbiai határon, Közép-Podrinje-ben található. A történelem itt szomorú tragédiát produkált a 20. század végén. Mivel bosnyák dominanciájú területnek számított, és a szerbek úgy érezték, hogy nélküle nem lenne teljes a területük integritása, ezért Kelet-Boszniában és Közép-Podrinjében etnikai tisztogatást hajtottak végre az ott élő bosnyákok ellen. 1995 júliusában Srebrenica környékén mintegy 8000 bosnyákot – főleg férfiakat és fiúkat – végeztek ki. A srebrenicai mészárlás a Boszniai háború egyik legvéresebb eseménye, amelyet a Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága háborús bűncselekménynek nyilvánított.

Újabban a Visoko (43^o58.46’; 18^o10.06’) mellett feltárt ősi boszniai piramisokban székely rovásírással írt kőlapokra bukkantak. Tudjuk, hogy a határvidékek védelmére székelyeket telepítettek Magyarország végeibe. Az, hogy ennek írásos nyomai feltűnnek egy határvidéki bányában, nem lenne meglepő. Annál inkább az, ha kiderülne, hogy sokkal régebbi (Tordos-Vincsa kultúra), és a piramisból származó, leletről van szó. Természetesen itt is van helyi magyarázat a név eredetére. Úgy tartják, hogy a horvátokat régen vlachoknak hívták. A vlachok öltözéke pedig durva fehér posztóból volt. (bijelo vuneno sukno) és ebből lett a biljac elnevezés. „Ezek a vlahok gyapjúszövetbe öltöztek (innen a biljac elnevezés), és nem azonosak azokkal, akik a törököknek köszönhetően jöttek be, és feketébe öltöztek. (feketegyapjasok – később morlacok)” Ennek az elméletnek a gyenge pontja az, hogy a vlachok elterjedése nem ezen a környéken, hanem ettől keletebbre és délebbre van. A vlach olyan népcsoport a Balkánon, amely latin nyelvből származó nyelveken beszél. A következő országokban élnek ma is: Görögország, Románia, Albánia, Macedónia, Bulgária, Szerbia és Horvátország. Jelentősebb etnikai kisebbséget alkotnak Romániában (Dobrudzsa.) A dél-romániai románokat a 19. századig szintén vlachoknak hívták. Havasalföld román fejedelemség román neve Valachia, azaz Vlachföld volt. A „vlach” szó régi magyar változata az „oláh”[11] volt, amellyel a románokat jelölték a régi Magyarországon. A szerbiai vlachok: az ország keleti megyéiben élnek és román nyelvűek. Nincs is a környékükön biljacahoz hasonló helységnév, míg a Balkán nyugati és északi részén – mint láthattuk – elég sűrű az előfordulásuk. Ezért a ma is használatos Beljac elnevezés állhat közelebb a valósághoz, aminek a jel, jelölés szavak adnak értelmet. Megerősíti ezt az a történelmi tény is, hogy a római birodalom bukásával szláv törzsek, (a horvátok és szerbek elődei) települtek a vidékre, majd a frank uralkodók jelentős számban telepítettek ide avarokat, akik idővel beolvadtak a horvát-szerb népbe.

5. 5. Bečej (Becse) 45.61923; 20.04748

Óbecse község (Bečej), Dél-Bácskában. A régészeti kutatások szerint ez a terület már i.e. az ötödik évezredben, a régebbi neolit korban lakott volt. Legtöbb régészeti leletet a 6-9. századból -- az avaroktól és a szarmatáktól -- találtak. Neve a régi Becse török-magyar személynévből származik. Jelentése: kánya. Területén a 8.–9. században számos falu helyezkedett el, melyek maradványait a feltárások során megtalálták. A Becse név több okmányban (1199., 1200., 1216.) is mint férfi-név fordul elő. Egy másik elmélet szerint nevét Szent Gellért kortársától, comes Bechről kapta. Szent István korában – úgy tartják egyesek, hogy -- itt két francia család telepedett le: Becse és Gregor, és így talán ezekkel is összeköttetésben lehet a neve. Ennek az alapja az, hogy a Becsegregor név, Kézay Simon szerint, Franciaországból ered, „Vilmos nemzetségéből, melyet Cornetnek neveznek”. Becse és Gregor elkísérte III. Béla királyt Görögországba is, de hogy miért vonták össze a nevüket, én nem tudom. A történészek egy része azt mondja, hogy Kézay Simon tévesen tartotta francia eredetűnek a Becsegergely (Bechagergorium, Bechegregor, Beche et Gregorii, Bechegerger) nemzetséget. Mint ahogyan a Jelek a Kárpátok körül könyvemben leírtam, véleményem szerint a francia származás nem Becsére, hanem a Thuróczy említette Merse nemzetségre vonatkozik. Nincs semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a 13. században felbukkanó nemzetségek, a honfoglalás kori magyar nemzetségek, vagy törzsek egyenes utódai lennének. Tehát a Becsegregor nemzetség egyszerűen személynévből alakulhatott ki. Elképzelhető, hogy Gregorij jelzőjeként Becse (kánya) Gregorij, vagy becsei illetékességű Gregorijról, lehet szó. Becsét 1091-ben említik először, Bechey néven, bár az elnevezés ekkor még nem a városra vonatkozott, hanem a Tisza szigeti erődítményre, mely tőle kb. 6 km-re volt. A latin írásforma nem zárja ki azt sem, hogy az eredeti elnevezés Bec-hely lett volna. (lásd az I. csoportban említett, közeli Bec, Béci, Bécs, Pécs stb. helyek neveit és magyarázatukat.) Komoly szláv magyarázat nincs a Becs név keletkezésére, csupán a földbirtokosra, vagy víznév eredetre van néhol utalás.[12] Az 1267-es pécsváradi konvent bizonyságtevő levelében szerepelnek a Boch de genere Bechegregor és Petri de genere Bechegregor de Felwrus nevek. Mint láthattuk az 1.1 csoport leírásánál, egyes kutatók véleménye szerint a becs szavunk avar eredetű, és értéktárolásra használt őrzőhelyet jelenthet. Ezt az állítást alátámaszthatja az Óbecsétől délre fekvő sáncmaradványok megléte, melyekkel kapcsolatban ezt írja Bárány Ágoston, helytörténész: „Ama’ roppant sánczok, miket némellyek hibásan romai műveknek állítanak, az avarok’ munkáji...” (Bárány Ágoston: Temesvármegye emléke. Nagybecskerek, 1848.). Ebben az esetben a „Bec” avar névadás valószínűsíthető. 1238-ban említik az itteni erődítményt, melyet IV. Béla ekkor adományozott a székesfehérvári szerzeteseknek.

6. 6. Zrenjanin (Nagybecskerek) 45.3678 20.4047

Nagybecskerek (szerbül Зрењанин / Zrenjanin) a Béga (Бегеj) folyó partján fekvő város Szerbiában, a Vajdaságban, a Bánságban. Nevében a szótő: Becs, vagy Bec, amelynek avar vonzatáról Óbecsénél már szó volt. A „Bec” változatot alátámaszthatja egy 1715-ös térkép (Alpine and Danube Lands, ca. 1715: Cumania and Serbia) ahol Becsét németesen Besche-nek, míg Becskereket Bezkerek-nek írták, valószínűleg hallás után. Mindkét kiejtés (a „bese” és a „béc”) megfelel az ómagyar változatnak, és a környék földrajzi helyneveinek. Kb. 5-6 km-re Becskerektől található Bégafő (szerbül: Klek/Клек, németül: Klek) község. 45.41667; 20.48333. A Béga folyó mentén több település nevében szerepel a folyó neve, ezekről külön nem szólok. (Lásd pld. Szentgyörgy falu nevénél) Bégafő északi szomszédja Torontáltorda, röviden Torda, szerbül: Торда 45.585556; 20.4575. A Torda török-magyar eredetű férfinév, jelentése: megállt, maradt és az ősi magyar Turda személynévből ered, a török turdi=megmaradt szóból. A Béga a Ruszka-havasokban ered, a Déli-Kárpátokban, Romániában, átfolyik Facsádon  és Temesváron, Szerbiában pedig Nagybecskereken. Titel mellett ömlik a Tiszába. Hossza 254 km. Béga, Becs, Torda. Mindhárom név az avar időket idézi. A Torda szó jelentésének értelmezése olyan tág teret enged a képzeletnek, hogy ezzel itt nem foglalkozhatok. Megelégszem azzal a geolingvisztika nyújtotta eredménnyel, hogy az avar kori régészeti leletek mellett szép számmal maradtak a környéken olyan földrajzi nevek, amelyek kapcsolatba hozhatók az avar-magyarokkal.

7. 7. Biled (Billéd) 45.88639; 20.95889

Az ország déli, dél-keleti részén található Billéd, Billet, Torontál vm. (Románia, Temes megye.). 1462-es az első írásos emlék a falu nevéről.

8. 8. Belica 43.94383; 21.12448

Szerbiában, Šumadija megyében van egy kis, 393 fős, szerb falu, aminek a neve Belica. Ez, Jágogyinától 15 km-re nyugatra található, a régi Kragujeváci út mellett, 200-400 m magas hegyek déli lejtőjénél.

9. 9. Belint. (Belence) 45.753611, 21.766111

Belence (románul Belinţ, németül  Belintz) község Romániában, Temes megyében. Lugostól északnyugatra. 1369-ben Belencze alakban szerepel Csánkinál. Kiss László szerint egy szerb-horvát Belince helynév átvétele, amelynek személynév az alapja: Belin<Bela<Belimir, Belosláv. Belinc (szlovákul Belince 48^o28'; 18^o06') névvel már találkoztunk a II. csoportnál. Hogy jön ide a Belimir és a Beloszláv név – számomra érthetetlen.

[1]Magyar Katolikus Lexikon. Pozsega vármegye:„a Kőrös vm. bélai apátság (Daruvártól DK-re) az Orlyava felső völgyében”

[2] http://mars.elte.hu/varak/bellye/bellyetortenet.htm

[3] 476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Ábrahám comesnek fiai servienseiket Jakabot és Lászlót Arus föld adományozásával jutalmazták. 1283.

[4] Alistál (szlovákul Dolný Štál) községhez tartozik (Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában), Hidvég, Karáb, Petény pusztákkal együtt.

[5] Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/12. kötet/476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Sz. Györgyi Ábrahám és fia Tamás Billie nevű birtokot átengedték László, István fiának. 1296.

[6] DL 100104 Kelt: 1365-12-25.Kiadó: LAJOS 1 KIRÁLY. Régi jelzet: Q 383 / LINDVA 2 5 7

[7] „J” használata a latinban már a 7. századtól bevezetésre került.

[8] Következetesen „Nádor”-t ír a „Nándor” helyett, ez megkérdőjelezi a nándor=bolgár hipotézist!

[9] Varga Csaba: A nyelvek anyját tudtam én. 64-65. o.

[10] A Csát régi magyar személynév, valószínűleg török eredetű.

[11] A szó eleji kettős mássalhangzó helyettesítése! v=u olvasat.

[12] Могуће је да име овог места потиче и од назива "Беч", што значи "земљопосед", или да значи "утврђење на води" (Хасан Ребац).

A török helynévhasonmásokról

A 13. században Ertogrul vezetésével a mai Törökország területén nomád oghuz-török törzsek települnek le a Szakaria folyó környékén. Létrehozzák az oszmán birodalmat, és Bizánc keleti részén lévő Belocome várost - az elfoglalt tartományuk nevéről - Bilecik-nek nevezik el. Központjuk Szögüt (Sogut) lesz. Nem hiszem, hogy lenne olyan történész, vagy nyelvész, aki a Bilecik (ejtsd: biledsik, vagy biledzsik) névadást szláv hatásnak tulajdonítaná. 700 évvel korábban az avarok Bizánc nyugati végénél Travuniába bolgár-török törzseket telepítettek. Az avar birodalom bukása után, Nagy Károly az itt megtelepedett szlávok közé betelepíti a maradék avarok egy részét, és a terület neve Bilechiá lesz. A dalmát Bilecéről írásos említés van már 1286-ban a dubrovniki archívumban, „pod nazivom BILECHIA”. Véletlen egyezés lenne ez a nevek közötti hasonlóság? Kétlem. Nézzük meg, milyen BLC tövű, (hangzású) helységnevek találhatók ma Törökországban.

1. Bilecik tartomány Törökország egyik középnyugati része Marmara tartományban. Keletről Bursa, északról Kocaeli és Sakarya, nyugatról Bolu, délkeletről Eskişehir, délről Kütahya határolja, területe 4307 km². Székhelye Bilecik városa. Marmara a nevét az ázsiai partoktól észak-nyugatra található híres márványbányáiról kapta (marmaros görögül márvány.)
2. Bilecik. 40.146; 29.980. Az Ertogrul török szandákság fővárosa, 80 km.-re Bursától, a Szakaria kis mellékvize mellett, egy dombon fekszik. Közelében tajtékbányák vannak. Legkorábban ismert neve Agrilion, vagy Agrillum volt, valószínűleg az agri-mező jelentésű szóból. A bizánciak idejében Belocome a neve. Györkösy Alajos latin szótára szerint Kis-Ázsiában több helységnek is „Come” a neve. Bello küzdést, harcot jelent a latinban. Belus pedig egy istenség neve volt Elő-Ázsiában. Bellona ős itáliai (sabin, Neria) hadi istennő volt. Temploma Rómában, a Capitolium és a Mars mezeje között állott s e templom előtt fel volt állítva a columna bellica. Kultusza, sokban hasonlított a Kybelé-kultuszhoz, amely Kis-Ázsiából, Kappadokiából[1], pontosabban Comanából, származott. Eredetileg a frigek nemzeti istenasszonya, az összes istenségek anyja (Magna mater) volt. Ez volt az egyik első hely, amit a törökök bizánci területen (1299) elfoglaltak. Karacahisar, Inegöl, Yenisehir után 1326-ban meghódítják a Márvány-tenger közelében fekvő bizánci várost, Bursát is. 20 km.-re Bileciktől van Ertogrulnak (1231–1288), az oszmán birodalom alapítójának síremléke.
3. Van egy másik Bilecik is. 38.08431; 32.30049. Konya fölött. Itt 1600-1800 m-es hegyek vannak.
4. Bilece, 36.70552; 38.82903. Sanliurfától délre, a szíriai határ közelében fekvő kis hely.

De van még Törökországban: Belce (Belece), Belish, Beylice, Bileci (Bilice). Bilek-ből több is: Beşiri-nél - Batmantól északkeletre, şehitkamil-nál – Sanliurfától nyugatra, Muş-nál – Erzurumtól délre. (Ezek mind Bilek nevű helyek). Hasonló névvel: Bilgeç 38.24061; 44.29276, Belencik 37.88705; 44.02376, Bilgiç 37.98070; 30.10970, Bilyas. Sakarya. 40.36667; 30.48333.

Hogy mi a török etimonja a Bileciknek, nem tudom. A tajték és márványbányák ellenére nem fehér, az biztos. Török és arab nyelvű területeken igazán nem ritkák a hasonló elnevezések. Lásd például a türkmén Karabil[2] (Qara Bel, Karavil), ami fekete magaslatot, (Vozvyshennost Возвышенност) fennsíkot jelent, és még sok más hasonló földrajzi nevet. Hogy kerültek ezek a nevek Magyarországra -- ennek elemzését a szakértőkre hagyom, részemről csak a kérdés felvetése indokolható.

[1]Kapadokya ma Törökországban fekvő terület ősi neve, melyet délen a Toros-hegység, északon a Fekete-tenger, keleten az Eufrátesz határolt. „Midőn a rómaiak a mithridatési háboruk idejében a kappadóciai Kománában megismerkedtek egy, az Anaitis-hoz, vagy Ma-hoz hasonló lényegü istenséggel, azt Bellonával azonosították és fanatikus jellegü kultuszát, mely sokban hasonlított a Kybelé-kultuszhoz, Rómában is meghonosították. Bellona papjainak neve bellonarii volt, ünnepeit (a régi időkben junius 3., később a kománai istenség lényegével való összeolvadás után) március 24. ülték” – írja A Pallas Nagylexikona.

[2] Dombos fennsík a Murgab és az Amu-darja folyók között, a Parapamiz (Nyugat-Hindukus) északi lábainál.

1. Bilek (Bileca) 42,5245; 18,271

A bileki fennsík, vagy medence, Dalmáciában, a Trebincsica forrásánál található, 470 m magasságban, Hercegovina keleti részén, a montenegrói határon, Gackotól délre. Írják még: Bileća, Билећа, Bilece, Bilegja, Bileće formában is. Oklevelek bizonyítják, hogy a terület neve korábban „Bilechia” volt. A bizánci területre bevonuló, és letelepülő bolgár-törökök (utrigurok és kutrigurok) a bizánci Travunia helyén kialakítják Bilechia tartományt. A szlávok, az avarok után 600-650 között kezdték elárasztani ezt a területet, aminek a török hódításig (1463) urai is maradtak. (Ugyanez a névadási história megismétlődött a 13. században a mai Törökország területén. Ertogrul vezetésével nomád oghuz-török törzsek települnek le a Szakaria folyó környékén. Központjuk Szögüt (Sogut) lesz. A terület neve pedig Bilecik-re változik! Nem hiszem, hogy lenne olyan történész, vagy nyelvész, aki ezt szláv hatásnak tulajdonítaná.) A szláv „fehér” etimon kezdett bennem elhalványodni, amikor ezt olvastam: „Baján avar kagán[1], 10 000 kutrigur[2] harcost telepített le Ragusa vecchia (Dubrovnik) környékén”. Mint tudjuk, a szlávok a 6. század közepétől együtt laktak az avarokkal a Kárpát-medencében. A korabeli történetírók sokszor össze is cserélik őket. Az avar hadsereg gyalogságát csaknem egészében ők alkották. Az avaroktól függtek, földművelők, hajóépítők voltak. A 7. századtól gyakran támadták közösen Dalmáciát, amit még ugyanebben a században (a mai Ukrajnából származó szlávok) az avarokkal együtt meghódítottak. A szlávok avar szövetségben harcolva szállták meg a mai Szerbia területét, Havasalföld és Bánát felől. Bíborban született Konstantin azt írta, hogy Dalmácia ekkor csaknem teljesen elnéptelenedett, de a szláv hatalomátvétel utáni időkről így szól: „még most is vannak Horvátországban avar maradékok, a kiket avaroknak ismernek el...”. Az avarok birodalmának Nagy Károly vetett véget. A szláv törzsek, Gacka, Krbava és Lika, közé avarokat telepített és újabb törzsi közösségek jöttek létre (pl. Bužane, Hotuča, Lapac, Plase törzsek). Északabbra a német királyok nevében a friauli határgrófok uralkodtak, kik ellen a horvátok többször fellázadtak, és uralkodásuk alól a 9. sz. végén szabadultak fel, amikor a magyarok Pannóniát megszállták. A középkorban a Radinovics-dinasztia lakhelye volt. Az eddig talált legrégebbi dokumentum 1285-ből származik. Egy Rosin nevű egyént említenek Bilećből (de Bellec), amit ugyanaz a szerző Belj-el és a beljiekkel hoz kapcsolatba (megemlítve, hogy a főispán 968-ban halt meg.). Az ezen a helyen álló korábbi erődítményt a Mavrik cár idejéből származó dokumentumokban a negyven lerombolt vár között (szlovének és avarok rombolták le 598-ban) „Balki vagy Baljke”néven említik, ugyanakkor szerepel Belja és Beljići néven, egészen a dubrovniki „de Bellec”-ig, ami eléggé értelemszerűen utal a Bileć név eredetére.

Érdekes, hogy később „ezen a tájon különféle magyar szokások, sok magyarosan hangzó helységnév, ma is megtalálható – írja Fischer”.[3] Bilek nevű helységet Galgóczy tábornok hozta létre[4], „ott, ahol a törökök a síknak délkeleti szélén egypár katonai épületet emeltek volt a határnak biztosítására.”[5] (Galgóczy Antal dandártábornok 1878-ban szolgált Boszniában.) Az első világháború előtt a Monarchiának fontos katonai állomása volt itt. (Itt őrizték ekkoriban a hazát a 69-es székesfehérvári gyalogezred katonái is.) Lapoda Lexikona szerint csinos mecsettel; dél-magyarországi kis városokra emlékeztető külsővel rendelkezett. Ha ez a terület őrhelyül szolgált a törököknek, és később a Monarchiának is, miért ne láthatta volna el ugyanezt a feladatot ezer évvel korábban is? Ekkor itt volt az európai Kelet és Nyugat határa. Akkor pedig a bilek, (jelző, őrhely) megnevezés éppen ideillő. „Sajátságos jelleget Bilek azáltal nyer, hogy a magaslatok körülötte mind meg vannak erődítve.” – írja Asbóth. A bizonytalanság az elnevezésben nyilvánvalóvá vált előttem, amikor a helybéli parókia (Bilećka parohija) papjai sem tudtak magyarázatot adni a név keletkezésére. Szerintük a szláv eredetű Belec, Belota, Beloća (fehérség) és hozzá hasonló személynevekből származhat: „A Bileć nevet szlovén eredetűnek tekintik, és jelentése a Belec, Bjelota, Bjeloća és hasonló tulajdonnevekből származik. Török és osztrák könyvekben Bileć-et Bilek-ként említik, ami viszont valami ismertetőjeggyel (billog) való kapcsolatra utal. (Kiemelés: tőlem)”[6]

Prof. Novak Mandić Studo történész - Zemja zvana Gacko című könyvében, az 1285-ös kéziratról szólva, említi meg Rosin de Bellec nevét. A Belec, Beled és Belud személynévről már részletesen írtam Beled falunál. Most újra találkoztunk vele, Bellec formában. A kapcsolat Varasd-megyei Belec várának nevével nem zárható ki. Ezek olyan összefüggések, amik csak együttesen vizsgálhatók eredményesen. Íme két idézet a könyvből: „Senki sem tudja biztosan, hogy mikor mondták ki először és mikor terjedt el a Bileć név. És éppen ez a csodálatos városnév különböző magyarázatokat rejt magában, amelyek a történelem és a legenda közt mozognak.” „Egyesek azt állítják, hogy Bileć – mivel a Trebisnjice folyó forrásainál (két forrás volt) jött létre – a bi (kettő) leće (forrás) szavakból kapta a nevét. Ha így van, megbocsáthatunk azoknak, akik tévesen használják ezt a főnevet, mintha többes számú lenne (itt ragozások következnek, amit nincs értelme magyarosítani.) A nép, akinek kétségtelenül megvan a maga igaza, azt mondja: Amikor a dubrovniki kereskedők karavánjaikkal ezen a kicsi és szegény településen szálltak meg, barátaik kérdésére, hogy milyen volt, állítólag azt mondták: „hát, volt (hol) lefeküdni” (bi=vala, volt, régiesen; leći=lefeküdni, azaz: volt hol éjszakázni.) És így keletkezett Bileć neve.”

Erről a területről ír az 1837-es „Revue du Nord”,[7] Hercegovina történelmi emlékei címen. A bileki fennsík (Travunia) és Klobuk francia nyelvű leírásánál szerepel a Bilecz kanton megnevezés: „L’ autre commune se compose des trois comtés du canton de Banjani et Bilecz.” (Ami később Trebignitza lesz a szöveg szerint. A franciában nincs „cs”hang. Ezt általában „cz”-vel jelölik.) A fontos az, hogy az összemosódó avar-szláv hatalomátvétel után kialakuló Bilechia etimonja nem lehet szláv beo, vagy belo. Travunia térképén Bilektől keletre a Tara folyó mellett látható Bjelopolje helység, ami nagy valószínűséggel Fehérmezőt jelent. A helybeliek adta szláv magyarázat a következő: Tavasztól kezdve kamilla virág (белa радa) borítja be a mezőt és a „Бијело Поље” név innen származik. Elképzelhető, hogy az Eszék melletti Bijelo Brdo (magyarul: Bielobrdo, Bieloberdó, szerbül Бијело Брдо) szintén a kamillamezejéről kapta a nevét? Vagy a bijelo mégsem mindig beo?!

Bileća ma 7,5 ezer fős város és 12.000 fős (99%-ban szerb, 1% bosnyák) helyhatósági terület Trebinje régióban, a róla elnevezett víztározó tó partján. A tavat 1966-ban a Trebincsica felduzzasztásával hozták létre. Hossza 18 km, szélessége 3-5 km.

2, 3, 4, 5, 6. Gorna Belica. 41.22360; 20.55748. Dolna Belica 41.21250; 20.63541. Belica 41.40282; 20.94852. Bilisht (Bilisha és Bitincke) 40.62750; 20.99000. Belica. 41.67689; 21.30502 és Gorna Belica 41.68419; 21.31210

A Macedon Köztársaság ezen falvai, a Kozjak víztározó délkeleti partjától (a Karadzica-hegységtől) délnyugati irányban le, egészen a Jablanica hegységig helyezkednek el. Kivéve Bilisht, ami Albániában a Görög határ közelében található. Neve bolgárul: Билища, albánul pedig: Bilisht. A Balkáni háborúkban sokat szenvedett Macedónia területén vannak ezek a Belica nevű helyek, amelyek lakossága mára már teljesen kicserélődött. Gorna Belica mellett a Belesnica folyó folyik (река Белешница). Az azonos nevű (Belica) falvak melletti patakocskák nevének felsorolásával az a célom, hogy bemutassam, hogy a patak neve származik a faluról és nem fordítva. (Az említett – kicsinyítő, becéző képzővel ellátott -- víznevek: Beliska, Belicsenszka, Belesnica). A kis, 22 fő lakosú szmolenszki (orosz) Belica is a Belica patak partjánál létesült. (54° 2′ 37″ N, 32° 10′ 36″ E). Itt miért történt volna a névadás másképpen, mint a többi Béla, vagy Biala nevű patakoknál?

7. Biljaca, (Bilaçë, Biljace, Biljača, Biljače, Bilace, Belja) (42.3558; 21.7494)

Serbia & Montenegro területén, Vranje-től délre, a Déli-Morava jobb oldalán, az E75-ös út mentén, Kosovo-polje Dél-keleti határát képező Crna-hegység keleti oldalán, a Preševo-szorosnál, van. Kosovo Polje, szerbül Косово Поље, Rigómező. Ez egy nagy, köves síkság - 52 km. hosszu és 22 km. széles - Koszovó területén Mitrovicától délre, Prištinától nyugatra. A síkság déli részén van a Sarhegy, melyen át szoros vezet Kacsaniktól Makedoniába. Egykoron, Törökország Kosszovo vilajetéhez tartozott. Több csata színtere volt, mivel a síkság stratégiai szempontból igen fontos terület van. Szerbiába ugyanis dél felől csak a Šar-hegység szűk átjáróin, a Kačanik-szoros és a Preševo-szoroson keresztül (a mai macedón-szerb határon) lehetett bevonulni, így a Rigómező északi oldalán fekvő Kopaoniki előhegyekben lehetőség nyílt a behatolók megállítására. Az első rigómezei csata a Balkán középkori történelmének sorsdöntő eseménye volt, amely 1389. június 28-án (a régi ortodox naptár szerint június 15-én) történt a szerbek és az Oszmán birodalom hadai között, Priština városa közelében. Bár közvetlenül a csata után még nem volt egyértelmű, hogy ki győzött, az események a továbbiakban az Oszmán Birodalom gyors balkáni térhódításának kedveztek. Esetünkben ez a második török nyelvű hatás. (Elsőnek az avart számítom.). Hasonló nevű település van Bosnia & Herzegovinában. A név eredetéről szóló helyi változatot ott írom le. (V. 3.)

A Belasica-Belesz (Беласица, Б̀елес, görögül: Béles vagy Kerkini. Régi neve: Kalabak) hegység, pedig a görög-macedon-bolgár határnál, az ókori kereskedelmi utak mentén, húzódik. (41.33145; 22.97928) II. Baszileiosz (976–1025) bizánci császár itt mért végzetes csapást Sámuel bolgár cár (980–1014) seregeire, 1014-ben. A görögök annyi bolgárt megöltek, hogy ettől fogva II. Baszileiosz császár felvette a bolgárölő (Bolgarokontosz) nevet.

8. Belitsa Белица (Belica és Báljá) 41.95102 23.55861

Belitsa/Belica, Bulgária blagoevgrádi körzetében, a Rila-hegység legmagasabb csúcsa, a 2925 m-es Muszala hegy alatt, ezerméteres hegyek déli lábainál, a Meszta folyó völgyében, fekszik. A közeli Belicska patak (Беличка) valószínűleg a helységről kapta a nevét. Korábban itt is két falu volt, Belica és Báljá (Белица и Баля) amelyek a 17. században egyesültek. (Mint a lengyel Bielitz-Biala). 1903-ban az Ilindeni (Illés-napi), majd a Preobrazsenszki-felkelés következményeképp Belicát felgyújtják, és porig rombolják. Csak az 1912-es Balkáni háború hozza meg a felszabadulást, de az önálló Macedónia megalakulása csak Nagy-Jugoszlávia felbomlása után, az 1990-es években következik be. Közeli nevezetességek a rilai kolostor és Melnik műemlékházai. Ezen a vidéken élnek a pomákok[8], a mohamedán vallású bolgárok. Őket érte a legerősebb török hatás, bár az anyanyelvüket megtartották.

9, 10. Belitsa (Belica) 41.817; 24.900 és Belintash 41.8472; 24.9663

A Rila menti Belicától nem túl messze, van még egy másik Belitsa (Белица) nevű kis török falu, 238 fő lakossal, amelyet a régi, 1576-os, török defterek (adó nyilvántartások, турски реквизиционен регистър) is említenek. (Lásd: „Исторически преглед”). Ez egy 8-900 m magas fennsíkon, és a Csepelarszka folyóba ömlő, Jugovszkata reka völgyében található félúton a Banite és Jugovo helységek között, a 8611-es út mentén. Közeli nevezetesség a bacskovói kolostor. A falu a Belicsenszka nevű patak bal partján terül el. A helyi legenda szerint, egy csodálatos monda beszéli el Belica falu nevének történetét. Réges-régen Icát (девойката Белиша), a település legszebb lányát, akit mindenki Bela (ragyogó) Icának hívott, elrabolták az ottomán török csapatok. Inkább a halált választotta, mint a fogságot, és egy magaslatról a folyó mély vizébe vetette magát. Azóta, a szépség bátorságának emlékére a települést Belicának hívják.

Keletre, légvonalban alig 6 km-re Belicától, a Rodope hegységben van egy szikla, aminek Belintash (Белинташ) a neve. Nevét az ótörök nyelvből – „a tudás kővének” (умен камък или камък на знанието) fordítják, és régen a trákok szent helyként tisztelték. Nekem az Olt mentén, a Baróti-hegység nyugati lábánál, festői környezetben fekvő kis falu, Bölön – Belin jut róla az eszembe, amit 1334-ben Belen alakban említenek először. No és a Bélhavas, a Cibles/Széples hegy, meg a bükki Bél-kő. Szent helyek – hasonló hangzással! Mindez véletlen lenne csupán? Ami biztos az az, hogy a fehér bela szóhoz semmi közük sincs, és török eredetű mindegyik név.

11, 12. Debelec 43.04399; 25.62140 és Kabile (Cybele) falu 42.52753; 26.47636

A második bolgár királyság fővárosa Veliko-Tárnovo alatt, Debelecnél is folyik egy Belica nevű patak, ami a Jantrába ömlik. De, természetesen a Debelec névnek sem a „belec”-hez, sem a Belicához semmi köze nem lehet -- állítják a helybéliek. Ez inkább debella -- nagy testű, tenyeres-talpas nő – fogalmat takarhat. (Н. Станев: „селото е получило името си от билката >дебелец< --тлъстига, дебела мара”). Ráadásul egy szélsőségesen szárazságtűrő, igénytelen növénynek, a kövirózsának, más néven fülfűnek, is az egyik népi elnevezése a bolgároknál az, hogy: „debelec” (Семпервивум, Дебелец). A kapcsolatra a másik vulgáris nevéből, a „babin kvász”-ból következtethetünk. („бабин квас”, azaz vénasszony kvász). Hát, ezzel inkább nem szállok vitába, bár lenne pár kérdésem a témához. Például: Debelec, Belintas, Bélhavas. Lehet-e kapcsolat e helységek neve és Cybele között? Kissé meredek gondolat, de miért ne? Összefügghetnek a szkíta időkből visszamaradt, majd a rómaiak által is átvett Cybele (Kybele) kultusszal. A frígek nemzeti istenasszonyát, az összes istenségek anyját, akinek több neve is fennmaradt (Phrygian: Matar Kubileya/Kubeleya "Kubeleyan Mother", „Magna mater”, perhaps "Mountain Mother", may be read „Mother of the Mountain”), nemcsak Kis-Ázsiában és Rómában tisztelték, hanem a Balkánon és talán Erdélyben is. Bizonyosság erre a bolgár Kabile falu, aminek az eredeti neve Cybele volt, továbbá az erdélyi Cibles, vagy Széples, románul Munţii Ţibleş, hegység neve, továbbá a Kebele nevű falvak és patakok Zalában és a Maros mentén. Az anatóliai „Kubaba”-t (Kububa. Sumér: Kug-Bau) és a frígiai „Kybele”-t a görögök gyakran azonosítják. Elképzelhető, hogy a hunok utódainak számító székelyeknél, csángóknál, Csíkban fennmaradt „Babba” tisztelet, az istenanya tisztelete, még a kereszténységet megelőző pogány, szittya, sumer időkből maradt ránk, és alakult át Szűz Mária tiszteletté. A szkíta mágikus világképben a Természet Anya maga az Egy Isten. A Természet Anya másik neve: Boldogasszony. Ezt . DACZÓ Árpád: A gyimesi Babba Mária című írásában így fejezi ki: „Isten volt tehát Babba Mária: a gyermekeknek ő volt az egyetlen Isten, a felnőtteknek pedig egyenlő volt az Istennel.”[9] Marosvásárhelytől 10 km-re keletre, a Hosszú-patak mentén, 3-400 m magas dombok között találhatjuk Kebele 46.542778°, 24.694722° falut (románul Sânişor, németül Sankt Agnes). 1,5 km-re tőle nyugatra van Kebeleszentiván (Ivăneşti) falu 46.533333°, 24.683333° Sokan úgy gondolják, hogy a falu a hegyek kebelében fekszik, innen a neve. (A magyar kebel főnévből, hajlat, mélyedés értelemben.) Kebelétől a Nyárád mentén Beren, Bekecsen keresztül Szovátáig vezetett a római út. Orbán Balázs leírása szerint az itteni várak (mikházi, Remete környéki, bekecstetői, csombodi, nagykői, firtosi, szakadáti, görgényi, tompai, vityáli, stb.) „alakja, fekvése és épületanyagjáról ítélve, a római kor előtti, vagy utánni ugynevezett barbar építkezések sorába tartozik;”A Bekecs hegy (1080 m) lábánál, elterülő Remete (Köszvényes-Remete, románul Eremitu), 46.67303; 24.93339 környékén a Bélmező pataka mellett volt Bélmező vára. Bere, Bél, Bekecs avar-magyar szavak. Kebelére Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára két etimológiát is ajánl: az egyik a szláv „kanca”, a másik „hegyektől körülfogott hely értendő“. Igen gyenge, gyermeteg magyarázat mind a kettő, de nem egyedülálló. Orbán Balázs azt írja Kebeléről, hogy „nevét hegykebelben fekvésétől nyerhette, bár hagyomány szerint e falu eredetileg az említém Sóskút völgyében feküdt.” Magyar Adorján A Lelkiismeret Aranytükre című írásában 2006-ban a következőket írta: „Ezért szokták volt Kübelét sok emlővel ábrázolni (lássad az „Efezusi Diana” szobrát sok emlővel, fekete arccal, kezekkel, lábakkal). Mivel pedig az emlő, domborulatként, a dombokkal, hegyekkel hozatott jelképes összefüggésbe, ezért lettek a kabaroknál a dombok és hegyek ez Istennő szent helyei. Innen származik az arab nyelv gebel = hegy szava is.” Vagy egyszerűen azért, mert a frigiai istennő nemcsak az istenek, hanem a hegyek anyja is volt: Μήτηρ Ὀρεία "Mountain-Mother"; Mother of the Mountain. (Roller 1999, pp. 67–68). Ez illik az Ivánscsica hegység és Krapina folyó közötti magaslat közepén fekvő Kebel-re is, 46.06823; 15.97103 Sveti Križ Začretje és Maček között. A szláv, szlovén nyelvekben a „kobila” egyik jelentése valóban „kanca”. Vasmer szerint ez a latin „caballus”-ból (igásló, gebe) származik. Azon kívül, hogy a „kebele” szó alakja sem hasonlít a „kobilára”, miért pont egy gebéről nevezték volna el Erdélyben, az Őrségben, a Krapina folyó mentén és Bulgáriában is a falvakat és a patakokat? Ha megnézzük az erdélyi és a zalai dimbes-dombos – igen szép -- tájat, akkor rájövünk, hogy olyan, mint általában minden folyómelléki táj. Természetesen vannak személyek, akiknek mindenről a szex jut az eszükbe. De itt nem erről lehet szó. A „Kebele” a „Kibele”-re valóban hasonlít, és az ilyen átalakulásra talán még a nyelvészek is rábólintanának. Mindegyik helyen találtak római kori emlékeket. Az istennőre, tündérre, babbára, utaló legendák, mondák, Cybelére utaló földrajzi helynevek vannak a környéken. Ha pedig így van, akkor a rómaiaktól kellett, hogy legyen folyamatos átadó lakosság. Ez pedig a székelyeknél megvolt. Egy másik Kobilje, 43.39111; 21.01721 Szerbia és Montenegroban van. Módszerem, amely összefüggéseiben vizsgálja a helyneveket, tehát egy, a kancánál és a kebelnél is sokkal értelmesebb változatot kínál: a Kybele (Kybebe) kultusz avar-magyar utóéletét. (Kybele egyik attribútuma volt a jogar, mint a csíksomlyói Babba Máriának.) Talán nem véletlen, hogy a legenda Traianus útjának maradványairól, Tündér Ilona kastélyáról és kincseiről szól a kebelei tetőn. (A magyar Nagy Világanya Tündér Ilona Földistennő és a Napisten anyja volt. Erdélyben húsvétkor tojást dobáltak az égre, arra emlékezve, hogy valamikor Tündér Ilona "tojta" a Napot.). Kybele istennő Kr. e. 205-ben, Phrügia-ból került Rómába. A görögök által phrügöknek (phryges, Φρύγες) nevezett nép viszont a Balkánról, több hullámban, a Kr. e. 13. század végétől kezdve vándorolt be Anatóliába. Ha valahol helye van az Istenek Anyjának, hát akkor ez a Balkán!

Kebele patak folyik Zala megyében. Itt valaha a nyugati székelyek éltek. A Kebele délre elhagyva az országot, Szlovéniában torkollik a Lendvába, amely országhatárt képezve a Kerkába ömlik a Murához való csatlakozás felett körülbelül két km-rel. A partján van Kebele (Kebeleszentmárton, Kobilje) község, ma Szlovéniában a Muravidéken. Ide, valószínűleg a székelyekkel együtt jött az elnevezés. (A Mura túlsó oldalán van a szlovén Belica). Itt van a nemesnépi Magyar-szlovén határátkelőhely. A település már a kőkorban lakott volt és római kori leleteket is találtak itt. Elképzelhető, hogy a Nemti (ma Lenti) várának részét képező Belatinc (szlovénül Beltinci) 46.60791; 16.23651, "Belethfalwa" néven, már korábban is létezett, és beletartozhat a vizsgált BLC helyek közé, mint „Belecfalva”. Találkoztunk Kebel nevű hegycsúccsal Szlovéniában, Benete településnél. Van egy másik feltételezésem is a Debelec név eredetére, de ezt adatok hiányában csak megemlítem: Álmos atyja Dentumogerben az Eunedubeli vezér leányát (filiam Eunedubeliani Ducis) vette el. Itt Eune egyenlő Enéh anyaistennővel, míg DuBelian, (azaz DeBelec-ian) a másik két isten: Du és Bél. Együtt az isteni triász! A debellák egyébként Bél isten papnői voltak!

[1] Baján avar fejedelem volt, aki 568-ban megszállta Erdélyt, a Tiszántúlt és a Dunántúlt is. A langobárdok előle menekültek el Észak-Itáliába. 582-ben Szirmium várost és a környékét is elfoglalta.

[2] Az onogurok,szaragurok,utrigurok,kutrigurok rokon népek,ezek beletartoztak Atilla birodalmába.

[3] Götz László: Keleten kél a nap. 283. old.

