18. 18. Turóczbéla (Alsó- és Felsőbéla) Belá-Dulice 49.00398 18.97699

A Vág túlsó felén, a Turócz folyó jobb oldalán található Bélagyulafalva (szlovákul Belá-Dulice) község. Ez a helység két falu, Turócbéla és Gyulafalva összevonásából keletkezett. Turócbélát 1282-ben már említik az oklevelek, "Villa Bella", "Superior Bella" és "Inferior Bella" alakban. Turócbéla területén már a kőkorszaktól kezdve éltek emberek, a korai bronzkorból pedig -- a kvádok építette -- puhói vár népéhez tartozó temető maradványait tárták fel itt.

            Puhó alatt fekszik Bellus (szlovákul Beluša). Első írásos említése 1330-ból származik "terra Belos", majd 1369-ben és 1375-ben, "Belus" alakban. (49° 04′; 18° 20′) Az „l” mássalhangzó rövidülése, vagy nyúlása nem perdöntő. Lásd például a szlovák Bella település nevét. Vályinál: Bella, Fényesnél: Béla, a szlovákoknál: Belá.

22. 19, 20, 22. Bielsko-Biała (németül Bielitz-Biala, csehül Bílsko-Bělá) 49.82238; 19.05838; Węgierska Górka 49.60737; 19.11381 és Uhorské Ugra 48.47144; 19.75153

            A város 1951-ben, két város Bielsko és Biała fúziójával jött létre, Kelet-Sziléziában, Teschen-i (Cieszyn) kerületben. 1223-1300-ban, német parasztok, a Sziléziai és a Kis-Beszkidek lábánál, kereskedelmi központot alapítottak és az ott folyó, tiszta, fehér Bialka patakról elnevezték Bielitz-nek. Így szól az alapítási legenda a német http://www.bielitz-biala.de honlapon. Minden kétséget kizáróan a biala, bělá fehéret jelent, állítják a szlavisztikához értők. Mi értelme lenne a fehéret egy időben, egy helyütt, egy nyelvben egyszer Biala-nak, másszor meg Bieli-nek nevezni? Kérdezem én. Valószínűbb, hogy két, különértelmű szóról van szó. A német –itz képző, hasonlóan a közeli Kamitz, Kattowitz, Lobnitz stb.-hoz, a Biel-hez társulva lett Biel-itz. Bélicznél már láttuk, hogyan lett a bél-ből biel. Hasonló esettel állhatunk szemben most is. Az eredeti kiejtés „bélic” lehetett. Ennek kialakulása a „bilic-bilinc”-ből, szinte kézenfekvőnek tűnik. M. Vasmer szerint a szláv „билинч” értelme „jel, jelölés” és török jövevényszó. Tehát Bielitz értelme valamikor JEL lehetett.

            Nem túl messze a várostól emelkedik a Węgierska Górka, a Magyar Domb. Van Magyar Hegy Kievben is: Uhorszka Gora, a Dnyeper partján. Már Nesztor is ezen a néven említi a krónikájában. De a hasonló névadás, névátalakulás még jobban nyomon követhető a Nógrád megyei (ma szlovák területen lévő) Ugra (Uhorské Ugra) falu nevének változataiban. Lakói a gyepűt őrző katonai segédnépek, határőrök lehettek. Területén egykor kisebb vár is állott, melyet talán még a 9. század előtt építhettek a Kárpátok kapujában. Ezt a várat a mongolok elpusztították, írott forrásban nem történik róla említés. A falut 1332-ben a pápai tizedjegyzékben "Vsgra" alakban említik először, bizonyságul arra, hogy magyarok laktak itt a névadás idején. (A 10-12. századi oklevelekben még gyakran esik szó az „ungrok, ungárok” királyáról (rex Ungrorum), amiből lett Ungaria, majd a hun rokonság voltán Hungária.) A mongol inváziót követő pusztásodás eredménye lehetett a helyén felépült telep új neve: Ugorszka. Hogy a -ka, szláv helynévképző, vagy magyar kicsinyítő képző-e – most lényegtelen. 1454-ben a tizedjegyzék "Wgerska" alakban említi. (Itt látható az is, hogy hogyan lesz az ugor-ból venger. Ez a latin W=V=U következménye!) Miért hívják az oroszok „venger”-nek a magyarokat? Jobb magyarázattal, mint a latin írásból eredő torzulás, nem találkoztam. A késői szláv alakok a bizánci "ungri"-ra mennek vissza. Van olyan vélemény, hogy a „vengr” az „onogur” változata, ugyanis velük azonosíthattak minket a kijeviek. Véleményem szerint a „vengr” szó késői, 13-14. századi, lengyel-orosz képződmény, ami a latin szövegekben használt „ungr”, „unger” irásmód „W” alakú használatából (lásd: Wgerska formát) alakult át „venger” olvasattá. A köznyelvben ma is megmaradt a „magyar” (мадья́р) név általános használata, a kulturáltabbnak tűnő „vengr” helyett. ("Вышла мадьярка на берег Дуная" — 1962-es népszerű dal, E. Dolmatovszkij szövegével.) Tehát az orosz „vengr” mesterséges szó, a latin irás használatának következményeként terjedt el – véleményem szerint.

Ugra nevét 1899-től Ipolymagyari-ra változtatják. A község mai neve: Uhorské. Ezeket a földrajzi helyneveket azért említem meg a távoli BLC vázú nevek között, mert a magyar kapcsolatra bizonyítékok. Egyébként közelében található Bellény (Belény) falu (szlovákul: Belin) 48^o21’; 20^o07’. Azt állítják róla, hogy a 12. század végén keletkezett. Nevét 1349-ben Bellyen-nek írták, ami gyanúsan hasonlít a már tárgyalt Bellye és Billie alakokra. (Csak megjegyzem, hogy az erdélyi Bölön falu neve ma Belin, és régebben írták Belennek is.) A Bellényi család innen származtathatja a nevét.

Bílsko-Bělá sem a Zsolna melletti Belától, sem a mai lengyel Bélakorompától (Krempachy), vagy Újbélától (Nowa Biała), vagy Bilka-tól (Bialka Tatrzańska), nincs túl messze. (Kb. 100 km). A nevek közötti kapcsolat tehát nem zárható ki. Van a közelben azonban egy még érdekesebb helységnév: a Wieliczka.

21. 21. Becske. 47.9111; 19.37615

Becske első írásos említése 1272-ből származik, mint: Bechke. „A település neve feltehetően a Benedek egykori személynévből származik, ezt valószínűsíti, hogy a település közelében állt egy 12. században alapított benedek-rendi apátság.” A falu, a  Cserhát hegységben található, a Galga-patak völgyében a Szanda-hegy lábánál. A legközelebbi város Balassagyarmat (20 km). Hasonló, de kicsinyítő képző nélküli névvel -- „bech” – gyakran találkozunk ebben a tanulmányomban, ezért itt nem részletezem a véleményemet, de a Benedek magyarázatot gyengének találom. Vajdaságban, a Béga folyó partján fekvő Becskereknél – amit szintén írtak Beche, Becke formában is – már azt olvashatjuk, hogy „Neve az újabb kutatások szerint avar eredetű, s őrhelyet jelent.” Ez a magyarázat sokkal jobban megfelel a teóriámnak, mint amit a Romániához csatolt Kisbecskereknél találtam. Ott azt írják, hogy: „Nevének alaptagja a Becse személynév és a kerék ('erdő') szó birtokos összetételéből való. Először 1334-ben Pechkereky, majd 1554-ben Pıčkırık, 1666-ban Pečkerek és 1808-ban Kis-Becskerek alakban említették.” A helyes megfejtés szerintem a jelölt erdő, azaz „Határerdő” lenne, ahol a becsék, a jelző-őrök éltek. A „becs-bics” szavak „őrhely” jelentése különleges értelmet kap a wieliczkai és a drogobicsi sóbányák nevének elemzésénél. Kisbecskerek egyébként Billéd mellett van Temes vármegyében.

23. 23. Wieliczka 49°59′22″; 20°3′58″

Wieliczka (ejtsd: vjelicska), egy aránylag kisebb település, nem messze Krakkótól. Világhíressé az itt található, már évtizedek óta bezárt sóbánya tette az itt fellelhető sóból megfaragott szobrokkal. A Pallas nagy lexikonban ezt olvashatjuk róla: „A bánya legnagyobb hossza 4000, szélessége 1200 és mélysége 257 m. A bánya megnyitásának ideje ismeretlen; de 1044. már föl volt tárva; régen Lengyelországhoz tartozott, 1772. megkapta Ausztria, 1809. Ausztria és Varsó nagyhercegség osztozkodtak rajta; 1814. pedig ismét Ausztria kizárólagos birtokává lett. V. ö. Hamm, W. u. Stassfurt, dir beiden grössten Steinsalzwerke Europa's (Unsere Zeit 1870)”.

A gyakran előforduló németes b-v váltásról már beszéltünk. Hogyan is nézne ki ennek a sóbányájáról híres régi városnak a neve, ha „b”-vel kezdődne? Bieliczka: ez a környéken elég gyakori vezetéknév, míg Wieliczkával nem nagyon találkozhatunk. (Van Wielick, Welick, de ez valószínűleg a Kovel melletti Velick/Велицьк -- amely volhíniai faluként a Lengyel Királysághoz tartozott egykor – nevéből. 51.243611; 24.813611). A helybeli névfejtést semmivel sem tartom megalapozottabbnak, mint ami a teóriámból következne. A lengyel változat a következő: Magnum Sal (latin) -> Wielka Sól -> Wielika Sól ->Wielicza Sól -> Wieliczka. Nálam: Belec-> Bilic->Bielic->Bielicka->Bieliczka->Wieliczka. A sóforrások pedig jelzett, megjelölt, helyek lehettek már az ókorban is, amikor a német nyelv hatása még nem okozhatott torzulást a kiejtésben. Kezdetben a sósvizű forrásokból főzték a sót, később találtak rá a kősóra. A só tömbös fejtését, pedig magyar bányászok kezdték meg, akik Árpád-házi Szent Kinga -- Szemérmes Boleszláv lengyel király felesége, IV. Béla királyunk leánya -- hívására érkeztek Lengyelországba. „a Wieliczka Só régi időktől fogva 1253 ólta esmeretes és a legrégibb privilégiumokban ezen a neven emliltetik: magnum Sal” – találjuk Az austriai birodalomnak statistikai leírásban. (Lassú István, 1829). A német „Groß Salze” latin tükörfordításnak számít. Miért maradt ki a lengyelből éppen a „só”? Így egy kicsit „sótlan” a magyarázat. A puszta helynév logikusabbnak tűnik.