[4] Bilek, járási székhely Mosztar hercegovinai kerületben, a Várdártól a Trebincsica forrásáig terjedő 480 méter magas fensikon, a montenegrói határon, (1885-ben 419 lakossal.) Az új Bilek, Galgóczy tábornok alkotása. (Pallas Nagylexikon)

[5] Asbóth János: Boszbia és a Hercegovina. Millenniumi kiadás. (1887-es kiadás alapján) 166. old.

[6] Друга билећка парохија: ПОДАЦИ О ПАРОХИЈИ Bileća info. 05 oktobar 2007

[7] Revue du Nord. Journal des sciences militaires. Kiadó: R. Chapelot., 1833 Az eredeti a Michigani Egyetem könyvtárból származik. Kiadás éve: 1837. Az eredeti az Oxfordi Egyetem könyvtárból származik.

[8]Pomákok. Bulgáriában, Görögországban, Macedóniában, Albániában és Törökországban élnek. Anyanyelvük bolgár. Bulgáriában létszámuk kb. 300 ezer. Bolgárul beszélnek, egy részük tud törökül is. Egy részük töröknek, más részük bolgárnak vallja magát, a legnagyobb rész, pedig nem rendelkezik etnikai tudattal, hanem egyszerűen "muzulmán" névvel illeti magát.

[9] Megjelent: Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 1980. 231-239.old.

III. 21. Bilak. (Domneşti) 47.03410; 24.47805

Besztercétől délre, a Sajó jobb partján, ma Romániában, Beszterce-Naszód megyében lévő kis település. (Domneşti román névvel még két nagyobb falu van, 45.2; 24.8 és 44.4; 25.9 koordinátákkal.) Régi neve Biluk (besenyői járás.) Pallas Nagylexikon: „Bilak -- kisközség Beszterce-Naszód vmegye besenyői járásban, (1891) 715 oláh és német lakos.”Római település volt Neridon néven. TESZ 1. Kötetben azt írják róla, hogy a 13. századi (1246, 1263) dokumentumokban Byolokol, Bylokul, Bylok, Biluk, 1415-ben Vylak néven is szerepel. (B>V hangváltás BIL=VIL) Elsődleges névváltozatnak a Bivalyakol-t tartják. (Megjegyzés: az általam már említett kun „bila”, vagy a szláv török átvételű билo – ütőér, hegygerinc, jelentésű szó (a бити, битка - üt, ütközet szóból) esetleg a bilak – bilek magyarázat szóba sem jön, annak ellenére, hogy besenyők lakta területről van szó!). Vistai András János Erdélyi helynévkönyv című adattári tallózásaiból hasonló dolgok derülnek ki, kiegészítve azzal, hogy „Bylak (Biallak: ’bivalylak’) 1246-ban püspöki udvarhely (curtis pontificalis) Harinával együtt. Valójában Harina lehetett udvarhely és „Bivalakol” annak gazdasági tartozéka. IV. Béla király ugyanolyan kiváltságokat ad az idetelepülőknek, mint Harina telepeseinek. 1282-ben IV. László megújította a kiváltságot. 1449, 1483 Bylak, a Harinai Farkasok, János, Tamás, és Miklós birtokai. 1502. XI. 25 Belyeghallya Harinai Farkas János birtoka.” Láthatjuk, hogy neves szakemberek azonos eredményre jutnak, ha kizárólag nyelvészeti szempontokból kiindulva, különállóan vizsgálnak egyes helyneveket. Az egyetlen támpontjuk az volt, hogy a dokumentumokban szereplő egyik-másik névváltozat (a Byolokol, Biallak) hangzásában hasonlít a bivalyakol, bivalylak szóra! Vagy egy másik népszerű változat a "belénd – bölény" mintájára: "bilok – tulok" párhuzam. Népszerűségét a baranta sportnak köszönheti, ahol a különböző képzettségi szinteket ősi magyar állatnevek jelképezik. De a „bilok” szó bivaly, vagy tulok értelmét senki nem tudta komoly érvekkel alátámasztani. Baski Imre: A baranta és ami körülötte van írásában úgy fogalmaz, hogy a „bilok” szó „relytélyes” és „senki által nem ismert”. Hát, így lesz Bilakból bivalyakol, vagy bivalylak. Például Tóth Valéria, Lőrinczi Rékával egyetértve a Bilak helynevet („a kései ómagyar kor elhomályosult neveinek etimológiai csoportosítása során”) magyar lexémából, az aszó köznév mintájára, a Bivaly-akolból eredezteti: Nyár-aszó=Nyárszó; Szik-aszó=Szikszó; Száraz-aszó=Szárszó, illetőleg Bivaly-akol=Bilak. Szerintem itt is, ha a keletkezéstörténet előtérbe kerülne, akkor az akol lexémára jobb példát is találhattak volna, mint a Kniezsa István által kitalált (szerintem téves) Bilak magyarázatot.[1]

Most kezdjük el a vizsgálatot az általam javasolt módszerrel. Járjuk körbe a környéket és nézzük hozzá annak történelmét, és a szavak értelmét. Illesszük rá BLC algoritmust, nézzük meg, hogyan felel meg a „bélyeg-jel” feltételnek ez az állítás? Első segítség Harina (1246: Herina), és annak ura a Harinai Farkas család. Harina és Bilak, közte Necz falu és a Sajó. Melyik az udvarhely és melyik a gazdasági tartozék? Nincs rá semmiféle bizonyíték. Királyaink mindkét helyet azonos kiváltságokkal ruházzák fel. Valószínűleg régebben meglévő, névvel rendelkező helyekről van szó (a tatárjárás miatt néptelenedtek el), és egyébként sem valószínű, hogy egy frissen, emberek számára kialakított telepet ólnak, istálónak, vagy akolnak nevezzenek el. Elvárható tőlük ennyi igényesség. És miért a folyó túloldalára tennék az udvarhelyet? Necz közelebb van, valószínűleg már létezett.[2] Mi az a Belyeghallya birtok? Hol található? Kiderül, hogy a Sajó jobb partján fekvő Bilaktól észak-nyugatra, ott ahol a Sajó a Szamosba ömlik, van Bethlen falu (Beclean) és a közelében, a Szamoson túl, emelkedi egy másik Bilak-hegy, ahol római emlékeket találtak. Ugyanitt van Bélyegalja (1456: Belyegsalja, 1502: Belyeghallya, 1576: Beleghallya, 1596: Beliegalia, 1619: Beliechalia, 1783: Bilak). Gondolom ennél a névnél senkinek sem kell több bizonyíték arra, hogy Bélyegalja földrajzi helynév valamiféle kapcsolatban van a bélyeg szavunkkal. Ha itt a bélyeg-beleg-beileg-beilec-bilak összefüggés egyértelmű, akkor pár kilométerrel a Sajón felfelé miért lenne a bélyegből bivaly?

Bizony sok „bivalka” van Erdélyben, és kiváló minőségű tejet adnak. A hegyeket és a telephelyeket azonban mégsem róluk nevezhették el (szerintem), hanem inkább a szerepükről, ami igen gyakran az őrhely volt. Mint például a Strázsa falu neve, Bilak hegytől délkeletre, az 540 méter magas Magura hegy északi oldalán, a Magyarigennel szomszédos, Alvinczi járásban. Strázsa földrajzi helynév van még Temes vármegye fehértemplom járásban (Lagerdorf), Monoron, a Pilisben, a Tátrában (Strázsa - Stráže pod Tatrami. Ma: Poprád része) és még ki tudja hány helyen. (Sztrázsa nevű községek vannak a már említett Nyitra vármegye szenici, a Szepes vármegye szepesszombati, járásokban, stb.) Még az Alföldön is van Strázsa-domb, Szekszárdon Strázsa hegy. Az esztergomi Kertváros Strázsa-hegyét szerencsére nem Belec, vagy Bilo hegynek nevezték el, mert akkor az Isten se mosta volna róla le a szláv „fehér” jelzőt, úgy világítanak messziről a fehér mészkövei. A szó jelentése: őrség, őrhely, eredete – ismeretlen, mondják az óvatosabbak. „Az őr, őrség jelentésű szláv eredetű strázsa szó valószínűleg a korai magyar állam határvidékének (a gyepűnek) az őrzésével foglalkozókra utal.” – állítják azok, akik nem hisznek abban, hogy a szláv nyelv (különösen az orosz) tele van magyar (ősi, Árpád bejövetelét megelőző), illetve török eredetű jövevényszavakkal. Belec, Bilo, Őr, Strázsa – egyazon fogalom kifejezései – jelző, jeladásra alkalmas (legtöbbször magaslati) „jelölt”, „megbillogozott” helyek. Van egy másik feltételezésem is. Ez a Béla névre alapoz: a hely, ahol Béla lakik=Béla-lak. A Horger törvény szerint ez: Béllak>Bélak>Bilak formába megy át. (Horger-törvény: az egymást követő két nyílt – azaz magánhangzóra végződő – szótag közül a másodikból kiesik a rövid magánhangzó.) Lásd a Biallak írott formát. A két mássalhangzó közötti é>i váltás gyakori. (Lásd például Bélbor>Bilbor, vagy az alföldi tájszólásban: vér>vír, fehér>fehír, szép>szíp stb.). Ez a változat nem mond ellent az alapteóriámnak sem. (Döntsd el tisztelt olvasó, hogy a „bivaly-lak”, vagy a „Béla-lak” a megfelelő etimon. A Bél, Béla nevű helyek felsorolását itt megtalálhatod. A bivalylak szó nem elégíti ki az említett hangváltozási törvényt, mert a második szótagja zárt. Döntésed helyes lesz, mert bizonyítani nem lehet egyiket sem!)

            III. 22. Eremitu, Bélmező vára (Nyárádremete, Köszvényes-Remete) 46.67111; 24.95639

Köszvényes-Remeténél, amely Marosvásárhelytől 34 km-re északkeletre, a Vityal-pataknak a Nyárád folyóba ömlésénél fekszik, Szováta üdülővárostól 18 km, a Bekecs hegy (1080 m) lábánál, a Mező-havas (1777 m) közelében. Orbán Balázs ötödikként említi a környékbeli várak között és így ír róla: „A falun (Remetén) felül jobbpartilag Nyárádba szakadó Bélmező pataka mellett levő Bélmező vára. A nevezett patak balpartján egy szeszélyes idomú sziklaszál emelkedik fel, minden oldalról oly függélyes meredeken, hogy csak keleti oldalán lehet nagy ügygyel-bajjal feljutni a sziklacsúcs azon átmetszése, mely ott mély sziklafolyosót alkot, valamint az alább levő sziklabarlang is egyaránt a természet műve; emberi erődítés csakis az említett keleti oldal alján van, hol egy még most is 4 öl mélységű és ily szélességű sáncz köríti a hegyet. E szerint ez legfelebb alkalmi menhely volt, hol a megmászhatlan sziklacsúcs tetjén néhány család megvonhatta magát, s honnan kővel is agyon verhették az ellenséget. Az említett gyengébb keleti oldalon levő sáncz nevelte a természetileg erős helynek védképességét.” Bélmezőben az alapszó a „mező” lehetett, erre utal a patak és a havas neve is. A mező és a havas jelentése ellentétes. A mező síkságot, a havas kiemelkedő hegycsúcsot jelent. A hegynév csak úgy alakulhatott ki, ha a hegycsúcs a „Mező” patakról kapta a nevét, (mezői havas) aminek a jelzője volt a „bél” szó. Más esetben a várható elnevezés „Bélmező-havas” lenne. Bélmező vár elnevezés véleményem szerint a Bélbor (bori Bél) falunévhez hasonlóan alakult ki, tehát a „Mezői Bélvárról” és béli Mezőpatakról, Mező-havasról, van szó. „Bizonynyal mindenki, miként én is, el fog csodálkozni a régi várromoknak azon nagyszámú csoportositásán, melyet itt Remete környékén, a havasoknak alján találhatunk, s bizonynyal mindenkiben felébred a tudvágy, ismerni a kort és népet, mely ezen várakat, ezen egymással egybefüggésben levő erőd-lánczolatot épitette; fájdalom, e tudvágyunkat a történelem ki nem elégiti azért, mert e várak mind a történelmi kort megelőzött titokteljes korszakból származnak; csak homályos hagyományok költhetnek az észlelve vizsgálóban homályos sejtelmeket, csak ezen feledett romok, ezen tiszteletet ébresztő maradványok azok, melyek a távol mesés kornak kőepopeájaként fennmaradtak, melynek még valahai lételét is megtagadná, elvitatná a kétkedve hivő jelen, ha e várromok csalhatatlan tanujeleként fenn nem maradtak volna mint emlékoszlopai e messze letünt korszaknak.” – fogalmazta meg a gondolatait Orbán Balázs. A „BÉL” név, és használatának kiterjesztett, és általános, elemzése segíthet felderíteni a rejtélyt. Bélmező nevű települést említettek még a régi oklevelek Zilah és Zalaapáti környékén is. Zilahnál Vármező nevű település is van, ugyanúgy, mint Nyárádremeténél, a Mező havas előterében. Vármező (Câmpu Cetăţii) nevének első tagját, a felette emelkedő 823 m magas Várhegyről (Kétág közti hegy) kapta. Ez a vár „egyike nevezetesebb és terjedelmesebb ősvárainknak koronázta a Kétág közti büszke hegyormot.” – írja róla Orbán Balázs. A várrom alaprajza O.B. A Székelyföld leírása IV. kötet, XVI. fejezet 94. oldalán megtalálható. Orbán „az Árpád előtti Székelyföld – a rabonbánok ős hazájá”-nak tekinti ezt az ősi várrendszert és ez az avar-magyar korba vezet vissza bennünket. Itt kell tehát keresnünk a névadás motivációját és logikáját. A „segédnevek”, (Mező-havas, Vármező, Bélmező, Bélbor, Bél falu, Bél patak, Béli hegyek, Bélhavas) és azok földrajzi elhelyezkedése indokolja a feltételezést, hogy Bélmező vára egykor Bél vár nevet viselhetett a rabonbánok idejében. Ahhoz, hogy a „bél” nevet kiterjesszük Bélá-ra, nincs szükség nemek (nőnem) erőltetett bevezetésére, hiszen ilyen a magyar nyelvben nincs. Béla név viszont van. Birtokos viszonyban Bél vára Bélé, Béláé, vagy többes számban Béléi, a hozzá tartozók pedig Béléiéi és így érthető a „Belaj” „Belley” változatok kialakulása a „fehér” jelentés közbeiktatása nélkül is. A Bélek, Bélák tulajdona: vára, pataka, hegye avar-előmagyar és avar-ószláv nyelven is egyformán hangzott és egyforma jelentéssel bírt az egész Kárpát-medencében és környékén, míg ennyi szláv „fehérség” nem magyarázható sem a tisztasággal, sem jéggel, hóval, vagy a szikla színével sem. Természetesen vannak kivételek, – hogy erősítsék a szabályt. Bélmező falu Lunca Mărcuşului 45.73424; 25.85654 van Romániában, Háromszékben is. 1956-ban különvált. Korábban Márkos (Mărcuş) része volt. 45.72068; 25.85924. Nem azonos a remetei Bélmezővel. A névadás motivációja itt nem ismert. Van viszont Bélmező-hegy is. Ez Margittától (Marghita) délkeletre, Cséhtelek (Ciutelec) fölött 47,2728; 22,3607, emelkedik 280 m magasan. Alatta, a 13. században Bel Mezeu falu feküdt. (Győrffy). Kiss László szerint neve a „bél, belső” és a „mező” alacsony növényzetű terület összetétele és erdőírtásra utal. Szerintem az alacsony dombokat már lehet „mezőhegynek” nevezni, szemben a „mezőhavassal”. Így már érthető a Bél Mezőfalu elnevezés (a Béli hegységtől északra), amelynek volt egy Mezőhegy nevű dombvidéke is az Érmelléki hegyek és a Réz hegység közötti területen, ahova az Alföld szinte benyúlik Biharkeresztestől. A „mező” jelző itt gyakori, lásd például Mezősas, Mezőpeterd neveket. A falut az 1913-as vármegye térképen Bélmezőhegy néven még jelölték.

III. 23. Bélbor (Bilbor)         47.06486; 25.49017

Csík vármegyében, a Kis Beszterce felső folyásánál, az 1436 m magasan lévő Bélbori szorostól délre lévő kis falu. Nevének második tagja a borvízből származik. A szomszéd város Borszék, Erdély egyik leghíresebb fürdő- és üdülővárosa. Itt folyik a Bor-patak. A terület toponímiáját ószláv eredetűnek tartják a Bor=fenyő; szék=irtás, tisztás; gyergyó=dzsurdzsevo=györgy; Bélij=fehér; logika alapján. „Fehér fenyves” – mondják. Ezt a magyarázatot – teljes egészében -- betanított sablonnak, népbutításnak tartom, de a könyvem témája miatt, csak a „Bélbor”-t illető kérdéssel foglalkozom. A borvíz, ásványvíz értelmű, amelyet itt már a 18. század elején palackoztak. „A Bélbor környéki ásványos források száma meghaladja a százat.” – írta Orbán Balázs. A magas szénsavtartalmú, csillogóan tiszta, átlátszó, színtelen vizet, teljesen felesleges „fehérnek” nevezni. Gondolom őseink sem találtak itt „vörösbor” forrásra, ami miatt meg kellett volna különböztetni a „fehérbor” azaz „Bélbor” forrást a vöröstől. (A főkutak vastartalma elenyésző volt az 1853-as bécsi vegyelemzés alapján.). „A Borszék talaja legújabb mészképződvény, amelyet a nép borkőnek nevez.” – olvashatjuk Borszék leírásánál Orbán Balázsnál. Savanyúvíz – ebből származik a „borvíz” megnevezés. Lehetne kelta eredetű is: a régi ír nyelvben a „bor” zúgó, pezsgő víz jelentésű volt. A kelta „ball” – bél, belső, az angol „belly” – has, kidudorodás szavakat nem tartom elég motiváló erőnek a fennmaradáshoz. Nem értem miért kell bonyolítani az egyszerű dolgokat. Kiindulási pont a patak neve: BOR. Borszeg, Borszög, Borszék, a patak hajlatában való elhelyezkedésre utal. Borszék a Kis Beszterce és a Bor patak szögletében van, a Bükkhavas déli lábánál. Csík vármegye határán van a Hargita, ahol a Bélhavas nevű csúcs van, Béla vár emlékével. Gyergyó Alfalunál a Békény patak csatlakozik a Maroshoz. Írtam Bélafalváról, Bélmező váráról, Bereckről. „E falukat szabad besenyők lakták” – írja Orbán Balázs. Borosjenőnél van Béli-patak, Béli hegyek, Bél falu. Ennyi Bél-Béla között meg kellett különböztetni egyiket a másiktól. Ez legtöbbször a víznevekkel történt. A Bor-patak melletti Bél. Az, hogy a jelzett szó megelőzi a jelzőt – nem ritkaság a honfoglalás kori helyneveknél. Láthattuk ezt, például Bélapátfalvánál. Itt KözépBÉL kapta az apátságról a jelzőt, és lett BÉLapátfalva. (Apátos Bél falu a jelentés) Közelebbi példa lehetne MÁRAmaros, ahol MARA a folyó neve és mors (= holt) a jelzője. Tehát BÉLbor-ban a hely neve a „Bél” szó, ami viszont a szlávságot megelőzően létező, „fény, világosság, előkelő, úr, hadvezér” jelentésű ősi hun-avar-magyar szó volt. Az említett kelta-angol „bél, belső, has” értelmet ilyen tömeges előfordulásban, földrajzi névadásra alkalmatlannak tartom ebben az időszakban, ugyanúgy, mint az ó-szlávból történő „hatalmas fenyves erdő” (dr. Cirbusz) levezetést. Bélbor mögött emelkedik a Muncsel és a (kis) Czibles! (A Kibele- Bél összefüggést részletesen lásd Munţii Ţibleş leírásánál.)

            III. 24. Belin (Bölön, korábban Böllen) 45.93446; 25.57241

Háromszék vármegyében, Sepsiszentgyörgytől légvonalban 20 km-re északnyugatra, a Baróti-hegység nyugati előterében, az Oltba ömlő Bölön-patak mellett, fekszik. 1334-ben a pápai tizedjegyzék Belen alakban említik először. Ekkor már templommal rendelkező hely volt. A templomot a szűz és vértanú Szent Katalin tiszteletére szentelték. Bölön környékén két hegy is a "vár" nevet viseli: a Bölöni-várhegy és Nagybölön várhegye. A Gömör-megyei Bellénynél már szó volt arról, hogy a Belen név ott is előfordult. Talán a Hargita közelsége alapozza meg az összehasonlíthatóságot a bolgár Belintash hegy nevében szereplő „Belin”-el. A bölöni „várak” és a rabonbánok múltja éppen úgy a távoli ködbe veszik, mint a hargitai Béla vár, vagy a bükki Bél-kő legendája. Belényes pedig nem más, mint egy „belines” hely.

III. 25. Bila    49.58690; 25.57652. Ukrajna.

Ternopol észak-nyugati külvárosa. Ugyanilyen elhelyezkedésű egy másik Bila 49.03545; 25.75951 Chortkov észak-nyugati részén. (A Szeret mentén Chortkov központja félúton van Bila és Ugrin falvak között.). A közelben van még Bile falu 49.60949; 24.76696 és Bilka nevű falu 49.59742; 24.62294. Lvov és Ternopol között több Bila nevű patak folyik. (49.60359; 24.79065/49.66052; 24.34845) Ez a terület, a Szeret környéke, Etelköz határa volt. Avar-magyar-tatár-ruszin-ukrán nyelvűek élnek itt már 1500 éve. A „bila” szó mindegyik nyelvből levezethető, így a név fennmaradása szinte problémamentes volt. A szláv „fehér” értelmű magyarázat csak egy ezek közül, de semmivel nem erősebb a többinél. A türk-török eredet szinte biztosra vehető, még a szlávban is. A hely történelmének alaposabb ismerete szükséges a válogatáshoz, hogy melyik hova tartozhat. Ránézve a névjegytérképemre, szinte hiányoznának ezek a helyek, ha nem lennének itt. (Ternopol koordinátái: 49.56667; 25.60000)

III. 26. Béla vára, Bélhavas (Hargita)          46.44874         25.58235

A Hargitának – úgy Csík, mint Udvarhelyszék felől nézve – három fő csúcsa van: az alsó (Bélhavas, Asztalkő és a csicsói Hargita), a középső: a madéfalvi Hargita, és a legmagasabb a rákosi Hargita. Az itteni várromokról, Béla váráról, Pogányvárról írja Orbán Balázs: „egykor büszke sasfészke a székely rabonbánoknak. Itt fenn a fellegekkel szomszédos sziklaszál tetején, – hol a vihar keletkezik, hol a villámok képződnek – ütöttek tanyát hajdan a hős székely nép daliás fejedelmei, itt székelt Upolet, hős fia a nagy Zandirhámnak, itt e büszke ormon – honnan az egész Olt terén, eredetétől harmadik szorosáig, végig lehet pillantani – laktak ezen nép szeretete, becsülése és nem zsarnoki hatalom által lett pap-fejedelmek, kik a népet kormányozták, harczra vezették, s ős hitük szertartásai szerint áldoztak Hadúr oltárainál. Szent tehát e hely, mert a nagy ősök dicső szelleme lengi azt körül; ős előidőknek emlékköve az, miért tisztelettel kell ahoz közelitenünk.”

III. 27. Bilca  (Régi temető koordinátái:47.9222; 25.7738)

Bukovinában, a Szucsáva folyó és a Bilka (Bilka Mare) patak között, Radóctól északnyugatra található. (Lásd Bukovina 1910-es etnográfiai térképén.) Az 5. században avar fennhatóság alatt volt. A szlávok a 7. századtól telepednek meg itt, de a környéken még sincs szláv fehérre utaló név egy se! Se belo, se belij. Bilca viszont mégis van! Ez folytatása az eddig felsorolt északi, észak-keleti őrhelyeknek, ez is JELző helynek számított.

III. 28. Uhryn’          48,9753; 25,8213

Uhryn’. Kis falu Chortkivtól délre. Nem tartozik a BLC nevek közé. Amiért itt megemlítem az a nevének magyar vonatkozása. (A térképemen külön színnel jelölöm.) 1427-ből van az első írott emléke. Az Ugrin (óorosz: "угринъ") általános szláv elnevezése a magyarnak, ez ilyen formában szerepelhet családnévként, de képzőkkel lehet női és férfi keresztnév is. A „vengri” szó, ahogyan az oroszok a magyarokat nevezik, lengyel eredetű. Kialakulását a Nógrád megyei (ma szlovák területen lévő) Ugra (Uhorské Ugra) falu nevének változatainál nyomon követhettük. (II. 19.). Az Ugrinszka barlang, és a szomszédos Ugriny falu neve a valamikori magyar-ugor viszonyra utalhat, de valószínű lehet az Ugrin személynév-kapcsolat is. Az Ugrin névről köztudott, hogy a Csák-nemzetségben több kiváló magyar pap és úr neve volt az Árpádok korában. Ugrin, kalocsai érsek, IV. Béla egyik kiváló hadvezére, aki Muhinál elesett, a honfoglaló ősök leszármazottja volt. A 13-14. századi oklevelek tele vannak Ugrin nevű lovászmesterekkel, tárnokmesterekkel, országbírókkal. Bíborbanszületett Konstantin A Birodalom kormányzása (De administrando imperio) című művének 38. fejezetében a következőt írja: „A besenyők földjét, melyen abban az időben a turkok laktak, az ott levő folyók neve szerint nevezik. Ezek a folyók: az első a Barukh, (Dnyeper ) a második a Kubu,( Bug) a harmadik a Trullosz,( Dnyeszter) a negyedik a Brutosz, (Prut) az ötödik a Szeretosz.(Szeret)” A bilcse – bilincs – jel, származtatásról már volt szó. Ez besenyő területen szintén nem a fehér etimont igazolja. A későbbi szláv lakosság megtartotta, átvette az Ugrin és a Bilcse földrajzi neveket.

III. 29. Bil'che-Zolote            48.77554; 25.87486

Bilcze, (lengyeles hangzással: bilcse) Більче-Золоте Bil'cha, Złote, Bil'che-Zolotoye, Bil'che, Bil'che-Zolote. Nem messze Magyarországtól és Moldovától, Borshchiv-tól 16 km-re Dél-kelet irányban, a Szeret folyó mellett, a Podóliai-hátságon terül el. (Szeret, Etelköz nyugati határa volt. Később a magyar királyok itt újabb, magyar telepesekből álló, határőrvonalat telepítettek a tatárok ellen.) 1772-től 1918-ig az OM Monarchia része volt. Híres őstörténeti helynek számít, ó-orosz település nyomok, temetők, barlangok, kolostor található itt. A barlangokban (Optimista, Jubilejna, Verteba, Ugrinszka gipsz-barlangok.) leggazdagabb rész, Ternopol és Csortkov városától a Dnyeszter, a Szeret és a Zbrucs folyók között fekvő területen van.

Messze délre Bilcsétől, Bukovina északi részén, a Szeret egyik ágával (Siretul mare) párhuzamosan folyik egy kis patak, Pankánál, aminek neve: Bilke. Sztorozsinyecnél csatlakozik a Szerethez. (48.1642; 25.7207). Vele egyvonalban a Kárpátok nyugati oldalán van a már tárgyalt Bilin falu. Fehér elnevezésre (tükörfordításra) van közeli példa, ez lehetne a Bilij/Bilyi (Fejér) patak, amelyik Dilovenál (47.9368; 24.1773) folyik a Tiszába. (Terebesfejérpataknál). A Bélavárnál már említett Sztripszky Hiador levelében erről az alábbiakat olvashatjuk: „Sőt megtörtént az a butaság is, hogy Terebes-Fejérpatak egyesített két községnek nevét valami nyelvérzékét elvesztett tanító Trebušany-Bile alakra torzította a tanítókhoz intézett kérdőíven. Ezt a lehetetlen "Fehérfalu" alakot Petrov Elek minden megjegyzés nélkül elfogadta és kinyomtatta és ezt most már Petrov nevével szentesítve helyesnek gondolja mindenki és így is idézi.” Terebesfejérpatak, vagy Trebusafejérpatak, ukránul: Ділове (Gyilove / Dilove), oroszul: Дeлове (Gyelove / Delove), szlovákul: Tribušany Biely Potok, románul: Tribusa Alba. De sem Bilke, sem Bilin, nem lehetett fehér az első névadáskor.

III. 30. Belani (Bélafalva)    46.08374; 26.18583

Bélafalva (románul Belani) falu Romániában Kovászna megyében, Kézdivásárhelytől 9 km-re északkeletre fekszik. Kézdipolyán (46.0697; 26.1598) és Esztelnek között, a háromszéki medencének a Bodok- és Ojtozi-hegység vonulatai által közrezárt északi részén. Területe ősidők óta lakott. 1536-ban Byelafalva  néven említik. Tőle északkeletre vannak az Almási vár romjai. Délnyugatra a Telek-pataknál és a Kerekhegynél 6-9. századi szláv település nyomaira bukkantak. Ezek a szlávok az avarokkal együtt éltek, és az avar birodalom alattvalói voltak. A háttérben lévő hegycsúcsokon, Nemere, Sándortető, Kurucsa tető, valamikor avar-előmagyar őrhelyek lehettek, és lent a völgyben a Béla település körül telepedtek le a családok. Jelzők és az irányítók, mint mindenhol az avar birodalomban. A természeti adottságok biztosították, hogy ezek a nyomok tisztábban fennmaradhattak, mint a nyitott alföldi síkságokon, ahol a népvándorlás áradata megpróbálta kitépni a gyökereket, de ez csak most, a globalizáció 21. századában kezd sikerrel járni.

III. 31. Berecki-Havasok       46.66; 26.25

A Háromszéki-havasok része a Berecki-havasok (Berecki hegycsoport). Nevét az alatta lévő faluról Bereckről, és a patakról kapta.

III. 32. Bretcu, Breţu (Bereck, Beze, Bere)  46.04202; 26.30350

Bereck (románul Bretcu, németül Bretz, latinul Augustia) falu Romániában Kovászna megyében. Gábor Áron szülőhelye. A település a Felsőháromszéki-medence északkeleti sarkában, az Ojtozi-hágó előterében, a Moldva felé vezető ősrégi kereskedelmi út mentén fekszik. Az Erdélyt Moldvával összekötő utat a római korban is használták. Itt épült fel a római limest őrző katonai tábor (castrum). Az általánosan megismerhető álláspont szerint a neve személynévi eredetű, előzmény a szláv Brcko személynév, amely a latin Brictius személynévből származik. Példa: Báthori Bereck (Briccius) (1276-1321); Bereck, Brictius, Szt (5. sz.): püspök; Bereck, Briccius (†1237 első felében): megyéspüspök; Bereck, Briccius (†1275 elején?) megyéspüspök, stb. 13. században igen gyakori név. 1332-ben -- még Beze volt a falu neve. Nekem a Brictius-Brcko- Bereck – nyelvész megoldás semmivel sem meggyőzőbb, mint ha azt kezdeném el vizsgálni, hogy a gall nyelvből származó és magaslat jelentésű latin Brictius-nak miért megfelelője a szláv Brcko, vagy a magyar Berec. És miért pont ezekről a személynevekről, vagy Szent Bereck[3] püspökről kapta – már a 12. században -- Beze falu, illetve a szomszédos Bereck-patak a nevét? Beze ugyanúgy, mint a Bereck, a 12. századtól dokumentáltan létező, gyakori magyar személynév. Nézzünk körül egy kicsit a történelemben. Bereck az Ojtozi-Hágó előtti utolsó falu, egykor a római limest védő őrhely volt. Az őrtornyot, "Veneturné várát", honfoglaló őseink is használták, a tatárjárás során vált rommá. A székelyek hagyománya szerint várat IV. Béla uralkodása alatt a székely Benetur építette, innen a neve. A Tekeres és a Leánypatak közti hegyormon állt Leányvár, mely a római erőd egyik őrtornya lehetett. Az Igaz-Bereck-patak és a Feketeügy közös teraszormán, a régészek őskori település nyomait tárták fel. A helyet Farkasvárnak nevezik és sok érdekes szájhagyományt kapcsolnak hozzá az idősebb berecki emberek. Közeli várak az Almási vár és Bálványos vára a rabobánok egykori birtokai voltak és a 12. század előtt épültek. Hagyatkozzunk a hagyományra, hiszen Bene vára állt ugyanebben az időben a Mátrafüred határában is. Ezt is valószínűleg a mongolok rombolták le. Építtetője Bene, Árpád egyik vezérének, Edömérnek az unokája lehetett. A Berecki hegycsoporttól északra, a Putna völgy hátterében emelkedik a Benes havas. Van Bene (ukránul Бене. 48.16517; 22.76178) nevű falu a Kárpátok lábainál, alig 10 km-re Viloktól (Tiszaújlaknál). Nevét, 1269-ben Bhene néven említették először egy adománylevélben, tehát már korábban létezett. (Oroszul: Доброселье. Ez fordítás a latin benedictus-ból. De miért rövidítették volna le a máshol általánosan használt Benedeket Benére, mikor van olyan ősi magyar név, hogy Bene? DL 3760. Kelt: 1345-04-09. Ebben a -- példának felhozott -- okmányban szerepel mindkét név.). A következő Benefalva, Turóczbélától nyugatra, Szlovákiában található (48.99554; 18.87125), ahol kvád várak álltak. (Puhó/Púchov). Kiindulva abból, hogy a patak neve elsődleges, hiszen a legtöbb vizsgált településnél a hely és a patak neve jól egyezett, itt is a Berec lehetett az alapszó. A „berec”=”belec” a bélyeg szóból levezetve – jelző, őrző jelentésű, foglalkozásra utaló köznév, ami tulajdonnévvé vált. Míg a Belec foglalkozásnév, addig a Bene vagy Beze a Bélának megfelelő személynév lehetett. Feltételezésem szerint tehát Bene (Beze? Bece? Becse?) úr vára körül a Bereck patak mentén őrző, jelző telepek is voltak. Berecktől 10 km-re északnyugat irányban találhatjuk – a már tárgyalt -- Bélafalvát.

[1] TÓTH VALÉRIA: Településnevek változástipológiája. Debrecen, 2008. 156. oldal.

[2] 1493-as említés: „Harinna, Bilok, Necz” A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa/Q szekció: DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR/Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F)/GYKOL, Centuriae (Q 334)/DL 30911

[3] Bereck (Brictius) Szent Márton diákonusa volt, aki nagy féltékenységében sokat szidalmazta a szentet.

III. 1, 2. Berecke Alsó 48.34130; 21.68547. Berecke Felső 48.36150; 21.69353

Két szomszéd falu, közel Bélyhez. Nevük az UC 6 : 75; UC 4 : 3; jelű, évszám nélküli összeírásban szerepel. Berecke neve ma: Berecki. A település valószínűleg a honfoglalás óta lakott. 1358-ban említik először Bereck néven, halászfaluként, ekkor a Szerdahelyi család birtoka volt. Bereczky család az 1600-as évek közepétől birtokos itt, és ők valószínűleg a birtokról kapták a nevüket. Itt az –i, -e, birtokos jelző lehetett, és a Berecké formára lenne visszavezethető, ha nem vennénk figyelembe azt a tényt, hogy 1358-ban még csak Bereck volt a település neve, a Berec, vagy Belec szóból képezve. Ha a tulajdonosról kapta volna a nevét, akkor már – a korabeli szokásoknak megfelelően – kialakult volna a Berecké írásmód is, amit a latin szövegekben -- minden nehézség nélkül -- meg tudtak volna jeleníteni. De valószínűbb, hogy a foglalkozásnév (népnév) előbb személynévvé vált, majd a személynévből született meg a helynév, a birtoklás kifejezésére: Belec-Bereck-Berecké-Berecki. Szent Bereck (Brictius) püspök, mint névadó, itt nem jelenik meg. A –ke képzővel kapcsolatban jó, ha ismerjük Szegfű László véleményét (A honfoglalástól a mohácsi vészig): „Ámde attól is óvnak nyelvtudományunk művelői, hogy a -ka, -ke képzős helyneveinket a korai időszakra keltezzük. Úgy látszik, ez a képző legtöbbször másodlagosan a l5. században kapcsolódott a korábbi helynévhez. Föltehető oka, hogy a keleti szlovák és rutén nyelvterületen a szláv eredetű helynevek jelentős részében - ka képző található. Mivel a régi magyarság körében a -ka, -ke kicsinyítő képző általánosan el volt terjedve, a magyar-szlovák nyelvhatár vidékén élő lakosság ezt a -ka elemet mint helynévképzőt elvonta, és így e képzőelem azonosulhatott a magyar kicsinyítő képzővel. Ez a folyamat - a -ka, -ke helynévképző kialakulása a vegyes magyar és keleti-szlovák, rutén lakosságú vidéken - a l5-l6. században mehetett végbe, nem ritkán éppen a pusztásodást kísérő nyelvi jelenségként.” A Bereck és Vereck név kapcsolata valószínűsíthető. Itt jóval korábbi, ószlovén és frank hatásról lehet szó. Erre a Vereckei hágónál még visszatérek. Az –e toldat elképzelhető, hogy egyszerűen a szóvégi mássalhangzó-torlódás feloldására alakult ki.