De mit jelöltek volna ezek a helyek Gácsország és Szilézia határán? A feltételezésem az, hogy ezekben az esetekben nem a szláv „belo, beli, belij” - magyarul „fehér” szóra, hanem a bélyeg, „bil, billeg” és a „bilincs” szó változataira kellene gondolnunk, aminek az értelme „jel, jelzés”, és ez a földrajzi elhelyezkedés alapján az avar-magyar fennhatóság határait jelölte egykoron.

24. 24. Bialka Tatrzańska 49.388; 20.107

Kis-Lengyelország síparadicsoma, a kb. 40 km hosszú Białka (Dunajec) folyó mentén. „Bialka a Magas-Tátra egyik legnagyobb folyóvize, ered annak É-i oldalán s szép völgyben É-nak tartva, a Dunajecbe ömlik.” -- Forrás: Pallas Nagylexikon. Van egy kis Białka nevű falu kelet Lengyelországban is, a Lublini körzetben, Radzyń Podlaski előterében. 51.8167, 22.6667. Történetét nem ismerem.

Az utóbbi időben egyes jövevényszavak megítélésében erős kételyek támadtak. Götz László azt írja: „elengedhetetlenül szükség lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sok száz magyar szó alapos felülvizsgálatára is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó”.[1] (Kiemelés tőlem.) Például a szláv eredetűnek tartott pecsét eredendően a hunok sajátja volt, mint "picsik" szó.[2] Gyanítom, hogy az ószlávnak tartott „belo” „bielo” – fehér szó is ősibb eredetű és köze van a magyar „bél” azaz belső, világos (sumér: BIL – ég, tűz, magyar: VIL-ágos) szavunkhoz. Lásd a kelta Belenust (bel "világos”) fényistent és női párját Belisamát (bel "fény" és sama "hasonló”), valamint a szláv kezdeti hitvilágban a Bijelibogot: a fény és a szerencse istenét, ellentétben a Crniboggal: a sötétség és a balszerencse istenével, a gonosz megszemélyesítőjével. (Fehér és fekete istenek, pontosabban a fény és a sötétség istenei.)

Béla nevű folyó több is volt a nagy Magyarország peremvidékén. A Liptómegye ÉK-i részében és a Trencsénmegye ÉK-i részében eredő Béla folyók a Vágba ömlenek, a Magas-Tátra É-i oldalán. Zsgyártól DNy-ra eredő patak a Poprádba ömlik. Borsod megyében az Árpádkori magyar Bél nemzetségnek volt székhelye. Béla, Belár, Beler, Belcse, Beleg, Bele, Belenik, Beliud, mind, mind régi, Árpád-kori (vagy régebbi, a mondák világába vesző) magyar személynevek, amelyek méltóság, vagy foglalkozásnevekből keletkezhettek.

25. 25. Belín (Bellény) 48.34028 20.10910

Bellény (szlovákul Belín) község Szlovákiában, (Gömörben) a Besztercebányai kerületben, a Rimaszombati járásban. Amit a Wikipédiában olvashatunk róla: „A falu a 12. század végén keletkezett. 1349-ben és 1427-ben "Beleyn" alakban említik. 1349-ben a Bellényi család birtoka volt.” Ekkor Bellyen volt az írásforma, ami nem sokban tér el a már tárgyalt Bellye és Billie alakoktól. Az, hogy a háromszéki Bölön falu mai neve szintén Belin -- lehet, hogy csak véletlen egyezés. De 1582-ben a gömöri Belin-Bellényt is írták Belen-nek, úgy ahogyan Bölönt említették a pápai tizedjegyzékben. (Urbaria et Conscriptiones/REGESTRATA/UC 59/UC 59 : 13) Így ez már kettős egyezés. Bellény a Bekénnyel együtt ősi magyar személynevek, a Bél nemzetségben is megtalálhatók. Az Olt forrásánál lévő völgyet, Békény-loka-t Ferenczy György Szt. Miklósi lelkész egy 1650-es jegyzetében „Belykén- loka”-nak írja, ami a „belyen-belyken” feltételezésre alapot ad. A Tatárhágóról Gyergyóba lerohanó viharos szelet „Békény szelének” hívják, ami a háromszéki „Nemere”-vel vetekszik. Békénylok, hely, ahol a Békény ered. A Bekény, a Beke név származéka, állítólag sűrű cserjével benőtt dombvidéket jelent. Más feltevések szerint török-magyar eredetű férfinév, jelentése: meddő, terméketlen. Én e második változatot elfogadhatóbbnak tartom, mivel a legjobb bekecset az ürü bundájából készítik. Ürünek, pedig herélt kost nevezik. Él továbbá, Észak-Szibériában egy ótörök nyelvet beszélő nép, a szahák (jakutok). (Szakák. Ókori nomád indoiráni nép. Az i. e. 4. században az Aral-tótól keletre, a Szir-darján túl laktak. Az i. e. 1. században (i. e. 75 körül) elfoglalták Baktria kis görög utódállamait, őket viszont a parthusok verték le. Felvetődik bennem a kérdés, hogy a Szaka völgye Bélbornál, „ahonnan a Kis-Beszterce patak rohan le a Borpatakba”, kapcsolatba hozható e a jakutokkal? Szkíta ország kínaiul: Csagatáj, azaz Szaka-táj. Szkíta=szaka. Hindu neve: Saka Dwipa. Az indiai szaka királyság neve Madra volt.) Török tájszólásuk, mely Jakutszkban a kereskedő világ nyelve, megtartotta a legeredetibb és legnyersebb formáját. És ennek a népnek a mai lakóhelyén van egy falu, amit úgy hívnak, hogy Beke falu. (67°43'55"N   116°13'23"E Саха Якутия республика. Мегино-Кангаласский улус Беке село) Hát, ha van a világon meddő, terméketlen hely, akkor ez az lehet.