III. 3. Bél (Beliu)       46.48333; 21.98333

A Tőz folyóba csatlakozó Bél patak partján, Borosjenőtől északkeletre, a Béli hegyek alatt, a Mézes- és Béli-patak mellett fekvő települést hívják Bél falunak. A kisközségnek (Bihar vármegye béli járásában,) 1891-ben, 1536 oláh és magyar lakosa volt. Itt egy helyen található a „bél” nevű hegy, patak és település, sőt egy egész sor helység nevében szerepel a „bél” szó. (Bélárkos, Bélegregy, Bélörvényes, Bélfenyér, Bélzerénd, stb.) Felvetődik a kérdés: mi lehetett az alapszó, és mi a jelző, továbbá, hogy mi lehetett a névadás motivációja? A béli járás „bél” jelzővel ellátott falvainál, egészen a Fekete Körösig, a váradi püspök béli uradalmához való tartozásra van utalás. Az általánosan elfogadott nézet, hogy motivációban elsődleges a víznév. Tehát volt egy szép fehér patak, amelynek a partján csak szlávok élhettek, hiszen a falujuk neve is Bél lett a patakról elnevezve, így puszta alakban, és ezért honfoglalás korinak tekintendő. A fölötte lévő hegység meg a faluról kapta a nevét és lett „Béli hegyek” a neve. (A Bélhavas név már foglalt volt, a Hargitán.) Tökéletes logika, és főleg „igazolja”, hogy a magyar honfoglalók már „ősszlávlakta” területre érkeztek. Nevét csak 1332-ben „sacerdos de Boly” néven említették először Meggyesi Bely Vaida Nicolae nevében, aki a Kolozs megyei Meregyon vásárolt fél jobbágytelket. Tehát minden rendben lévőnek tűnik. Akkor, most kezdjük el a vizsgálatot a teóriám szerinti módszerrel, azaz nézzük meg a környék történelmét és a hasonló nevek alakulását az egész avar birodalom határain belül, majd vonjuk le a következtetéseket. Kezdjük azzal, hogy Bél település egykor a váradi püspökök birtoka volt, és nem a mai helyén, hanem a Tőz-patak mellett feküdt. 1332-1335 között már szerepelt a pápai tizedjegyzékben is. Tehát kizárólagosan a Bél patakhoz nem köthető a névadás. Hol voltak „bél” „béla” „belic” nevű patakok? Szinte mindenhol a kaganátus peremvidékén. Nyugaton például Bjelički patak Belec váránál, Belice folyó Nyugat-Sziciliában (Alcek kán bevándorlása), Északon a Bialka folyó, és a Vágba meg a Poprádba ömlő Béla patakok, Keleten Bukovinában, a Szucsáva folyó mellékpataka a Bilka (Bilka Mare) nevű patak, Délen Belica, Beliska, Belicsenszka, Belesnica víznevek szólnak arról, hogy hegyen és völgyben, kristálytiszta, vagy zavaros folyóvizek kapták ezt a nevet. És a hegyek. Fehérsapkájú, ezer méternél magasabb bércek, és lankás domboldalak. Előzőkre példa: Béli-hegység, Bélhavas, Bélai-Tátra. Utóbbira: Bilo-hegység, Béci hegy, Bélai dombok (Belianske kopce), Bélmező-hegy. „Nem minden arany (estünkben: fehér), ami fénylik” – tartja a mondás. A szláv nyelvekben a fehér és a fény közelebb áll egymáshoz, míg az ómagyarban a fény és a világosság dominál a „bél” szóban, ami szkíta, hun, sumér örökség, és az Úrral kapcsolatos. I. Istvántól kezdődik a Bél-Béla nevek elszlávosodása. A középkorban feljegyzett, Bélára visszavezethető földrajzi nevek többsége valószínűleg már létezett az avar korban is. A személynévhez köthető változatok a legújabbak. (Például Fonyód-Bélatelep alig több, mint száz éves. Itt Zichy Béla volt a névadó tulajdonos.). A valóban fehéret jelentő szláv nevek általában jelzős szerkezetűek, ezért elkülöníthetők. (Például a Bela, Bila, Byala „Cerkva”-k, szerb, macedon, ukrán, bolgár területen. Jelentésük: Fehér Templom. Ugyanez a felépítés a víz-, nép-, és várneveknél: Fehér-tenger (Beloe more), fehérorosz (belarusz), Fehérvár (Beograd). De a szóösszetételeknél is segít a megfejtésben a tartalom, a szó jelentése. Például a Szovjetúnió olcsó és erős cigarettájának a „Беломоркана́л” (Belomorkánál) nevében a „belo” valóban fehéret jelent, a „Fehér-tengeri - Balti-csatorna” tiszteletére. Egészen más megítélés alá esik, teóriám szerint, például a Bélai-Tátra (Belianske Tatry) elnevezés. A 2100 méteres mészkőhegységre igencsak ráillene a „fehér” jelző. Magyarul mégsem Fehér-Tátra volt a jelentése, hanem a környéken sűrűn előforduló „Béla” (Lásd: Szepesbéla) név miatt kapta a „bélai” jelzőt, annak ellenére, hogy van itt Fehér-tavi-csúcs (Biely štít), és Fehér-víz-völgy (Dolina Kezmarskej Bielej Vody) is. Mégis sokszor találkozhatunk magyar szóhasználatban a „Fehér-Tátra, vagy Bélai-Tátra,” azonosítással. Pedig a Belianske Tatry nem Biele Tatry! (Például a Fehér-Kárpátok neve Bílé-Biele Karpaty.) De a Kopa-hágó (Kopské sedlo) a magyar nevét a felette lévő Bélai-dombról kapta, amelyet szlovákul és lengyelül Kopának (=domb, halom) neveztek. Innen 3-400 km-re nyugatra van a lankás Bélai-domb Párkány mellett. Ez nem lehetett fehér, mint a havasok, vagy a patakok, vizek. A másikat, pedig nem birtokolhatta Béla nevű személy, mert havasi hegycsúcsokat nem szoktak adományozni, mivelhogy itt általában nincs emberi élet. Tehát sem a „fehér” tulajdonságjelzős, sem a Béláé birtokos jelzős szerkezet nem alkalmazható azonos módon mindkettőre. A bevezetőben már említettem, de itt megismétlem, hogy Győrffy György a Béla helynévnél a következőket írta: „levezethetők a szláv bel ,fehér' szó nőnemű bela alakjából is, amellyel gyakran képeztek víznevet.”. Szegfű Lászlónál ezt olvashatjuk: „„Be kell vallanunk, arra még nem találtunk megfelelő magyarázatot, hogy az idegenből átvett nőnemű névváltozatokat — például Zolta, Béla, Gyula stb. —miért adják nálunk olykor férfiaknak.” Hát, elég nagy a káosz! De mi van akkor, ha ezeken a helyeken a jelző-őrző családok ispánjai a „bélák” laktak? Akkor ezek a helyek „bélai”-ak voltak! Semmi ellentmondás, akár a „bél” többes számából, akár a „béla” méltóságnévből indulunk ki – természetesen magyarul, képző nélkül.

Következtetés: a puszta Bél helynév, a Bél patak, a Béli hegyek, az avar-magyar „bél”, „béla” (türk bojla, vezér, hadvezető), vagy az akkád: „Bél”, (bēl) „master”, úr, uralkodó jelentésű szóra vezethető vissza. Ez, mint „ős-szó”, alapja volt a szláv – fehéret jelentő -- „beo” „bela” „bel” stb. mellékneveknek is. De főleg az ószláv belь „irtvány, tisztás”, és az orosz "блеск" (bleszk – ragyogás, fénylő), valamint a „бел, белаґ, белоґ” (bel, belág, belog) közszavaknak, ahol az óindiai fény, villanás, ragyogás szavakra van utalás. (Lásd: Vasmer's Etymological Dictionary-ben a „др.-инд. bhālam "блеск", bhāti "светит, сияет" magyarázatot). A „Bél-Béla” földrajzi nevek Kárpát-medencei csoportos, koncentrált elhelyezkedése kizárja ebben az esetben a szláv „fehér” etimon változatot. A névadási gyakorlatnak, és a jelentéstartalomnak megfelelően a szláv területeken a „fehér” jelentésű földrajzi neveknek viszonylag egyenletesen kellene eloszlani – és ez így is van, ott, ahol a jelentés: „fehér”. Ahol pedig sűrűbb az előfordulás, ott fel kell tételeznünk, hogy a jelentés más, például az, hogy: „béla”. A későbbi jelentésmódosulás a tulajdonosváltással egy időben következett be, ami viszont biztosította a név fennmaradását. A Béli járásban a sok „bél” tagot későbbi, jelzős szerkezetű névadásnak kell tekinteni, tehát a felhozott példákban a hely neve Árkos, Egregy, Örvényes stb.volt, és ehhez társult a patak, a járás, a hegy „Bél” neve. Teljesen más megítélés alá esnek például a Béltek nevű helyek (Krasznabéltek, Beltiug, 47.548056°, 22.839167°, és Nyírbéltek 47.69544; 22.12861), amelyek elhelyezkedésüknél fogva (Szatmárnémeti és Nyírbátor alatt) beletartoznak a szamosvölgyi Bilak-hegytől a Nyírségig húzódó jelzett helyek sorába. 1086-ban, a hagyomány szerint, Szent László király Krasznabélteken táborozott, amikor a besenyők ellen harcolt. A Túr menti Kőszegremete (Remetea Oaşului 47.875; 23.318056) helynevei közül még a XX. század elején ismert volt Bélavára név is.(Nem szerepeltetem a listámban, de a csoporttérképen feltüntettem őket). Sok esetben a ma „Biely”-nek nevezett patak neve korábban „Bela” volt. Ebből néhol Belansky, (például Necpálon), néhol Biely, (például a Hernádnál), lett. (Lásd Kniezsánál a Helynév és családnévvizsgálatok, 2003, 154-155. o.). Ez közvetett bizonyíték arra, hogy a „Bela” nem mindig fehér, sőt nem is abból származik és nem szláv eredetű!

III. 4. Bély, (Biel) 48.40710; 22.05608

Királyhelmectől 8 km-re délkeletre fekszik. Ezt a helyet a leleszi alapítólevél, 1214-ben, Beyle néven említi. A falut Vályi András szerint magyarok, Fényes Elek szerint magyarok és oroszok lakták. Figyelemre méltó, hogy Bélapátfalva nevét szintén írták Beyle-nek. Zemplén vármegye monográfiája szerint "Bély, egyike a vármegye legrégibb községeinek. Már a honfoglalás korában megerősített szláv fészek volt.” Gondolom az avarok régi erődítményébe fészkelték be magukat – egy időre. Nekem a helység neve erről árulkodik. Véleményem szerint a Beyle forma régen a Béla, vagy a Bél nevet takarhatott (hasonlóan Bélapátfalvához, amit szintén írtak Beyle-nek) és a tőle nem messze fekvő másik Béla kapta megkülönböztetésül a Ciróka nevet, mivel annak a partján alakult ki. Már szó volt arról, hogy van ősrégi nemesi Bély (ejtsd: Béli) családnév is. Ők a Pozsony vármegyei nemesi család leszármazottai, a Magyarbéli nemes Bélyek.

III. 5. Ciróka-Béla ( Bela nad Cirochou) 48.97751; 22.10415

Kisközség Zemplén vármegye szinnai járásban, Szinnától (Snina) nyugatra, a Ciróka bal partján. 1451-ben említik először, a homonnai uradalom része volt. Korábban Ciroká Bela volt a neve. A puszta Béla nevű falvak egyike.

III. 6. Belényes (Beius)          46.66145; 22.35992; Bélmezőhegy.

Belényes (románul Beiuş) municípium rangú város Romániában, Bihar megyében. Nevét a középkorban többféle formában írták az oklevelekben: Benenus, Belenus, Belinis és Belynes változatokban is előfordult. A Bihar hegység és a Béli hegység közötti síkságon, a Fekete-Körös partján található, Rézbányától 30 km, Nagyváradtól 60 km távolságban, Várasfenestől 3 km-re északkeletre fekszik. A Fekete-Körös túlpartján, a dombok közt elterül várasfenesi (Finiş) várat Bélavárként is emlegetik. A hagyomány szerint IV. Béla még hercegként kezdte építeni, de valószínűbb, hogy 1244 és 1258 közt, Vincze, a nagyváradi püspök emeltette a Belényesi-völgy védelmére. 1294-ben az erdélyi vajda ostromolta és kiéheztetéssel elfoglalta. Belényes nevét először a tatárjárás után, 1270-ben említik a korabeli oklevelek, mikor Ladomér püspök V. István királytól bányászati jogot kapott ide. Nevét a középkorban többféle formában írták az oklevelekben: Benenus, Belenus, Belinis és Belynes változatokban is előfordult. A 12. század végén már jelentős hely volt gazdag vas-, érc és ezüstbányákkal. 1342-ben Báthory András püspök itteni bányáinak sáfárja, Székesfejérváry Jakab nevét említik az oklevelek. A 13. században már egyházas hely volt. A közelben (Debrecen irányában, az Érmelléki hegyeknél) van Bélmezőhegy a 47,2728; 22,3607 koordinátákkal. (Bélmező váránál még visszatérek erre a névre.)

III.7; 8. Tiszaújlak Vilok és Tiszabecs          48.11282; 22.83731

Újlak (Tisza) Ukrajnában, a Nagyszőlősi járásban (ukránul Вилок-Vilok, németül: Wilok) Közvetlenül mellette a Becsi rév (Tiszabecsi-rév). Az itt élő „idegenek” tartották meg az eredeti nevet, a mely a Bilok-ból ered. A magyar elnevezés a latin írás (1304) Wylok „magyarosításának” következménye. Ahol valóban „újlak” volt az értelmezés, ott az idegen nyelvben is megmaradt általában a magyar kifejezés, vagy lefordították, értelemszerűen. Lásd például Belényesújlak (46.683056, 22.223611) román nevét: Uileacu de Beiuş (Uilac), aminek román értelme: „Satu Nou de Beiuş”. De itt nem ez történt! Valószínűleg azért, mert a név értelme eredetileg „bilok” lehetett. Debrecentől keletre, a fancsikai és nagycserei határban emelkedő erdős Szent-János hegy Zeleméry birtok volt már 1310-ben és Szent János, korábban „Ujlak”, azaz: „Zenth Janus Wylok” néven írták. Kicsit elemezve ezt a három „magyar-latin” szót, láthatjuk, hogy minden betű rendelkezésre állt ahhoz, hogy „Ujlak”-ot írjanak, ha úgy is hangzott volna....De véleményem szerint 1310-ben az irnok „szent jánusz vilok” hangzást rögzíthetett és csak később lett belőle „újlak”, mivel a „viloknak” akkor már nem volt értelme a magyarban. A szlovén-ruszin-szláv nyelvek viszont megtartották, bár ott sem értelmezhetőek jobban, mint az ómagyarban. Becs, Bilok és Bene. Kun-besenyő, török eredetű nevek. (Lásd Óbecse, Becsehely, Bics, Bécs, Pécs). Viloktól alig 10 km-re van egy Bene (ukránul Бене. 48.16517; 22.76178) nevű falu a Kárpátok lábainál. Nevét, 1269-ben Bhene néven említették először egy adománylevélben, tehát már korábban létezett. (Oroszul: Доброселье.)

Tiszabecs – személynév eredetű helységnév állítják a szakértők. A község 1181-ben tűnik fel a cégényi monostor birtokainak határjárása során. A Szamosnál pedig Szamosbecset találjuk. (47,8585; 22,6898). A helynév egyértelműen „Becs” mindkét esetben. Ez pedig szorosan kapcsolatba hozható a dunántúli „Béc” hangzásu nevekkel, mint Bécz, Béci-hegy, Béci-patak, Vásárosbéc, Bejc.

III. 9. Beliş (Jósikafalva, Béles)        46.68772; 23.02923

Jósikafalva, Béles (románul Beliş) község Romániában, Kolozs megyében. A Gyalui-havasok és a Vigyázó között helyezkedik el. Bánffyhunyadtól a DJ 101 úton közelíthető meg. Véleményem szerint teljesen magyarul történt az elnevezés, mert a hely, ahol Bél-ek laknak – az Béles! A Vigyázó elnevezés, pedig megfelel a jelző, őrző funkciónak, amit a Bélek irányította családok láttak el. De lehet, hogy tévedek és „jegyzett, jeles” „bèleš” (bèleška) volt az ott élők neve. „De hogy pl. a Vlegyásza ~ Vlădeasa sem lehet ősi, bizonyítja, hogy neve szláv eredetű személynévből való.” – írja Kniezsa a Keletmagyarország helynevei-ben. (164.o.). Gyanítom, hogy a Vigyázó hegynévről egyszer még kiderül a kapcsolat a „bel” szótővel...

III.10. Bagolyháza (Біласовиця)     48.83331; 23.05309

Bilasovicza, Szolyvától északabbra, a Latorca partján, a Vereczkei hágónál található. Hozzátartozik Latorcafő (Latirka) és Kotyelnyica. Bilasovicza esetében a szótő a „bila” (Bela egy változata) és a szomszédos Jaszenova, Tisova, Jalova mintájára alakulhatott ki a Bilasovából a Bilasovicza, (birtokos jelzős szerkezet.) Bilasz (Bilas), Bilak, szintén gyakori családnév Kárpátalja környékén. (Lásd pld. Mihail Bilasz festőművészt, vagy Vasil Bilak kommunista politikust). Ma Bagolyháza a magyar megnevezése. Hogyan alakult ki ez a név – nem tudom. Igaz, hogy szová (coвa) jelentése fülesbagoly, és volt a Magyar Királyságon belül Bagolyháza (Meszesalji Bagollyfalva, Bagolyfalu románul: Hurez), de az Szilágy megyében volt, és Bilasovicát pedig Bilasoviczának hívták^[1] régen a magyarok is a Latorca partján. Gyanítom, hogy ez a mai Bagolyháza megnevezés 20. századi találmány. Borszucsina (Borzfalva), Miskarovica (Miskafalva), ma Bilaszovica részei. Míg az első kettőnél a szótövet elfogadták Borsz-, Miska-, formában, a Bilasz-al nem tudtak, vagy nem akartak, mit kezdeni, ezért itt a képzőt (-ovica) összevonták Bila végződésével és így egy új főnevet a szova-t kapták, amely jelentése: bagoly (füles). A terület (Kis-Oroszország, Rusiæ Minoris, malorussz) lakói az oroszoktól elszármazott (a tatárok által leválasztott) ruszinok voltak, akikről már a 10. századból írásos feljegyzések maradtak hátra. (pld. a PVL-ben). Ezeknek az új „magyaros” elnevezéseknek, „ferdítéseknek” semmiféle történelmi hátterük nincs, ellentétben az ősi Bila (Béla) szavakkal. Szerintem helyes magyar névadás a Bilafalva, vagy Őrfalu lett volna, Bagolyháza helyett.

III. 11. Bilke (Bilky)  48° 19' 0 ; 23° 7' 60

Bilke (Bilky) a Borsova partján fekszik, nem messze a Vereckei szorostól, Bereg vármegyében. TESZ 1. Kötet szerint: 1338/1339 évből származó adatok Belki, Bylke néven is említik. Nevét a határában folyó patakról kapta és az ősszláv eredetű „bélь” „fehér”-ből származtatják. Bilke első írásos említése 1238-ból származik. Ung és Bereg vármegyékben 1332-ben megjelennek az oláhok, akik Havaselvéről nagyobb telepes rajokban 1320 és 1340 közt jöttek fel. László Gyula munkáiból tudjuk, hogy Ung vára avar eredetű, és a környéke is avar, illetve magyar volt már Árpád bejövetele előtt. A keleti határvidékre telepített oláhokat a királyi hatalom katonai célokra használta fel. A nyers erkölcsű, bosszúra éhes és a hegyvidéki cselvető harcra kiválóan alkalmas havasi pásztornép védte a végeket a még mindig betörő tatárok ellen. Cserébe a Balkánról magukkal hozott társadalmi és közigazgatási szervezetüket érintetlenül hagyták és így illeszkedtek be a magyar határvidék közigazgatás szervezetébe, ami természetesen nem ment könnyen. Bilke már a 12. század előtt létezett és nevét nem a patakról, se nem a Bilkey családtól kapta. Határterületen feküdt, ami állandó, külső rablótámadásoknak volt kitéve megalapítása óta. Szláv, horvát, oláh telepesek csak a 13. századtól jelennek meg a már korábban létrejött faluban. Nagy a valószínűsége, hogy őrhelynek, jelzőhelynek létesítették kezdetektől fogva és ezért nevének kialakulása is erre vezethető vissza, bármilyen kézenfekvő és tetszetős a szláv „fehér patakról” szóló névmagyarázat. A 14. századtól megjelenő Bilkey személynév, felvett, helynévi előzménnyel rendelkező névadás, és valószínűleg ezzel az esettel állunk szemben a Billege, Bielek családneveknél is. A bilkei görög-katolikus templom falán elhelyezett emléktáblán, az ott szolgált papok névsorában olvasható (felülről a második) Bileckij-Bilkei Mihajlo pap neve és az évszám: 1684-1727. Bilkei – tipikus lakosnév. Már említettem a bevezetőben, hogy Borsától Dolháig megtalálhatók voltak a Bileczek, de valójában ennél sokkal jobban elterjedt név volt. Mihajlo pap nevében kettős lakosnevet találunk, mivel a „Bileckij” jelentése szintén lakó-, származásihelyre utal. Bilke, Bilasovice, Bilin és Bilak, az Uzsoki, a Vereckei, a Tornyai, a Tatár hágóknál - stratégiailag fontos helyen - fekszenek, így az őrhely szerepük több mint feltételezés. De az Ojtozi szorosnál is találunk egy Bélafalva (románul Belani. Kézdivásárhelytől 9 km-re északkeletre) és egy Bereck nevű falut. A „Szentföld végfalui vannak itt” és „e falukat szabad besenyők lakták” – írja Orbán Balázs.

III. 12. Vereczkei hágó 48.8271; 23.1757

Ez inkább egy hosszan elhúzódó laposabb hegygerinc, mint hágó. Ősidők óta használt út. A Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek közt biztosítja az áthaladást 839 m magasan. A honfoglaló magyarok többsége a Vereckei-hágón keresztül érkezett a Kárpát-medencébe. 1241-ben a mongol-tatár fősereg is itt tört be Magyarországra. A II. Világháborúban itt húzódott több mint 600 km hosszan az Árpád-vonal, a Radoszycei hágótól (49°18'0"N, 22°3'0"E) a Berecki-Havasokig. (46° 3′ 55.44″ N, 26° 22′ 41.16″ E).

A Kárpátok keleti hágóinál hasonló hangzású földrajzi nevek maradtak fenn: Bilke, Bilasovice, Bilin és Bilak, az Uzsoki, a Vereckei, a Tornyai, a Tatár hágóknál – Bélafalva (románul Belani), és Bereck az Ojtozi szorosnál. Nagy a valószínűsége annak, hogy Verecke név a keletkezésekor (valamikor az avar időkben) Berecke, vagy Belecke hangzású lehetett, a többi hegyi-határt őrző, jelző helyhez hasonlatosan. A -ka, -ke képzőről Berecke falunál már szóltunk. Most nézzük meg, hogy kialakulhatott-e Bereckből a Vereck név? Tény, hogy a környéken a B-vel kezdődő hasonló hangzású nevekből bőven akad példa, míg Vereck gyakorlatilag nincs. Pontosabban van egy Veréce nevű falu, Királyháza mellett, a Nagyszőlősi járásban.(48.165833°, 23.160278°). 2004-ben a Bilecz név után kutatva Erdős Bertold több Bilecz, Bilcze névre bukkant a környéken. A b<v váltakozás a magyar nyelv korai szakaszára jellemző, mint láttuk a Wilach-Beljak esetében. Ez német, latin (spanyol), angol, jiddis nyelvi közegben gyakorabban előfordult. A Belch-Belche-Bölcs-Bölcske-Belecska, mintájára kialakulhatott a Belec-Belecke-Verecke , sőt a Belec-Beléce-Veréce név is, a b>v váltás miatt. De míg a Bölcske és Belecska nevű helységeknél általában elfogadott a török „bilis” – „bölcsesség” etimon, addig a Vereckei-hágó nevének ilyenforma magyarázatával még nem találkoztam, pedig kézenfekvőnek tűnik az e fajta okoskodás. Ma viszont legtöbb szakértő kerüli ezt a kényes kérdést, mondván, hogy talán nem is lehet rá válaszolni. Mivel a Vereckei-hágó neve mélyen egybeforrt a honfoglalás tudatunkkal, itt jegyzem meg, hogy a honvisszafoglalás gondolata nem 20. századi találmány. Úgy tartják, hogy Marjalaki Kiss Lajos, aki 1923-ban Mezőnyéken, 68 sírt tartalmazó avar temetőt tárt fel, először fogalmazta meg a kettős honfoglalás elméletét az Anonymus és a magyarság eredete című munkájában. 1928-ban ezt írta: "Mintegy öt éve - amióta a mezőnyéki kora népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan tanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit - határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, de ennek ősi, tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban) ugyanaz maradt ezután is. ... Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt itt élt és magyarul beszélt." Az avar-magyar honfoglalást már a Képes Krónika második visszatérésnek „secundus ingressus”-nak nevezi. „Az Úr megtestesülésének hatszáz vagy hatszázhetvenhetedik évében, Atyla király halála utáni századik évben, a nép nyelvén a magyarok vagy a hunok, latinul az ungarusok III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét bejöttek Pannóniába...”[2] Ugyanakkor a magyarok visszatérését Thuróczy is átvette az Anjou-kori krónikaíróktól és a krónikája második részének a bevezetőjében határozottan a „magyarok visszatérése” kifejezést (reditus) használja: „in pannoniam redeuntium” formában. Árpád, pedig bevonult népével, „hogy örökség jussán birtokolja ezt a földet.” Árpád az elsőnek érkező kapitányok egyike volt, és a nép természetesen használhatta a Kárpátok keleti hegyvonulatai közt a többi átjárót is. A török kiűzését követően ezt a szemléletet igyekeztek minden eszközzel kitörölni a magyarok tudatából. Valóban Marjalaki volt talán az első, aki a nemzeti függetlenség e rövid szakaszában, nyilvánosan hangot adott a magyarság ősi jussának, tudományosan alátámasztva érveit az ásatásai eredményeivel. 1945-el ez a korszak lezárult és csak az emigráns irodalomban jelenhettek meg hasonló gondolatok. Hogy ez valóban így van, annak Glatz Ferenc szerkesztésében 1995-ben, a „szabad Magyarországon” megjelent A magyarok krónikája című „mű” a legjobb bizonyítéka. Ebben a „13. század közepén – a nyugatról betelepülő hospesek közvetítésével – meghonosodott aszimmetrikus ekevassal ellátott eketípusnak” majdnem több teret szentel, mint a honfoglalás témájának.

            III. 13. Bélavár (Belioara)    46.46293; 23.37989

Bélavár, Belioara, (Posaga de Sus) Felsőpodsága és Alsópodsága között. Borévtől (Buru) a 75-ös úton, az Aranyos mentén haladva, Nagyakloson (Ocoli), vagy Aranyoslonkán, vagy Alsópodságán keresztűl közelíthetők meg a Szkerice-Bélavár (Scãriþa-Belioara) sziklái és az 1382 m magas csúcsa. (Szkelisóra-Belioara rezervátum). A környéken két Bélavára-patak is csörgedez. Tanulságos elolvasni az alábbi idézetet Lukács Józseftől, amit az Erdélyi Gyopár 2006/3. számában jelentetett meg: „ha a szó jelentését boncolgatjuk, megtudjuk, hogy ennek a Bélavárának semmi köze sem a Béla személynévhez, sem pedig a vár szóhoz. Ezen a környéken soha nem volt olyan építmény, amit Béla várának neveztek volna. A hely neve a szláv nyelvből a román nyelvbe átvett Belioara szóból származik, aminek eredeti értelme a fehér kövek vagy fehér sziklák lehetett, ugyanis a szláv bela fehéret jelent. Erdélynek ezen a vidékén soha nem laktak magyarok; sem magyar történelmi emlékek, sem magyar eredetű helynevek itt nem találhatók.” Majd így folytatja: „A XIX. század vége felé, amikor a magyar turisták „felfedezték” és látogatni kezdték Erdély legeldugottabb zugait is, hazafiúi kötelességüknek érezték magyar elnevezéseket találni olyan földrajzi helyeknek is, ahol nem éltek magyarok. Így történt, hogy a román Belioara-t Bélavárá-ra magyarosították.” Túl azon, hogy a sziklafal aljából Bélavára valóban egy hatalmas erődítményre emlékeztet, és -- szokás szerint -- patakok vannak elnevezve a helyről, vizsgáljuk meg, hogy hogyan állja meg a helyét a fenti állítás. A közelben ismert egy másik Bélavár is: Alsójára (románul Iara, korábban Iara de Jos, németül Jahren) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében. 46.55319; 23.51778. Tordától 25 km-re nyugatra, a Torockói-hegység és a Gyalui-havasok közti medencében fekszik. Eredetileg valószínűleg német, a 15. században már magyar lakosságú település volt. Lakói aranyat mostak és Felsőjárán aranybánya is működött. A középkorban vára volt, amelyet valószínűleg Járai Gál kolozsi ispán építtetett a 15. század elején. Járavár-Bélavár. Először 1417-ben, utoljára 1438-ban említették, sorsa és helye ismeretlen. Nagyon sántít a Béla és az -oara szláv magyarázata. Ezek kritikájaként szóljon helyettem Asztalos Lajos, aki az Erdélyi Gyopár 2007/1. számában a fenti idézetre – többek között -- ezt válaszolta: „Való igaz, hogy nem egy román név szláv eredetű. Egy részük közvetlenül a szlávból való, de van, amelyik magyar közvetítéssel került a románba. Bélavár román neve, Belioara, első tagja alapján szláv eredetûnek tűnik. A szláv belij, bjelij (hímnemű melléknév) jelentése ’fehér’, s mivel a hegyet alkotó, s a felszínen lévő mészkő fehér, arra gondolhatnánk, hogy ez valóban szláv eredetű. Az -oara azonban nem ’kő’, nem ’szikla’. Mert a kő valamennyi szláv nyelvben kamen, kameny, a szikla pedig skala, kiejtése [szkálá]. Az -oara-ból egyik sem magyarázható. Talán a belij-be beleértették a kő, a szikla fogalmát is?” Később: „Tudjuk ugyanakkor, hogy az -oara a magyar vár átvétele.” (Példa: Segesvár> Sighişoara, de lehetne Temesvár-Timişoara is.) Bár, Asztalos Lajos elfogadhatónak tartja az első szótag (Beli) szláv eredetét, és a „v” hang hiányát a korai (12. század előtti) magyar nyelvben – amelyekkel én nem értek egyet – de a megállapításai általában helyesek. A magyar „vár” szót a németek és a horvátok (szlávok) is átvették, lásd: Temeschwar, Темишвар-Temišvar, vagy Timišvar. Segesvárnál az első román nyelvű dokumentum csak 1435-ből való, itt a "Sighişoara" forma egyértelműen a magyar Segesvárból ered, ez megy át szláv „Сигишоара-Sigišoara” alakba. Ekkor már egyáltalán nem beszélhetünk a „v” hiányáról a magyar nyelvben! Megítélésem szerint az első szótag helyes olvasata „Bél”, a hely neve pedig „Béli vár” plusz -a képző, amelyre oly sok példát hozok fel a „Bél” szó magyarázatainál. A vár helye nem ismert. A román pásztorok „craiul Bélája” pedig kitudja milyen régi hagyományból ered? Például a hargitai Béla vár mondája jóval IV. Béla előtti időkről szól.....

            III. 14. Bics (Drogobics)       49.34850; 23.51581

Drohobics (ukránul Дрогобич, orosz krónikákban írták még „Другабець", azaz Drugabec-nek is.) a Tiszemnica folyó partjainál, a Dnyeszter melléki síkság és a Kárpáti előhegység közelében terül el. Első írásos említése 1238-ból származik. A legenda szerint a várost Bics lakosai alapították, akik a sóforrásnál található sóval kereskedtek. A XI. században a várost megtámadták a polovecek, és kiűzték onnan a lakosokat. Idővel az elmenekült bicsiek egy része visszatért otthonába, és régebbi területük közelében telepedtek le. A régi Bics helyébe a Második Bics (Druhij Bics, azaz Дрогобич) épült fel Halicsban. A Kijevi Rusz ideje alatt a város közelében a Tusztany erődöt építették fel, alapvetően a tatár támadások ellen, mivel 15. század kezdetétől a 17. század közepéig folyamatosan tatár támadásoknak volt kitéve a város. A XIV. századtól Drohobics a sófőzés egyik legnagyobb központja volt. 1422-ben a város megkapta a magdeburgi jogot (a szabad önkormányzat jogát).

Érdekes a hasonlat a Wieliczka-Wilicz-Bilics és a Bics helynevek között! Kik lehettek Bics lakói, akiket a polovecek elűztek a sóforrástól? Talán jelző, őrző, sóra-vigyázó, foglalkozású családok?! A polovecekről tudjuk, hogy a kun törzsszövetséghez tartoztak, amelyik a 11. században jött létre és a 13. században a mongolok verték szét. 1239-ben a kunok egy része Kuten királyuk vezetésével Magyarországra menekült. IV. Béla befogadta őket és asszimilálódtak a magyarságba. A „bics” pedig ismert kun-török eredetű, magyar szó! Vágni, ütni, (bic>bit>bot) jelölni, róni, írni. Magyar Adorján írja a kunok nyelvéről (Ősműveltség, 126-127. oldal): „De sehol egyetlen szó sincs arról, hogy a magyarok a kunok nyelvét ne értették volna, holott (erről) említés történt volna. Ilyen említés híján jogosan gondolható, hogy a magyarok és kunok között inkább csak nyelvjárási különbség létezhetett, olyan amilyen magyarok, palócok, székelyek között ma is van és amilyen több följegyzés szerint magyarok és kunok között még nemrégen is volt.” „A kunok ugyanis régebben képtelenek voltak a magyar s és cs hangot kiejteni, amelyek helyett sz és c hangot ejtettek, ugyanúgy tehát mint az oláhországi csángók közül a kún eredetűek máig is. (Vannak ugyanis székely és jász eredetű csángók is). Mégis ma a Velencében talált „Codex cumanicus” más nevén „Petrarcha codex” és az úgynevezett „kún miatyánk” alapján, már általános vélemény, hogy a kunok nyelve egy török-tatár nyelvjárás volt. Ami azonban e miatyánkat illeti, csak azt kell megjegyeznem, hogy azért mert ezt egyszer valaki tévesen „kún miatyánk”-nak nevezte el, ez még nem bizonyítja, hogy a kunok valóban tatár nyelvűek voltak.” A „cs” hang hiánya az orosz krónikákban szereplő „Drugabec” helynévben, arra utal, hogy a névadók valóban kunok lehettek. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a sólelőhelyek már az avar birodalom védett helyei voltak, róluk nevezték el Bics-nek, vagy Bic-nek, illetve Bilicska-nak, amiből germán hatásra Wilicska, majd lengyelesen Wielicska lett, egy kicsit távolabb. A kunok ittlétét Könyves Kálmán csatái is igazolják. (Lásd: Belznél). Batu kán tatárjainak pusztítása után a lerombolt Bics helyében pedig felépítették a második, vagy Másik Bics-et. A város mai címerében a lepárló, sófőző üst formáját megtartó 9 kónusz alakú sótömb látható. A korábbi címerekben sótartó hordók, dézsák voltak. (Drogobics 1370-től 1387-ig a Magyar Királysághoz, 1772-től 1918-ig Ausztriához tartozott. A címert II. József adományozta a városnak 1788-ban.) Lakói sófőzésből éltek, ami 1563-tól kincstári monopolium lett. Ettől kezdve zsidók kezébe került a sókereskedelem. 1869-ben a 16 880 lakos 28,7%-a ukrán, 23,2%-a lengyel és 47,7%-a zsidó származású volt. Jelentős számú zsidó vezetéknév alapja a „bilicz” és a „bielicz” ami a helység nevéből származik. Természetesen az ukrán atamánok egy részének is innen van a családneve. Ma 100 ezernél több lakója többségében ukránnak vallja magát.

III. 15. Bilak hegy. 46.13500; 23.54851

Alsó-Fehér megyében, Magyarigeni járásban, Marosszentimre (Sântimbru) és Sárd között a fennsíkból 425 m. magasan emelkedik ki a Bilak-hegy. Kőváry László 1857-ben ezt írta róla a Száz történelmi rege-ben: „Fejérvár mellett is van egy hegy, - Bilak - melyen az orvos-fűvek oly buján teremnek, hogy a néprege azok oda ültetését valamely herczegnőnek tulajdonitja, az ősidőből.” 1258-ban Magyarigent (Bilak mellett) és Boroskrakkót úgy említik, mint ahol „Péter billogos lakott”[3]. Obrusánszky Borbála fogalmazása szerint:„a billog tulajdonosai, a billogosok, más néven királybírák felhatalmazásukat közvetlenül a királytól kapták, a királyi udvartól távol eső, vidéki területeken az országlakosok alapfokú bírái voltak”. (Valóság 2006. XLIX. évfolyam 6. szám. O.B. A billog és keleti párhuzamai). Vörösmarty Mihály Kemény Simon című balladájában „Őrhegy”-nek nevezi Bilakot: „Leggyilkolóbb csata az Őrön mennydörög;” Kemény Simon vitézségét így festi le: „De visszavág a hős s a szörnyü fej lehull;/ Rémítve görg alá az Őrhegy ormirúl./ S ismét egy új vitéz s ismét egy új halál:/ A hollós vértü hős párjára nem talál.” Pár sorral lejebb: „S mindinkább hull a nép az őri hegy felett,” Mivel semmi információm nincs arról, hogy mi köze lehetett Bilaknak az Őrhegyhez, ezért az olvasóra bízom a döntést. (Amit úgy gondolom, sikerült eddig némely adatszolgáltatással befolyásolnom.) Tisztán nyelvész oldalról nézve, természetesen az a valószínűbb, hogy a ballada a közeli, Strázsa hegyről szólhat. (Ez délebbre van, Nagyszeben irányában.) De tudjuk, hogy azt évszázadok óta Strázsának, és nem Őrhegynek hívják. A szomszédos Kis-Küküllő megyében, Dicsőszentmárton mellett, van ugyan egy Őrhegy (román nevén: Botorca) nevű falu, de ez a távolság, és az irány miatt nem jöhet számításba. Figyelemre méltók viszont a Kis-Küküllő menti Béld, Becze, Bénye, Bala helynevek, amelyek avar-magyar-besenyő múltra utalnak a Kis-Székás menti Besenyő falu nevével együtt. (Valószínűleg Elekes neve is visszavezethető az Elek-Belek szavakra.) És még egy. Vörösmarty versében a csata az Ompoly mellett zajlott, (ahol Bilak van) és nem a Maroson túl, ahol a Strázsa-hegy található. „Ompolynak árjai vérben hempelygenek,/ Csatázva partjain huzódik két sereg.” Tehát Bilak az irodalomban is őr-, jelzőhelynek tűnik, és felejtsük el a bivalyakolos, erőltetett, magyarázatokat! De, ha a fentiek elolvasása után is marad valakiben kétség afelől, hogy mit is jelent a Bilak szó, akkor még egy információval szolgálhatok:

A Nílus talán leghíresebb műemléke Philae, a „Templom-sziget”. Kopt neve Pilakh. Az itt található Ízisz-szentély az ókori Egyiptom egyik legnagyobb és legjelentősebb szentélye volt. Az Asszuáni-gát építésekor (1960-as évek) az elöntéssel fenyegetett templomot darabokra bontották, és 1977–1980 között a magasabban fekvő Agilka szigeten újra fölépítették. Régi egyiptomi neve Pi-lak (Lak szigete) volt. Ebből az újkori arab neve „Bilak” lett, ami határszigetet jelent magyarul[4], mert századokon át e sziget képezte Egyiptom határát Alsó-Núbiával. Tehát határon álló templom JEL volt!

III. 16. Bilovarci (Bélavár-Bilovarec)           48,0307; 23,6940

Máramarosban, a Tarac folyó torkolata táján, a 15. században, volt egy Bélavár nevű erőd.[5] . Várának nyomai már nem láthatók (Mihályi 304.). Az 1913-as vármegye térképen „K. kirva”van a helyén (Bedőmonostor fölött) jelölve, a mai Kryva-val szemben, a Teresva túlsó partján. 1415-ben Beelwara, 1436-ban Belawar néven említik, amikor birtokosa, a kirvai földesúr: Kirvai Ladomer és Mihály, eladják Ilholci Tatulnak, Kökényesi Erdő fia Sandrinnak, Bedőházi Dancsnak. Érdekes és tanulságos információkat olvashatunk e helynév alakulásáról Sztripszky Hiador levelében, amit Melich Jánoshoz írt 1942. szeptember 24-én: „A névhamisításoknak teteje aztán a következő. Máramarosban a Tarac folyó torkolata táján volt a 15. században Bélavár nevű erőd. Mihályi J. diplomáiban többször is szerepel. Alatta épült egy rutén falu, s ez egyszerűen átvette a vár magyar nevét, lett belőle Bilovarec. Ámde e falu nevét sokan többes számú alakban is mondják, hiszen a rutén intelligencia nagyrészt elvesztette szláv nyelvérzékét. Valaki aztán a "Naš rodnyj kraj" c. folyóiratban cikket írt erről a faluról, a cikk címe Bilovarec, s mindjárt az első mondatban így kezdi: V našom sel'i v Bilovarcach ... Tehát egy és ugyanazon személy azon-egy helyen a singularist keveri a pluralis alakkal!” Ebből megtudhatjuk mindjárt, hogy fehérről szó nem esik, csak „Béla”-ról! Pontosabban „Bél”-ről, az 1415-ös emlék alapján. Továbbá, hogy a kialakított lakóhely elsődleges ruszin neve „bilovarec”, azaz a szláv -ec képző használatával „bélavári” értelmet kapott. (Hasonlóan a „Bel/Belec”-hez.) A többesszám kialakulásáért nem feltétlenül a ruszin intelligenciát kell hibáztatni, hiszen így alakulhatott ki a (sokak által szlávnak tartott) „belek” szó a magyar „Bél”, magyar többesszámából! Itt a „bélaváriak” használat terjedt el, és lett a mai megnevezés is: „Bilovarci”, amelynek etimonja az ősi magyar „Béla”, azaz úr, ispán vára lehetett. Szó szerinti fordításban ez azt jelenti, hogy a falu neve „Bélaváriak” lett a nép között. Ez igen furcsa név, de a ruszin szerző nem hibázott a szláv nyelvtanban, mert azt akarta kifejezni, hogy a „Mi falunkban,  – itt a jelzőnek egyesszámban kell állni, mert a „falu” szóra vonatkozik! – Bélaváriak-ban.....”, itt pedig a falu neve több személyről szóló forma, tehát ezt többesszámban kell ragozni. A félreértés ott volt, hogy a címben a falu neve „Bilovarec”, a szövegben pedig a ma is használatos név a „Bilovartzi” (Биловарцi) került. A magyarban is van példa a több személyre vonatkozó helynév kialakulására. Lásd: „Bánok” (Bánokszentgyörgy) község nevét, amelyben a Bánffyak birtokára van utalás

III. 17. Belz    50.38050; 24.01269

Lembergtől északra, a Solokia és a Recsica (Rzeczyca) folyók találkozásánál, a mai lengyel határ közelében van Nyugat-Ukrajna egyik legrégibb, (1980-ban volt az alapítás 950. évfordulója.) ma pedig a legkisebb (2500 fős) városa: Belz. Neve eredetére több változat született. A legnépszerűbb az ószlávból történő levezetés: belz, белз, бълизь, бевз értelmezéssel, ami vizet, áramlatot, mocsaras helyeket jelent. Az óorosz „beliz” (бълизь) jelentése: sötét erdő közötti fehér hely, tisztás. Halicsi bojkó tájszólásban szintén járhatatlan, mocsaras vidéket jelent. A kelta változat, és a város elhelyezkedése a folyók között, csak megerősíti ezt a feltételezést, mivel keltául a „belz”, „pelz” jelentése szintén víz, folyás. A kelta eredeztetésre a 20. században kezdtek gondolni, amikor a Kárpátok mentén is több kelta, római leletre bukkantak a régészek. A „bojko” galíciai ruszin etnikum. Történelmi területük a Kárpátok északi és déli lejtői, az Uzs és a San folyók köze nyugatról, a Teresva és a Limnica, keletről. A „bojko” szó kelta eredetű. A boiok vagy bójok ókori kelta törzs, Magyarország északnyugati részén és Szlovákia területén jelentős hatalommal bírtak, még a rómaiak idejében is. De késői utódaik – a fentiek szerint –elkerültek keletebbre is. A magyar királyság északkelet felé tartós, jelentősebb hódításokat sohasem tudott szerezni. Már 1099-ben Könyves Kálmán vereséget szenvedet Przemyslnél a kunoktól. A veszteség: két püspök, és több száz halott, akik egy része a San folyóba fulladt. Halics és Lodoméria elfoglalása mindig csak időszakos, helyzetük csak rövid ideig tekinthető stabilnak, bár a magyar uralkodók a két terület „tulajdonjogát” felveszik uralkodói címeik sorába. 1350-ben a lengyelekkel háborúskodó litvánok elfoglalták Belz várát, és a „litvaiak a tatárokkal és oroszokkal szövetségben pusztítva bekalandozták Lodomériát és Galicziát.” 1352-ben, Nagy Lajos királyunk nagybátyjának, Kázmér lengyel királynak segítségére ment, de sikertelenül ostromolta Belcz várát és maga is megsebesült. Az I. Világháborúban is súlyos harcok voltak itt. Gyóni Géza ezekről írta híres versét, amelyben szerepel a San folyó neve is: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket:/ Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket/ Csak egy éjszakára:/ Vakitó csillagnak mikor támad fénye,/ Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,/ Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,/ Hogy sírva sikoltsák:/ Istenem, ne többet."