Tudjuk, hogy az északi országrészen a kun eredetű Bél nemzetség birtokos volt. A nemzetségekről a 13. század elejétől vannak hiteles írásos dokumentumaink. A családnevek csak jóval később a 14-15. században jelennek meg, és nevüket legtöbbször a birtokukról, vagy a család egyik neves ősétől veszik. Ezért a honfoglalás kori nemzetségekkel, törzsekkel (Maximum 30. A 10. századi törzsek: Árpád, Botond, Gyula, Horkák, Huba és Lél, Kabar, Kende, Ond, a Székelyek, a Szeret-mentiek, plusz a Berény körüliek.) való egyenes ági leszármazást bizonyítani – nevek alapján -- nem lehet. Egyes települések nevei viszont sokkal biztosabb támpontot adhatnak a települést létrehozók hovatartozásáról. Úgy tűnik, hogy a kisebb patakok a nevüket a településről kapták legtöbbször, és nem fordítva. Ha egy területen tömegesen fordulnak elő azonos alakú, vagy hangzású, földrajzi nevek, (mint a BL és BLC vázúak), akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy a név, foglalkozásra, méltóságra, vagy törzsi hovatartozásra utal, mint hogy személynév eredetű lenne. A puszta személynév eredetű helyek a személy tartózkodási helyére, fejedelmi, vagy kisebb vezetői központokra utalnak, ezért ezekből nem lehet sokkal több egy környéken. Ilyenek például: Fajsz, Taksony, Tormás, Kurd, Tevel, Keszi, Kér stb. (A birtokos raggal ellátott nevek csak később kezdenek megjelenni.) Például a sok Béla nevű hely egymás közelében, arra utal, hogy ott bélák éltek. Természetesen a méltóságnévből személynév gyakran kialakult, lásd Gyula, Béla, Károly (Kar-ulu, azaz Fekete Ölyv), Zoltán stb. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem a Bél nemzetség kapcsán van egymás hegyén-hátán a sok Bél, Béla, Beley, Biela, stb. hely-, víz-, és hegynév, hanem ezek már sokkal korábban léteztek, mint ahogyan latinul elkezdték volna őket számba venni. Ezeken a területeken élő jelző, őrző családok és vezetőik nevéről, vagy egyszerűen „megjelölt helyként”, maradtak fenn neveik, mind a mai napig. Ahol pedig sok „béla”, azaz „ispán” volt, ott könnyen kialakulhatott a Bél nemzetségnév is. Következtetés: Bellény falu már az avarok idejében is létezhetett, közel hasonló hangzású névvel, és ez a környékbeli földrajzi nevekből következik. Igen fontosnak tartom Benkő Lóránd következő megállapítását is: „A személyneveknek puszta alakban, képző nélkül helynévvé válása a magyar helynévadásnak valószínűleg a legrégebbi, még a honfoglalás előttről (kiemelés tőlem) származó típusa. Jó korhatározó szerepe mellett nagy értéke, hogy az idegen etimonú személyneveken is biztos magyar névadási aktust jelez; némi nehézséget jelent viszont, hogy a személynévi és a helynévi minőség egymáshoz való viszonya nem mindig állapítható meg, benne számos más kategória (pl. a foglalkozásnevek, népnevek stb.) is kereszteződik, illetőleg beleolvad”

26. 26. Újbéla. Nowa Biała 49.4413; 20.1421

A Szepességhez tartozó falvak lakói magyar, német, szlovák ajkúak voltak. Újbéla, Bialka Tatrzańska, Bélakorompával együtt Trianon után Lengyelország része lett.

27. 27. Bélakorompa ( Krempachy) 49.4347; 20.1647

Bélakorompa (1899-ig Dunajecz-Krempach, lengyelül Krempachy], németül Krumbach ['krumbax]) falu Lengyelországban, az egykori Nowy Sącz, a mai Kis-Lengyelország vajdaságban. 1439-ben említik először, de a falu a 14. században keletkezett, a Berzeviczy család birtoka volt. Nevét a német Krummbach - kręty potok – „kanyargós patak”-ról kaphatta, és megkülönböztetésül láthatták el hol Dunajec, hol Béla jelzőkkel, a folyóról és a Bélai havasokról.

28. 28. Felbél Bükkszentmárton 48.06924; 20.32146
29. 29. Albél Mónosbél 48.03617, 20.33700
30. 30. Bél-kő 48.05272° k. h. 20.34857
31. 31. Középbél Bélapátfalva 48.05726; 20.35217

A Bél (Ug) nemzetség nevét északon három helység is hirdeti: Felbél, a mai Bükkszentmárton, Középbél, a mai Bélapátfalva, Albél, a mai Mónosbél elődje volt. Az Ug nemzetség nevét a szomszédos Ugfalva puszta őrzi. Ezek a falvak Eger 1552-es török ostroma idején elpusztultak, majd újratelepültek. A Pallas nagy lexikonában ezt olvashatjuk a Bél nemzetségről: „Árpádkori magyar nemzetség, melynek székhelye a borsodmegyei Molnos-Bél és környéke s mivel ugyanitt volt a mátravidéki kunoknak Kletus egri püspök által 1232-ben alapított bél-háromkuti apátsága, nagyon valószínű, hogy a beeli nemesek is ezen kunok közül valók voltak. Erre vallanak a nemzetségnél divatos nevek is, minők: Karul (azaz karvaly), Buken, Mikó, Ugra, Kene, Zerje stb., melyek a magyarságnak főleg kun vagy rokon származású elemeinél voltak elterjedve. A nemzetségből származott molnosbéli Béli-család még a XV. század végén is előjön Borsodmegye birtokosai között s valószínű, hogy a ma is virágzó Bekényi-család (l. o.) szintén e nemzedék ivadékai közé tartozik. (Wertner M. A magyar nemzetségek. I. 99.)” Bélapátfalva nevét az oklevelek a XIII. században Bel, Beel, Beyle alakban, 1415-ben pedig Apátfalva alakban őrizték meg, amely nevet a román stílusban épített monostoráról kapta. (Az apát faluja) A monostort 1232. után gót stílusúra alakították át, és Ciszterci apátsági, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, templomként működik. A középkorban búcsújáró hely lett. Határában fekszik Bélháromkút, Tres fontes de Beel. Bába (Hejő) irányában csaknem féluton fekszik Vatta[3] község. (47.92093°, 20.7394°). Vattát az oklevelekben Vatha, Woytha, Watha, és Bata néven említik. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy Vata vezér neve valójában Bata volt, ami teljesen megfelel az ősi személynévnek. Ebben az esetben Báta és Baté községek neve a legendás Vata vezértől (vagy őseitől) származhat. A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló 815 m. magas Bél-kő tájékozódás szempontjából a környék legkiválóbb jelzőpontja! Már 1241-ben, a vesztes muhi csatából menekülő, IV. Béla király is felfigyelt erre. (IV. Béla király seregei a tatárok elől a települést érintve menekültek, és az apátságnál vették fel a küzdelmet az őket üldöző tatárokkal.) Bél-kő- t ősidők óta szent hegyként tisztelik. Még napjainkban is, az új lisztből sütött első kenyeret megszentelik, és elhelyezik a szikla tetejére áldozatként. (Lásd később a hasonló nevű rituális helyeket: a hargitai Bélhavasban és a rodopei Belintasht.) Általában úgy tartják, hogy a település nevét az e tájon szállásbirtokos Bél nemzetségtől kapta. Ez meglehet, de a későbbi Bélyek bizonyíthatóan a birtokukról kapták az előneveiket. Elsődleges szerintem a jelzett, kiemelkedően fontos, rituális helyek „bél” megnevezése, jóval az Árpáddal bejövő nemzetségek letelepedése előtt. A Bán patak völgyében, pedig Bélaapátfalvától Vadnáig az avarok nyoma megtalálható. A „bán” szó avar eredetű és Baján, avar uralkodó nevéből származik. A 11-12. században horvátokat telepítenek a környékre. (1220-ban már említik a Váradi Regestrumban Bánhorváti nevét). Ez a környék már a honfoglalás korában lakott volt. A dédestapolcsányi várról 1254-ben már van említés. Jóval korábbi erődítmény lehetett. A korabeli okiratok lerombolt várnak (Castrum dirutumnak) említik Dédes várát. A horvát telepítést megelőzően a környék a királyi birtokhoz tartozott. A horvátok megjelenése a helységnevekben is feltűnik pld. Bánhorváti (villa Horvaut. Bánhorváti és Bánfalva 48.22528; 20.50021 ). Kazinczy Gábor szerint „a honfoglalás előtt szláv népek lakták a vidéket, majd Bél, Őrs és Bors nemzetségekhez tartozó bánok telepedtek le. (Kiemelés tőlem.) A Bél nemzetség sok tagja viselte a báni méltóságot, s ez minden bizonnyal hatással volt a patak, a völgy, a szomszéd település (Bánhorváti) nevének kialakulásában.” Véleményem szerint a patak és a falvak is, még a horvátok feljövetele előtt, az avar időkben, kaphatták a Bán nevet. (Bán patak, Bánfalva, Bántapolcsány.) Béla, Baján, Bán. A türk hierarchiában a dzsebu (jabghu) a kagán címe volt, míg -- Tonjukuk orkhoni felirata szerint -- bojla, a hadat vezető fővezér címei között szerepel. Ezért valószínűsíthető, hogy a Béla név a türk bojla cím elhasonult bejla alakjából ered. Mint láttuk a környékbeli földrajzi helyeknek igen gyakran Bél és a Béla a neve. Bánfalva határában avar földvárat tártak fel a régészek. Előkerültek avar korból származó arany-leletek is. A nyelvi, néprajzi hagyományokban természetesen már csak a horvát telepesek nyomait, lehet megtalálni. A helynevek viszont ősibb összefüggéseket takarnak. Bánhorvátitól 8,6 km-re nyugatra, a Tardona-völgyében, van egy kis üdülő és pihenő központ. A neve: Billatáró. 48,166^o; 20,533^o. Nálam a „billa-billog” „jel” értelmezés logikai kapcsolatot teremt e nevek között is. Bánhorváti szomszédságában, Nagybarcán, királyi őrhely volt, amelyet már 1194-ben említenek az oklevelek. „III. Béla a borsodi vár kötelékéből kivéve Pélyt elcserélte "Nagybarcával", és egyes írások szerint királyi kémlelőknek adta.” Nagybarca (Borcha) 1194-től datált hely. A „királyi kémlelők” pedig, foglalkozásukat tekintve azonosak lehettek a teóriámban szereplő „jelző családokkal”, csak már konszolidáltabb környezetben.