            Ennyi történelmi ismertetés után rátérek a lényegre. A város tehát már létezett a 10. század előtt. Az avar birodalom része volt. A Felső-Tisza vidékén, a szlávokkal vegyült avarok fogadhatták Árpád magyarjait. Igazi kelta gyökerek, és átadó lakosság, amelyek a név fennmaradást biztosították volna a nyugati részekhez hasonlóan – itt nemigen volt. Annak ellenére, hogy a Kárpát-medence szinte egész területén a földrajzi nevek egy részét kelta eredetűnek tartják, az avar névadásra és névfennmaradásra szinte senki sem gondol. A nyelvészeket, történészeket a kelta és az ószláv névmagyarázat teljesen kielégíti. Hun-avar-magyar névadást fel sem tételeznek, holott ez a népcsoport szinte állandóan jelen volt ezen a vidéken. Ugyanakkor vessünk egy pillantást a névjegytérképemre. Ott vannak egy csokorban a BL és BLC (z>c) földrajzi helynevek, amelyek nagy valószínűséggel avar-magyar névmaradványok. A családfakutatók pedig a Biel, Bielec, Bileckij, Biala, Bila, Bilek, Bilics és hasonló nevekre megállapítják, hogy galíciai lengyel zsidó név, ami a szláv fehérből származik. Ennek az alapja az, hogy a családnevek megjelenésekor – a 14-16. században, valóban igen sok zsidó család élt ezen a területen. A 19. században itt jött létre a zsidó haszid mozgalom belci ága. Alapítója: Shalom Rokeach of Belz (1779 - 1855). Belz a 20. században a Haszid zsidóság egyik központja lett. 1921-ben a Belzben élő zsidók száma elérte a 2 104-et; ez az összlakosság 50,7 %-át tette ki. De a környék földrajzi helynevei már rég kialakultak, amikor a zsidók idekerültek! Ez a 14. században történt. 1550-ben Belzben már 200 zsidó lakott, 32 házban. Belzet a zsidó lakossága 1655-ben elhagyta, valószínűleg nem önként. (1648 nyarán a Bogdán Hmelnyicky által vezetett kozákok több zsidó hitközséget kegyetlenül kifosztottak és lemészároltak. A pusztítást jelentő „pogrom” szó orosz, illetve ukrán eredetű.) Sanok, Przemysl, Halicz, Bełz körzete „kisorosz” ruszin lakosú volt. „Ruszin” nem más, mint Óoroszország lakóinak önelnevezése. „Русин” a „Русь”-ból képzett szó. Jelentése: „Orosz ember” A 10. sz. eleji krónikákban már megtalálhatjuk ezt a kifejezést. A mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. Annak ellenére, hogy a 18. századig a tatárok támadása szinte folyamatos volt, nem állja meg a helyét az a helynévmagyarázat, hogy a területen hátramaradott sötétbőrű mongol török bevándorlóktól való megkülönböztetés miatt jelölték volna a ruszinok településüket „fehér”-nek tartott „biala” szóval, vagy ennek képzett változataival. A járhatatlan, veszélyes mocsárvidék éppen olyan jelzett hely lehetett, mint a Jelző Hegy, vagy a sóforrás.

III. 18. Munţii Ţibleş (Cibles/Széples)          47.51   24.29

A Cibles (1840 m) a Radnai-havasok nyugati részének tekinthető, közte és a Lápos-hegység között helyezkedik el. Északi lábánál folyik az Iza. A folyó két oldalán van Jód, Felsőszelistye és Alsóvisó (47.7201; 24.3927), ahol Bilecz nevűek a 18. században bizonyíthatóan éltek. (Magyarország történeti helységnévtára: 8. Liptó megye (1773 - 1808), 8. kötet, 62, 194 oldal.) A Széples elnevezés onnan eredhet, hogy Tündér Ilona az ős-székelyeknél és kazároknál Kizelle, Güzelle vagy Gizel alakú néven neveztetett, ami a törökben güzel = szép jelentésű. (Lehet, hogy az Iza folyó neve innen származik?). Úgy tűnik tehát, hogy a tündér Ilona (talán a görög regék „Szép Helená”-ja.) elvezethet Ana-hoz (Anahita) a magyarok főistennőjéhez és ezen keresztül eljuthatunk Cybeléhez is. Herodotosz említ egy Tráciától északra élő szigin, azaz szigün nevű népet, amelynek lakhelyét pontosabban meghatározni azonban nem tudja, sőt mondja is, hogy e tájakról és lakóiról vajmi keveset tudni. Bakay[6] és Kemenczei[7] szerint a szigünnák a Kárpát-medence szkíta kori lakói voltak és a hagyomány szerint a médektől vándoroltak ide. (Hérodotosz, 1989, V. 9. ; 346). A legendák szerint, az ősi szkíta fővárost Szikambriát (később Atilla-várost), Trója pusztulását követően, a kivándorló frankok építették. Tarih-i Üngürüsz-ben[8] Paradisz (Priamosz) fia, Firanko „egy csomó katonájával elindult Pannónijja fele.”. Miután a Duna partján lévő Szikan hegyen felépítették Szikamberijja várát, napnyugat felé mentek, Friancsijja tartományba, ahol megalapították, Pariz városát. Trója egy Elejna (Ilona) nevű asszony miatt kitört háborúban pusztult el. Szép Ilona apjának Tündar volt a neve, így lett leányából Tündér Szép Ilona. Erdélyben egy sereg tündérvárunk van. „amit a népköltészet tündérek építményének tart, azok az írott történelem körén túl eső időkben keletkeztek, oly korszakban, melynek lakóit a történetírás sejteni is alig engedi.” – írja Kőváry László Erdély építészeti emlékei című könyvében. (Kolozsvár, 1866).

Cziblestől keletre, a bukovinai határon, a Radnai szorosnál, van Lajosfalva, Radnalajosfalva, románul Cărlibaba Nouă. (47.57116; 25.11703). A monarchia térképein (20. század elején) a szomszéd falu (az Arany Beszterce túloldalán) Kirlibaba néven szerepel. Véletlen lenne, hogy pont Kubaba/Kububa istenséggel kapcsolatba hozható Cibles/Széples hegy közelében, Bukovinában van Kirlibaba falu? Ott ahol a Babba kultusz fennmaradt mind a mai napig? A falu nevét a Carlibaba patakról, az Arany-Beszterce mellékfolyójáról kapta. A régi legenda pedig azt mondja, hogy ezeken a helyeken régen élt itt egy boszorkány (tündér?), aki híres volt a praktikáiról. A folyó völgyében lakott, amely Carlibabán átfolyik, és a jelenlegi falut erről a vízről nevezték el. 

A csángók számára legfőbb szent, Babbamária, ma is a napba öltözött istenasszony, a felkelő Hold, a gyermekáldás, a bő termés istenasszonyát jelenti. Miért pont Kybele, Kibela (görög: Κυβέλη) istennő jöhet számításba, mint Babbamária előzménye? Tudjuk, hogy az efezusi zsinat 431-ben leszögezte, hogy Jézusban az isteni és az emberi természetet egyetlen személy fogja egységbe (ezt nevezzük unio hyposztatikának), és mivel ez a személy Isten, azért anyja, Mária, Isten anyjának mondható (Theotokosz). Ettől kezdve, a Rómában Kr. e. 205-óta honos, kis-ázsiai (phrygiai) anyaistennő (Theiai matrei, az istenek anyja) Kybele (római elnevezés szerint Bona Dea) minden szent helyét keresztény helyként kezdték tisztelni. Ebben az időben a hunok több népet összefogó szövetsége, és a Nyugatrómai Birodalom „jó szomszédságban” élt egymással. 418-tól a fiatal Atilla Honorius császár római udvarában nevelkedik, cserefogolyként. Közte és a későbbi galliai római hadsereg parancsnoka, Aetius közt jó személyes kapcsolat van, ami 451-ig (Catalaunumi csatáig) fennáll. Az Anyaistennő tisztelete Atilla hunjainál igen erős lehetett. A Kárpát-medencében (Körös-kultúra, Tatárlaka, Méhtelek) talált istenanyát ábrázoló agyagszobrocskák bizonyítják mindezt. Adott tehát minden ahhoz, hogy Kybele és Szűz Mária fogalma és tisztelete egy Babba (szép) Mária kultuszba forrjon egybe, amit a hunok utódai, később az Avar birodalom alattvalói szétterjesztettek a kaganátus egész területén. Erős Szűz Mária tisztelet a keresztény egyházban végül is ettől az időktől kezdve alakult ki. Jóval később Erdélyben, a mitológia e szép (babba=szép) istenasszonya tündérré változott, akit Cziblesnek, vagy Cibelenek neveztek el. (Lásd a Cibles, vagy Széples, románul Munţii Ţibleş, hegység nevét.) Egyesek állítják, hogy a római Cybele, a kabar törzs istennőjével, a nagy Természetanyával azonos. (Magyar Adorján: A LELKIISMERET ARANYTÜKRE / 2. rész. A MAGYAR MEGMARADÁSÉRT. 2009. 06. 24.). A magyar ősvallásban megvolt a Szentháromság: az Anya-Lánya-Fia hármassága, ahol a lány azonos az anyával. Tóth József így ír erről: „A napi használatban a teremtő Istent Nagyboldogasszonynak hívjuk. Lánya Boldogasszony a Föld-anya. Szentháromságunk: Nagyboldogasszony, Boldogasszony, Fény Fiú. A Szentlélek a Szentháromság -- Egyisten munkálkodása rajtunk.” (Mit ér fél krajcár, ha gyémánt?) A csíksomlyói Boldogasszony ábrázolásban a háromemeletes korona talán ezt a gondolatot fejezi ki. Az egykoronás Fény-fiú, a háromkoronás Világegyetem gyermeke. Őseink úgy tartották, hogy Pünkösd ünnepén Babba, a Napba öltözött Szép Isten-asszony, (Mulier amicta sole) lábai alatt a holddal, megjelenik a felkelő Nap palástjába burkolózva. A krónikás hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. Boldogasszony – a honfoglaló magyarság világot megtartó istenasszonya volt, aki a fölénk boruló kék éggel, mint palástjával védelmezi a magyarságot. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében. Mária igazi hivatása nem más, mint az anyaság. A Szentírás tanítja, hogy Mária fia Isten fia, s ebből logikusan következik, hogy Mária Isten anyja. Máriát a Biblia nyolc helyen Jézus anyjának mondja. Jézusról azonban a krisztológiában már bebizonyították, hogy Isten, ennélfogva Mária Isten anyja.

Miért mondtam el itt mindezeket? Marosvásárhely mellett, a Muravidéken, Zlatartól nyugatra, Szerbia és Montenegroban, Szlovéniában és Bulgáriában is van Kebele nevű település, patak és hegycsúcs is. (Lásd: Kebele, Kobilje, Kebel, Kobilje, Kabile). A bulgár Kabile (Кабиле) falu (42°32′N 26°29′) eredeti neve Cybele volt. A magyar „kebel” szó hegyekre vonatkoztatott jelentése ennyire mégsem terjedhetett el. Ha egyenként vizsgáljuk ezeket a földrajzi neveket, akkor bizony kanca, kebel, debella és hasonlók juthatnak az eszünkbe. De, ha találunk közös múltat, népet, történelmet, akkor olyan alternatív lehetőségek kerülhetnek a felszínre, amelyről sem a nyelvészek, sem a régészek nem is álmodhattak.

III. 19. Beclean (Bethlen és Bilak hegy. Bélyegalja) 47.17972; 24.17972

Szolnok-Doboka vármegyében fekszik, a Nagy-Szamos bal partján fekvő sík téren, mely a Sajóval egyesült Szamosvölgyének egybeszorulása által alakult; a helység keleti részén a Bekehegy emelkedik, nyugaton pedig keresztül folyik a Szamosba siető Mellespataka. A parkból szép kilátás nyílik a Szamoson túl levő Bilak-hegyre, melyre szerpentin vezet. Ennek tetején több bemélyedés van, melyeket ősemberlakta helynek s mások római várnyomoknak tartanak. Hagyomány azt tartja, hogy a gyakori tatárbeütések alkalmával a bethleniek az itt levő üregekbe húzódtak és rejtették el békés időben is gabonájukat, a bekövetkezhető veszedelemre előkészülve.

III. 20. Bilin falu. Білин (Rahó fölött.) 48.10869; 24.25352

Bilin (ukránul: Білин (Bilin) falu Ukrajnában, Kárpátalja Rahói járásában. Rahótól 6 km-re északkeletre a Fekete-Tisza völgyében fekszik. A Rahó környékén lévő Tatár-hágó (931 méter) a Vereckei-hágó után a második legfontosabb átkelési pont a Kárpátok északkeleti vonalán. Van Bilin falu Lvovtól északabbra is, Kovel mellett. 51.243611; 24.813611. Szomszédja Velick (Велицьк) falu, ahol a Belick név szintén feltételezhető. 51.126111; 25.200278

[1] Dvorzsák János "Magyarorszag Helységnévtára"  1877

[2] Képes Krónika, Nemzeti Kincseinkért Egyesület, Budapest, 2003

[3] Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország töténeti földrajza II. Bp. 1987./ 186

[4] Vasárnapi Ujság, 1877. 47. szám. S.L.

[5] MIHÁLYI JÁNOS, Máramarosi diplomák a XIV. és XV. századból. Máramarossziget, 1908.

[6] Bakay, 1997, 63.

[7] Kemenczei, 2002, 69.

[8] Tárih-i Üngürüsz, Clevland, Ohio, 1988. 63-66

18. 18. Turóczbéla (Alsó- és Felsőbéla) Belá-Dulice 49.00398 18.97699

A Vág túlsó felén, a Turócz folyó jobb oldalán található Bélagyulafalva (szlovákul Belá-Dulice) község. Ez a helység két falu, Turócbéla és Gyulafalva összevonásából keletkezett. Turócbélát 1282-ben már említik az oklevelek, "Villa Bella", "Superior Bella" és "Inferior Bella" alakban. Turócbéla területén már a kőkorszaktól kezdve éltek emberek, a korai bronzkorból pedig -- a kvádok építette -- puhói vár népéhez tartozó temető maradványait tárták fel itt.

            Puhó alatt fekszik Bellus (szlovákul Beluša). Első írásos említése 1330-ból származik "terra Belos", majd 1369-ben és 1375-ben, "Belus" alakban. (49° 04′; 18° 20′) Az „l” mássalhangzó rövidülése, vagy nyúlása nem perdöntő. Lásd például a szlovák Bella település nevét. Vályinál: Bella, Fényesnél: Béla, a szlovákoknál: Belá.

22. 19, 20, 22. Bielsko-Biała (németül Bielitz-Biala, csehül Bílsko-Bělá) 49.82238; 19.05838; Węgierska Górka 49.60737; 19.11381 és Uhorské Ugra 48.47144; 19.75153

            A város 1951-ben, két város Bielsko és Biała fúziójával jött létre, Kelet-Sziléziában, Teschen-i (Cieszyn) kerületben. 1223-1300-ban, német parasztok, a Sziléziai és a Kis-Beszkidek lábánál, kereskedelmi központot alapítottak és az ott folyó, tiszta, fehér Bialka patakról elnevezték Bielitz-nek. Így szól az alapítási legenda a német http://www.bielitz-biala.de honlapon. Minden kétséget kizáróan a biala, bělá fehéret jelent, állítják a szlavisztikához értők. Mi értelme lenne a fehéret egy időben, egy helyütt, egy nyelvben egyszer Biala-nak, másszor meg Bieli-nek nevezni? Kérdezem én. Valószínűbb, hogy két, különértelmű szóról van szó. A német –itz képző, hasonlóan a közeli Kamitz, Kattowitz, Lobnitz stb.-hoz, a Biel-hez társulva lett Biel-itz. Bélicznél már láttuk, hogyan lett a bél-ből biel. Hasonló esettel állhatunk szemben most is. Az eredeti kiejtés „bélic” lehetett. Ennek kialakulása a „bilic-bilinc”-ből, szinte kézenfekvőnek tűnik. M. Vasmer szerint a szláv „билинч” értelme „jel, jelölés” és török jövevényszó. Tehát Bielitz értelme valamikor JEL lehetett.

            Nem túl messze a várostól emelkedik a Węgierska Górka, a Magyar Domb. Van Magyar Hegy Kievben is: Uhorszka Gora, a Dnyeper partján. Már Nesztor is ezen a néven említi a krónikájában. De a hasonló névadás, névátalakulás még jobban nyomon követhető a Nógrád megyei (ma szlovák területen lévő) Ugra (Uhorské Ugra) falu nevének változataiban. Lakói a gyepűt őrző katonai segédnépek, határőrök lehettek. Területén egykor kisebb vár is állott, melyet talán még a 9. század előtt építhettek a Kárpátok kapujában. Ezt a várat a mongolok elpusztították, írott forrásban nem történik róla említés. A falut 1332-ben a pápai tizedjegyzékben "Vsgra" alakban említik először, bizonyságul arra, hogy magyarok laktak itt a névadás idején. (A 10-12. századi oklevelekben még gyakran esik szó az „ungrok, ungárok” királyáról (rex Ungrorum), amiből lett Ungaria, majd a hun rokonság voltán Hungária.) A mongol inváziót követő pusztásodás eredménye lehetett a helyén felépült telep új neve: Ugorszka. Hogy a -ka, szláv helynévképző, vagy magyar kicsinyítő képző-e – most lényegtelen. 1454-ben a tizedjegyzék "Wgerska" alakban említi. (Itt látható az is, hogy hogyan lesz az ugor-ból venger. Ez a latin W=V=U következménye!) Miért hívják az oroszok „venger”-nek a magyarokat? Jobb magyarázattal, mint a latin írásból eredő torzulás, nem találkoztam. A késői szláv alakok a bizánci "ungri"-ra mennek vissza. Van olyan vélemény, hogy a „vengr” az „onogur” változata, ugyanis velük azonosíthattak minket a kijeviek. Véleményem szerint a „vengr” szó késői, 13-14. századi, lengyel-orosz képződmény, ami a latin szövegekben használt „ungr”, „unger” irásmód „W” alakú használatából (lásd: Wgerska formát) alakult át „venger” olvasattá. A köznyelvben ma is megmaradt a „magyar” (мадья́р) név általános használata, a kulturáltabbnak tűnő „vengr” helyett. ("Вышла мадьярка на берег Дуная" — 1962-es népszerű dal, E. Dolmatovszkij szövegével.) Tehát az orosz „vengr” mesterséges szó, a latin irás használatának következményeként terjedt el – véleményem szerint.

Ugra nevét 1899-től Ipolymagyari-ra változtatják. A község mai neve: Uhorské. Ezeket a földrajzi helyneveket azért említem meg a távoli BLC vázú nevek között, mert a magyar kapcsolatra bizonyítékok. Egyébként közelében található Bellény (Belény) falu (szlovákul: Belin) 48^o21’; 20^o07’. Azt állítják róla, hogy a 12. század végén keletkezett. Nevét 1349-ben Bellyen-nek írták, ami gyanúsan hasonlít a már tárgyalt Bellye és Billie alakokra. (Csak megjegyzem, hogy az erdélyi Bölön falu neve ma Belin, és régebben írták Belennek is.) A Bellényi család innen származtathatja a nevét.

Bílsko-Bělá sem a Zsolna melletti Belától, sem a mai lengyel Bélakorompától (Krempachy), vagy Újbélától (Nowa Biała), vagy Bilka-tól (Bialka Tatrzańska), nincs túl messze. (Kb. 100 km). A nevek közötti kapcsolat tehát nem zárható ki. Van a közelben azonban egy még érdekesebb helységnév: a Wieliczka.

21. 21. Becske. 47.9111; 19.37615

Becske első írásos említése 1272-ből származik, mint: Bechke. „A település neve feltehetően a Benedek egykori személynévből származik, ezt valószínűsíti, hogy a település közelében állt egy 12. században alapított benedek-rendi apátság.” A falu, a  Cserhát hegységben található, a Galga-patak völgyében a Szanda-hegy lábánál. A legközelebbi város Balassagyarmat (20 km). Hasonló, de kicsinyítő képző nélküli névvel -- „bech” – gyakran találkozunk ebben a tanulmányomban, ezért itt nem részletezem a véleményemet, de a Benedek magyarázatot gyengének találom. Vajdaságban, a Béga folyó partján fekvő Becskereknél – amit szintén írtak Beche, Becke formában is – már azt olvashatjuk, hogy „Neve az újabb kutatások szerint avar eredetű, s őrhelyet jelent.” Ez a magyarázat sokkal jobban megfelel a teóriámnak, mint amit a Romániához csatolt Kisbecskereknél találtam. Ott azt írják, hogy: „Nevének alaptagja a Becse személynév és a kerék ('erdő') szó birtokos összetételéből való. Először 1334-ben Pechkereky, majd 1554-ben Pıčkırık, 1666-ban Pečkerek és 1808-ban Kis-Becskerek alakban említették.” A helyes megfejtés szerintem a jelölt erdő, azaz „Határerdő” lenne, ahol a becsék, a jelző-őrök éltek. A „becs-bics” szavak „őrhely” jelentése különleges értelmet kap a wieliczkai és a drogobicsi sóbányák nevének elemzésénél. Kisbecskerek egyébként Billéd mellett van Temes vármegyében.

23. 23. Wieliczka 49°59′22″; 20°3′58″

Wieliczka (ejtsd: vjelicska), egy aránylag kisebb település, nem messze Krakkótól. Világhíressé az itt található, már évtizedek óta bezárt sóbánya tette az itt fellelhető sóból megfaragott szobrokkal. A Pallas nagy lexikonban ezt olvashatjuk róla: „A bánya legnagyobb hossza 4000, szélessége 1200 és mélysége 257 m. A bánya megnyitásának ideje ismeretlen; de 1044. már föl volt tárva; régen Lengyelországhoz tartozott, 1772. megkapta Ausztria, 1809. Ausztria és Varsó nagyhercegség osztozkodtak rajta; 1814. pedig ismét Ausztria kizárólagos birtokává lett. V. ö. Hamm, W. u. Stassfurt, dir beiden grössten Steinsalzwerke Europa's (Unsere Zeit 1870)”.

A gyakran előforduló németes b-v váltásról már beszéltünk. Hogyan is nézne ki ennek a sóbányájáról híres régi városnak a neve, ha „b”-vel kezdődne? Bieliczka: ez a környéken elég gyakori vezetéknév, míg Wieliczkával nem nagyon találkozhatunk. (Van Wielick, Welick, de ez valószínűleg a Kovel melletti Velick/Велицьк -- amely volhíniai faluként a Lengyel Királysághoz tartozott egykor – nevéből. 51.243611; 24.813611). A helybeli névfejtést semmivel sem tartom megalapozottabbnak, mint ami a teóriámból következne. A lengyel változat a következő: Magnum Sal (latin) -> Wielka Sól -> Wielika Sól ->Wielicza Sól -> Wieliczka. Nálam: Belec-> Bilic->Bielic->Bielicka->Bieliczka->Wieliczka. A sóforrások pedig jelzett, megjelölt, helyek lehettek már az ókorban is, amikor a német nyelv hatása még nem okozhatott torzulást a kiejtésben. Kezdetben a sósvizű forrásokból főzték a sót, később találtak rá a kősóra. A só tömbös fejtését, pedig magyar bányászok kezdték meg, akik Árpád-házi Szent Kinga -- Szemérmes Boleszláv lengyel király felesége, IV. Béla királyunk leánya -- hívására érkeztek Lengyelországba. „a Wieliczka Só régi időktől fogva 1253 ólta esmeretes és a legrégibb privilégiumokban ezen a neven emliltetik: magnum Sal” – találjuk Az austriai birodalomnak statistikai leírásban. (Lassú István, 1829). A német „Groß Salze” latin tükörfordításnak számít. Miért maradt ki a lengyelből éppen a „só”? Így egy kicsit „sótlan” a magyarázat. A puszta helynév logikusabbnak tűnik.

De mit jelöltek volna ezek a helyek Gácsország és Szilézia határán? A feltételezésem az, hogy ezekben az esetekben nem a szláv „belo, beli, belij” - magyarul „fehér” szóra, hanem a bélyeg, „bil, billeg” és a „bilincs” szó változataira kellene gondolnunk, aminek az értelme „jel, jelzés”, és ez a földrajzi elhelyezkedés alapján az avar-magyar fennhatóság határait jelölte egykoron.

24. 24. Bialka Tatrzańska 49.388; 20.107

Kis-Lengyelország síparadicsoma, a kb. 40 km hosszú Białka (Dunajec) folyó mentén. „Bialka a Magas-Tátra egyik legnagyobb folyóvize, ered annak É-i oldalán s szép völgyben É-nak tartva, a Dunajecbe ömlik.” -- Forrás: Pallas Nagylexikon. Van egy kis Białka nevű falu kelet Lengyelországban is, a Lublini körzetben, Radzyń Podlaski előterében. 51.8167, 22.6667. Történetét nem ismerem.

Az utóbbi időben egyes jövevényszavak megítélésében erős kételyek támadtak. Götz László azt írja: „elengedhetetlenül szükség lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sok száz magyar szó alapos felülvizsgálatára is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó”.[1] (Kiemelés tőlem.) Például a szláv eredetűnek tartott pecsét eredendően a hunok sajátja volt, mint "picsik" szó.[2] Gyanítom, hogy az ószlávnak tartott „belo” „bielo” – fehér szó is ősibb eredetű és köze van a magyar „bél” azaz belső, világos (sumér: BIL – ég, tűz, magyar: VIL-ágos) szavunkhoz. Lásd a kelta Belenust (bel "világos”) fényistent és női párját Belisamát (bel "fény" és sama "hasonló”), valamint a szláv kezdeti hitvilágban a Bijelibogot: a fény és a szerencse istenét, ellentétben a Crniboggal: a sötétség és a balszerencse istenével, a gonosz megszemélyesítőjével. (Fehér és fekete istenek, pontosabban a fény és a sötétség istenei.)

Béla nevű folyó több is volt a nagy Magyarország peremvidékén. A Liptómegye ÉK-i részében és a Trencsénmegye ÉK-i részében eredő Béla folyók a Vágba ömlenek, a Magas-Tátra É-i oldalán. Zsgyártól DNy-ra eredő patak a Poprádba ömlik. Borsod megyében az Árpádkori magyar Bél nemzetségnek volt székhelye. Béla, Belár, Beler, Belcse, Beleg, Bele, Belenik, Beliud, mind, mind régi, Árpád-kori (vagy régebbi, a mondák világába vesző) magyar személynevek, amelyek méltóság, vagy foglalkozásnevekből keletkezhettek.

25. 25. Belín (Bellény) 48.34028 20.10910

Bellény (szlovákul Belín) község Szlovákiában, (Gömörben) a Besztercebányai kerületben, a Rimaszombati járásban. Amit a Wikipédiában olvashatunk róla: „A falu a 12. század végén keletkezett. 1349-ben és 1427-ben "Beleyn" alakban említik. 1349-ben a Bellényi család birtoka volt.” Ekkor Bellyen volt az írásforma, ami nem sokban tér el a már tárgyalt Bellye és Billie alakoktól. Az, hogy a háromszéki Bölön falu mai neve szintén Belin -- lehet, hogy csak véletlen egyezés. De 1582-ben a gömöri Belin-Bellényt is írták Belen-nek, úgy ahogyan Bölönt említették a pápai tizedjegyzékben. (Urbaria et Conscriptiones/REGESTRATA/UC 59/UC 59 : 13) Így ez már kettős egyezés. Bellény a Bekénnyel együtt ősi magyar személynevek, a Bél nemzetségben is megtalálhatók. Az Olt forrásánál lévő völgyet, Békény-loka-t Ferenczy György Szt. Miklósi lelkész egy 1650-es jegyzetében „Belykén- loka”-nak írja, ami a „belyen-belyken” feltételezésre alapot ad. A Tatárhágóról Gyergyóba lerohanó viharos szelet „Békény szelének” hívják, ami a háromszéki „Nemere”-vel vetekszik. Békénylok, hely, ahol a Békény ered. A Bekény, a Beke név származéka, állítólag sűrű cserjével benőtt dombvidéket jelent. Más feltevések szerint török-magyar eredetű férfinév, jelentése: meddő, terméketlen. Én e második változatot elfogadhatóbbnak tartom, mivel a legjobb bekecset az ürü bundájából készítik. Ürünek, pedig herélt kost nevezik. Él továbbá, Észak-Szibériában egy ótörök nyelvet beszélő nép, a szahák (jakutok). (Szakák. Ókori nomád indoiráni nép. Az i. e. 4. században az Aral-tótól keletre, a Szir-darján túl laktak. Az i. e. 1. században (i. e. 75 körül) elfoglalták Baktria kis görög utódállamait, őket viszont a parthusok verték le. Felvetődik bennem a kérdés, hogy a Szaka völgye Bélbornál, „ahonnan a Kis-Beszterce patak rohan le a Borpatakba”, kapcsolatba hozható e a jakutokkal? Szkíta ország kínaiul: Csagatáj, azaz Szaka-táj. Szkíta=szaka. Hindu neve: Saka Dwipa. Az indiai szaka királyság neve Madra volt.) Török tájszólásuk, mely Jakutszkban a kereskedő világ nyelve, megtartotta a legeredetibb és legnyersebb formáját. És ennek a népnek a mai lakóhelyén van egy falu, amit úgy hívnak, hogy Beke falu. (67°43'55"N   116°13'23"E Саха Якутия республика. Мегино-Кангаласский улус Беке село) Hát, ha van a világon meddő, terméketlen hely, akkor ez az lehet.

Tudjuk, hogy az északi országrészen a kun eredetű Bél nemzetség birtokos volt. A nemzetségekről a 13. század elejétől vannak hiteles írásos dokumentumaink. A családnevek csak jóval később a 14-15. században jelennek meg, és nevüket legtöbbször a birtokukról, vagy a család egyik neves ősétől veszik. Ezért a honfoglalás kori nemzetségekkel, törzsekkel (Maximum 30. A 10. századi törzsek: Árpád, Botond, Gyula, Horkák, Huba és Lél, Kabar, Kende, Ond, a Székelyek, a Szeret-mentiek, plusz a Berény körüliek.) való egyenes ági leszármazást bizonyítani – nevek alapján -- nem lehet. Egyes települések nevei viszont sokkal biztosabb támpontot adhatnak a települést létrehozók hovatartozásáról. Úgy tűnik, hogy a kisebb patakok a nevüket a településről kapták legtöbbször, és nem fordítva. Ha egy területen tömegesen fordulnak elő azonos alakú, vagy hangzású, földrajzi nevek, (mint a BL és BLC vázúak), akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy a név, foglalkozásra, méltóságra, vagy törzsi hovatartozásra utal, mint hogy személynév eredetű lenne. A puszta személynév eredetű helyek a személy tartózkodási helyére, fejedelmi, vagy kisebb vezetői központokra utalnak, ezért ezekből nem lehet sokkal több egy környéken. Ilyenek például: Fajsz, Taksony, Tormás, Kurd, Tevel, Keszi, Kér stb. (A birtokos raggal ellátott nevek csak később kezdenek megjelenni.) Például a sok Béla nevű hely egymás közelében, arra utal, hogy ott bélák éltek. Természetesen a méltóságnévből személynév gyakran kialakult, lásd Gyula, Béla, Károly (Kar-ulu, azaz Fekete Ölyv), Zoltán stb. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem a Bél nemzetség kapcsán van egymás hegyén-hátán a sok Bél, Béla, Beley, Biela, stb. hely-, víz-, és hegynév, hanem ezek már sokkal korábban léteztek, mint ahogyan latinul elkezdték volna őket számba venni. Ezeken a területeken élő jelző, őrző családok és vezetőik nevéről, vagy egyszerűen „megjelölt helyként”, maradtak fenn neveik, mind a mai napig. Ahol pedig sok „béla”, azaz „ispán” volt, ott könnyen kialakulhatott a Bél nemzetségnév is. Következtetés: Bellény falu már az avarok idejében is létezhetett, közel hasonló hangzású névvel, és ez a környékbeli földrajzi nevekből következik. Igen fontosnak tartom Benkő Lóránd következő megállapítását is: „A személyneveknek puszta alakban, képző nélkül helynévvé válása a magyar helynévadásnak valószínűleg a legrégebbi, még a honfoglalás előttről (kiemelés tőlem) származó típusa. Jó korhatározó szerepe mellett nagy értéke, hogy az idegen etimonú személyneveken is biztos magyar névadási aktust jelez; némi nehézséget jelent viszont, hogy a személynévi és a helynévi minőség egymáshoz való viszonya nem mindig állapítható meg, benne számos más kategória (pl. a foglalkozásnevek, népnevek stb.) is kereszteződik, illetőleg beleolvad”

26. 26. Újbéla. Nowa Biała 49.4413; 20.1421

A Szepességhez tartozó falvak lakói magyar, német, szlovák ajkúak voltak. Újbéla, Bialka Tatrzańska, Bélakorompával együtt Trianon után Lengyelország része lett.

27. 27. Bélakorompa ( Krempachy) 49.4347; 20.1647

Bélakorompa (1899-ig Dunajecz-Krempach, lengyelül Krempachy], németül Krumbach ['krumbax]) falu Lengyelországban, az egykori Nowy Sącz, a mai Kis-Lengyelország vajdaságban. 1439-ben említik először, de a falu a 14. században keletkezett, a Berzeviczy család birtoka volt. Nevét a német Krummbach - kręty potok – „kanyargós patak”-ról kaphatta, és megkülönböztetésül láthatták el hol Dunajec, hol Béla jelzőkkel, a folyóról és a Bélai havasokról.

28. 28. Felbél Bükkszentmárton 48.06924; 20.32146
29. 29. Albél Mónosbél 48.03617, 20.33700
30. 30. Bél-kő 48.05272° k. h. 20.34857
31. 31. Középbél Bélapátfalva 48.05726; 20.35217

A Bél (Ug) nemzetség nevét északon három helység is hirdeti: Felbél, a mai Bükkszentmárton, Középbél, a mai Bélapátfalva, Albél, a mai Mónosbél elődje volt. Az Ug nemzetség nevét a szomszédos Ugfalva puszta őrzi. Ezek a falvak Eger 1552-es török ostroma idején elpusztultak, majd újratelepültek. A Pallas nagy lexikonában ezt olvashatjuk a Bél nemzetségről: „Árpádkori magyar nemzetség, melynek székhelye a borsodmegyei Molnos-Bél és környéke s mivel ugyanitt volt a mátravidéki kunoknak Kletus egri püspök által 1232-ben alapított bél-háromkuti apátsága, nagyon valószínű, hogy a beeli nemesek is ezen kunok közül valók voltak. Erre vallanak a nemzetségnél divatos nevek is, minők: Karul (azaz karvaly), Buken, Mikó, Ugra, Kene, Zerje stb., melyek a magyarságnak főleg kun vagy rokon származású elemeinél voltak elterjedve. A nemzetségből származott molnosbéli Béli-család még a XV. század végén is előjön Borsodmegye birtokosai között s valószínű, hogy a ma is virágzó Bekényi-család (l. o.) szintén e nemzedék ivadékai közé tartozik. (Wertner M. A magyar nemzetségek. I. 99.)” Bélapátfalva nevét az oklevelek a XIII. században Bel, Beel, Beyle alakban, 1415-ben pedig Apátfalva alakban őrizték meg, amely nevet a román stílusban épített monostoráról kapta. (Az apát faluja) A monostort 1232. után gót stílusúra alakították át, és Ciszterci apátsági, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, templomként működik. A középkorban búcsújáró hely lett. Határában fekszik Bélháromkút, Tres fontes de Beel. Bába (Hejő) irányában csaknem féluton fekszik Vatta[3] község. (47.92093°, 20.7394°). Vattát az oklevelekben Vatha, Woytha, Watha, és Bata néven említik. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy Vata vezér neve valójában Bata volt, ami teljesen megfelel az ősi személynévnek. Ebben az esetben Báta és Baté községek neve a legendás Vata vezértől (vagy őseitől) származhat. A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló 815 m. magas Bél-kő tájékozódás szempontjából a környék legkiválóbb jelzőpontja! Már 1241-ben, a vesztes muhi csatából menekülő, IV. Béla király is felfigyelt erre. (IV. Béla király seregei a tatárok elől a települést érintve menekültek, és az apátságnál vették fel a küzdelmet az őket üldöző tatárokkal.) Bél-kő- t ősidők óta szent hegyként tisztelik. Még napjainkban is, az új lisztből sütött első kenyeret megszentelik, és elhelyezik a szikla tetejére áldozatként. (Lásd később a hasonló nevű rituális helyeket: a hargitai Bélhavasban és a rodopei Belintasht.) Általában úgy tartják, hogy a település nevét az e tájon szállásbirtokos Bél nemzetségtől kapta. Ez meglehet, de a későbbi Bélyek bizonyíthatóan a birtokukról kapták az előneveiket. Elsődleges szerintem a jelzett, kiemelkedően fontos, rituális helyek „bél” megnevezése, jóval az Árpáddal bejövő nemzetségek letelepedése előtt. A Bán patak völgyében, pedig Bélaapátfalvától Vadnáig az avarok nyoma megtalálható. A „bán” szó avar eredetű és Baján, avar uralkodó nevéből származik. A 11-12. században horvátokat telepítenek a környékre. (1220-ban már említik a Váradi Regestrumban Bánhorváti nevét). Ez a környék már a honfoglalás korában lakott volt. A dédestapolcsányi várról 1254-ben már van említés. Jóval korábbi erődítmény lehetett. A korabeli okiratok lerombolt várnak (Castrum dirutumnak) említik Dédes várát. A horvát telepítést megelőzően a környék a királyi birtokhoz tartozott. A horvátok megjelenése a helységnevekben is feltűnik pld. Bánhorváti (villa Horvaut. Bánhorváti és Bánfalva 48.22528; 20.50021 ). Kazinczy Gábor szerint „a honfoglalás előtt szláv népek lakták a vidéket, majd Bél, Őrs és Bors nemzetségekhez tartozó bánok telepedtek le. (Kiemelés tőlem.) A Bél nemzetség sok tagja viselte a báni méltóságot, s ez minden bizonnyal hatással volt a patak, a völgy, a szomszéd település (Bánhorváti) nevének kialakulásában.” Véleményem szerint a patak és a falvak is, még a horvátok feljövetele előtt, az avar időkben, kaphatták a Bán nevet. (Bán patak, Bánfalva, Bántapolcsány.) Béla, Baján, Bán. A türk hierarchiában a dzsebu (jabghu) a kagán címe volt, míg -- Tonjukuk orkhoni felirata szerint -- bojla, a hadat vezető fővezér címei között szerepel. Ezért valószínűsíthető, hogy a Béla név a türk bojla cím elhasonult bejla alakjából ered. Mint láttuk a környékbeli földrajzi helyeknek igen gyakran Bél és a Béla a neve. Bánfalva határában avar földvárat tártak fel a régészek. Előkerültek avar korból származó arany-leletek is. A nyelvi, néprajzi hagyományokban természetesen már csak a horvát telepesek nyomait, lehet megtalálni. A helynevek viszont ősibb összefüggéseket takarnak. Bánhorvátitól 8,6 km-re nyugatra, a Tardona-völgyében, van egy kis üdülő és pihenő központ. A neve: Billatáró. 48,166^o; 20,533^o. Nálam a „billa-billog” „jel” értelmezés logikai kapcsolatot teremt e nevek között is. Bánhorváti szomszédságában, Nagybarcán, királyi őrhely volt, amelyet már 1194-ben említenek az oklevelek. „III. Béla a borsodi vár kötelékéből kivéve Pélyt elcserélte "Nagybarcával", és egyes írások szerint királyi kémlelőknek adta.” Nagybarca (Borcha) 1194-től datált hely. A „királyi kémlelők” pedig, foglalkozásukat tekintve azonosak lehettek a teóriámban szereplő „jelző családokkal”, csak már konszolidáltabb környezetben.

A Bódva alsó folyásánál állítólag a kabarok építették ki Borsod várát. (De feltételezhető, hogy a földvár még az avarok idejében készült.) Bors török szó, jelentése: bors. A -d toldalék pedig helynévképző. Borsod vára a szentistváni vármegyerendszerben névadóként szerepel. A vár környékén valamikor egy Beleta nevű település is volt. Eredete ismeretlen. A nyelvészek ezt a helynevet is szláv eredetűnek tartják, amelyhez a -ta/‑te kicsinyítő és személynévképző kapcsolódik. Ezt követően a szláv Beleta személynévből vezetik le Berente helység nevét -- magyar névadással. Berentét a dédesi vár tartozékaként 1322-ben említik először - a dédesi vár ellátására rendeltetett. Nem vitatom, hogy a két név kapcsolódhat egymáshoz, sőt a közeli Berecke névhez is. Ugyanakkor a Beleta nagyon könnyen összetéveszthető a Beleca-val, már csak a latin kézírásos „t” és „c” alakja miatt is.

32. 32. Szepesbéla (Belá Spišská) 49.1899; 20.4587

A Bélai-havasok névadó települése Szepesbéla (szlovákul Spišská Belá, németül Zipser Bela.) Hozzátartozik a 12. századi magyar határon épített vár: Nagyőr(!) is. (Strážky. 49.1729; 19.0619) „A települést már az Árpád-korban határőrök lakták és erődítménye volt, mely a hagyomány szerint a 12. században a templomosok kolostora lett.”- olvashatjuk róla a wikipediában. Strázsában, Béla közelében állítólag működött a Bélai apátság. (L. Czinár, Monasterologia I. 302. Jerney, Hiteles helyek története. Történelmi tár II. 87. - Pázmány, Acta Syn. Dicoec. 1629. Appendix II. 101. 106.) A Bélai havasok (Belianske Tatry) keleti oldalán van a Béla barlang, amelyet ősidők óta ismert az ember. Feltárása és megnyitása a közönség előtt a 19. században történt.

33. 33. Billatáró 48,166; 20,533

Nincs adatom a nevéről.

34. 34. Edelény (Beleta) 48.31323; 20.75403

Bódva völgye: Újvár és Borsod vára. A honfoglalók két jelentős földvárat építettek itt. Az Aba nemzetség a Hernád partján, Újvár néven épített magának várat. A Bódva alsó folyásánál megtelepedő kabarok pedig Borsod várát építették ki. A 11. században a szentistváni vármegyerendszer megszervezésekor a két vár egy-egy megye névadója lett. A Borsodi Földvár régészeti anyaga egyedülálló. Egy része a várdomb alatti Borsodi Tájházban megtekinthető és a leletek alapján 1999-ben elkészült a sánc egy darabjának rekonstrukciója. Anonymus szerint a megye területén két „hun” vezér telepedett meg: Örsúr apja Ousad és Bors apja Bunger. Bors építette fel Borsod várát, melynek első ispánja lett. Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza.(1: 758) ezt írja: „Beleta ’település Borsod vm.-ben, talán a borsodi vár környékén’ 1219/ 550: Beleta, v. Eredete ismeretlen. Tövéhez talán a -ta/‑te kicsinyítő és szn.-képző kapcsolódik, mely pl. az alábbi szn.-ekben mutatható ki: Helte, Chemata, Scemte (TNyt. I, 244, 252). Fehértói az alapjául szolgáló nevet szláv eredetű ‑ta, ‑ęta, ‑eta képzős származéknak tartja (Fehértói 1999: 52–4).” A Bükk hegység és a Tisza melléki „hun-kabar” határvárak nevei között – a már ismertetett „Bél”-eken kívűl -- ilyeneket találunk, hogy: „Beleta”, „Berente”, „Bába”. A Hejő melletti Bába nevét említő legrégibb oklevél 1266-ból származik. (MOL. Dl. 613.) Hejőbába 47.909269°, 20.947189°. Először 1234-ben, a Váradi Regestrumban említenek egy Baba-ról származó személyt, aki László országbírónak volt poroszlója, de a hely pontosan nem azonosítható be. A Baba név egyes feltevések szerint az ószláv baba, azaz vénasszony szóból származik (vö. „bába”.) Kevésbé elfogadott hipotézis az, hogy a magyar "bába" főnévből keletkezett a település neve. A Baba-val kapcsolatos véleményemet a Debelec és Cibles címszavak alatt részletesen kifejtem. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a „Baba” földrajzi helynévnek komoly hun-avar-magyar történelmi alapja van, és csak a vizsgálati módszeremnek köszönhetően találtam rá a közös eredőre Hejőbábával. Az ott leírtakat csak megerősíti, hogy 1953-ban, római pénzérméket, germán fibulákat, és gyöngyöket, továbbá sok gepida, avar és hun leletet találtak a közelben a régészek. Bába nyugati szomszédja Vatta. Nevét Bata néven is megtalálhatjuk az oklevelekben. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy Vata vezér neve Bata lehetett. „Ábrahám kagán-király leszármazottja Baton uralkodó alakította meg a Vata-Bata-Pata katonai törzset a Tiszántúlon és 830 után visszaszorította a bolgárokat a Kárpát-medence délkeleti vidékére”.—írja Bátonyi Pál.

Berente község (48.24421°; 20.66331°) a Sajó völgyének egy rövid oldalvölgyében Kazincbarcika és Sajószentpéter között fekszik. A honfoglalás után a Bors nemzetség szálláshelye volt a környék. A legrégebbi írásos emlékek a dédesi vár tartozékaként 1322-ben említik először - a dédesi vár ellátására rendeltetett. „Neve szláv személynévből „Beleta” képződött, magyar névadással.” – tartják a szakértők. Node, mitől szláv a „Beleta”? És mi köze lehetett egy ilyen nevű személynek a településhez? Lehet, hogy nem is „beleta”, hanem „beleca” lehetett az eredeti név? Felmerült bennem a gyanú, hogy a környék megmagyarázhatatlan helyneveit egyszerűen „elszlávosítják”. A Hernádtól keletre Bőcs, Belegrád, Bekecs, Erdőbénye, Regéc vonalon sorakoznak az eddig tárgyaltakhoz hasonló nevek: Bőcs, Bele, Beke, Bénye. Ezek „szlávosítása” már nem újság, sokszor leírtam ezen a helyen. Hernádkak-Belegrád (48,0859; 20,9483) falu leírásánál ez így jelenik meg: „Biztos, hogy hosszú ideig tartó szláv uralom kellett hogy legyen ezen a területen, a helynevek eredetüket tekintve bizonyítékokat szolgáltatnak erre.” Mi lesz az ehhez hasonló elméletekkel, ha a teóriám alapján bebizonyosodik, hogy például a 9. század elején már létező Belegrád (Beligradz) nem Fehérvár, hanem magyar Bél (Béli) vár jelentéssel bír? (Ugyan úgy, mint a Bashalom melletti Belegrád, 48,0303; 21,5521). Gyanítom, hogy összeomlik, mint a kártyavár!

            Erdély történetében (Akadémiai kiadó, Budapest 1986) írják, hogy: „Az avar uralom valószínű helynévi bizonyítéka a Küküllők neve, amely a török kökeleγ „kökényes” szóból származik. A Küküllők völgye a régészeti leletek tanúsága szerint 567-től egészen a 9. századig központi szerepet játszott az erdélyi avar megtelepülésben, a 6–7. század folyamán egyenesen az erdélyi avarság uralmi központja volt, a 8. században pedig az Erdélyből eddig ismert legnagyobb késő avar kori temető feküdt itt (Baráthely 2.).” Én pedig hozzáteszem, hogy a Kis-Küküllő völgye a Marosig tele van a fentebb említett helynevekhez hasonló településnevekkel: Becze (46,25; 23,81), Bénye (46,23; 24,00), Béld (46,23; 23,71), Bala (Balavásár), Velcz (Belcz), Véczke (Becske).

            Ami már túlzásnak tűnt, azt Regéc váránál olvastam az ottani tájékoztatóban (összeállította: Bakos Ferenc). Így kezdődik Regéc várának rövid történelme: „Regéc nevét, ami szláv eredetű és szarv, földnyelv a jelentése 1298-ban említik először...” Úgy tűnik, hogy szakértőink félnek magyarul olvasni és gondolkodni. A „rege”, „regő”, „regél”=”regöl” szavakból az „igric”, „belec” mintájára képezhető „regéc” náluk szóba sem jöhet, mert túl nyílvánvaló, meg aztán a „cé” hang csak a szlávból kerülhetett a magyarba a honfoglalás után – mondják az okosok. Sokkal egyszerűbb a „szláv” „rog” szót (Lásd pld: Krivoj Rog, ukránul Krivij Riv „görbe szarv” nevét) addig csűrni-csavarni, míg valamilyen hangrendi törvénylabirintuson keresztűl el nem érünk a magyar „Regéc”-ig. Az igric (jokulátor) a középkorban megbecsült foglalkozás volt, művelői sokszor birtokadományokat is kaptak.[4] A „regős/regéc” ősibb szó lehet: „Bár a rege szó „régi mese” értelemben régebben is ismert, a nyelvújítók élesztették fel.” – írja a Magyar Néprajzi Lexikon.

35. 35. Košická Belá ( Kassabéla) 48.80358 21.10577

Kassától 15 km-re északnyugatra a Béla patak partján, a hegyek (Apátka és Szokol vára között) között fekszik. A Kassáról a Szepesi-vár irányába vezető úton találhatjuk. 1311-ben már templomos hely volt, amit az 1332-37-es pápai tizedjegyzék is említ. 1397-ben villa Johannis néven említik. Réz-bányája volt. A falu neve az évszázadok során többször változott. 1440-ben "Zenthwer" néven is említik, amikor I. Ulászló király Perényi Jánosnak és Miklósnak adja. 1440-ben, 1505-ben "Zenthwerfalwa", 1553-ban "Szentuerkepe", 1580-ban "Hansdorff"  néven szerepel. Bela néven 1650-ben (1429?) említik először, ezért nem tartozhat az avar kori Béla nevűek csoportjába, hacsak ki nem derül róla, hogy a Béla nevet valamiféle régi hagyományból örökölte. Ez lehetne például a Béla patakkal kapcsolatban. A Szepességbe a szászok csak a 12-13. században települtek le.

Összegzés az északi II. részhez

Az Árpád-kori Magyarország etnikai és nyelvi vonatkozásait tárgyaló írásokból az derül ki, hogy az uralkodó tudományos szféra úgy döntött, hogy az északi hegyvidékeinken a magyaroknak nagy számban át kellett venni az ott élő, leigázott szlávok helyneveit. Mivel kizárták az avar eredetet, a szláv nevek aránya – papíron -- erősen megnőtt a hegyekben. A honfoglalás kori szlávságról, pedig szinte semmit sem tudnak! Szláv magyar kétnyelvűségről beszélnek, amikor legtöbb dokumentumból az derül ki, hogy a 10-11. században (amikor már megvoltak azok a települések, amelyek a latin nyelvű okleveleinkben nevesítve vannak) itt még számottevő szlávság nem is élt. A betelepítések csak a 13. századtól kezdődtek. A 8-9. században az avar birodalom határain túl kialakultak a horvát, szerb, vend, bulgár, morva, szlovák és fehérhorvát lakosú területek, de a „pannóniai szlávokról”, akik együtt éltek a hunok, avarok, magyarok leszármazottjaival csak a régészeti leletek mesélnek. A Kárpát-medencei magyar-szláv együttélésről a 6-9. században, a nyelvészek többsége hallgat, mert ez a szóátadás irányát teljesen megfordítaná a ma elfogadotthoz képest. Mi ma az elfogadott? Például az ilyen megfogalmazások: „Az új fogalmakat a magyarság természetesen attól a néptől tanulta, amelyet a honfoglaláskor itt talált. Ez pedig - néhány apró szigettől eltekintve - a szláv volt. Az új hazában tanult új fogalmak nevei közt tehát főleg szláv elemeket találunk.” (http://www.sulinet.hu Magyar-szláv nyelvi érintkezések.) Hát ez a kábítás magasiskolája..... A BL és a BLC vázú földrajzi nevek többsége, pedig ebben a – magyar -- közegben, és időben, alakult ki.

Bátonyi Pál, Szil, Kistata, Bánhegyi, a Vatay család és a honfoglalás című elemzésében a következőket írja: „A Kárpát-medencében a lakosság többségét alkotó késő avarok kisebb bánságai jöttek létre. Jelentős bánság alakult például a Nyitra felső folyásánál Bán (Bánovce nad Bebravou, Szlovákia), illetve a Vág mentén Szil (Brestovany, Szlovákia) környékén...A Kárpát-medence középső és keleti részeit a nándornak nevezett bolgárok foglalták el. A bolgárok bizánci és frank háborúit kihasználva a késő avarok visszafoglalták a Kárpát-medence középső részét. A honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt - a fehérhorvátok (lengyelek) és a németek által - venger (vangar) néven nevezett nép sikeres támadását a Vata-Bata (Báta)-Pata katonai jellegű törzse hajtotta végre. Jelentős katonai erőt képviseltek, katonailag szervezett településeik láncolatát hozták létre egymástól általában 30-40 km-re. Nevüket viselő településeik: Kolozspata (Pata, Románia), Vattaháza (elpusztult), Vatasomlyó-Szilágysomlyó (Şimleu Silvaniei, Románia), Battonya, Batta (Bata, Románia), Patacs, Patapoklos, Báta, Bátaszék, Dunapataj, Pusztavacs, Vattacsanak (elpusztult), Százhalombatta, Vác, Batta-Bát (Bátovce, Szlovákia), Bataháza-Ajnácskő (Hajnáčka, Szlovákia), Nagybátony, Gyöngyöspata, Vatta, stb.”

[1] Götz László: Keleten kél a nap. Püski Kiadó. 227.o.

[2] dr. Obrusánszky Borbála, 2007. 06. 24-i indexben megjelent cikke alapján.

[3] „A község neve Vata és nem Vatta. Ez pedig a Vata, Bata, Batu névcsaládba tartozik.” – írja róla Vatai László, az Önéletrajzi írások című könyvében.

[4] DL 65255 Kelt: 1263-00-00. Kiadó: BÉLA 4 KIRÁLY. Régi jelzet: Q 174 / 11

A korábbi utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a BLC hangzású családnevek és helységnevek Magyarországtól keletre, illetve délre gyakrabban fordulnak elő. Nyugaton szinte nincs, Csehországban elég sok hasonló hangzású név van. Találtam egy Bilka-t Velemin és Toplice között (50,606^o; 13,889^o). Prága körül legalább 4 Běleč és 7 Bela van. Běleč (50.05633; 13.99327); Bilichov. (50.27113; 13.92775). Itt, 1407-ből Byelechov néven maradt fenn írásos emlék; Bělěč, 49^o26’; 16^o23’ Brnotól északra; Běleč nad Orlicí (50.19839; 15.94240), Hradec Kralové mellett. Közelében van Bělečko (50.15337; 15.95232). A helység írásos említését egy 1494-es dokumentumban találták meg, „Bělček Malý“ néven. Ezeknek a „bili” „bile” „belecs” „belcsek” „belá” hangzású helyneveknek a csehországi elhelyezkedésére még nem találtam magyarázatot. Valószínűleg a Nyitra körüli, vagy a dél-nyugati térségből bevándorló horvát-szlovén törzsek hozhattak létre ilyen nevű telepeket. Morva, szlovén és horvát területeken egyaránt találtak avar fejedelmi leleteket. A mai Csehország területére, 570 táján, keletről települtek be a szlávok, akiket a germán törzsek befogadtak. Figyelemre méltó azonban az a tény is, hogy a honvisszafoglaló törzsek közül egy, Brno körül telepedett le. Berényből lett a középkorban a magyar Berén elnevezés, ami Brünn városát jelentette. Hasonló hangzású személynevek gyakoriak egész Csehországban, ami érthető, mivel ezek a családnevek településnevekből jöttek létre. Viszont az avar birodalom északi határainál annál markánsabban kirajzolódnak azok az ősi védvonalak, amelyek neve ezekre formailag hasonlít. A Béla keresztnév jellegzetesen magyar. Hogyan képzelhető el az a népszerűség a szlávok körében, amit a felvidéken találunk Bela név alatt. Nem lehetett annyi ragyogó, fénylő, fehér hegy, patak a környéken. E név használatának nagyobb sűrűségét a többi szlávlakta területhez képest, semmi nem indokolja. Más magyarázatot kell tehát keresnünk erre a jelenségre. Az avar kori maradványnevek szerintem megfelelnek minden feltételnek. Én nem a középkori Vág-menti várak történetét kutatom, hanem az északi őrvidék avar kori nyelv-emlékeit. A földvárak, palánkok őreinek, a letelepült jelző családoknak a nyomait keresem.

1. 1. Magyarbél (Biel, Maďarský, később Veľký) 48.2167^o; 17.3667^o

A települést 1294-ben "Beel" néven említik először a pozsonyi vár tartozékaként. Ezt a Bél nevű települést ellátták magyar-, német-, kis-, és malom- jelzővel is, attól függően, hogy milyen tulajdonsággal akarták megkülönböztetni a sok „bél” hangzású helytől. Malombél 1323-ban szerepel először írott forrásokban. Az 1320-ban említett Bély család itt volt birtokos. Nevüket valószínűleg a birtok után vették fel, míg korábban a helység neve a Bel/Bela személynévből, illetve foglalkozásnévből alakulhatott ki.. Később, 1655-ben, III.Ferdinánd király megerősíti Bély György, s fiainak nemességét, s új királyi adományt ad nekik Magyarbélre. Ettől kezdve viselik a "Magyarbéli" előnevet is. 1891-ben 1058 magyar lakosa volt.

2. 2. Billie, Billye (Dolný Štál) 47.93638; 17.71659

Alistál (szlovákul Dolný Štál, 1948-1990 között Hroboňovo volt a neve) község Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában. Felistál (szlovákul Horný Štál) tartozik hozzá. A mult század elején a községhez tartoztak: Belle, Hidvég, Karáb és Petény puszták. Ezek közül Belle puszta Billye néven már 1296-ban van említve, István fia László birtokaként. Manapság az Interneten még az alábbiakat tudhatjuk meg róla: „Első lakói a királyi ménesek csikósai, ellátói voltak. Oklevél 1111-ben említi először. /Püspöki Nagy Péter:Piacok és vásárok kezdetei Magyarországon 1000–1301/. Nevét a hagyomány szerint az itteni királyi ménesek szálláshelyeiről, az istállókról kapta. Később csak 1260-ban szerepel egy 1400 körül hamisított okiratban.” Módszeremmel utánanéztem a hasonló neveknek. Kiderült, hogy egy 1283[1]-as és egy 1296-os oklevélben csalóközi Billie-ként szerepel, amit még Byllye, vagy Billye[2] formában is írtak: „villam eorum Billie vocatam in Challokwz” [3] „possessionem Byllye vocatam Districtus Challokwz”. Hasonló nevű helyek például a Nagytapolcsányi járásában fekvő Belinc, (szlovákul Belince) község neve 1318-ban Bullad, 1386-ban Belech, 1411-ben Byllye alakban szerepel. Továbbá a 1212-ben a baranya vármegyei Bellyénél a forma szintén Billie volt. A két irat között van 70 év és több, mint 200 km. (Pozsonytól Eszékig.) Csallóköz lakóiról[4], pedig így írt Bél Mátyás a Notitia első kötetében: „Ami a magyarokat illeti, az egész vidéken, amelyen széltében megfészkelt a nemzet, aligha találsz fajbéliebbeket, vagy kik jellemvonásaikat jobban megőrizték." Magyarázatul, pedig hozzáteszi: "Mikor fajbélieknek nevezem őket, amaz ősi fajt értem. Az a régi faj ugyanis, amíg egész Magyarországon köröskörül, annyi csapás által előrölve és egyebünnen egészülve ki, újjá alakult, a mi szigeteinken kitartott: bár nem teljesen tisztán, mégis annyira hasonló maradva magához, hogy csak az dicsekedhetik azzal, hogy látott magyar embert, aki látott már csallóközi férfit." E szavakból kitűnik Bél Mátyás magyarsága, amit pedig a csehek mostanában oly előszeretettel kétségbe vonnak. Így csak az írhat a magyar emberről, aki maga is magyarnak érzi magát. Ezek után az higgye el az istállóról szóló mesét, aki akarja! Én nem hiszek az „al-istálban” sem, meg a „fel-istálban” sem! Már csak azért sem, mert a „billi” török-besenyő hangzású, és a szomszédos Padány „Padan” községről közismert, hogy helyén határőr besenyőknek volt szálláshelye. Így rögzíti egy 1256-ban kelt oklevél is. A padányi besenyő kocsmárost IV. Béla nemesi rangra emeli, ő lesz a Padányi nemzetség alapítója. Az 1332-es a pápai tizedjegyzékben Bess néven szereplő Bős falut már a 12. század elején (1102-ben), mint besenyő határőrtelepülést említenek. Tőle alig 10 km távolságra van Padány, tőle pedig 2 km-re, Dolný Štál falu. Ha valóban a ménesek szálláshelyeiről, az istállókról vették volna az elnevezést, akkor bizonyára megkettőzték volna az –l hangot, hiszen a magyaron kívül az olaszban is „stalla”, angolban is „stall” a megfelelő szó. És miért hagyták volna el az –ó képzőt? Valószínűbbnek tartom a latin „stabilis” szó mesterséges behozatalát a „billi” besenyő név helyett, és ebből alakulhatott ki az „istál”. Ebben az esetben elképzelhetőnek tartom az egykori írástudó tévesztését. Számára a besenyő „billi” magyar birtokos ragos alakja (billié) teljesen értelmetlen volt és ezt helyettesítette a „stabilis” latin szóval, ami érthető volt, hiszen ott tartották a királyi ménest. A köznyelv pedig visszafordította latinból és létrehozta az „istál” műszót. Átléptünk tehát a honfoglalást megelőző időszakból, a keresztény magyar királyság korszakába. Délen például nem történt ilyen fordítási hiba és maradt az eredeti Bellye (Billie), vagy tőle nem messze fekvő (-d képzős) Biléd. Saját megoldásom erre a kérdésre vonatkozóan nagyon egyszerű: elfogadom, hogy az ősi időkből a Bél és változata a Bil mint méltóságnév tovább élt, és úr, ispán, vagy vezér jelentésű volt. (A Bél nemzetség mint helynév forrás kizárt, mert túl nagy a terület, ahol ez a név előfordul.) Ezek többes száma magyarul: Bélek és Bilek. Ha az ő tulajdonukról, birtokukról van szó, akkor azt úgy mondjuk, hogy Bélé, többes számban Béléi (Bilé, Biléi). Az „l” hosszabbodására láttunk elég példát. Tehát a Billéi, Belléi változatból igen könnyen lesz latinosan Byllye, Bellye (Bélié), szlávosan: Belje és Bilje. Ilyen esetekben szerintem az egyszerűbb megoldás közelebb van az igazsághoz, mert a neveket a nép alkotta, és (akkor még) nem a professzorok, vagy a politikusok találták ki. Mert hogy a nevek szavak, és e nevek hibátlan magyar ragozásúak!

3. 3. Belinc (szlovákul Belince) 48^o28'; 18^o06'

Valamikor a nyitrai püspökséghez tartozó település volt. Vályi András szerint: Bellincz, Fényes Elek szerint: Belincz. (Az 1913-as vármegyetérképen: Bellincz). Nevét – mint Alistálnál láthattuk – többféleképpen írták. Többek között „Byllye” alakban is. Belincből gyakori személynév is kialakult.

5. 4, 5. Béla puszta (47.7166667°; 18.2°) és Billeg puszta (47^o41,45’; 18^o13,97’) Naszály alatt.

Béla puszta közvetlenül a szőnyi olajfinomító alatt fekvő kis puszta.

Beleg és Billeg puszta nevét személynévből származtatja a Földrajzi nevek etimológiai szótára. A Pallas nagy lexikonában ez áll: „Beleg: Árpádkori magyar személynév, mely talán megfelel az ujgur «bilge», «belge», azaz bölcs, okos szónak.” A TESZ. 1: 277 az ótörök eredetű bilik „jel”, a volgai bolgár balik, balük – „bélyeg” szót veszi alapul. A szerb-horvát nyelvben a beleg - белег, белегa -  azt jelenti, hogy jel, jelölés, anyajegy, sebhely. Kniezsa István a Bilegi helynév (amelyet már 1075-ben említenek az oklevelek) tanulmányozásakor a bélyeg szó török eredetére mutat rá amely – mint török jövevényszó – a szláv nyelvekben is megvan.[5] A beleg szóval Szatmári Sándor is részletesen foglalkozott a Korai „altaji” lexikális elemek a déli szláv nyelvben című cikkében[6]. De a végkövetkeztetés nála is csak az volt, hogy: „ Egyelőre még nem állapítható meg az, hogy a magyar bélyeg szó szláv közvetítéssel került-e be a magyar nyelvbe, vagy pedig közvetlenül valamelyik nyugati ótörök nyelvből.” A Veszprémi Püspökség 1284-ben kelt oklevelében, Naszállyal (Nostan) együtt említett Komárom megyei Belyd valószínüleg Billeg-puszta volt. A török dúlás alatt Naszály és a hozzá tartozó puszták – Billeg, Grébics és Almáspuszta – elpusztultak. Ugyancsak elpusztult Naszálytól kb. 15 km-re keletre, a Gerecse és a Duna között lévő Bikol település is. (47,72; 18,45). Ezeknél a falvaknál nem hagyható ki Ördög Ferenc, Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1745-1771).című írásában közöltek: „Éppen Csánki adatai alapján hívom fel a figyelmet a Zala megyei XVIII. századi és mai Billege családnév lehetséges eredetére. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben 9 helységből 10 [105] személynek különböző időpontokban 14 alkalommal írták le családnevét Bilige, Billege, Billegü, Billige alakban. A 9 helység egy körzetben fekszik a Balatontól nyugat, délnyugatra. Két Billege nevű helységet ismerünk. A Tótvázsony határában fekvő Billege adatai: 1233: Byluga, 1267: Bylga, 1270: Bylegue, 1293: Byliga, 1334: Bylge, Bilke (Csánki 3: 223), 1629: Büge, 1641: Billighe, másként Büghe, 1712: "predium antiquo nomine Bylga sive Billige, iam vero communiter Büge cognominatum" (VeszprHtLex. 145). A Lesencetomajhoz tartozó Billige helynév 1543-ban tűnik fel (VeszpHtLex. 2: 170). Megemlítendő még, hogy Bars megyében Belleg helynévre van egy +1075-re hamisított oklevélben Bilegi adat, 1156: Beleg, 1299: Byleg (Györffy 1: 434). Ide tartozik még egy túróci jobbágyfiúnak 1255-ben feljegyzett neve: Bylegen (CDES. 2: 346). A Billege helynév Csánkiból idézett korai adatai, valamint a többi idetartozó névváltozat kizárja a Zala megyei Billege családnévnek a billeg szóból, illetőleg a (barázda)billegető madárnévből való magyarázatát. A családnév nyilván puszta helynévi eredetű.” / Megjelent: Magyar Nyelv XCVI. évf. 1. szám (2000. március)/ Kiemelések: tőlem. A fentiekre még visszatérek a Bars megyei Belleg tárgyalásakor.

6. 6. Beladice 48.3479; 18.2895; Belesz.

Korábban: Bélád. Egy 1156-os dokumentumban együtt említik a közeli Beleggel[7]. Nevét az ősi magyar személynévből, a Béládból származtatják.

A közelben van Belesz (Blesovce) 48,5576; 18,0333 falu. Beleszt 1246-ban "terra nobilum de Beles" néven említik először. 1317-ben "Belhwzth", 1399-ben "Belhozth" alakban szerepel. 1390-ban a nagytapolcsányi uradalom része. A magyarban „béles” az a hely, ahol „bélek” vannak. Csak megemlítem, hogy a görög-macedon-bolgár határnál szintén van egy Beles: Беласица, Б̀елес, görögül: Béles vagy Kerkini. Régi neve: Kalabak hegység.

7. 7. Belus (Beluša) 49.06532; 18.32726

Bellus (szlovákul Beluša) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Puhói járásban. Régészek a puhói kultúra népének települését és temetőjét találták itt meg. Első írásos említése 1330-ból származik "terra Belos" alakban. 1375-ben "civitas Belus" néven hozzák. A Belus név inkább délszláv területeken terjedt el. Ott a kicsinyítő képzővel ellátott „beles” „bèleška” formája jegyzetet, emlékeztetőt jelent. De ez értelmezhető úgy is, mint jelölt, azaz jegyzett, vagy akár „jeles-kiváló”. Lásd például a 12. századi magyar hadvezér, Belus bán nevének előfordulásait a latin szövegekben: Belus, Belos, Bele. Bella etimonja is a jelzéssel, őrzéssel megbízott, a határra telepített családok vezérének neve, tisztsége, a türk „bila”-ból, és a még ősibb „Bel”-ből, származó Béla lehetett. Belus bán, -- II. Géza idejében -- a leghatalmasabb főúr volt az országban. Neve keresztnév volt. Testvérével Desaval, I. Uros szerb nagyzsupán, a Nemanjić dinasztia alapítójának, a fiai voltak. Belus bánt, a Képes krónikában Bele[8] bánnak írják: „a király úr anyai nagybátyja, az ezer embere között is dicső, akit Bele bánnak neveztek”. Érdekes megjegyezni, hogy mit tart Vályi András a névátvétel irányáról: „BELUS PATAKA. Trentsén Vármegyében, Bellussa Városától vette nevezetét, mellyen keresztűl foly a’ Vág vizébe Trstyefalva felett.” Szintén a Vágba ömlik Puhónál a Bela voda (Ma: Biela voda) nevű folyó. Feltételezhető, hogy eredeti neve nem fehérre, hanem „bélára” utalt.

8. 8. Bélicz (Malé és Veľké Bielice.) 48.6345; 18.3518

Egyike a legrégibb községeknek. Szent-László királynak 1078-ban kelt adománylevele „Beluk” néven említi, amikor a községet a nyitrai egyháznak adományozta. Bars és Nyitra vármegyék határán fekszik. A legelső magyar nyelven megjelent betürendes helységnévtár összeállítója, Vályi András: Magyar Országnak leírása című művében így ír róla: „Kis, és Nagy Belicz. Két tót faluk Nyitra Vármegyében, lakosaik katolikusok, fekszenek Nyitra Zsámbokréthez nem meszsze, ’s tsak egy kis köz van köztök, földgyei néhol soványosak, de fördőjéröl nevezetes, mellyet kiváltképen hasznosnak tartanak, második Osztálybéliek.” Bélicz az 1715-ös adóösszeírásban így szerepel: „Kis Belicz, Bélicz, Kis-, Kisbélic, Nyitra, Malé Bielice, SK, Simony része; Nagy Belicz, Bélicz, Nagy-, Nagybélic, Nyitra, Veľké Bielice, SK, Simony része” Ennél a falunévnél jól látható, hogy hogyan változik a magyar Bélicz írásmód szlovák Bielicére (Malé és Veľké Bielice.) A hangtani törvényszerűségek helyett én a kialakult szóföldrajzi tényeket fogadom el. Tehát tény, hogy a magyar Bélicz alakul át szlovák környezetben Bielicére. Ha megnézzük Nyitra vármegye 1910-es térképét, akkor láthatjuk, hogy itt Béliczet, Bilicznek írták. Itt sem hiszek a nyomda ördögében, még akkor sem, ha az 1905-ös térkép Béliczként ismeri ugyanezt a falut. Bélicz, Bilicz, Bielicz, a Nyitrába ömlő Belanka folyó jobb partján egy és ugyanazon falu különbözö elnevezése ugyanabban a korban. A Belanka folyó nevéhez pedig több köze van annak a hegynévnek, ahonnan ered. Ezt a hegységet és a közeli várost pedig úgy hívják, hogy Sztrázsa (Sztrazsó, Stráža). Az ismert oklevelek 1439-ben, Strase néven említik először, Nyitra vármegyében. Sztrázsa községet 1899-től Nemesőrnek nevezik. Ma Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Zsolnai járásban található. Lovcsányi Gyula Nyitra megye leírásában olvashatjuk, hogy a Vág és Nyitra közt, a Kis-Fátrának a déli részén, Inovecz hegységtől Sztrázsáig, székely őrvár-rendszer húzódott már a 13. században. (Temetvény, Sztrázsa)[9] A folyó pedig Bélapatakánál ered. Feltételezésem, hogy az 1078-as „Beluk” olvasat áll legközelebb az igazsághoz, hiszen szinte torzítatlan magyarsággal hivatkozik a helyre, ahol a „Belák” laktak, talán még az avarok idejében.

9. 9. Beleg (Belek) 48.1051; 18.3601

Belleg, Bars vármegye DNy-i részén található település. I. Géza 1075-ből való adományozó oklevélben Bilegi formában szerepel. Ezt követően Beleg, Beillec, Bylegh, Byleg formában gyakran (1156, 1138, 1209, 1245, 1284, 1299, 1331, 1332) megjelenik a „terra Bylegh, in comitatu Borsiensi”. A falu nevéről már a bevezetőben szó volt. Az internetes honlapjukon az alábbiakat olvashatjuk: „A település neve személynév eredetű, egyes feltevések szerint a később Zala vármegyében elterjedt Billege családra utal. (Megjegyzés: ez nyilvánvaló tévedés. Fordított névadásról lehet szó. A Zalába elszármazott Bellegiek lehettek később a Billege család tagjai.) Az alapul szolgáló személynév eredete is vitatott. A magyar történészek az ótörök eredet mellett érvelnek, míg a szlovákok szerint a szláv „Bielek” személynévre vezethető vissza. Vannak azonban olyan nézetek is, hogy a magyar „billeg” igéből, esetleg a „(barázda) billegető” madárnévből ered a falu neve.” Bars vármegye leírásánál Bellegről azt olvashatjuk, hogy: „az alapjául szolgáló személynév feltehetőleg ótörök eredetű, de a cseh Bílek (< R. Bie­lek) személynévvel való alaki hasonlósága miatt a szláv eredetet sem zárhatjuk ki (vö. FNESz. Beleg, Kis­beleg)”. Itt a kérdés csak az, hogy mitől cseh név a Bilek? Belle – törökül azt jelenti, hogy „megjegyezni”. Sokkal kézenfekvőbb tehát az a magyarázat, amely arra irányul, hogy ez a hely egy „jelölt” terület lehetett. Lakóira vonatkozóan ezt írják: „Kezdeti időkben lakói inkább magyarok lehettek. 1156-ban – amikor Beleg a neve – már a barsi esperesség egyik kevésbé jövedelmező egyháza, melynek dézsmáját az esztergomi érsek átadta a káptalannak. 1209-ben a pápa megerősítette az apátságot a falu birtoklásában.” (A Lesencetomajhoz tartozó Billege-t (ma Beleg) a FNESz a Billeg szn-nek az –e képzős változatának tekinti, amely a bélyeg ~ bilyog fn-hez kapcsolható. A bélyeg-jel értelmezést azonban szükségtelennek tartják elemezni. A helynevek jel, jelzés azonosítása a bélyeg szó alapján – tudomásom szerint – nálam jelenik meg először.)

A 12-13. századi latin nyelvű krónikások igyekeztek latin betűkkel hűen visszaadni a magyar hangzást, ami Belleg esetében bileg vagy bilek lehetett. (A -k ~ -g váltakozás, a g zöngétlenedése, gyakori eset. Vegyük például Szegszárd/Szekszárd nevét a múlt századból.) Beillec - romlott alak lehet – tartják a hivatásos etimológusok, mert számukra, az általam itt kifejtett összefüggés még ismeretlen volt. Ennek értelme a bélyeg szó alapján: JEL. Csak így lehet Bellából Strázsa és mindkettőből Őr, azaz bélyeg, Jel.

10. 10. Belá Valaská 48.8892; 18.3953

Valaszka-Bella-t a vlach jog szerint alapították. Ha azt vesszük, hogy az ilyen községek a 13. századtól kezdve létesültek, akkor feltételezhetnénk a szláv, ruszin, vagy román betelepüléseket és névadást is. Ha azonban a környékbeli hasonló nevű helységeket nézzük, amelyek dokumentáltan léteztek már korábban is, és magyarok voltak a lakói, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy az újonnan érkező pásztorok már hely-, és víznévvel rendelkező területre kerültek, így az új névadás szinte kizárt. Ezért kellett ezt a Bélát jelzővel megkülönböztetni, például a Trencsény vármegyei Bellától. A szakértők is úgy tartják, hogy a vlach jog szerint költözők kezdetben a már meglevő falvak környékén telepedtek meg, és csak a 14. század derekától kezdtek önálló településeket létrehozni.

Található a környéken egy Bélaház (48,462^o; 17,511^o,németül Frauendorf) nevű település is, de ennek a régi neve Boleráz. (1240-ben Balarach néven említik) és csak a II. Bélától kapott pecsétje miatt lett 1887-től Bélaház a neve. Ma újra visszakapta a Boleráz nevet. Nem szerepeltetem a listámban.

11. 11. Beleg 48.28034         18.44536

Mohi (Mochovce) és Újpetend (Rohožnica, Nemcsénnyel egyben) között. Ma már nem létezik.

12. 12. Belá 47.8325; 18.5959

Párkánytól 11 km-re nyugat-északnyugatra, a 250 m magas bélai dombok (Belianske kopce) nyugati oldalán fekszik. Ez a 10 km hosszú és 4,5 km széles, „szőlőhegy” a Garam és a Duna között igazi őrhegyként magasodik ki a síkságból. (Hasonlóan a marosszentimrei és a Szamos menti nagyobb testvéreihez, a Bilak hegyekhez.) Béla nevét 1138-ban említették először az oklevelek. Ekkor a a dömösi prépostság birtoka volt. 1735-ben Bél Mátyás is megemlíti az itteni romokat. A Bélai domb elnevezés azért érdekes és jelentős számomra, mert ez annak bizonyítéka, hogy nemcsak a havasokban van ilyen elnevezés. Lásd a Magas- és a Bélai-Tátra közötti, 1750 m magasságban húzódó Kopa-hágó (Kopske sedlo) magyar nevét, a felette lévő Bélai-dombról kapta, amelyet szlovákul és lengyelül Kopának (=domb, halom) neveztek. Míg a Béla nevű havasoknál könnyű elhitetni, hogy a Bela fehéret jelent, de ezeknél a szelíd, folyóközti domboknál ennek már nincs semmi értelme.