A Bódva alsó folyásánál állítólag a kabarok építették ki Borsod várát. (De feltételezhető, hogy a földvár még az avarok idejében készült.) Bors török szó, jelentése: bors. A -d toldalék pedig helynévképző. Borsod vára a szentistváni vármegyerendszerben névadóként szerepel. A vár környékén valamikor egy Beleta nevű település is volt. Eredete ismeretlen. A nyelvészek ezt a helynevet is szláv eredetűnek tartják, amelyhez a -ta/‑te kicsinyítő és személynévképző kapcsolódik. Ezt követően a szláv Beleta személynévből vezetik le Berente helység nevét -- magyar névadással. Berentét a dédesi vár tartozékaként 1322-ben említik először - a dédesi vár ellátására rendeltetett. Nem vitatom, hogy a két név kapcsolódhat egymáshoz, sőt a közeli Berecke névhez is. Ugyanakkor a Beleta nagyon könnyen összetéveszthető a Beleca-val, már csak a latin kézírásos „t” és „c” alakja miatt is.

32. 32. Szepesbéla (Belá Spišská) 49.1899; 20.4587

A Bélai-havasok névadó települése Szepesbéla (szlovákul Spišská Belá, németül Zipser Bela.) Hozzátartozik a 12. századi magyar határon épített vár: Nagyőr(!) is. (Strážky. 49.1729; 19.0619) „A települést már az Árpád-korban határőrök lakták és erődítménye volt, mely a hagyomány szerint a 12. században a templomosok kolostora lett.”- olvashatjuk róla a wikipediában. Strázsában, Béla közelében állítólag működött a Bélai apátság. (L. Czinár, Monasterologia I. 302. Jerney, Hiteles helyek története. Történelmi tár II. 87. - Pázmány, Acta Syn. Dicoec. 1629. Appendix II. 101. 106.) A Bélai havasok (Belianske Tatry) keleti oldalán van a Béla barlang, amelyet ősidők óta ismert az ember. Feltárása és megnyitása a közönség előtt a 19. században történt.

33. 33. Billatáró 48,166; 20,533

Nincs adatom a nevéről.

34. 34. Edelény (Beleta) 48.31323; 20.75403

Bódva völgye: Újvár és Borsod vára. A honfoglalók két jelentős földvárat építettek itt. Az Aba nemzetség a Hernád partján, Újvár néven épített magának várat. A Bódva alsó folyásánál megtelepedő kabarok pedig Borsod várát építették ki. A 11. században a szentistváni vármegyerendszer megszervezésekor a két vár egy-egy megye névadója lett. A Borsodi Földvár régészeti anyaga egyedülálló. Egy része a várdomb alatti Borsodi Tájházban megtekinthető és a leletek alapján 1999-ben elkészült a sánc egy darabjának rekonstrukciója. Anonymus szerint a megye területén két „hun” vezér telepedett meg: Örsúr apja Ousad és Bors apja Bunger. Bors építette fel Borsod várát, melynek első ispánja lett. Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza.(1: 758) ezt írja: „Beleta ’település Borsod vm.-ben, talán a borsodi vár környékén’ 1219/ 550: Beleta, v. Eredete ismeretlen. Tövéhez talán a -ta/‑te kicsinyítő és szn.-képző kapcsolódik, mely pl. az alábbi szn.-ekben mutatható ki: Helte, Chemata, Scemte (TNyt. I, 244, 252). Fehértói az alapjául szolgáló nevet szláv eredetű ‑ta, ‑ęta, ‑eta képzős származéknak tartja (Fehértói 1999: 52–4).” A Bükk hegység és a Tisza melléki „hun-kabar” határvárak nevei között – a már ismertetett „Bél”-eken kívűl -- ilyeneket találunk, hogy: „Beleta”, „Berente”, „Bába”. A Hejő melletti Bába nevét említő legrégibb oklevél 1266-ból származik. (MOL. Dl. 613.) Hejőbába 47.909269°, 20.947189°. Először 1234-ben, a Váradi Regestrumban említenek egy Baba-ról származó személyt, aki László országbírónak volt poroszlója, de a hely pontosan nem azonosítható be. A Baba név egyes feltevések szerint az ószláv baba, azaz vénasszony szóból származik (vö. „bába”.) Kevésbé elfogadott hipotézis az, hogy a magyar "bába" főnévből keletkezett a település neve. A Baba-val kapcsolatos véleményemet a Debelec és Cibles címszavak alatt részletesen kifejtem. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a „Baba” földrajzi helynévnek komoly hun-avar-magyar történelmi alapja van, és csak a vizsgálati módszeremnek köszönhetően találtam rá a közös eredőre Hejőbábával. Az ott leírtakat csak megerősíti, hogy 1953-ban, római pénzérméket, germán fibulákat, és gyöngyöket, továbbá sok gepida, avar és hun leletet találtak a közelben a régészek. Bába nyugati szomszédja Vatta. Nevét Bata néven is megtalálhatjuk az oklevelekben. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy Vata vezér neve Bata lehetett. „Ábrahám kagán-király leszármazottja Baton uralkodó alakította meg a Vata-Bata-Pata katonai törzset a Tiszántúlon és 830 után visszaszorította a bolgárokat a Kárpát-medence délkeleti vidékére”.—írja Bátonyi Pál.