15. 13, 15. Bicske. 47.48334; 18.63333 és Bia (Wiehall: Bia Wia. Ma Biatorbágy része.) 47.47122; 18.82522

A Gerecse és Budaőrs közötti avarkori védvonal maradványai. Bián, a Pap-réti dűlőben, az öreg-hegyen, bronzkori földvármaradványokra és honfoglaláskori településmaradványokra bukkantak a régészek. A Hosszúrétek völgyében, az 1991-es és 2003-as ásatások során 7–8. századi avar sírok kerültek elő, gazdag leletanyaggal. Bia legkorábbi írásos említése 1192-ből való, és mint Torbágyerdő alatti Biuai szerepel egy oklevélben. Feltételezhető a korai Béla=Biua névátalakulás. A Budai Káptalan 1351 évi oklevelében (DL 91435, Kelt: 1351-10-04.) szerepel, hogy: „Francisci Chymba István fia, Pető mester - édestestvére: István nevében is - a Pest megyei öröklött birtokukat, Bya possessiót a benne álló, Szent Kereszt tiszteletére épült kőegyházzal, a sessiókkal és egyéb tartozékaival István, szlavón és horvát bánnak 300 budai márka örök áron eladta.” A Szent Kereszt templom romjai a református temetőben találhatók. Pesty Frigyes féle összeírásban ezt olvashatjuk: „Az 2kra A' községnek neve Bia - különben a' német ajkú vidéken lakó számos lakosok által "Wihát"-nak is neveztetik, 's azok által csakis e' néven ismerős. Országszerte csak "Bia" néven ismertetik. - E' vidéknek — sött e' községnak lakossai nagyobb számban német ajkú ronktolikusok.” Itt figyelemre méltó a németes B>W váltás.

Bicske területén vezetett át egykor a Szőny-Pécs közti római út. Régészeti leletekben bővelkedik a bronzkortól az Árpád-korig, beleértve az avarkori emlékeket is.A tatárjárás előtt a falu helye, a Tóra-dűlő. A Szent László-vízi halastó nyugati oldalán lévő dombon félkörös szentélyű, egyhajós románkori templom és temető maradványait tárták fel. A Mány felé vezető út mellett római település nyomaira bukkantak. Oklevelekben Bykche, Biccke, Bykcze, Bykchew, Biccse. Biczke, Bitske alakokban is szerepel. Neve a „Bics” szótőre vezethető vissza, amihez kicsinyítő képző társult. Van olyan vélemény, hogy a Bikcséből hangátvetéssel keletkezett a Bicske. Én inkább fordítva gondolom: a Bikcse alakok voltak a torzak, ezért nem maradt fenn ilyen helynév, és csak személynevekkel találkozhatunk, mint lakosnévvel. Feltevésemet a Becs, Béc, Bőcs, Bics, Pécs, Becske stb. létező helynevekre alapozom, amelyekhez tökéletesen illik a mai kiejtés. Az első birtokosok a Botond nemzetségből származtak. Tagjai később vették fel a Bicskei nevet. Hasonló helynévvel találkozhatunk a „második Bics-nél” Halicsban. Az ott, és Becskénél leírtak vonatkoztathatók a Bicske helynévre is – véleményem szerint. Tehát Bicske avar eredetű őrhely lehetett, közelében a Bélák telephelyével: a mai Biával.

14. 14. Ipolybél, Bielovce. 47.9922; 18.7736

Lévától 28 km-re délkeletre, Ipolyságtól 16 km-re délnyugatra, az 564-es út mentén, az Ipoly jobb partján fekszik. A település 1274-ben "Byl" alakban szerepel először oklevélben, de más források szerint már 1138-ban is említik, amikor a dömösi prépostsághoz tartozott. 1342-ben "Beel” néven említi írott forrás. Vályi András szerint: „BÉLL. Tót falu Hont Vármegyében Peretséntöl nem meszsze fekszik Ipoly vize mellett.” Fényes Elek szerint: "Bél, vagy Béel, (Bielovce), magyar falu, Honth vgyében, Ipoly-Pásztóhoz 1/4 mfd.” Látható, hogy az eredeti név „Bél” volt. A „Bélek” közül az ipolymenti.

16. 16. Bélabánya 48.475; 18.935. Béld (Beluj) 48.35163;18.89258

Régi nevén Fejérbánya, szlovákul Banská Belá, németül Düllen. Község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban, Selmecbányától 5 km-re északra. A Felvidék egyik legnépesebb bányásztelepülése volt, Selmecbányához tartozott. 1228-ban "Bela" néven említik először. Ezüstbányáját 1228-ban és 1385-ben is említik. 1352-ben "Dilln", 1387-ben "Feierbanya", 1516-ban "Belabanya" néven szerepel a forrásokban. Fejérbánya név a „belá” tükörfordítása. Jól látszik, hogy a visszafordításokat a 14. században kezdték használni, míg a 13. században még az eredeti név szerepelt. De elképzelhető az is, hogy az ezüst, vagy a fehér földes, kaolin külsejü ásvány a dillnit színe közrejátszott ehhez a közbenső (később újra Bélabánya lett a név) névhasználathoz. Bélabánya német neve régen Dilln volt. Az itt talált, kaolinra emlékeztető ásványt Haidinger (1849) irta le s nevezte dillnitnek, bélabányitnak. Dillnit Al₁₂ ( Al O₄ ) ( Si₅ O₁₆ ) ( OH, F )₁₈ Cl.

Bélabánya      48^o08,19'; 18^o21,76'

Trávnica és Barak környékén. Bellegtől északra. Elpusztult. Körülötte a már említett Belleg, Bélád, Besse és Beleg nevű helységek adhatnak útmutatót nevének eredetére. Kapcsolata a „nagy” Bélabányával – nem ismert. Itt van Béld (1891-ig Beluja, szlovákul Beluj) község. 48.35163;18.89258. Selmecbányától 16 km-re délre, a Béldi-patak partján fekszik. 1290-ben Beel  néven említik akkor, amikor addigi birtokosa (Lampert) a falut a bányai polgároknak adja el. A kettős „e” írása „Bél” hangzásra utal. Beluja, Belugya elnevezés későbbi, és tót hatásra alakult ki. (Lásd Vályinál és Fényesnél). A patak a faluról kapta a nevét. Béld (Marosbéld) nevű helység van Gyulafehérvár fölött is. Nevét Géza és Sarolt házasságközvetítőjétől – Beliud (Beled) mestertől – származtatják. Szerintem puszta személynév d- helynévképzővel, hasonlatosan a fenti Béldhez.

17. 17. Belá (Bella) 49.2414; 18.9529

Bella, Zsolnától 20 km-re keletre, a Vágba ömlő Varinka folyó bal partján fekszik. Vályinál: Bella, Fényesnél: Béla, a szlovákoknál: Belá. Varinka a nevét valószínűleg Varin (Várna, Vári) településről kapta, már a vlachok betelepülése után, valamikor a 13-14. században. A folyóról Vályi András így ír: „BELÉN VIZE, Trentsén Vármegyében, magas árkában lefolyó tiszta viz Árva Vármegyének határjában ered, Rovna, Hota hegyek között, a’ honnan Ternovába foly, ’s azután elhagyván a’ lapályos helyeket, egy mély völgyben foly Belláig, onnét pedig Krasznához, három órányira járó völgyben Vári felé foly, holott Vág vizével öszve elegyedik; sokféle halakkal bővelkedik.” Terchovától légvonalban kb. 10 km-re keletre a Kis-Fátrában egy kis település van a domboldalban, amelynek neve: Biela (49,2408; 19,1341) Prislop nad Bielou 810 m magas nyeregnél. (obec Zázrivá). Ez sem fehér, hanem Béla. És ezeket a neveket használhatták egy időben, egy helyen, különböző tájszólásban beszélő emberek, Atillától napjainkig. Bizonyíték erre a latin nyelvű oklevelek sokszínűsége: 1378-ban "Bela"; 1483-ban "Belen"; 1496-ban "Bella", ennél a szónál ugyanis a latin betűkészlet elégséges volt, hogy helyesen visszaadja a hallott magyar falunevet. Etimonja, pedig a jelzéssel, őrzéssel megbízott, a határra telepített családok vezérének neve, tisztsége, a türk „bila”-ból, és a még ősibb „Bel”-ből, származó Béla lehetett. A túlsó oldalon lévő falunak a neve (talán nem véletlenül) itt is Sztrázsa. Vári pedig valószínűleg a magyar „vár” szóból keletkezett. Érdekes lehet még a közeli Nagybittse (Nagybiccse, 49.22320; 18.55848) nevének eredete. Byucha (1250), Bicca (1318), Bichche (1372), Bytcza (1409), Bicza (1415), Kys Byche (1477). Ma: Bytča. Véleményem szerint „Bicse” és „Becse” nevek eredete azonos lehet. Ez még további igazolásra vár. A Varinka jobb partján, Varin és Nededza között fekszik Gbeleny (Gbellán, Egbellény), amelyről Vályi ezt írja: „Belán, vagy Ibelán. Határja középszerű, piacozása Varnán és Zolnán, fája elég, legelője jó, második osztálybéli.” Koordinátái: 49,2126; 18,8463. A névből megállapítható, hogy Bela lehetett az alapszó, amely elé csak díszítő hangként kerülhetett a „G”, „K”, vagy „I” hang a későbbiek során. (Lásd a már említett istálló szavunkat). Valószínűbb azonban az „eg=egy” értelmezés. A magyar Egbelény „i”-s ejtéséből az Ibelény, Ibelán változat kialakulhatott. A történelem során az alábbi megnevezései voltak: 1362 Koblen, 1434 Belena (Villa Belene), 1439, Kbeleny, 1503 Cebelen, 1508 Gbeleny, 1598, Kbeleny, 1773 Gbeleny, 1786 Gbelani; Magyarul: Gbellan, Egbelény. A névjegytérképemen nem jelöltem, mert elképzelhető az összefüggés akár Kybele istennővel is. Erre az 1503-as Cebelen, megnevezésből következtethetek, de ott van a hasonló nevű Egbell falu (48,7166; 17,1211), amelyet 1392-ben Kwbel, Kebel, 1773-ban Gbelly, magyarul Egbel néven jegyeztek. „Egbell helyén a 7 – 8. században korai szláv település létezett.” -- olvashatjuk a Wikipédiában, a szabad enciklopédiában. No komment! (Az Avar Birodalomban nagy valószínűséggel avar nevek voltak – magyarul!) Ráadásul Lengyelországban van 8 Kobylin nevű helység! Ezen helynevek kapcsolatának felderítése a jövő feladata lesz. Magyarban a „Gé” eredeti kiejtése „Eg” volt. Az „egy” és az „Isten” azonosításának a székely ábcé-ben ma már kiterjedt irodalma van, ezért itt alaposabb kutatásra van szükség. Ezek a nevek sokkal távolabbi időbe vezethetnek, mint amit jelenleg feltételeznek róluk. A szlovák etimológiai magyarázat egyik változata a „gbel”-re tippel[10], ami egy régi ürmérték, pontosabban „dézsa”. De ebből származik a francia coupelle is, ami kisebb serleg, azaz „kupa” jelentésű.

A Béla név bizonytalan eredetű, jelentésére több magyarázat született:

A Bibliában Bela Edom első királya, „Beornak fia”: 1Móz 36,32;

Bel/Bell/Béla, babilón zsarnok király, akit Ajk, az örmények őse legyőzött i.e. 2492-ben. A nyugati sémi népek isteneinek közkeletű megnevezése volt Baál (Bael, ba‘al), Marduk, aminek akkád alakja: Bél, (bēl) jelentése „master”, úr, uralkodó. Bél, babiloni istenség, voltaképp Marduk másik neve[11], etimológiailag a Baál névvel rokon. „Marduk ugyanis a későbbi bábeli és asszyr mythologiában a Bel ( = úr) nevet viseli és régibb drusszájával, En-lil istennel csaknem teljesen azonossá lesz; épp azért az asszír királyok En-lil istent megkülönböztetésképpen olykor az „öreg Bél"-nek nevezik. Bél templomát, a Nabnkudurucur által nagyszerűen helyreállított E-sag-ila-t, utoljára Nagy Sándor próbálta restaurálni; e munkaközben érte őt utol a halál 323 június 8.-án Kr. e.”[12] „a templom déli részében lévő kápolna Anu-nak, az ég istenének és Bél-nek, az országok urának volt szentelve.” – olvashatjuk Mahler Edénél.[13] De Bél nem egyszerűen úr, hanem ő a bel rabim „Nagy Úr”, bêl bêlim "Az urak ura”, ab-kal ilâni bêl terêti „első az istenek között”, aklu bêl terieti „a bölcs, a jósdák ura” stb.

A Pallas Nagy Lexikon a magyar „Béla” név eredetét így magyarázza: „Régi magyar személynév, melyet az Albert, Adalbert névvel szoktak egynek venni, de teljesen alap nélkül. A két név azonosításának kiindulási pontja az, hogy I. Béla királyt másképp Adalbertnek is nevezték s mivel a szláv nyelvekben a·«belu», «bél», »bélij»· «bialy» a. m. fehér s ugyanezt jelenti a latin «albus» szó is: a Béla nevet az Albert fordításának vették föl. De az Albert, Adalbert név nem latin eredetű, hanem germán; az «adal», «athal» (nemes, előkelő) és «beraht», «berht» (fényes, ragyogó) szókból van összetéve s igy a Béla név nem lehet ennek a fordítása. A Béla tehát kétségkivül pogány név, csak az a kérdés: lehet-e szláv eredetünek tekinteni? Ha ez volna, az ó-szlovén «bélu» szóval kellene egyeznie, vagyis legrégibb alakjában - körülbelül a XII. század végéig - lett volna Bélu, a XIII. században pedig Bél, mert a «béla», «biela» stb. már nőnemü alakja a szláv melléknévnek. De a B. nem női, hanem férfinév s igy a szláv eredetet, bármily tetszetősnek látszik is az első pillanatban, el kell ejteni. Eredetét a törökségnél kell keresni. Találunk is egy megfelelő szót a kun nyelvben, ez: «bila» a m. köszörükő, vagyis szó szerint: «az élesítő». (Cod. Cuman. 146. l.) Tekintve, hogy a népies magyar nevek közt is volt egy megfelelő jelentőségü (Éles, Elus): a Bila, Béla név ezen értelmezése nem okoz nehézséget”.

A Bécsi Képes Krónika szerint Álmos vezér anyai nagyapja Eunedubelian volt. Ebben a névösszetételben a „bel” személynév tisztán elkülöníthető, bár vannak más nézetek is. Például, Szabó Károly a belianus-t a latin képzővel megtoldott „beli” magyar szónak vélte. Én, ezt más példák hiányában, nem tudom elfogadni, míg a hármas istenség (Enéh, Du és Bél) magyarázat megállhatja a helyét. (Lásd még Debelecnél, a IV. 11-nél.)

Anonymus szerint Bila (a Béla név változata) és Boksu a Taksony korában Bulár földről beköltözött izmaelitáknak[14] voltak a vezérei.

Györffy György: István király és műve, (Gondolat, Budapest 1977.) című könyvében arról ír, hogy „a Géza (Gyeücsa) és Béla névpár ugyanazt a hierarchikus mellérendeltséget tünteti fel, mint amit a "megkoronázott" jelentésű István és a karddal jelképezett Mihály mutat.” Később azt állítja, hogy „Komolyan számításba veendő az a régebben is felvetett gondolat, hogy: a Mihály ágában igen kedvelt Béla név, melyre négy királyt és két herceget kereszteltek, eredetileg az ősapa, Mihály pogány neve volt.” Magyarázat: „a cividalei evangélium IX. századi bejegyzése szerint Zergobula, olvasd : Csergo Büla (más helyen: Zercoboila, Cerbula, bolgár-szláv feliratban: Cssrgubilja), ez pedig a bolgár-török icsirgü bojla, ’belső bojla' méltóságnévvel azonos.” (Mihály, Vazul és Szár László apja volt, valószínű, hogy fiatalon halt meg, mert a kilencvenes években sem Istvánnal, sem Koppánnyal szemben nem lépett fe1 versenytársként.). Egyáltalán nem hagyható figyelmen kívűl az, hogy mikor, milyen nevet adtak királyaink a gyermekeiknek és mi volt a névadás motivációja. Például a mélyen vallásos I. András fiait az ószövetségi királyokról, Salamonról és Dávidról nevezte el. Béla nevű keresztény mártír vagy szent nem volt.[15] Volt viszont bibliai Bél isten és király is, akiket a magyarok ősidők óta tiszteltek és ez a név a keresztségben is elfogadott lett: Mihály (Béla)>Vazul>I. Béla>Géza>Álmos>II. Béla>II. Géza>III. Béla, jöttek sorban, apáról fiura a „pogány” eredetű nevek. Csak Könyves Kálmán lesz az első, aki újra István nevet ad gyermekének. (II. István, 1101-1131)

[1] 476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Ábrahám comesnek fiai servienseiket Jakabot és Lászlót Arus föld adományozásával jutalmazták. 1283.

[2] Alistál (szlovákul Dolný Štál) községhez tartozik (Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában), Hidvég, Karáb, Petény pusztákkal együtt.

[3] Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/12. kötet/476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Sz. Györgyi Ábrahám és fia Tamás Billie nevű birtokot átengedték László, István fiának. 1296.

[4] 1918-ban Csehszlovákiához kerül ez a színmagyar terület. Földreformot hajtanak végre, melynek következményeként ide özönlenek a csehek, morvák, szlovákok és ún. kolóniákat alkotnak. 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, majd a II. világháború után ismét a megaláztatás és kegyetlenség évei következnek. A deportálások és a lakosságcsere-egyezmény keretében több ezer magyar család kénytelen elhagyni szülőföldjét. Házaikba idegen telepesek költöznek.

[5] Kniezsa István: „Helynév és családnév vizsgálatok” Bp. 2003. 52. o.

[6] www.nytud.hu/nyk/97/szatmari97.pdf

[7] In Parachia Bors, quam Souk Gerdata decimant, quatuor meliores sunt: Kundi, Scelemsam, Qualiz, Belad; mediocres sunt: Eng, Sengeu, Fius; inferiores sunt: Saulscekey, Sceutusa, Beleg.

[8] Thuróczynál: Bélus

[9] LOVCSÁNYI Gyula: A Vág és vidéke. Budapest, 1881.

[10] Etymologický slovník: Gbel. Staršie poľ. gbel, ukr. gbol, rus.cirk. kъbьlъ = nádoba a aj miera, slovín. kebel, kabel, srbch. kabao, bul. kabal, kobel.

[11] Marduknak 50 neve volt a Teremtés-eposz szerint.

[12] HAMMURABI TÖRVÉNYEI. Fordította : Kmoskó Mihály Dr. Kiadja: Az Erdélyi Múzeum-egyesület jog- és társadalomtudományi Szakosztálya. Kolozsvár, 1911. 69. oldal.

[13] Mahler Ede: Babylonia és Assyria. 36. oldal.

[14] Mohamedán vallású, bolgár, besenyő, kun, káliz, böszörmény, arab stb. nemzetiségűek lehettek.

[15] Magyarország egyik első hittérítőjének, Szent Adalbert prágai püspöknek a nevét szokás Szent Béla püspöknek mondani, de mára már nyílvánvaló, hogy az Adalbert név nem azonos a Béla névvel.

A névjegytérképre tekintve azonnal megállapítható, hogy a vizsgált nevű települések, egy bizonyos rendszert alkotnak az elhelyezkedésük szerint. Ez sokkal többet jelent annál, mintha megállapítanánk egy-egy faluról, hogy neve X személy-, vagy Y törzsi névből ered. A birtokról kapott, vagy felvett nemesi előnevek, nem segítenek annak kiderítésében, hogy a településnév honnan származhatott. A 12-13. században lejegyzett földrajzi nevek arról árulkodnak, hogy az ottlakók már elfogadták azt, hiszen régebbről ilyen néven ismerték lakóhelyüket. Feltűnő, hogy a Dráva és a Mura mindkét oldalán kiépített avar kori erődítmények fennmaradt nevei között milyen nagy számban találunk BL és BLC mássalhangzóvázból álló neveket. A Dunától kiindulva: Bilje, Belišće, Béda, Belvárd, Bisse, Bicsérd, Béc, Beleg, Bélavár, Belezna, Béla, Becsehely, Bécz, Belica, Béci-hegy, Becsvölgye, Bereg, Bela falu, Belatinc, Belecgrad,. Szép sorban, egészen a Bela/Vellach völgyéig. Ez a rend arra enged következtetni, hogy nem a nemzetség, vagy személynevek szolgálhattak alapul a névadáskor. Jelentéssel bíró „fehér” jelzős szerkezetek ezek között nincs, annál több a törökös elem, „becs” „Sur” „Bela” „belic” „belec” „béc”. Ilyen tömegesen valószínűleg, csak foglalkozás, vagy méltóság nevekből jöhettek létre ezek a helynevek, mindenhol ahol jelző-őrző telepek, erődítmények létesültek az avarok idejében. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy elméletem segítségére lehet a régészeknek a kormeghatározásban. Például a Vasvári sáncnak[1] nevezett gyepűerődítmény keletkezését, pontosabban, a „római” út-sánc együttest, a római kor és a kora Árpád-kori időhatárok közé helyezik a régészek. Ha figyelembe vesszük, hogy az Árokhegy tövénél folyó egyik patakot Bél pataknak hívják, és a névjegytérképemen látjuk a környékbeli avar településneveket, akkor feltételezhetjük az avarkori sáncépítést is. Az Ivánscsica hegység várainak többségét a 13-14. században építették, és tatárjárás után kialakított védelmi rendszer részét képezték. Azonban az újabb kutatások egyre több ősi sáncvár nyomait tárják fel, például a Belec közeli Lobor és Osztrec (Oštrc) váránál. Gyakran ezekre a sáncvárakra építkeztek a középkorban, mint például a gorszkai Mária-templomnál. A kőtöredékekből ítélve, a 9. (vagy korábbi) századokra teszik az első templom építését. „Az is feltételezhető, hogy a sáncok tetejére, a késő ókorban egy védőfalat emeltek. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a vár katonailag még ekkor is aktívnak számított, de az biztos, hogy a népvándorlás idején pusztult el.” – tartja Branko Nadilo. Érdekes, amit Lobor, Osztrec nevének keletkezéséről és a hegyi (Gorska) Istenanya kápolnájáról megtudhatunk. Lobor névadója lehetett a rómaiak hadijelvénye, a labarum, amely Nagy Konstantin óta a keresztény hadtestek, körmenetek zászlaja lett, és a hosszúszárú kereszt elődje volt. Lobor település már az ókorban létezett, amikor a rómaiaknak volt itt egy telepe, ám ők nem a közeli dombon lévő ősi sáncvárban éltek. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a mai iskolai sportpálya területén, 1857-ben, egy római sírkőre leltek, amely egy bizonyos Septimia Lucillát ábrázol, akinek két katonafia a 2. században halt meg. Egy másik változat szerint a német Lob és az Ort szavak összetételéből keletkezett, így a Lobor név, valamiféle háládatos, dicsőítő helyet jelent. (Mint amit a „belec” név takar!) A közeli -- Lobor várától kb. 2 kilométernyire, északkeletre, egy 746 m tengerszintfeletti hegy, magas és meredek csúcsán található[2] -- Osztrec várának neve az éles hegycsúcsnak a tulajdonságaira utal. (Feltűnő a jelentésbeli hasonlóság a Bilo névvel! A horvát ostrc szó éleset, „острица” – pengét, a билo kétértelmű szó, ütőeret és hegygerincet is jelent. „A kun nyelvben,a «bila» a m. köszörükő, vagyis szó szerint: «az élesítő»” – tartja a Pallas Nagylexikona. Talán a helyes magyar megnevezés „Bérc vár” lenne.) Az Ivanščica hegység folytatása a Bilo hegység, melynek legmagasabb csúcsa Sokolovacnál a Bilo hegy, amely 294 m magas. A szakrális helyek, az Istenanya szentélye, a Kibele kultusz nyomait juttatja eszünkbe, főleg, ha a közeli Kebel vagy Kobilje település, vagy a Kebel hegy nevére is emlékezünk. Ezt a témát a bolgár Debelecnél bővebben kifejtem. Itt megjegyzem még, hogy Bled városától 2-3 km-re található egy kis falu -- a jégkorszaki jég által simára koptatott függőleges sziklafalak lábánál – amit úgy hívnak, hogy Bohinjska Bela. 46.33543; 14.05941 Nyugatra tőle van egy 2011 m magas csúcs a Debela peč. A Sava Dolinka folyón túl Belca falu található (46,4753; 13,9095), keletre a folyó mentén, pedig Koroška Bela-ra (Kärntner Vellach 46.42697; 14.10027) érhetünk. Ezt a helyet 1000 körül a brixeni püspök kapta II. Henriktől. A vasbányászat központja volt akkoriban, ami igencsak jeles helynek számított. Fölötte Debelo brdo 1209 m magas csúcsa emelkedik, ahonnan a Bela patak ereszkedik le a Sava Dolinkába. Hogy van e kapcsolat Debela és Debelec nevek között – nem tudom, ezt még kutatni kell. Minden esetre fehérnek túl sok mindent nem nevezhettek, mert mitől kellett volna megkülönböztetni ezeket a hegyeket, patakokat és falvakat? A 266 m magas Dorčić „hegy” nyugati lejtőjén, a Sutla folyóra néz Bela Gorica falu. 45,9252¸15,7169. Ez a dombvidéki Béla falvak egyike. Ozalj (Breznik), mellett meg Belinsko Selo (45,5945; 15,4411) fekszik, 300 m magas dombokkal körülvéve, 13 lakossal. (Csak a csoport térképen jelöltem őket, Zágrábtól északnyugatra, illetve délnyugatra.)

            A térképemen nem jelöltem, de nagy valószínűséggel az I. csoportba tartozik a – Vasvártól 16-17 km-re ÉK-re fekvő -- Bejc (Bejcgyertyános, 47,1584; 16,9265) falu is, amelyet 1342-ben Beych alakban írtak. Ez feltételezésem szerint Béc hangzású lehetett, Vásárosbéc és a Béci hegy nevéhez hasonlóan. (A „bél” szótő hasonló sűrűségű alkalmazásával majd csak Erdélyben találkozhatunk. Ez annak tudható be, hogy az avar eredetű nyugati székelység az 5. század végén Erdélybe települt át, ahol keveredett a kabar eredetű keleti székelyekkel.) Ez a névadási gyakorlat szinte azonos módon megismétlődött jó pár száz évvel később, a templomos lovagrend letelepedésekor. (Bélában, 1434-ben említették meg utoljára a johannitákat. Ezt megelőzően szinte folyamatosan az ő birtokukban volt Béla vára.) A 11-14. században ott, ahol nem volt már foglalt a földrajzi név, a „János lovagoktól” erednek a topográfiai nevek egy része, a Dráva völgyétől a Zagorjei hegyláncokig. Így lett a zagorjei hegyvidék neve Ivánscsica hegység, és lettek sorban: Ivánc (Ivanec) nevű telepek, Ivánecskó mező (Ivanečko polje), Ivánusevó hegy (Ivanuševo brdo), Iváncsek patak (Ivanček potok), stb. A tradíció a névadásban, akár bizonyító erejű is lehet! „a helynévmagyarázatoknak az analógiák a sarkpontjai” – írta Kniezsa. Nem mindenki ért egyet ezzel az elmélettel, például Dénes József[3] ezt írja: „Természetesen Ivánc, ma Ivanec nevű településről kapta a nevét, a johannitákkal kapcsolatos magyarázat komolytalan.” De Ivanec vajon honnan bújt elő? Én az analógiát nem kisegítő módszernek, hanem a „szabályos hangváltozások” zsákutcáit elkerülő eszközként fogom fel. „A tulajdonnevek ugyanazoknak a hangtani törvényeknek, változásoknak vannak alávetve, mint a köznyelvi használatú szavak” – írta Melich János. Olvastam valahol, hogy az 1436-ban felbukkanó Bylegh szó kizárólag égetett tulajdonjegyet jelentett. A bélyeg szó ótörök eredetű, a „billogozási” eljárás a sztyeppei nomád népeknél, pl. a baskíroknál, mongoloknál is ismert; kétségtelen, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt használja. Ez természetesen megkérdőjelezi, hogy miért csak 1436-ban tűnt fel ez a szó. A billog szó előfordulásáról Obrusánszky ezt írja: „A nyelvészek szerint a billog szó eredete török, jelentése: jel, jelvény, bélyeg. A billog szó a török nyelvekben változatos formában fordul elő. E változatok alapja egy belge alak lehetett, amely a mongol nyelvben is előfordul.” „A Szent István kori törvényekben a billog használatára nem találunk utalást, írásos anyag erről csak a XI. század második felétől került elő, amikor a királynak felelősséggel tartozó úgynevezett királybírók billoggal, vagyis ércpecséttel idézték meg a tanúkat az alapfokú bírósági tárgyalásra. Eredeti jogkörüket éppen ezért homály fedi. Valószínűleg a királyi udvarhoz tartoztak, vagy magának a királynak személyes küldöttei lehettek korábban, mert később is közvetlenül a király állt felettük.”[4] Továbbá a használatával kapcsolatban felveti, hogy: „a formai hasonlóságokon kívül nincs más egyezés a nyugati pecsétnyomók és a bizánci ólombullák, függőpecsétek és a billog között. Sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban nem használták ezeket a tárgyakat bírósági idézésre, tehát igazolatlanul marad, hogy a billogos e térségekből ered. Miért terjedt volna el olyanfajta használat a magyaroknál, amely a vélt anyaországban ismeretlen volt?

Kezdtem gyanítani, hogy nem ismerték fel, (vagy nem akarták felismerni) az összefüggést a BLC nevekkel. Ekkor már a Bileg névre vonatkozó ismereteim ezt az információt meghaladták, mert nyilvánvalóvá vált előttem, - az írott emlékek alapján – hogy a szláv bieleknek is csak a török billog, bélyeg – azaz jel, jelzés vonatkozásában van értelme. Egyébként Bilek, oszmán-törökül: csukló, ököl. Beli, törökül: hágó, szoros. Bilis, ótörökül: tudás, bölcsesség. Bilin – tudni. Óorosz Bilincs: M. Vasmer etimológiai szótára szerint török eredetű: jel, jelölés.[5]. De ott is megjelenik a bilinč „tudni” értelmezés is a török bilmäk-ból. Érdekes, hogy a TESZ nem tud megbirkózni ezzel, és a bicska, bicskia problémával sem. Leragadtak a török bilek, bilecüg, bileceg, csukló, gyűrű, továbbá a biç „vág”, biçki lapos kétnyelű fűrésznél, a szláv belcsug, belezinci-nél, ami fémkarikát, bilincseket jelent.[6] Meg sem említik M. Vasmer „jel” „jelölés” származtatását, pedig ő a szlavisztika egyik legnagyobb szakértője. Igaz, hogy említik a biç „vág” igét, de a szerb-horvátban a билo - rövid, ereszkedő i-vel - kétértelmű szó, ütőeret és hegygerincet is jelent. (Bel jelentése egyes török nyelvekben: „halom, domb”. Csak megjegyzem, hogy a földterület határát gyakran földhalommal, „kupaccal” jelölik a szomszédok, mind a mai napig. A „méta” egyik formája ez.) A származás egyrészt a бити, битка (üt, ütközet) szavakra vezethető vissza. Oroszban is sulyok, verés, gong (hangjelzésre használt fémlap)[7], az értelme. (От би́ло "колотушка" из бить).

[1] A vasvári sánc a Rába völgyét határoló magaspartról, a Csipkés és Bél patak összefolyásától indul ki, és D-DK-i irányban kb. 8 km hosszan folytatódik.

[2] Osztrák-Magyar Monarchia vármegyéi (1910) térképen a várrom Osterc néven van jelölve

[3] Dénes József, 1960-as születésű, csepregi várkutató, Branko Nadilo írásainak magyar lektora.

[4] OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A billog és keleti párhuzamai.Valóság 2006. XLIX. évfolyam 6. szám.

[5] GENERAL: "знак, отметка", только др.-русск. билинчь (Ипатьевск. под 1193 г.); PAGES: 1,165

[6] http://www.pantelweb.hu/kxl/o_k_t_a_t/keleti_szotar.txt. arab, török, perzsa, mongol/tatár szavak

bics- = vágbicsig = mongol: "rovás", irás, irat. Lásd: bitik.bicsak, bichaq = kés (tatár: "pecsak", vesd össze: bicska)bil = él (pl. pengén)bilak = török: csuklóBilad asz-Szudan = Feketék Földje, Fekete-Afrika középkori birodalmainak arab neve (Mali, Ghana, Takrur, Szongaj,...)bile- = élez, élesít, köszörülbile, bele=török: mellettbelle=török: megjegyeznibilezik = török: bilincs, láncra erősített zárható karperecbilgǝ.= tatár: jel bilgü = török: ismertetőjel, bélyegbälgü= ujgur: jelbälgä=mongol: jelbelle = török: megjegyeznibilmek = török: tud, ismerbit-, bet- = török: ír (a "bics": "vág" szóból ered, v.ö.: rovásírás)bilge – bölcs (lásd Bilge kagán)

[7] било : (металлическая) доска для подачи сигналов. (Ozhegov’s dictionary)

1.2 Belecgrad. 46.16234; 16.11327

A régen volt, Varasd vármegyében, az 1000 m. magas Ivánscsica hegység lejtőin áll Belec vára, (Belecgrad). Délre tőle (kb. 3,5 kilométerre) található a mai Belec falu, 46.13833; 16.12604. Keleten, a hegy alatt folyik a Bjelički patak. „A vár, egy külön álló, 580 m magas, sziklás hegycsúcson fekszik (melyről a vár a nevét kapta)”[1] Belec név már 1181-ben előfordul: „III. Béla egyik okmányában, melyben mondja, hogy Belec, Varasd főispánja elfoglalta erőszakkal a varasdi fürdőt a zágrábi káptalantól.”[2] Belec várát először 1334-ben (mint Bieltz) említették meg, amikor is Saneck gróf javait, Németújvári Péter magiszter tulajdonába adták át. Úgy tartják, hogy a várat a 13. század végén építették fel, a németújvári Kőszegi Henrik bánságának idején. 1339-ben már a Héder nembéli Kőszegieké lesz a vár.

Horvátországban, Belectől délnyugatra, 2-300 m magas dombokkal körülvéve, van egy Kebel nevű település (46.06823; 15.97103) Sveti Križ Začretje és Maček között (Bedekovčina fölött kb 3 km É-ra.). Szlovéniában, Benete településtől D-re (kb. 3 km) pedig a Kebel csúcsot (965 m) 45,7474; 14,5650 találjuk. A Kebel-Kybele összefüggés miatt ezekről még több helyen (Munţii Ţibleş, Debelec) szólni fogok, itt csak jelzem a megtalálhatóságot, illetve a területi közelséget..

1.3 Beltinci (Belatinc) 46.60791 16.23651

Belatinc, egykor Zala vármegye területéhez tartozott. Ekkor Nemti -- ma Lenti -- várának része volt. (Szlovénül: Beltinci, vendül: Böltinci, régebben: Belotinci, németül: Fellsdorf). A nagyközséget, amelynek első írásos említése 1379-ből[3] való, mint "Belethfalwa", talán azért lehetne a BLC vázú helynevek közé sorolni, mert a „t” és a „c” latin írása sokszor keveredik, (Belecfalva) és a környék földrajzi nevei, és történelme is indokolná a besorolást. Ilyen például a Kebele patak és falunév (Kobilje 46.68525; 16.39349 ), amit Debelec leírásánál részletezek. A közeli Lenti vára 1278-ban már romokban hevert, így minden bizonnyal a tatárjárást megelőző években már állhatott ez a -- Kerka árterében épült -- mocsárvár. A környék -- a Borostyánút közelsége miatt -- a római korban valószínűleg lakott volt. Beleth>Belec>Belatinc helyi névmagyarázatát, miszerint „egy csikós fehér lova után kapta a nevét a község” – nem tartom komolynak. Hasonló nevű helyek: Bělotín (németül: Bölten, 49.588889°, 17.800556°). Nevét írták 1201-ben Belotyn, 1612-ben Bellten, 1645-ben Beltin alakban is. Beretinec, Belatól 4 km-re ÉK-re fekszik: 46,2477; 16,3059, Bela keleti szomszédja a Bednja partján pedig Beletinec. Továbbá: Belotint. (Beletháza) 46,0757; 21.9367. Vályi A. szerint: „BELLOTINCZ. Bánátbéli falu, fekszik Maros vize mellett Lippától egy mértföldnyire.” (A csoporttérképen jelöltem.). Feltételezésem szerint Belatinc, Beletinec, Bellotincz -- a Horger törvény szerint -- a Beltinc-ből alakult ki, ami elképzelhetően a Beltane (beltine = bel „világos", tine/tene "tűz") ősi kelta tűzisten nevének maradványa, amely római, avar-szlovén közvetitéssel maradt fenn. Délkeletre tőle, a Maros völgyében olyan nevű helyek vannak, mint Bata és Bulcs. Ezek avarkori törzsnevek. (Bata – többek között – egyiptomi istennév is). Ha Karintia nevét kelta eredetűnek tekinthetjük, ami a "carant" = barát, rokon szóból ered, akkor talán itt sem járunk el merészebben a feltételezésben.

1.4 Bela. 46.20728 16.25427

Belec várától 15 km-re ÉK irányban, az Ivánscsica hegység északi oldalán, a Bednja folyó partján van Bela falu. Fölötte a hegyen állt valamikor Béla vára. (A Dráva túlsó oldalán, Somogyban, van egy Bélavár nevű falu, amely szintén várral bíró hely volt a 10-11. században). Belat egy 1275-ös oklevél említi először, amelyben szerepel „Margarita frater, mint Bela főnöke.” (frater Margarita preceptor de Bela)[4] A hegység déli oldalán található Podrute településtől egy út vezet át Bélára, amely mentén látható Béla vár romjai. Az átvezető út déli részén, (Podrute település fölött), egy ma Gradistyének nevezett hely is van, ahol egy védelmi építmény jelentéktelen maradványai találhatók. (Gradišće = őrség! De vannak, akik úgy vélik, hogy ez a közeli Grác nevéből származik. Szerintem ez kizárt, márcsak a Szászvárosnál folyó és a Kudzsiri-havasokban eredő Berény patak felső részén található Gredistye falu neve miatt is, ahol az őrhely magyarázat megállja a helyét, de a Grácra való hivatkozás aligha.) Sokkal valószínűbb, hogy a karintiai Bela (Vellach) völgyi földrajzi neveknek is avar-magyar eredete van. Bela környéke valószínűleg egy őskori sáncvár lehetett, melyet időnként menedékhelynek is használtak a környékbeli lakosok. Régebben a vár ellenőrzése alatt tarthatta a varasdi völgyön átvezető utat, egészen a mai magyar határig. Miután az Ivánscsica-i hegységen átvezető utak közül ez tekinthető a legkönnyebben és legkedvezőbben járható útnak, így Béla várát akár Zagorje középkori védőbástyájának tekinthetjük, elődjét pedig az avar-magyar területek őrzőjének. E várak többségét az 1242-es tatárjárás után - Bélát a johanniták - építették fel, sokat közülük a régi, őskori sáncvárak helyén, olykor szinte megközelíthetetlen, de stratégiailag fontos helyeken, ahonnan a fontosabb átvezető utakat, vagy útkereszteződéseket felügyelet alatt tarthatták.

1.5 Beled (47.1333°, 16.4666°) Németül: Bildein. A mai község Ausztriában Burgenland tartományban a Németújvári járásban, Alsó- és Felsőbeled egyesítésével jött létre. Monyorókeréktől 3 km-re északra, Szombathelytől dél-nyugatra, a magyar határ mellett a Pinka bal partján fekszik. Beledet 1221-ben "Belud" alakban a Ják nemzetség birtokaként említik először. Ezt németül ma így adják elő: „1221 - erstmals urkundlich erwähnt als "Belud" (slawisch) im Besitz der Herren von Jak” Németnyelvű oklevelekben általában Besitz néven szerepel. (Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civilis/XI./CODEX DIPLOMATICVS/Anno 1438./LVI.) Később „Belyd", "Pildein" neveken szerepel. Dr. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, című művében (II. Kötet. Vasvármegye) ezt olvashatjuk: „Beled . (Beled. Belöd.) Belud. (1221: Hazai okmt. VI. 13., 1297: Körmendi llt. Alm. III. lad. 8. n. 1.) Beled. (1369: U. o. No. 2.) Monyorókerékhez tartozott. (1539-ben Alsó-Beled a pornói apátságé. Dicalis conscript) Ma Alsó- és Felső-Beled, Monyorókerék mellett északra. 1498-ban az utóbbi merül föl: Felsewbelyk - alakban (U. o. Alm. III. lad. 6. No. 10.)” Ennél a névnél igen sok változatot figyelhetünk meg. Megjelenik a belik hangzású név is. Az e>i helycsere gyakran előfordul, ezért a belik>bilek változat korántsem zárható ki. Nem véletlen, hogy a latin szövegekbe a magyar helyneveket magyarul írták be. Az oklevél írói nem hibáztak olyan sokszor, mint ahogyan ma ezt általában feltételezik, ha nem találnak rá megfelelő nyelvi magyarázatot. A vulgáris nyelvű helynévhasználatnak komoly okai voltak. A településneveket igyekeztek híven (ahogyan a helybeliektől hallották) közölni, mert a birtokra és a birtokosra vonatkoztatva az okleveleknek jogbiztosító szerepük is volt. Tanúkat pedig általában a helybeliekből, vagy a szomszédokból állították ki. Azt, hogy az általánosan elterjedt nézet a szláv származást helyezi előtérbe, a német nyelvű kommentárral jeleztem. A mesterséges „szlávosítás” kiváló példájával találkozhatunk e falu névtörténetének vizsgálatakor.

Benkő Lóránd véleménye a fenti nevekről: „A Belyöd személynév világos szerkezetű magyar nyelvi alakulat: bél 'belső rész' szavunknak a tővégi vokális előtt palatalizált tőformája -d kicsinyítő képzővel bővül, teljesen beleillően az ómagyar névadás morfológiai és szemantikai rendszerébe. Maga a személynév már a Dömösi Adománylevélben előfordul: 1138/1329: Beledy, a 13. századi adatai pedig már viszonylag bőségesek; persze helységnévként is megjelenik: 1221:Belud, 1369: Belyd, ma Alsó- és Felső-Beled, Vas megye; 1230: Belud, 1325: Belyud, 1410: Beled, ma Beled, Sopron megye; 1279: Belyud, elpusztult, Somogy megye stb.” A későbbiekben Benkő kissé belebonyolódik a magyarázatokba, mert ellentmondásokat talál. Például nemcsak személynév, hanem természeti név eredetűségek is felmerülnek: „völgykatlanba beékelődött helyeket jelölt, l. pl. Bakonybél, Bélbor stb.” Ezekre adott válaszai nem egészen meggyőzőek. (Ákos mester képzeletére történő hivatkozás.). Véleményem szerint a Beled (Béléd), Belyöd, kétszeres birtokos jelzős szerkezet.

Továbblapozva a Pallas Nagylexikonát, Bilád-nál olvashatjuk: „v. Belád (arab, többessz. ebből: beled, város, helység), a földrajzban kerületek elnevezésére nagyon gyakran előfordul, p. B. al-Dserid, Tunisz déli része, B. al-Takrúr, Szudán É-i, mohammedán lakossággal bíró része stb. Köznyelven országokat, államokat is B.-al szoktak jelölni p. B. al-nemsze, Ausztria; B. al-Muszku, Oroszország stb”. De ott vannak a további példák: Belad-al-Amein azt jelenti, hogy a hivők hazája, Arábiát az arabok Belad al-Arab, az arabok földjének hívják. Bilad Al Shām az arábiai arabban Szíria neve. Sham név pedig etimológiailag Noé egyik fiához Sém-hez (Shem) vezet és így lesz Sém földje. Ez megerősíti azt a gyanúnkat, hogy – eltérően a sok szakértői véleménytől -- elsődleges talán még is a település név lehetett, és nem a személynév.

1.6 Belica. 46.40780 16.52069

Belica (Belicza) község a mai Horvátországban, Csáktornyától 7 km-re keletre, a Dráva és a Mura közében, található. A bosnyák és horvát nyelvben a „bìlješka” vagy „bèleška” szavak jelentése: „jegyzet”, „emlékeztető” (memoir, feljegyzés, emlékirat). Kapcsolat az írással, a rovással, azaz a török eredet ezeknél a szavaknál bizonyítható. Belica nevű helység Belorussziában 6, Bulgáriában 7, Oroszországban 1, Szerbiában 1 van, az ismereteim szerint. Belice (olasz, kiejtése: Belicse) egy 77 km hosszú folyó neve Nyugat-Sziciliában. Elképzelhető, hogy a név még az onugor-bolgár Alcek kán olaszországi betelepülésének maradványa.            Belica, a himnemű orosz belec főnév, nőnemű párja. Orosz kolostorokban a fogadalmat még nem tevő jelöltek, (noviciusok) vagy a világi élettől elzárkózott, a kolostorban élő de a szerzetesi kötelékbe nem tartozó személyek megnevezése. Vegyük észre, hogy milyen találó a magyar nyelv erre a kifejezésre is! Jelölt, megbélyegzett, kiválasztásra szánt! Tehát: belec! A kapcsolat teljesen egyértelmű, különösebb bizonyítás, magyarázkodás nélkül is. De a korhű fehér értelmezés itt is elsődleges lehet, ugyanis a szerzetesrendeket csornoe (fekete) duhovensztvo-nak, a világi papságot beloe (fehér) duhovensztvo-nak nevezik oroszul. Ezért a világiakat – a rendhez nem tartozókat -- akár fehéreknek is nevezhették. (Oroszországban 1917-től, a közismert „fehér” mozgalom tagjait nevezték fehéreknek: Белые) Az elgondolkodásra azért van ok, mert nem valószínű, hogy ezek a rendkívül elterjedt vezetéknevek[5] (Beleckij, Bileckij), és a távolabbi országokban, (Bulgáriában, Szerbiában) a Belica nevű helységek, ott is a novíciusokra utalnának. A szláv fehérnek máshol is találunk ilyen átvitt értelmezését. Például, Aleksandr Afanasjewicz Potiebnia (1835-1891), neves orosz – pontosabban málorussz (kisorosz, azaz galiciai) származású -- bölcsész (philologist), a Harkovi Egyetem tanára, feltételezte, hogy a belorusz (Белая Русь) kezdetekben „szabad, a tatároktól független Oroszországot” jelentett. Ugyan úgy, mint a белая земля (fehér föld, aminek az értelme: szabad föld) ellentéte a тяглая земля-nak, azaz az „igás, iga alatt lévő”, jobbágyművelte, földesúri földnek. A törökből átvett belec szó, tehát egyformán erős hatással volt a magyar, és a szláv nyelvekre is.Becsvölgye 46.75879 16.68104

1.7 Becs törzshöz tartozó területként, 1200 körül említik először a települést. Azonban egy jó ideig eltűnt ez a név, helyébe az egyes családnevekből származó szernevek kerültek. – olvashatjuk a faluról szóló tájékoztatóban.

1.8 Bécz. (46,4426; 16,7273) és Béci-hegy. (46^o28.42’; 16^o43.18’)

A falu a Murába ömlő Béci patak mellett alakult ki. Ma, Letenyével egybeépült. Zajk község alatt, a Zalai-dombság részeként, egy Béci nevű hegyet is találunk. Alatta dél-keletre fekszik Becsehely.

1.9 Becsehely. (46.44786, 16.79183)

A település az ország délnyugati határán, Letenyétől 5 kilométerre található. Becsehely és környéke már az i.e. VI. évezredben lakott területnek számított. A régészeti leletekből valószínűsíthető, hogy a római korban Pannónia provincia egyik őrhelye lehetett. Első említése 1278-ból való, amikor is a zágrábi püspökség tulajdonaként említik meg az egyházi iratok. Becsehely településnek először 1320-ban Boxseként, majd 1354-ben Bekchunelként említették a nevét, mely Bekcsény földjére, birtokára utal. Van olyan vélemény is, hogy a török „benki” (jelentése: őr) szóra vezethető vissza. Német nyelvű térképeken (18.sz.) Petschehely formában is szerepel a neve. Hasonló nevű helységek Dél-Bácskában vannak: Óbecse, és a Tisza túloldalán: Törökbecse községek. (Bečej). Becse keresztnév magyar, török eredetű. Jelentése: kánya.

1.10 Berek. 45.74076 16.82987

A „berek” jelentése, „ nádas liget”. De vajon minden településnek nádas, ligetesnek kell lennie még akkor is, ha dombon van? Természetesen erre is van példa. Ilyen a Mátra- és Bükkalján elterülő „kerecsendi Berek erdő”. Ez a Berek, a Garics hegység északi lejtőjénél – ma Bjelovarsko-bilogorska županija-ban fekszik. Itt álltak a Monoszló hegységi várai is: Berstyanóc, Garics (Garić), Gracsenica (Gračenica), Szarvaskő vára (Jelengrad), Klissza, Ünőkő vára, Kutinec vára, Kis és Nagy vár (Mala, Velika Gradina), Monoszló, Paklenica vára, Lovdin, Sztupna (Stupna), stb. Felmerült bennem a gyanú, hogy a falu neve valamikor a Belek, vagy Belec névből alakulhatott ki, hiszen elhelyezkedése a védelmi vonalak mentén van, és nincs a környéken se „berek”-re utaló táj, se nyelvi hagyomány. Viszont a környéken az ősi horvát nemzetségek közé sorolható Belos (Belus) család is birtokos volt a 12-13. században. Belus bán Ilona királyné öccse, I. Uros szerb nagyzsupán (a Nemanjić-ház alapítója) fia volt. A Képes krónikában Bele bánnak írják: „a király úr anyai nagybátyja, az ezer embere között is dicső, akit Bele bánnak neveztek”. II. Géza idejében Belus nádor, a király után, a második leghatalmasabb úr volt az országban. Belus (szlovákul Beluša) nevű helységgel majd északon is találkozunk. A magyar mondákból is ismert Nimród fiának szintén Belus volt a neve......

1.11 Bélamajor 46^o44'; 16^o53'

Zala megyében, Bak községhez tartozó major. Bak első említése 1239-ből való.

1.12 Belezna. 46^o20'; 16^o56' és Berény

A megye délkeleti sarkában, a Mura-Dráva találkozásától észak-keletre, a horvát határ közelében helyezkedik el. Belezna község első említése az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő a segesdi kerület plébániái között. A Mura partján fekszik a Szentháromság-puszta, ahol a középkorban szintén egy virágzó helység feküdt, melyről első ízben 1230-ból van adat. A 14. századi birtokosai a Beleznay család, ám a 15. századtól más földesurak is feltűntek, de hát nem lehetett mindegyikből „Beleznay” (Ez egy lakosnév). A szótő itt is „belez” ami a „belec” átalakulásaként jöhetett létre. 2 km-re a falutól keletre, kezdődik Surd. Neve Sur vezérről ismerősen cseng. Pár kilométerrel észak-keletre pedig Berény (Iháros) nevű falut találjuk. (46.36338; 17.11237). A név alakja a 13. században Beryn volt. Sokan a kabar Berény személy-, vagy törzsnévből eredeztetik. Én elképzelhetőbbnek tartottam az avar-magyar-besenyő „belin” szó változatait, amelyekkel oly sűrűn találkozhatunk a keleti csoportban. (Belin-Bölön, Bilin, Belani, Bere. Benkő Lóránd ezeket ragadványneveknek tartja: „ilyen a Béla (= I. Béla) ~ Belin, Benin ’bölény’ és valószínűleg még Pugil ’?’”) A részletesebb vizsgálataim azonban azt eredményezték, hogy a törzsnévi eredet lehet az elsődleges. (Lásd a külön elemzésben)

1.13 Zalaújlak. (46.558381°, 17.079189°)

Itt van írásos alak 1259-ből: Wilok, Wylak. Akkor említik először, mint falut, amikor IV. Béla, és István a káptalan, az itteni népet kivette a zalai ispán joghatósága alól. Sem a mongol pusztítás mértékéről, sem az azt megelőző településnévről nincs adat, ezért az Új lak név indokoltságát eldönteni nem lehet. A felszabadító harcok során 1687-ben, a zalavári kapitány megparancsolta, hogy a nép hagyja el faluját, mert Plauqada felégeti. Ezt meg is tette. A falu pusztává vált, akárcsak a Kanizsa környéki falvak. Ezt követően a vasvári káptalan volt a birtokos. A régi dokumentumok magyar olvasata szerint rá is szolgált a nevére: Újlak. A jelenlegi nevét 1892-ben kapta. A közszói jelentése Új udvarház, a Zala előtag a megye utáni megkülönböztető jelző.

1.14 Beled. (47.46624^o, 17.09968^o ) Beled város Győr-Moson-Sopron megyében, a Kapuvári kistérségben található. A község a nevét az Osl nemzetségben gyakori Belud (Beliüd), személynévről kapta. Okleveles forrásokban első említése 1230-ra tehető.

Beled, Belec és Belud személynevekkel találkozhatunk a Los-i[6] dokumentumokban is. Itt valószínűleg ugyanarról a személyről van szó: „Los-i Belud özvegyének, ill. fiának: Gáspárnak birtokain, a Moson megyei Beled-en[7]” – írják 1429-11-06-án[8]. Máshol, 1429-12-19-én[9]: „Szántói Bottka Péter az elmúlt november 27-én Beled fia Gáspár Los possessiójára tört (Sopron m.)”, majd 1430-08-03-án, ugyanebben a témában a következő szöveg szerepel: „..hogy a királyi védelembe vett Los-i Belec fiát: Gáspárt, mindenféle támadás ellen védje meg.”[10] Tehát Belec, Beled és Belud ugyanaz a személy, Gáspár apja, a Lózsi (Vicai) Beled: Beled de Los, mint ahogyan a Zsigmond király 1416-os angliai útjáról szóló krónikák említik. Hogy miért lesz a nevében szereplő c-ből néha d, az e-ből u, ez a nyelvészekre tartozik, én tényként fogadom el. Mint azt is, hogy Lózs első ismert birtokosa 1277-ben az Osl (Osli) nemzetségbeli Beled (Belud)[11] volt. Jelenleg Beled település része Vica, mely 1162-tól datált település. (A Viczay családot is az egyik Osl Belud nevű fiától eredeztetik.) Beludról A Pallas nagy lexikonában olvashatjuk: „Régi magyar személynév, mely középkori okleveleinkben Belud, Belid, Beleud, Beled, Beliud, Beleed stb. alakban fordul elő s jelentése a. m. «tudós», «okos». (A kun «bildi», «bilüdi» szóból.) A név főként a nagy valószinüséggel bessenyő származásu Osl nemzetségnél volt használatban, melynek öt ilyen nevü tagját ismerjük.” Anonymus szerint a Rába és a Rábca vidéke a kun-besenyő származású Sur vezér és nemzetségének birtoka lett. Tőle származik a középkori Osl (Osli) nemzetség, melynek vezérei után nagyon sok település kapta a nevét. (Az Osl nemzetség 13-14, századi tagjai sorában többen is viselték a Sur személynevet, amit egyetlen más nemzetségnél sem találunk meg. A korabeli oklevelekben több Osl neve mellett van olyan jelző, hogy: "dictus Kun" – azaz: aki kunnak mondatik. Az augsburgi csata után kivégzett Sur vezér a Nyék törzs által határvédelemre beosztott, - és még Solt fejedelem idejében letelepített - nyugat-magyarországi besenyők vezéri nemzetségéből került ki.)

1.15 Bélavár. 46.12191°; 17.21942°

Bélavár község Somogy megyében, a Barcsi kistérségben található.

Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő egyházashelyként. 1469-ben, 1498-ban városi kiváltságokat élvezett. Jelentős település lehetett, vár állott itt a Dráva mellett.

1.16 Billege Beleg (46^o51,47’; 17^o21,78’). A Lesencetomajhoz tartozó Billege-t (ma Beleg) a FNESz a Billeg személynév –e képzős változatának tekinti, amely a bélyeg ~ bilyog főnévhez kapcsolható.

1.17 Beleg Somogyban, Nagyatádtól északra. (46.31550; 17.41067)

Etimológiája a Bars megyeivel azonos. Az -l megkettőződése másodlagos jelentőségű. Véleményem szerint a „béleg” és a „billog” különböző változatainak felcserélődéséről lehet szó, ami a „bélyeg” értelmű tájszavainkban ma is fellelhető.

1.18 Rinyaújlak. (46.0858°, 17.4169°)

Elméletem megkérdőjelezi az ilyen – szinte biztosnak vehető – elnevezéseket. Itt a falu neve a 15. század elején Laak alakban tűnik fel, ami a későbbi Wylaak (Újlak) alakot igazolja. De a földrajzi elhelyezkedés -- a teóriám szerint – Bilok-ot indokolna. Ennek bizonyításához azonban nincsenek korai dokumentumok.

1.19 Béc(Vásáros) (46.17956; 17.72703)

Vásárosbéc (németül Wetz) község Baranya megyében, a Szigetvári kistérségben. A falu és környéke a fennmaradt adatok szerint az Árpád-korban királyi vadászterület volt. Nevét 1332-1237 között említették először egy oklevélben. Zajk melletti hegy neve Béci hegy. Lehet-e összefüggés a két földrajzi név között? Ez még megválaszolatlan kérdés.

1.20 Bakonybél. (Beli) (47.253056°, 17.731667°)

A bakonyi Bél falu első írásos említése 1083-ból való, Beli néven.

A Dunántúli középhegységben, az Északi-Bakony közepén, a Bakony legmagasabb hegyének, a Kőris-hegynek (709 m) a lábánál, a Gerence-patak partján, egy gyönyörű völgykatlanban fekszik Bakonybél. A hegyekből több helyütt kimagasló hófehér sziklák, mint a Borostyán-kő, a Kertes-kő, az Oltár-kő, a Fehér-kő, az Odvas-kő, a Hegyes-kő környéke áldozati helyül szolgáltak az ősi hithez ragaszkodó pogányoknak. „Kősziklás magas erdős hegyek között van fekvése; a’ völgybéli hegyeskői hegynek tövénél felemelkedet kő szikla mint egy határ jel, ’s Borostyán kőnek neveztetik.” – írja róla Vályi András[12]. A „határ-jel” fogalom tehát nem tőlem származik, én csak az egységes értelmezésre figyeltem fel, amit remélem, hogy a tisztelt olvasó is értékelni fog a sok „bél”, „bil” szótő olvasásakor. Egy idézet Mahler Ede Babylonia és Assyria c. könyvéből: „Babylont falak vették körül. A két legrégibb, a feliratok által említett Imgur-Bél és Nimitti-Bél, az ó-várost környékezték, a melyekben Hammurabi és utódai palotája állott.”[13] A falak 3,72 m szélesek voltak és 20 méterenként tornyok védték. Forrásvizekben gazdag a környék. A falutól délnyugatra a Tiszta-víz, délkeletre a Judit-forrás csörgedezik. A hely szakrális szerepéről -- a bronzkor végétől a középkorig – régészeti leletek sokasága tanúskodik. A Som-hegy és a Száraz-Gerence oldalán található földvár- és halomsírleletek a rómaiakat megelőző időszakból valók, de Bakonybél területén 8. századi avar leletek is napvilágra kerültek. „Ahogy a bronzkor népei, úgy az avarok is mentsvárnak használhatták a Bakony erdeit, jól védhető hegyeit. Feltehetően a szentkúti Kálvária-domb és a Halomány-hegy is ilyen lehetett. A Kálvária-dombot egy nagyon jól felismerhető kettős sáncárok veszi körül három oldalról, kiegészítve a jó védelmet nyújtó sziklafalat. Egy eléggé lepusztult sánc vehető ki a Halomány-hegy északkeleti mesgyéjénél is.” – olvashatjuk a turisztikai leírásban. Bakonybél neve mégis rejtély maradt a szakértők előtt. Belednél már említettem Benkő Lóránd véleményét. A közeli Bakonykoppány neve jelzi, hogy a környék a honfoglalás után Koppány birtokában volt. A szakértők mégis azon az állásponton vannak, hogy „a honfoglaló magyar törzsek rátelepültek az itt élő maradék avarságra, akik erre az időre már jórészt keresztények lettek és szolgáik hatására átvették a szláv nyelvet is.” A „Bel” név etimonjának puszta személynevet, a szláv *belь „irtvány, tisztás” jelentésű közszót, néhol a magyar „bél” (valaminek a belseje, közepe) főnevet tekintik. Lásd az ÁKSz, FNESz[14] megfogalmazásokat. Pedig a bakonyi „Bél” azonos a pozsonyi (Magyarbél), a nyitrai (Bélicz), a sziléziai (Bielitz), a bükki (Bél-kő és Bélapátfalva), a bori (Bélbor), a hargitai (Bélhavas), a bihari (Béli-hegy és a Bél járás falvai és vizei), a zempléni (Bély), a Vigyázó-hegyi (Béles), a mezei (Bélmező vára), „Bél”-ekkel, sőt a „Bélára” visszavezethető nevekkel, amelyek felsorolásától eltekintek. Elég rátekinteni a névjegytérképemre, hogy észrevegyük e településnév hovatartozását. Mindezek a „Bél” nevű helyek tele vannak avar régészeti emlékekkel és ennek ellenére -- I. István óta -- szlávosítják őket. 1037-ben Szent István király bencés monostort alapított Bélen, melyet Szt. Móric tiszteletére szenteltek fel. (Itt remetéskedett Gizella királyné rokona, Szt. Günther, majd Szent Gellért is.) Koppány hadai ellen Szent István Esztergomból indult el, idegen zsoldosokkal és Pannonhalmán fogadalmat tett, hogy győzelme után a lázadó birtokainak tizedét Szent Márton (Pannonhalma) monostorának adja. Így lett Bakonybél is bencés birtok, a király pedig, a legyőzött Koppány egyik utolsó menedékhelyén, felépíttette az új rend, az új hit erősségét, a bakonybéli kolostort, Szent Günther és Szent Gellért remete lakásának közelében.

A névadó Bél (Béla) patakát is megtalálhatjuk a Tiszta-víz nevű forrásban, amelynek neve valóban tisztát, fénylőt, csillogót jelent, amit régen magyarul a bél (vil) szóval fejeztek ki. És ez a fogalom rokon a „fényességes”, „fennséges”, azaz „úr” – a Béla -- fogalmával.

1.21 Belecska. Elpusztult helység Somogyban. (46^o32,45’; 17^o44,86’)

Puszta, Geszti és Polány között. 1266-ban Mojs mester végrendeletileg a Nyulak-szigeti apácákra hagyja a birtokot. Később 1290-ből származik egy másik szöveg: Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/9. kötet/382. „Erzsébet ifjabb királyné Beelch, Rakus és Dada helységek birbirtokát visszaadja a budai szigeten levő apáczazárdának.” Figyelembe véve a helységek földrajzi elhelyezkedését és az oklevelekben elég gyakran együtt említett szomszédos helyneveket, nyilvánvalóvá válik, hogy Ráksi és Dada szomszédságában (Igali járás) fekvő Beelch, (Belch) a volt Belecska pusztával azonos. Belche a Pallas Nagy Lexikon szerint: „régi magyar személynév, mely valószínűleg megfelel a mai „bölcs” szavunknak. Belecska név kialakuását Belec-hegynél, Belec-várnál a Beleci-pataknál, kísérhetjük figyelemmel. Itt a szomszédos kis falu neve ebből a névből alakult ki, kicsinyítő képzővel. Így lett a neve Belečka (Belecska). A „c” gyakran c-nek, máskor cs-nek hangzik a tulajdonneveknél. Ezért, és a magánhangzó hasonulás miatt, a Belecska egyenlő lehet a Belecke-vel. Az r>l váltás miatt Belec-Berec, majd Verec, kicsinyítve: Verecke formában is előfordulhat. A közös eredet ezeknél a neveknél nem zárható ki. A Kárpát-medencében hasonló, egységes körülmények viszont csak az avar korban állhattak össze. Így érthető, hogy az Alpoktól a Szeret folyóig megtalálhatjuk ezeket a BL és BLC vázból álló földrajzi helyelnevezéseket.

1.22 Billege Tótvázsony (47^o00,48’; 17^o47,21’)határában.

Oklevelekben előforduló nevei: 1233: Byluga, 1267: Bylga, 1270: Bylegue, 1293: Byliga, 1334: Bylge, Bilke (Csánki 3: 223), 1629: Büge, 1641: Billighe, másként Büghe,

1.23 Beleg. (46^o24’; 17^o50’) Elpusztult. Kaposvár mellett, Toponártól délre.

1.24 Bicsérd (46.02265; 18.08122)

A római korban már lakott település a Mursa (Eszék)-Sopianae (Pécs)-Savaria (Szombathely) út mentén helyezkedik el. Első írásos említése 1262-ből való. Nevének jelentése a Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint bölcső, vagy bölcs. A pápai tizedlajstromokban Bulchew néven fordult elő, 1542-ben Bycherd néven említik. Más forrásokban Bulchir, Bulcherd formában szerepel. Megítélésem szerint, a falu nevében – a névjegytérképi elhelyezkedés miatt -- itt is a „Bics” szótő kapja a főszerepet, mint Drogobicsnél, Bicskénél, Becsénél, Becskénél stb. láthattuk. Az „ér” lehet egy kisebb patakra utalás: Bics-ér, a „d” pedig gyakori helynévképző.

1.25 Bisse. (45.90633; 18.26108) és Bélvárd.

Baranya megyében, a Villányi-hegység északnyugati részén, (Tönkös északi oldalán) Harkánytól  északra, Túrony és Szalánta  között fekvő település. A besenyő eredetű település, Bisse nevét az oklevelek 1290-ben említették először Bysse néven, majd 1332-ben ugyancsak Bysse néven, 1542-es adóösszeíráskor pedig Byssch-nek írták nevét. Elképzelhető a kapcsolat Bőssel (Bess), vagy akár Büssüvel is. (Környéken kiejtés szerint: Büsü) 46.4551; 17.9643. Somogy megye keleti részén, Baté–Igal között helyezkedik el. Bise személynévként is előfordult. (Fehértói Katalin). A régészeti leletek szerint már a római korban is lakott terület volt. Oklevelekben Bouseu (1362), Besew (1408), Bösö (1575), Bese, Büssü ( 1725-tõl ) néven fordul elő. Nem szerepeltetem a listámban, csupán a feltételezett besenyő eredet miatt említem meg. A besenyők betelepedését általában a honfoglalás utánra teszik (először Tonuzoba jött be, Taksony fejedelem hívására, majd több részletben, egészen 1091-ig tartott a beszivárgásuk, amikor Lebunionnál végleg szétverték őket a bizánciak.), de nem kizárt, hogy az avarok között is lehettek besenyő törzsek, akik még a törzsszövetségük megalakulása előtt csatlakozhattak az avar birodalomhoz. Nyelvükről több elképzelés van, a kipcsák-töröktől, a keletiráni szakán keresztűl, az ugorig. Csak szláv nincs benne. A székelyekkel együtt jelentős szerepet kaptak az északi és nyugati határ védelmében. Viszont említésre méltó lehet tőle kb. 17 km-re ÉK irányban lévő Bélvárd falu neve. (Ma Bélvárdgyula, 45,9732; 18,4319). Vályinál: „BELVARD. Magyar falu Baranya Vármegyében”. A név egyértelműen Bél-vár+(-d) képző összetételű. A besenyők jelenlétére utal, hogy a közeli Báta helységnek is volt „Besenyő” nevű része. „Lajos király bizonyítja, hogy a szekszárdi apátság a Baranya megyei Bata helységben fekvõ Beseneu nevű birtokát - az oklevélben leírt feltételek és határok mellett - 40 évre bérbe adta - évi két márka haszonbérért – Tuteus (Becsei) királyi ajtónálló mesternek.” – olvashatjuk a DL 87199 jelű korabeli oklevélben.

1.26 Bikal. (46.33151; 18.28331) Baranya megye.

A BKL sorrend miatt kétségeim vannak, hogy beletartozhat-e a BLC vázú nevek csoportjába. Ami miatt mégis vizsgálat alá vonom, azt a szomszédos helyek nevei miatt teszem, és az olvasóra bízom a döntést, hogy hova is tartozik. Nem ismétlem meg a leírást valamennyi Bikal, Bikol helynévnél, ezért itt, egy csokorban tárgyalom a távoli helyek neveit is.

Bikal, első okleveles említése 1325-ből való. Ebben a község Tolna megyei (ma Baranya) Villa Bykol alakban jelenik meg először. A falu nevének jelentése a hivatásos etimológusok szerint: bükk-al, vagyis 'bükkös erdő alja'. Ez megegyezik Kelemen Lajos véleményével, aki a Kolozs vármegyei Magyarbikalnál (Bichal, Bykal), Bikal, Bicălatu;. (46.88083; 23.05306) ugyanezt a magyarázatot adja. Ennek a Bikalnak az első említése 1249-ből maradt fenn, terra Bekaly formában. Gondolom a nem túl messze fekvő Kalotabikalnak ugyanez a névmagyarázata. Van Bikalat nevű hely, a Jára jobb partján, Torda megyében, Făgetu Ierii, (ma Romaniában): 46.54151; 23.52362. A DL 36391. Kelt: 1449-08-18. Kiadó: KOLOZSMONOSTORI KONVENT, oklevélben, mint Bykal szerepel Oklos, Zenthkyral, Alyara, Fewlyara, Banya, , Kysaklos, Zynd, Boldocz mellett. Közvetlen szomszédja Alsójára (románul Iara, korábban Iara de Jos, németül Jahren) falu 46.55319; 23.51778. Lakói aranyat mostak és Felsőjárán aranybánya is működött. A középkorban vára volt, amelyet valószínűleg Járai Gál kolozsi ispán építtetett a 15. század elején. Járavár=Bélavár  Először 1417-ben, utoljára 1438-ban említették, sorsa és helye ismeretlen. Ismert viszont a másik Bélavár, Belioara, (Posaga de Sus) Felsőpodsága és Alsópodsága között. (46.46293; 23.37989). Tőle délre, a Gyalui-havasok és a Bihar hegységhez tartozó Vigyázó-hegység között helyezkedik el Béles (Jósikafalva, románul Beliş) község, (46.68772; 23.02923) a Beles patak és a Meleg Szamos összefolyásánál. A Bihar-hegység túloldalán, a Fekete-Körös síkságán, pedig Belényes 46.66145; 22.35992, tőle nyugatra a Béli hegység, azon túl a Tőz folyóba csatlakozó Bél patak partján ott van Bél falu, Beliu. (46.48333; 21.98333). A béli járásban egy sor település jelzője lett a „béli” szó, de ez csak azt jelenti, hogy a váradi püspök Béli uradalmához tartoztak. Ezeknél a jelzett szó a mérvadó. (Például: Örvényes, Hagymás, Árkos, Rogoz, Kalocsa stb.) Nyílván való, hogy ezek „béles” és „belines” helyek, szabályos magyar ragozással! (Bél isten felesége Beltis, vagy más néven Belit istennő volt. Beles a csuvas török nyelvben „húsos bélest” jelent). Véleményem szerint a Bilak-Bikal változat sem kizárható. A Komárom megyei Tardos szomszédságában a 13. században még létezett egy másik Bikal (ma Bikol, 47,72; 18,45) falu is, amely a Tardos nemzetség birtoka volt. Ez a Gerecse hegy és a Duna között feküdt. (Tardos mellett, 1526-ban, a megmaradt és szekérvárban hősiesen, a végsőkig védekező magyaroktól a török nagyobb veszteségeket szenvedett, mint Mohácsnál.) Honfoglaláskor mindkét Bikal, Árpád központi törzséhez tartozott. A Duna menti Bikal közelében hasonló nevű Béla és Billeg puszták voltak, amelyeket a 2-es csoportban tárgyalok. A szomszédos helynevek megnevezése arra enged következtetni mindegyik Bikal nevű helységnél, hogy bármennyire csábító is a „bükk”-ből való levezetés, a bükkös erdő alja magyarázat nálam nem jön be. Bikalathavas (Muntele Bocului 46.568056; 23.331389) falunév is ezt bizonyítja:. a havast nem valószínű, hogy „erdőalja”-nak neveznének el, hiszen azért lett „havas”, ami magaslati elhelyezkedésre utal, és nem alj. (1100 m magasság! A pár házas település körüli dombokon lombos erdő már csak nyomokban fedezhető fel.)

1.27 Belecska, Tolnában. (46.64164; 18.41508) Németül Bellitsch.

A Tolna megyei Belecska első települési emléke az avar megszállás korszakából származik. A honfoglalás idején már lakott hely volt. A határában emelt földvárat a magyarok is megerősítették. A jelek szerint a Heder nemzetség szállásbirtokainak egyike volt. Egy 1271-ben kelt oklevél templomáról tesz említést, utána írásos említés 1332-ből származik Beelch néven. Neve előfordul még „Belez" alakban is. Akkor Simontornyához tartozott. Fényes Elek Magyarország geographiai szótára (Pest, 1851) szerint „Belecska, puszta, Tolna vgyében, Nagy-Székely mellett.” Egy 1763-1785-ös katonai térképen „Belczi Puszta” a megnevezés. A középkori oklevelekben gyakran láthatjuk Belcz néven.

1.28 Belvárdgyula (45.97311; 18.43300) Németül Belward, horvátul Belvar.

A község Baranya megyében, a Mohácsi kistérségben. Két település, Belvárd és Kisgyula egyesüléséből keletkezett. Már az ókorban lakott terület volt. 1056-ban a pécsi püspökség volt a birtokosa. Az eredeti szótő valószínűleg Bél volt. A telep neve ennek megfelelően Bél-vár, plusz -d helynévképző. Keletre, a Duna partján, Kölked és Erdőfű községek között kanyarog a Béda. (Bédai Duna-holtág, és rezervátum). A Felsőbédai erdészház koordinátái: 45.9343; 18,7046. Jelenlegi ismereteim szerint, Béda anyakönyvezhető, ismeretlen eredetű, és jelentésű, női név. Véleményem szerint illeszkedik a Drávamenti avar védvonal hasonló nevű telepeinek sorába.

1.29 Belac (46^o21,37’; 18^o36,43’) Szekszárd és Kakasd között.

Ma már nem létező település, Kakasd keleti határában. Vályinál Beltz  (kiejtés: belc!) formában is.

1.30 Bölcske. (46.74098; 18.96915)

Bőcs, Belecs, Belecska, Belech[15] etimonja lehetett a török „bilis” – „bölcsesség”. A bölcs szó eredete a török bügücsi. Alapszava a török bügü. Belech¬pataka, fl. (Gy. 1: 460) „elemzése bizonytalan. Gyaníthatunk benne a bölcs közszóból származó személynevet (vö. 1211: Belch szn., 1213/550: Belche szn.: ÁKSz., FNESz. Bőcs) éppúgy, mint névkölcsönzés útján a magyarba került szláv eredetű helynevet (vö. szb.-hv. B~lec hn., le. Bielec hn.: FNESz. Vásárosbéc.) Az első esetben a helynév Belecs, a második esetben pedig Belec hangzású lehetett. Itt azonban a szláv párhuzamok (szlovák vagy cseh nyelvbeli példák híján) nem eléggé meggyőzőek.” – olvashatjuk a http://mnytud.arts.klte.hu honlapon. Belche a Pallas nagy lexikona szerint is: „régi magyar személynév, mely valószínűleg megfelel a mai „bölcs” szavunknak. Előfordul Belche alakban a XIII. században”.

[1] Branko Nadilo: Egy vár és más épített örökségek az Ivánscsica hegység középső részéről („Građevinar” folyóirat 2004/56. évfolyama 1. száma)

[2] Forrás: Pallas Nagylexikon. Varasd.

[3] 1378-06-26 Lajos király. DL 6548. Átirás: 1379. Ebben az iratban Belletfalwa és Kebele formák szerepelnek.

[4] Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/9. kötet/84. A sz. jánosrendi kormányzó tanácsnak Peschenichát es Lykeniket tárgyazó adománya Perchinus comes és testvére Antal számára. 1275.

[5] Láthatjuk a bilkei templom falán Bileckij pap nevét. A 15 éves háború keleti harcterein, a kozák-lengyel harcokban is több Bileckijről maradt fenn írásos említés. Például, 1596-ban a lubnii (Szolonyica-i) csatában, Jerzy Struś seregében 500 huszárt vezényelt Bileckij. Később, 1733-1734-ben, a kozákvezérek sorában szerepel Bileckij Iván (кошевой атаман) atamán,. Majd az 1759-1760 években, egy Oleksza Vileckij (B-V váltás!) nevű kozák is kozákvezér, kosevoj atamán, lesz a zaporozsi seregben. Napjainkban Tadeusz Wilecki lengyel tábornokról (oroszul: Тадеуш Вилецкий), vagy Andrej Bileckijről (Андрей Билецкий) az ukrán gázügyek szóvivőjéről, olvashatunk a hírekben.

[6] Los, Lós, Nagylózs Győr-Moson-Sopron megye nyugati szélén, a Kisalföld és a nyugati dombság találkozásánál fekszik. Közvetlenül Pinnye, Sopronkövesd és Pereszteg községekkel határos.

[7]Beled a Rábaköz délnyugati települése, a 86-os főútvonal északi oldalán fekszik, a Kis-Rába mentén.

[8] DL 90950 Kelt: 1429-11-06. Kiadó: ZSIGMOND KIRÁLY

[9] DL 92779. Kelt: 1429-12-19. Kiadó: SOPRON MEGYE

[10] DL 43847 Kelt: 1430-08-03. Kiadó: ZSIGMOND KIRÁLY

[11] 1277. Idem Ladislaus pro terra Kechul terras Los, Loblo, et Tord a Comite Belud cambiat. Ad Tomi V. Vol. II.

[12] V.A. Magyar Oszágnak leírása.

[13] Mahler Ede Babylonia és Assyria. Zikkurat kiadó, Debrecen, 2003. 40. o.

[14] Fehértói Katalin: Árpád-kori kis személynévtár. KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára.

[15] Magasmartnál (Szlovákia, Brehy) a Garamba ömlő patak neve: Belecz-pataka volt.

Nézzük meg például a Bellunó közeli Wilach- Villach (német kiejtése: filah), Karintia tartomány 2. legnagyobb városának (46.61028; 13.85583) mi a szlovén neve? Ez így hangzik: Beljak. Ismert dolog, hogy a fény, a villanás ősi szava a BEL/BIL/VIL tőből ered. (Ebből származik a világos szavunk is). A b-v betűk felcserélődése más nyelvben is megfigyelhető, általában ott ahol – két ajakkal ejtett, bilabiális – angolos „w”-t használtak, hajdanán. Például az angolban a Willy→Billy személynévnél, vagy vegyünk egy közismertebb példát. A görög Bazil-Vaszil, abar-avar, vagy a Bálint név latin alakból való kialakulásának sorrendje: Valentin→Valent→Balent→Bálint. (valens jelentése erős, egészséges.). Nem véletlen, hogy a ciril ábc „B” jele a „v” hangnak felel meg. (A „Б”-t a latin „b”-ből alakíthatták ki.) Béc (Vásáros) neve németül: Wetz. (A német Wetz név feltételezi, hogy a Maros megyei Székelyvécke neve is valaha Béc lehetett.). Ez kifejezetten német nyelvi sajátosság, míg a dentolabiális „v” hang „b”-vé válássa foghiányra, pöszeségre utal. Nagyon valószínű, hogy Anonymus Gestájában a sokat vitatott „blach” népnév azonosítása az oláhokkal („vlach”-okkal), ilyen egyszerű magyarázattal igazolható lenne[1]. Azonban a „Vlach” ógermán eredetű szó: „Walha”. Eredetileg a Galliában élő romanizált keltákat hívták így, ezért ezt a magyarázatot el kell vetni. (A „vlach=uláh” magyarosítás viszont megállja a helyét.) A szlovénok, ha nem is voltak névadók, de névátörökítők – mindenképpen. A magyar nyelvben a legtöbb szláv szó ószlovén eredetű. A jövevényszavaink, és a 10-13. századi szlávnak tartott földrajzi helyneveink, az avar (magyar)-szláv együttélés időszakából maradhattak ránk. A történészek úgy tartják, hogy a szlovénok az avar uralom elől a 7. sz. közepén Valuk nevű kenézük (knez) vezetésével csatlakoztak a Samo vezette szláv törzsszövetséghez. 745-ben a szlovénokat a Frank Birodalom bekebelezte. Ez érezhető a Wilach-Beljak név alakulásán is. Wilachtól DNy-ra (kb. 50 km légvonalban) Szlovéniában található egy kis hegyi falu, amelyet Podbélának hívnak. (46,2458; 13,4550). A Dráva itteni (jobboldali) mellékfolyójának a neve: Bela (Vellach). Itt karintiai szlovének laktak, már a 7. századtól kezdve, akik az avarok és a bajorok közé szorultak. Van itt 1500 m-es Bela csúcs, Bela völgy, sőt Vellach/Bela, Weissenbach/Bela település is, ahol Bela ered. (Ausztria határán, Karintiában 46,4249; 14,5465) Ezeket a helyeket csak a csoporttérképen jelöltem, régmúltjukat még nem ismerem.