Berente község (48.24421°; 20.66331°) a Sajó völgyének egy rövid oldalvölgyében Kazincbarcika és Sajószentpéter között fekszik. A honfoglalás után a Bors nemzetség szálláshelye volt a környék. A legrégebbi írásos emlékek a dédesi vár tartozékaként 1322-ben említik először - a dédesi vár ellátására rendeltetett. „Neve szláv személynévből „Beleta” képződött, magyar névadással.” – tartják a szakértők. Node, mitől szláv a „Beleta”? És mi köze lehetett egy ilyen nevű személynek a településhez? Lehet, hogy nem is „beleta”, hanem „beleca” lehetett az eredeti név? Felmerült bennem a gyanú, hogy a környék megmagyarázhatatlan helyneveit egyszerűen „elszlávosítják”. A Hernádtól keletre Bőcs, Belegrád, Bekecs, Erdőbénye, Regéc vonalon sorakoznak az eddig tárgyaltakhoz hasonló nevek: Bőcs, Bele, Beke, Bénye. Ezek „szlávosítása” már nem újság, sokszor leírtam ezen a helyen. Hernádkak-Belegrád (48,0859; 20,9483) falu leírásánál ez így jelenik meg: „Biztos, hogy hosszú ideig tartó szláv uralom kellett hogy legyen ezen a területen, a helynevek eredetüket tekintve bizonyítékokat szolgáltatnak erre.” Mi lesz az ehhez hasonló elméletekkel, ha a teóriám alapján bebizonyosodik, hogy például a 9. század elején már létező Belegrád (Beligradz) nem Fehérvár, hanem magyar Bél (Béli) vár jelentéssel bír? (Ugyan úgy, mint a Bashalom melletti Belegrád, 48,0303; 21,5521). Gyanítom, hogy összeomlik, mint a kártyavár!

            Erdély történetében (Akadémiai kiadó, Budapest 1986) írják, hogy: „Az avar uralom valószínű helynévi bizonyítéka a Küküllők neve, amely a török kökeleγ „kökényes” szóból származik. A Küküllők völgye a régészeti leletek tanúsága szerint 567-től egészen a 9. századig központi szerepet játszott az erdélyi avar megtelepülésben, a 6–7. század folyamán egyenesen az erdélyi avarság uralmi központja volt, a 8. században pedig az Erdélyből eddig ismert legnagyobb késő avar kori temető feküdt itt (Baráthely 2.).” Én pedig hozzáteszem, hogy a Kis-Küküllő völgye a Marosig tele van a fentebb említett helynevekhez hasonló településnevekkel: Becze (46,25; 23,81), Bénye (46,23; 24,00), Béld (46,23; 23,71), Bala (Balavásár), Velcz (Belcz), Véczke (Becske).

            Ami már túlzásnak tűnt, azt Regéc váránál olvastam az ottani tájékoztatóban (összeállította: Bakos Ferenc). Így kezdődik Regéc várának rövid történelme: „Regéc nevét, ami szláv eredetű és szarv, földnyelv a jelentése 1298-ban említik először...” Úgy tűnik, hogy szakértőink félnek magyarul olvasni és gondolkodni. A „rege”, „regő”, „regél”=”regöl” szavakból az „igric”, „belec” mintájára képezhető „regéc” náluk szóba sem jöhet, mert túl nyílvánvaló, meg aztán a „cé” hang csak a szlávból kerülhetett a magyarba a honfoglalás után – mondják az okosok. Sokkal egyszerűbb a „szláv” „rog” szót (Lásd pld: Krivoj Rog, ukránul Krivij Riv „görbe szarv” nevét) addig csűrni-csavarni, míg valamilyen hangrendi törvénylabirintuson keresztűl el nem érünk a magyar „Regéc”-ig. Az igric (jokulátor) a középkorban megbecsült foglalkozás volt, művelői sokszor birtokadományokat is kaptak.[4] A „regős/regéc” ősibb szó lehet: „Bár a rege szó „régi mese” értelemben régebben is ismert, a nyelvújítók élesztették fel.” – írja a Magyar Néprajzi Lexikon.

35. 35. Košická Belá ( Kassabéla) 48.80358 21.10577

Kassától 15 km-re északnyugatra a Béla patak partján, a hegyek (Apátka és Szokol vára között) között fekszik. A Kassáról a Szepesi-vár irányába vezető úton találhatjuk. 1311-ben már templomos hely volt, amit az 1332-37-es pápai tizedjegyzék is említ. 1397-ben villa Johannis néven említik. Réz-bányája volt. A falu neve az évszázadok során többször változott. 1440-ben "Zenthwer" néven is említik, amikor I. Ulászló király Perényi Jánosnak és Miklósnak adja. 1440-ben, 1505-ben "Zenthwerfalwa", 1553-ban "Szentuerkepe", 1580-ban "Hansdorff"  néven szerepel. Bela néven 1650-ben (1429?) említik először, ezért nem tartozhat az avar kori Béla nevűek csoportjába, hacsak ki nem derül róla, hogy a Béla nevet valamiféle régi hagyományból örökölte. Ez lehetne például a Béla patakkal kapcsolatban. A Szepességbe a szászok csak a 12-13. században települtek le.

Összegzés az északi II. részhez

Az Árpád-kori Magyarország etnikai és nyelvi vonatkozásait tárgyaló írásokból az derül ki, hogy az uralkodó tudományos szféra úgy döntött, hogy az északi hegyvidékeinken a magyaroknak nagy számban át kellett venni az ott élő, leigázott szlávok helyneveit. Mivel kizárták az avar eredetet, a szláv nevek aránya – papíron -- erősen megnőtt a hegyekben. A honfoglalás kori szlávságról, pedig szinte semmit sem tudnak! Szláv magyar kétnyelvűségről beszélnek, amikor legtöbb dokumentumból az derül ki, hogy a 10-11. században (amikor már megvoltak azok a települések, amelyek a latin nyelvű okleveleinkben nevesítve vannak) itt még számottevő szlávság nem is élt. A betelepítések csak a 13. századtól kezdődtek. A 8-9. században az avar birodalom határain túl kialakultak a horvát, szerb, vend, bulgár, morva, szlovák és fehérhorvát lakosú területek, de a „pannóniai szlávokról”, akik együtt éltek a hunok, avarok, magyarok leszármazottjaival csak a régészeti leletek mesélnek. A Kárpát-medencei magyar-szláv együttélésről a 6-9. században, a nyelvészek többsége hallgat, mert ez a szóátadás irányát teljesen megfordítaná a ma elfogadotthoz képest. Mi ma az elfogadott? Például az ilyen megfogalmazások: „Az új fogalmakat a magyarság természetesen attól a néptől tanulta, amelyet a honfoglaláskor itt talált. Ez pedig - néhány apró szigettől eltekintve - a szláv volt. Az új hazában tanult új fogalmak nevei közt tehát főleg szláv elemeket találunk.” (http://www.sulinet.hu Magyar-szláv nyelvi érintkezések.) Hát ez a kábítás magasiskolája..... A BL és a BLC vázú földrajzi nevek többsége, pedig ebben a – magyar -- közegben, és időben, alakult ki.

Bátonyi Pál, Szil, Kistata, Bánhegyi, a Vatay család és a honfoglalás című elemzésében a következőket írja: „A Kárpát-medencében a lakosság többségét alkotó késő avarok kisebb bánságai jöttek létre. Jelentős bánság alakult például a Nyitra felső folyásánál Bán (Bánovce nad Bebravou, Szlovákia), illetve a Vág mentén Szil (Brestovany, Szlovákia) környékén...A Kárpát-medence középső és keleti részeit a nándornak nevezett bolgárok foglalták el. A bolgárok bizánci és frank háborúit kihasználva a késő avarok visszafoglalták a Kárpát-medence középső részét. A honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt - a fehérhorvátok (lengyelek) és a németek által - venger (vangar) néven nevezett nép sikeres támadását a Vata-Bata (Báta)-Pata katonai jellegű törzse hajtotta végre. Jelentős katonai erőt képviseltek, katonailag szervezett településeik láncolatát hozták létre egymástól általában 30-40 km-re. Nevüket viselő településeik: Kolozspata (Pata, Románia), Vattaháza (elpusztult), Vatasomlyó-Szilágysomlyó (Şimleu Silvaniei, Románia), Battonya, Batta (Bata, Románia), Patacs, Patapoklos, Báta, Bátaszék, Dunapataj, Pusztavacs, Vattacsanak (elpusztult), Százhalombatta, Vác, Batta-Bát (Bátovce, Szlovákia), Bataháza-Ajnácskő (Hajnáčka, Szlovákia), Nagybátony, Gyöngyöspata, Vatta, stb.”

[1] Götz László: Keleten kél a nap. Püski Kiadó. 227.o.

[2] dr. Obrusánszky Borbála, 2007. 06. 24-i indexben megjelent cikke alapján.

[3] „A község neve Vata és nem Vatta. Ez pedig a Vata, Bata, Batu névcsaládba tartozik.” – írja róla Vatai László, az Önéletrajzi írások című könyvében.

[4] DL 65255 Kelt: 1263-00-00. Kiadó: BÉLA 4 KIRÁLY. Régi jelzet: Q 174 / 11