Lehetséges az, hogy évszázadok múlva is nyoma maradjon egy letűnt népnek? Az alábbiak szerint van erre egy különösen szép bizonyíték, ami így hangzik: Svájcban, a Kanton Valisban lévő Anniviers-völgy lakói a hunok leszármazottjainak tartják magukat. A völgy Svájc déli részén, Sierre nevű város közelében, a Rhône folyó bal partjától indul, és felnyúlik egészen a Pennini Alpok (más néven:Wallisi-Alpok) 3-4000 m magas hegyláncáig. Ógermán neve: Eifischtal. A völgyben élőkről már a XVIII. századtól fogva rendszeresen találunk említést a dokumentumokban, annak ellenére, hogy teljesen el voltak zárva a szomszédos völgyek, de különösen a Rhône-völgy lakóitól. Mark Theodor Bourrit, a genfi székesegyház kántora 1781-ben írja, hogy mennyi gondot jelentettek annak idején a sioni püspökségnek az Eifisch-völgy (Val d'Anniviers) lakói, akik sokáig pogányok voltak és konokul ragaszkodtak régi pogány hitükhöz, még akkor is, amikor már egész Wallis régen a kereszténységnek hódolt. Minden történeti forrás megegyezik abban, hogy az Eifisch-völgy lakói későbben vették fel a kereszténységet, mint a Rhône-völgy más lakói. Az egyházhoz hű wallisiak Beauregard várának lakóit kiéheztették, és a várat lerombolták. (A kiugró sziklára épített várat a 11. század végén építhették, ma már csak az alapjai láthatók.) Az anniviardok 1460-ban behódoltak a sioni püspöknek. A térítést a hagyomány Raron vár urához, a normann Witschard-hoz köti. A megbékélés és a kiengesztelődés révén Witschard bekerült az Eifisch-völgyi hunok megtérítésének történetébe. Kiszely István a „A svájci "hun völgy" című írásában Horváth Mihályt idézve több földrajzi (hegyhát, dűlő, patak, helység) nevét sorolja fel, amely a hun-magyar névadásra utal. 1881-ben, Horváth Mihály így írt erről a témáról: "Azt gyanítják, hogy a régi hunok utódai. E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4-5000 lélekből áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat, s sajátságos nyelven beszélnek, de máskülönben a szomszéd vidékek népeitől alig különbözteti meg őket valami. Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szőke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak. Orruk közönséges, álluk széles, s nyakuk erős és vállaik kiemelkedők, de átlag alacsony termetűek. Nyelvük, mely most a francia nyelv s műveltség gyors terjedése következtében kiveszésnek indult, egyetlen európai nyelvhez sem hasonlít, de alaposan eddig nem is ismertették, valamint szokásaikat sem, de ami világra jutott, az saját mondásaiknak hitelét némileg valószínűvé teszi. Különösen érdekes adat, hogy temetkezésnél a halott mellett több óra hosszat sírnak és üvöltöznek s a temetés után hosszú élénk tor következik, s hogy végre a lakosoknak nagy hajlamuk van a kóborlásra. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb. Nagy kár volna, ha e nyelv előbb elpusztulna, mielőtt azt szakértők egész részletességgel tanulmányozhatnák". (Megjelent: A Föld és Népei című kötetben). A bemutatott térképen számomra a Gugra (La Gougra) patak fölött magasodó hegylánc kezdő hegycsúcsának a neve – Bendéla -- különösen érdekes. Nagy valószínűséggel ez a hegycsúcs megegyezik a ma Becs de Bosson nevű csúccsal. (N 46.16735 E 7.51842). Honnan származhat az Aare folyó partján 1191-ben alapított Bern, vagy St. Gallentől keletre lévő Berneck (N 47.42548 E 9.61351) város neve? Senki sem tudhatja pontosan, mert a város nevének eredete még ma sem tisztázott. A legenda szerint lehet egy medve a névadó (It is of Old German origin, and its meaning is "bear"), vagy az Aare kelta neve, ami a berna szóra vezethető vissza. De a Bär és a Bern szavak kapcsolatának nincs nyelvészeti alapja, a kelta meg lehetne akár hun is, mert ennek legalább vannak történelmi alapjai, nyomai.

Kutatásom kezdetén még úgy ítéltem meg, hogy az ország nyugati felében kevesebb BLC nevet találok, mivel a későbbi névadási gyakorlat inkább az „őr” szó használatát hozta be. Rá kellett jönnöm arra, hogy sok esetben ma már csak nyomaiban fedezhető fel az egykori település, és akkor is úgy, mint egy nagyobb helység része. A fentebb felsorolt helyek erre példák. A bővített térképemen is jól látszik a változás. Látható, hogy északon a Duna, délen a Dráva nem szakítja meg az őrhelyek láncolatát, hanem a túlsó parton az folytatódik. Ezért a mesterséges csoportosításomnak nincsen logikai magyarázata, a határvonalak összemosódnak.

Az Őrség. Magyarországon és Szlovéniában csaknem harminc falu tartozik az Őrséghez, amiről köztudott, hogy az országot védelmező gyepűvonal fontos szakasza volt, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Őrvidék. Horvátul, szlovénül Gradiščanska, vendül Gradišče, cseh nyelven Hradsko. Ennek hatására újabban kezdik Várvidék-re magyarosítani – szerintem helytelenül. Őseink vajon miért nem hívták Várvidéknek? Már volt szó Sarwar-ról a 8. századból (Götz László idézet), tehát őseink ismerték a vár szót. Sőt! A vár szó előfordul Mózesz Khorenacsinál (Moses of Khoren, vagy Movses Khorenatsi) is, aki a kaukázusi hunok fővárosát Varacsánnak mondja. Mai helyneveink között is megtalálható az ennek megfelelő Várkony, amely az avarként emlegetett avarhunok, vagyis várkonyok emlékét őrzi (a vár és az avar genetikusan összefügg). A vár szó tehát biztosan összeköti a hun és a magyar nyelvet. (Varga Géza: A hunok nyelve http://www.tar.hu/vargageza/a_hunok_nyelve.htm). Az pedig, hogy a latin szövegekben sokszor „uar” formát találunk, nem azt jelenti, hogy a magyar nyelvből hiányzott a „v” hang, hanem csak azt, hogy a latin írásban ekkoriban az u, w, v betűket gyakran felcserélték. A Borsova és a Tisza összefolyásának szögében épült Vár (Mezővári) temetőjében avar kori leletekre bukkantak. A maradványaiban ma is felismerhető földvárat a helytörténeti irodalom Borsova várának tartja, és nevét első ispánjáról, Borsról eredeztetik. A Borsova patak, a Borzsa-havas, a Borsova vár nevek elemzése, viszont arra engednek következtetni, hogy ezek a honfoglalást követő szláv betelepülésekkor keletkeztek, és a „vár” szó jelzőjének szerepét töltik be, a szláv nyelv szabályai szerint. Míg a „Vár” név, az avar kori régészeti leletekkel lehet egyidős. A szomszédos helyneveket a „vár” szóval együtt az avarok adhatták, illetve rájuk vonatkozhattak: Becs (Tiszabecs), Bilok (Tiszaújlak), Bilke (Bilky), Bilin (Bilyn), Bila (Bagolyháza), Berec (Vereckei-hágó), Bics (Drogobics). Ezeket a neveket egyenként elemezni fogom, itt kizárólag a „vár” szó és helynév – Árpád bejövetele előtti keletkezésének lehetőségét szerettem volna igazolni.

A Burgenland név, pedig -- a Nagymoráviától visszhangzó -- Trianon szüleménye. A tükörfordítás éppen az ősi jelző, őrző értelmet tünteti el. A mongol invázióig őseink elhanyagolták a belső várak építését, megerősítését, és valójában csak a nyugati és déli határvárakról gondoskodtak. (Ez a magyarázat arra, hogy miért csak elvétve találhatók Bela, Belec nevű helységek az ország belsejében, míg a gyepűn gyakoriak.). Ma már a grad valóban várat, várost (várast) jelent. De ugyanakkor jelentése az épít, épület, kerít, elhatárol szavak értelmére vezethető vissza és nem véletlen, hogy az ősi magyar Eörség-nek a megfelelője Gradišće volt, és nem valószínű, hogy ez Grác városáról kapta a nevét.[2] Éppen fordítva történt: a 6. században a szlávok érkezésekor avar uralom volt a vidéken. Ők alkották a város nevét a Gradec, azaz kis vár, körülkerített hely, értelmű szóból. Ebben az időben, sőt régebben, a megerősített „várak” kb. 180 négyszögöl területű, árkokkal, bevert karókkal, körülvett helyek voltak. A bennük talált csonteszközök után szokták ezeket „csontos gorodiscsének” is nevezni. Az őskori emberek igen fejlettek voltak és nagyon jól meg tudták választani saját váraik helyét, az építési módszereket. Olyan földsáncokat készítettek, melyek hozzáidomultak a terephez, belsejüket szárazon rakott kőfalakkal vagy faszerkezetekkel erősítették meg. Nem ritkán az ilyen őskori erődökben középkori vár is található, mivel ebben az időben is azt találták a legjobban beépíthető terepnek, amit az őskorban is annak véltek. De folytathatnám a gondolatmenetet úgy is, hogy az őr=eör azaz erő, amihez –d képzőt kapcsolva kapjuk az erőd=vár szót. Erősd, Sepsiszentgyörgytől 21 km-re délnyugatra az Olt folyó jobb partján elterülő síkságon, a Hermány-Baróti hegység délnyugati lábánál, a Barcaság szélén fekszik. Orbán Balázsnál olvashatjuk: „Erősdön innen negyed órára egy önálló, elől az Olt, hátul a Várpatak mély medre által körül ölelt Csókás nevű hegycsúcs van, melyre a hagyomány várat helyez.” A várból hallstatt-kori és Árpád-kori leletek kerültek elő, melyek a vár használatának korát is meghatározzák. Ez alapján – követve Csorba Béla gondolatmenetét -- akár javasolhatnánk a Burgenland visszamagyarosítását (legalább a nyelvünkben) Őrföld-re, mivel az Őrvidékkel azonos földrajzi területen fekszik, és az ősi funkciója: őrhely volt. Az osztrákok meg hívják Burgenlandnak, a szlovénok meg Gradistyének. E szavak szószerinti lefordítása és a Várvidék, Várfölde használata a magyar nyelvben, egyenértékű Trianon elfogadásával. (Várfölde egyébként egy falu neve, Becsehelytől 10 km távolságban, északra. 46.55626; 16.76342) Grad szláv: gorod, (Cyrillic: град, город) vagy proto-szláv: gordъ (gord) - város, település. Ógermán gardh-lakás, és ófrancia garder-őrizni, mindnek az eredeti értelme: őrizni. Az őrök elsődleges feladata, pedig a jelzés. A jel értelmű beleg és bélyeg szó a türk nyelvből ment át a szláv nyelvekbe és a magyarba is. A földrajzi-, és családnevek sokasága ezt tükrözi vissza. Ott találhatók meg, ahol a kapcsolat a türk nyelvű közösséggel hosszabb ideig fennállt. Ezek az Őr, a Strázsa, a Béla, és a Beleg változatai, és nem keverendők össze a fehér különböző előfordulásaival.

Németh Gyula szerint a Nyék törzs volt az, amelyik előharcos és határőrző szerepet töltött be a magyar törzsszervezetben és a besenyő-székely, pontosabban a beolvadt avar törzstöredékekből megszervezte a nyugati határ védelmét. Más forrásokból is úgy tudjuk, hogy a nyugati és az északnyugati határra - IV. Henrik 1051. évi támadása után - besenyőket és székelyeket telepítettek a magyar királyok. Az itt elhelyezett őrhelyeket azonban már nem az ótörök eredetű „billog” „bilek”, hanem a magyar „őr” „őrség” szavakkal illették, vagy az őrséget ellátó kabar, besenyő, káliz törzsnevek váltak helynevekké. A hasonlóság a terület, tartomány megnevezésben szembetűnő: Bilek tartomány Törökországban, Bilechia (Trebinje) tartomány BH-ban, „Eőrségnek Tartománya” pedig Magyarországon van. (Nem azonos a Szlovén „Rábavidék Vendvidékkel”. A vendek kelta származásúak, és nyelvüket ószlovénnak tartják.) Ráadásul a magyar Őrség sem természeti földrajzi, sem történeti-etnikai-néprajzi szempontból nem egységes táj, megkülönböztetése kizárólag abból származik, hogy honfoglaló elődeink az akkori időknek megfelelő korszerű védelmi rendszert, gyepűt alakítottak ki itt és a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat. A teóriám szerint az őrhelyek környékére telepített „Bela” nevű ellenőrző, irányító helyeket is megtaláljuk a honfoglalók „újmagyarjában”. Bizonyíték erre az őrségi Ispánk falu neve[3]. Ispánk a Lugos-patak völgyfő átjárójára épült és itt laktak az ispánok, akik az egész Őrséget, érintő közügyeket irányították. Ispánktól keletre (kb. 6-7 km.) van Zalamindszent. Egy 1468-as oklevélben (DL 49461) „Zala megyei Byllye MendZenth” faluról történik említés, amely ma már nem létezik. Valószínűleg Bélié volt ez a Mindszent valamikor.

Az őrök, bár kiváltságokat élveztek, de nem voltak nemesek. Ez inkább öröklődő rang, foglalkozás, életforma, esetünkben foglalkozást jelentő közszó, ómagyarul bilec volt. Hogy miért nincs említés ezekről a helyekről a krónikákban? Véleményem szerint azért, mert ezek nem római módra megerősített őrállások, hanem nomád, az avarok életvitelének megfelelő telepek voltak, a krónikások számára jelentéktelen, láthatatlan, specula-nak nevezett őrhelyek, leshelyek voltak, amikről csak az ott élők tudtak. Az pedig, hogy mi a kapcsolat az ázsiai hunok hírközlő rendszere és az ovális azonosító tárggyal a belge-vel[4], még elmélyültebb kutatást igényel. Hogy ejtették-e bileknek, beleknek, bileds-nek, (akár bőcsnek, bőnek vagy belegnek) vagy az idők során más közegben másképp hangzott, palatalizálódot, vagy nem -- ez másodrangú kérdés. Az elsődleges az, hogy született egy új algoritmus a kárpát-medencei szláv-török probléma megoldására.

[1] Anonymus elbeszélése szerint az orosz vezérek elmondták Álmosnak, hogy Pannónia földjét szlávok, bolgárok és vlachok, valamint a rómaiak pásztorai lakják. A vlachokat „Blacus” néven említi. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a „Blac-us” a „belak-us”-ból alakult volna ki, ami a „Béla” többesszáma magyarul és értelme az, hogy itt „bélák” (avar-magyar urak, ispánok, Béla nevűek) is laktak. Szinte lehetetlen, hogy Atilla utódaira -- valamiképpen -- ne utaltak volna! Erre – és nem a szláv őslakókra – bizonyíték a sok „bela, bila, bél stb” formátumú földrajzi helynév a KM-ben. Így nyer szemantikai tartalmat a „blacus” név. A Nyesztor Krónika szerint is szlávokat és vlachokat találtak a magyarok a KM-ben. De N.P. Barszov (A Varsói Egyetem orosz történész-professzora. 1839-89) szerint, a „vlach” név alatt -- a krónika keletkezésének idejében (11-12. sz.) -- a Keletrómai Birodalom görögjeit értették.

[2] Csorba Béla, újvidéki tanár, költő, néprajzkutató, írta 2007-ben, a Földrajzi nevek történelmi változatai című munkájában a következőket: „De ha már Grácot említettük, nem térhetünk ki az ebből a kifejezésből képzett Gradišće tájnév elől sem, amely, mint tudjuk, egyazon vidék, csak horvátul megnevezve, mint Burgenland, vagy kevésbé ismert magyar nevén Várfölde.” ETO: 811.511.141(497.113):81’373.21:342.725 CONFERENCE PAPER

[3] Természetesen van erre is „szláv” magyarázat: „Ispánk neve szláv eredetű, az ispán becéző alakja.”

[4] Obrusánszky: „Az uralkodó parancsait megbízottai, küldöttei vitték szét a nomád állam területén, akik kerek vagy ovális alakú tárgyat hordoztak magukkal, amely a források szerint fából, fémből, illetve féldrágakőből készült. E tárggyal, vagyis a belge-vel vagy paizi-val igazolták, hogy ők az uralkodó jogos küldöttei. A tárgy nagysága mintegy öt-tíz centiméter átmérőjű volt, méretben tehát egyezett a magyar billoggal.”

Azt, hogy a szláv személyneves magyarázatokkal nincs minden rendben, kezdettől fogva tudom. Az említett Bielek példán kívül is igen gyakran találkozhatunk ezzel a feltételezéssel. Vizsgálódásaim során felmerült bennem a kétely, hogy ha a Berek névnél feltételeztem a Belek  (BLC) változatot, akkor lehet, hogy a Berény is beletartozhat ebbe a csoportba, mint Berény-Belény? A kidolgozott módszeremmel felraktam tehát a Berény nevű helységeket a névjegytérképemre, és elkezdtem kutatni a hely történetét. 20 ilyen települést vizsgáltam meg. A mellékelt névjegytérképen jól látható, hogy ezek a lakott helyek központosan és általában sík (alföld, fennsík, vagy folyó-völgy) területen fekszenek, ellentétben a BL és BLC helyekkel, ahol a magaslati, hegyek közötti, vagy kifejezetten jelölésre méltó, esetleg határ, elhelyezkedés dominál. Legtöbb „berény”, az Árpád és a Kabar törzsek központi, belső, letelepedési területén található és ez – nagy valószínűséggel -- azt jelenti, hogy a név török, és törzsi eredetű. Mit mondanak a szakértők? A vajdahunyadi Berénynél azt, hogy: „Neve a Kárpát-medencében többfelé, elszórtan előforduló török eredetű, talán kabar törzsnévből ered.” Szász környezetben többféle német neve is volt ennek a városnak: Lammdorf,(Bárányfalva) Birndorf[1] (Körtefalva) és Bärend (Medvés?). Ezek a kitalált megnevezések arra engednek következtetni, hogy a németnyelvűeknek halvány emlékük sincs a Bern, Berneck, Brünn, Berény formájú nevek jelentéstartalmáról. Brno római, kelta eredetű megnevezése: Eburodunum volt. A szlávnál ugyanis, egy fokkal jobb a helyzet, mint a német magyarázatnál. A „védeni, megerősíteni” jelentéssel bíró szláv ige a „брнити” (oroszul: „оборонять”) BRN mássalhangzó váza meggyőzőnek mutatkozik. De ez nem terjedt el olyan tömegesen és általánosan, mint például a hasonló értelmű „grad”. Ezért az egy helyen (a Kárpát-medencén belüli) csoportosulás kizárja ennek a valószínűségét. A szláv személynév viszont egyáltalán nem használható eredetmagyarázatul ezekre a koncentráltan elhelyezkedő falvak nevére. Ha a helynév közvetlen forrása személynév volt, amely viszont szintén a törzs nevére vezethető vissza, akkor belátható, hogy ez lehetetlen, mivel a kabar, török törzsek a magyar szövetségben voltak és nem szlávban. A kabar „berény” szót általában az ótörök „berendi” (megadta magát) névből származtatják, a Kabar törzs történelmi múltját és szerepét idézve. Más vélemény szerint, magyar-török eredetű, és a Kabar törzsből származik de, a feltételezett jelentése: adakozó, adószedő. A „berény” nevű települések tehát nem avar kori, hanem inkább az Árpád-ház korában alakult a településekhez sorolhatók. A Somogy megyei Nagyberenynél olvashatjuk, hogy: „A település neve először a Szent László által a veszprémi püspöknek kiállított megerősítő levelében fordul elő. Szent István Koppány leverése után besenyőkkel rokon, harcos berény törzseket telepített birtokhatárainak védelmére, s eszerint már 998-ban létezett a település.” Ez a megállapítás igaz lehet minden dunántúli Berény nevű településre. „Neve az ótörök Birinc, vagy a Berény személynévből ered.” – írják a Nyitra melletti Berencsnél. Tekintettel arra, hogy a latin írásváltozatokban a BRN váz nem változik (Beryn, Buren, Buryn, Beren, stb.), továbbá a fentebb leírtakra – arra a következtetésre jutottam, hogy a „berény” szó nem tartozhat az általam vizsgálat tárgyát képező nevek csoportjába, mivel az avar-magyar korban a Kárpát-medencében még nem volt elterjedve.

Településneveinket a név funkciójának megfelelően, többféleképen szokták csoportosítani. Ezekben a személynevek, a konkrét helymegnevezések és a helyfajta jelölések a legáltalánosabbak, leggyakoribbak. De 5-6 százalékban szerepelnek a foglalkozásra, méltóságnévre, szolgáltatásra utaló kifejezések is. Hogy melyik hova tartozik – véleményem szerint -- alapvetően névtörténeti kérdés. Hogy miért? Talán a sok „félválasz” miatt, amit évszázadok során, a magyar és külföldi szakértők adtak ezekre a kérdésekre. Mire gondolok konkrétan? A sok egyforma nevet a megyére, vagy a szomszédos birtokok neveire történő hivatkozással, később a birtokos személyével pontosították. Sok esetben birtokos, vagy tulajdonságjelzővel, Sári (Saulé), Bellye (Bélé, Bélié), Vlach (Valaszka), kis, nagy, szép, fehér, vörös, stb. különböztették meg egymástól. Béla melletti patak pedig „Béla pataka” lett – minden magyarázat és ferdítés nélkül – magyarul! – állítom én, a laikus. Úgy tűnik, hogy a település-, és családneveinkben megjelenő, bel-, bela, és a BLC vázból álló lexémák (önálló jelentéssel bíró szókészleti elemek) vizsgálata a nyelvészek számára kényes kérdéssé vált. Miért csak nálunk voltak Béla nevű királyok[2]? És ilyen történelmi múlttal, hagyományokkal, miért szlávosítjuk el a magyarságot? Igen fontos Kniezsa István alábbi megállapítása (Keletmagyarország helynevei 171. o.): „kellett lenni időnek, amikor szlávok és románok egy bizonyos területen együtt éltek, valóban volt. Ez azonban nem a honfoglalás előtt, hanem csak a XII. század után kezdődött. Milyen kevéssé lehet a szláv eredetű helyneveket a román kontinuitás bizonyítására felhasználni, egyrészt a szláv helynevek maguk bizonyítják, amelyek a X. század utáni átvételre mutatnak, másrészt a magyar-szláv és német-szláv helynévpárokból kétségtelenül kitetszik, hogy volt szláv-magyar, sőt szász-szláv együttélés is, az a felfogás tehát, hogy a szlávság a X. század előtt már eltűnt, nem fogadható el. Bár ezek a helynévpárok sokkal régibb kapcsolatokra mutatnak, mint a románok egyszerű névátvételei, hiszen egyidejű helynévadáson alapulnak, még nem jutott senkinek eszébe a magyar-szláv, illetőleg szász-szláv érintkezés korát a VI. századba helyezni.” (Kiemelés: tőlem) Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az avar, előmagyar-szláv együttélés következtében igen sok – ma még szlávnak tartott – szó, türk-magyar eredetű, akkor kitisztul a kép a magyar helynévkutatásban és megtermtődik a kronológikus összhang a régészettel és a történelemmel is. Még a szlovákokkal szoros kapcsolatban élő palócok is az ősi Nap(fény)istent tartják a Belinus (Béla) név etimonjának. De a kérdésre nem könnyű válaszolni. A Béla névvel kapcsolatban még Szegfű László is bizonytalan. Így ír a Gondolatok a X–XI. századi kettős névadásról című írásában: „Be kell vallanunk, arra még nem találtunk megfelelő magyarázatot, hogy az idegenből átvett nőnemű névváltozatokat — például Zolta, Béla, Gyula stb. —miért adják nálunk olykor férfiaknak. Talán óvó, rejtő funkciót töltött be ez a gyakorlat.” Béla esetében -- véleményem szerint -- szó sem lehet a nőnemű névváltozatról. Mára annyi előrehaladás észlelhető a keresztnevek magyarázatában, hogy a szláv változatot nyíltan nem hangsúlyozzák: „A Béla név bizonytalan eredetű, jelentésére több magyarázat született. Amennyiben a magyar eredetet vizsgáljuk, úgy valószínűleg a régi magyar Bél személynévből származik a név, az -a betű itt kicsinyítőképző. A Bél jelentése belső rész, például: szív. A Béla lehet török eredetű is, ebben az esetben jelentése: előkelő. A középkorban mesterségesen azonosították az Adalbert névvel. A név a XIX. században került elő újra, korábban csak királyaink Árpád-házi nevében fordult elő.” Itt a „régi magyar személynév”, a „kicsinyítő képző”, és a „lehet török eredetű is” megfogalmazás félrevezető, és nem adnak magyarázatot arra, hogy MIÉRT csak az „Árpád-házi királyaink nevében fordult elő”? A „bél” nem egyszerű belső rész, hanem ősi orákulum is, amikor az áldozati állatok belsőségeiből olvasták ki a jövendőt. A többivel egyetértek, és a saját véleményemet a Bela nevű helyeknél (II. 16. Belá) bővebben kifejtem.

A népetimológiának, az általam vizsgált településnevek fejlődése során, különlegesen fontos szerep jutott. A korábban jel, jelző, valamint ezek vezetőire utaló bilek, béla nevek elveszteték etimológiai logikájukat. A nyelv-, névhasználók számára már eltűntek az etimológia gyökerek. Az elnevezés motiválatlanná vált, amit a névtudat igyekezett újra motiválttá tenni, és ezt a beo, belo, azaz fehér szóban, és képzett változataiban, találta meg. Még a magyar őstörténet, az Árpád-kor személy- és helyneveinek kiváló ismerőjének Györffy Györgynek, sem tűnt fel a Béla helynevek magyar származása, azt írja: „Inkább csak mint érdekességet jegyzem meg, hogy X-XI. századi magyar lakterületen csupán két Béla falu ismeretes, az egyik Bácsban, a Dunát kísérő Vajas torkolatvidékén, a másik a Garam torkolata közelében. Bár a Dunán és a Garamon felfelé haladva újból találkozunk egy-egy Béla helynévvel: az Ipoly-torkolatnál Bé1 patakkal és Újbányával szemközt Béla földdel, de ezek már hajdan szlávok lakta területen fekszenek, s így levezethetők a szláv bel ,fehér' szó nőnemű bela alakjából is, amellyel gyakran képeztek víznevet.” Minden tiszteletem Györffy Györgyé, azonban ezzel a levezetésével nem értek egyet. Állítása – mint a történészeké általában – nem konkrét, ő csak azt mondja, hogy így is levezethető. Valóban gyakran képeztek a régiek bela-ból víznevet. A furcsa csak az, hogy az avarok és más török nyelvűek birodalmának határán jóval többet, mint más szláv területen. Pedig a hó, a kő egyformán fehér a szlávoklakta Északi-, és Balti-tenger partjainál és a magyar gyepűn is! De levezethető a bilog, bilincs, belec stb. – a bélyegre, jelre, visszavezethető szavakból is, ráadásul úgy, hogy a területet elnevező lakosság történelme egybeesik a hely történelmével. Ettől a fehér még fehér marad ott, ahol ténylegesen, a névadáskor, ezt akarták kifejezni. Nem akarom elvitatni, hogy a Fehér-tenger, Fehérvár, Fehér-víz stb megnevezésekben a beo, belo, belij formák nem fehéret jelentenek a szószerinti értelmezésben. Ez azonban csak egy részükre igaz. Őseink, akik ismerték a tej színét (amit fejtek, az fejér volt), a patakokat tisztának, világosnak, fénylőnek, ragyogónak láthatták. Bela pataka – mitől lenne ennek a vize fehér? Talán a habjától, vagy a sok kecske, birka, vagy bivalytejtől? Nem. Attól, hogy a szláv nyelv kialakulásakor ezeket a fogalmakat a fehérrel azonosította (Fény isten Световик, = fehér isten Белобог). Az ősibb magyar nyelv a fényt a világossággal, a világgal, a villámmal, a bél, a belsővel hozta logikai kapcsolatba és nem a fehér szavunkkal, amire később -- Árpád honfoglalása után -- szlávból visszafordították a világost, a fényt, a ragyogást! A lengyel, a bolgár, az orosz, nyelvben megmaradt ez a kétértelműség: a lengyel „bialy” azt jelenti, hogy fehér, de „w bialy dzień” jelentése: fényes nappal. (oroszul: бела дня) A bolgár „belej”-re példának említhetünk egy részletet a himnuszukból: „Szlǎnce Vitosa pozlatjava/ kǎm Carigrad sze belej.” (Слънце Витоша позлатява / към Цариград се белей.) Magyarul: „A Nap bearanyozza Vitosát/ Isztambulig fénylik.” Vasmer's Etymological Dictionary szerint is a бел, белаґ, белоґ szavaknál az óindiai fény, villanás, ragyogás szavakra van utalás. (др.-инд. bhālam "блеск", bhāti "светит, сияет"). Azért a középkori cseh pogány „Mater Verborum”[3]-ban mégiscsak azt találjuk, hogy: „Belboh: Белъбогъ = beel, baal”, ami teljesen megfelel a teóriámnak.

Vannak más szláv példák is. Szerintem az óorosz kolostorokban is a világi papságot, és a rendhez nem tartozókat, nem az öltözékükről nevezték el beloe (fehér) duhovensztvo-nak, hanem az ősi (amit a magyar nyelv megtartott) értelem és logika szerint, a fényben – a világban – élők (a még be nem avatottak, a kijelöltek, a novíciusok) kapták ezt a nevet, hogy belec[4], és ma már fehérnek tartanak. Csak feltételezés, hogy az orosz „csernyec” (szerzetes) ellentéte lenne a „belec”. Szerintem ez fordítva logikusabb. Mi ma is úgy mondjuk, hogy: világiak. Így lett tehát a tiszta világos patakból fehér patak, a fényjelzést adó, jelző-őrökről elnevezett településekből, hegyekből, nemzetségekből a BLC vázra épülő – sokak által fehérnek is tartott – fehér fordítások. A fentiek szerint megvan tehát a logikai kapcsolat a bilek/béla és az őr/ispán között is anélkül, hogy nyelvünkön erőszakot tettünk volna. A megtalált kulcs tehát: a BÉLYEG, a JEL. Perdöntő lehetne, ha találnánk egy olyan Béla nevű földrajzi helyet, ahol nem történt birtokosváltás. Elkezdem ez irányban is kutatni. A kiindulási pont az volt, hogy csak a székelyek mondhatják el magukról, hogy ők Atilla népének egyenes utódai. Akkor hát a keresést Székelyföldön kell kezdeni, és éppen ennek a területnek a legjobb és legrészletesebb leírójánál: Orbán Balázsnál. Szerncsém volt! A székelyek szent hegyének leírásánál, a Hargitán találtam rá Béla várára. Rendkívül érdekes és tanulságos ennek a története, különösen a teóriám szempontjából. „Itt volt a hagyományok szerént Béla vára , amelyről a Bélhavas neve is eredne.” A szájhagyomány fontosságáról, sőt elsődlegességéről, már Vámbéry is szólt. Orbán Balázs azt írja, hogy „Nem tagadhatjuk meg a hagyományoknak ritkán tévedő feltevéseit.” Nincs még egy nép a világon, ahol a fennmaradás folytonossága ilyen tisztán megnyilvánulna. (Lásd a bükki Bél-kő nevű hegy történetét.) A Hargita-hegységben, az Asztalkőtől vagy ezer lépésre, kerek idomú hegycsúcs emelkedik, „egyenesen elcsapott fennlappal”, a magasba. Ezen a fennsíkon állt Béla vára. (A hely misztikuma a Rodope hegységben lévő Belintash sziklára emlékeztet, amelynek neve – török nyelvből fordítva: „a tudás köve”. Misztikus Bela nevű helyek vannak Karintiában, Bélhavasban a rabonbánok tevékenykedtek, akik Atilla halála után a nép kormányzói, főpapjai lettek. Szabó Károly és Toldy Ferenc szerint a rabonbán név „ravoubánt, vagyis rovóbánt, olyat jelent, ki az irást (rovást) vezette.” Korábban már volt arról szó, hogy az él, az üt, a vág, a ró, az ír, a bölcs, a tudás, a jel, a bélyeg, szavainknak török eredete van, ami nyomokban ma is felfedezhető nyelvünkben. Ehhez még hozzájön az is, hogy a „bán” szó avar eredetű és Baján[5], avar uralkodó nevéből származik.). A hunok fennmaradt töredékei „azok, akik e vérrel szerzett hazától megválni nem akartak, vagy ide szorulva távozni nem tudtak, s a felzúdult népek alattvalói lenni sem akartak: Erdély keleti oldalának természet által is védett rengetegjei közé vonták meg magokat, hol az őserdőktől környezett legmagasabb hegycsúcsokra várakat építettek, s függetlenségök megvédése és egymás oltalmára szövetkezvén, elhatározták, hogy midőn valamely várterület lakóit vész fenyegeti, ott lármafa gyújtatván; a többi vár lakói a megtámadottnak oltalmára siessenek.”. A hagyomány szerint ez a vár a mongoldúláskor még állott.

Na de mi köze van ennek az avarokhoz? – kérdezhetik joggal. Így önmagában – semmi. De az ókori Egyiptom írásjeleit, a hieroglifákat, egyenként vizsgálva sohasem fejtették volna meg. Egyenként elemezve a BL és BLC neveket -- mindenféle alapot nélkülöző -- szláv megoldásokhoz jutottak a szakértők, csak azért, mert képtelenségnek tartják, nem tudják elfogadni, hogy Árpád honfoglalói bejövetelükkor, már magyar nyelven beszélő csoportokat találtak a Kárpát medencében. A „Bél” tag a patak-, hegy- és helynevekben nem a szláv jelenlétre, hanem a magyar nyelv használatára bizonyíték. Béla, Belár[6], Beler, Belcse[7], Beleg, Bele, Beke[8], Belenik, Beliud, Bene[9], mind, mind régi, Árpád-kori (vagy régebbi, az avar-hun időket idéző, a mondák világába vesző) magyar (türk) személynevek. Szumér GI-BIL =tűzisten (GI =nád + BIL =égni). Sőt a híres Belisár is Szerbia területén született és a Belus név is délszláv területen terjedt el, de csak a magyar, és vele kapcsolatba hozható mondavilág részei (Belus, Nimród fia) ezek a nevek. Kivéve talán, a már említett, bibliai Bél (Baál) istent, Bél papjait, továbbá az örmény mitológiában szereplő Bél királyt. Grandpierre Attila az Atilla és a hunok című könyvében (Napkút Kiadó, 2006. 117.) Aradi Évára és Syad Muhammed Latifra (1891) hivatkozva írja, hogy India északi részén a szkíták őslakosok voltak és, hogy „India őslakói a „bil” nevű nép, a hun király mellé álltak a hunok árják elleni küzdelemben.”

Legtöbb esetben nem kapta se a hegy, se a patak a településről, sem nem fordítva, a nevét. Egyszerre hívták az ott élő közösséget, a falut, a hegyet, a patakot „jelzők”-nek, „jelölt”-nek, azaz „belec”-nek, „bilo”-nak, vagy éppen „Bélá”-nak, ha a vezetők székhelyéről, vagy a betelepülőkről esett szó. Béla pataka, Bélhavas, Bilek, Bilak, Belica, Béla – ezek és a hozzá hasonló nevek tömege a bizonyíték. És mindez, egy jól beazonosítható földrajzi és történelmi határon belül! Bizonyíték továbbá a mondakör, amely ezekhez a nevekhez tapad. Kézai A magyarok viselt dolgai című krónikájában írja: „Atilla a világ négy égtája felé őrszemeket állított fel. Az első Sicambriától Köln német városig, a második Litváig, a harmadik a Don folyó partjáig, a negyedik Zára dalmát városig állt őrt, ezek szavából és kiáltásából a világ négy égtája értesült, hogy Etele mit csinál.” Ez a hírláncrendszer lehetett az alapja az általam vizsgált BL és BLC nevekből álló „jelző rendszernek”, ami Árpád honfoglalásáig szórványokban fennmaradt. A „fehér” etimon, pedig csak ritkán, és csak a később elnevezett objektumok között jelenik meg. Ahogyan a régészek szét tudják választani az avar és a szláv temetőket és leleteket, a nyelvészeknek is fel kell nőni ahhoz a feladathoz, hogy az „avarkor” nyelvemlékeit szétválasszák magyarra és szlávra. Sok tudós már készen áll erre, csak a feladatot nem kapták meg. Nézzük meg mit tart erről a kérdésről László Gyula (idézet A szlávok régészeti kutatása hazánkban című írásából[10]. Megjelent 1997. szept. 23.): „A XX. század végére teljesen megváltozott az a világos kép, amellyel Hampel József osztályozta a leleteket. A griffes-indásokkal kapcsolatban felmerült a nagyrészt magyar nyelvű onogur népesség (fehér magyarok) betelepülése, a halántékkarikás népességgel meg az Árpád-kori magyar köznép jelenléte. Meg kell említenünk még a következőket. IX-X. századi szláv területeken talált temetőkben uralkodó temetési szokás a halotthamvasztás. Ha ezt vesszük alapul, akkor a Kárpát-medence mondott korú temetőiben alig-alig találunk hazánkban ilyen temetkezéseket. Például az általam feltárt felgyői (Csongrád megye) több száz síros későavar temetőben alig néhány halotthamvasztásos sír került elő, pedig a helynév szláv! Úgy tűnik, hogy a hazai szlávság nagyrészt már áttért a tetemtemetkezésre s ezért újmódon kell majd megközelítenünk a szláv temetőket, a szláv sírokat. Gondolom, hogy a helynevekkel való együttes vizsgálat az új megközelítés módszere. Az azonban az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy az a feltételezés, hogy a honfoglaláskor az egész Kárpát-medence szláv lett volna, téves. Ennek bizonysága, hogy a griffes-indások késő avar-kori népessége (nagyrészt a magyarok első honfoglalásának népe) nemhogy csupán megérte Árpád népének honfoglalását, hanem jóval nagyobb tömegű lévén be is olvasztotta magába a hódítókat.” A név, és sajnos a terület is, ott maradt a szlávoknak először a 12-14. században lakóhelyként, majd később a 20. században, kvázi végleges hazaként. Bizonyíték erre éppen az ótörök, sumér közös jövevényszavaink, mint a bélyeg, a billog, a bicska, a bél, a bilo, vagy a béla. A „barázdabillegető”, a „bivalyakol”, a „két forrás”, a „fehér pataka”, a „volt hol aludni”, a „kemence”, a „Belica szépleány”, a „teljesen fehér bárány”, vagy éppen a „belij bor”, és hasonló magyarázatok csak azt bizonyítják, hogy szlávból-szlovénból nem lehet komoly magyarázatot találni erre az ómagyar foglalkozás és méltóságnévre.

Szekszárd, 2010. március       Bilecz Ferenc

[1] Talán a latin „Betula“ = „Birke“ értelmezésből.

[2] Az Árpádok családjából négy Béla nevű királya, s több hercege, volt a magyar nemzetnek.

[3] 1827-ben „találta” meg Václav Hanka, de 1877-ben kiderült róla, hogy csak hamisította a latin szöveget.

[4] Белéц (Belec) [белоризец], белица, бельцы. Понятие «Б.», очевидно, возникло как противопоставление чернецу (черноризцу), т. е. монаху

[5] Egyes feltételezés szerin Bayán jelentése: hatalmas, gazdag

[6] Bilär (Tatar Cyrillic: Биләр; másképp Bilyar, Bülär, Бүләр). A Belár vagy Bulár név eredeti alakja a Bilar volt és szorosabban a Volga menti Nagy-Bolgárország egyik részét értették alatta; emlékét az orosz Bilarszk város tartotta fenn. (Kazánytól DK-re, 150 km, a Volgába ömlő Kis-Cseremsán bal partján) «les Bileres c'est-â-dire la, grande Bulgarien», mondja Plan Carpini János, kit IV. Ince pápa 1246. a mongolokhoz követségbe küldött s a Volga mentén is megfordult. (Pallas Nagylexikona) Ez a terület már Magna Hungária lehetett. A szomszédos onugor-bolgár birodalom legnagyobb városa Bolgar volt, Bilarszktól nyugatra, a Volga bal partján. (54^o58’00”; 49^o02’00”)

[7] Belcse régi magyar személynév (megfelel a «bölcs» szavunknak). A 13. század elején már említik az oklevelek. (Vár. Reg. 158. Endlichernél 682. l.) Lásd Pallas Nagylexikon.

[8] Beke, török szó. Jelentése: meddő, terméketlen.

[9] Bene. Árpád egyik vezérének, Edömérnek az unokája.

[10] http://magyarostortenet.gportal.hu