A névjegytérképre tekintve azonnal megállapítható, hogy a vizsgált nevű települések, egy bizonyos rendszert alkotnak az elhelyezkedésük szerint. Ez sokkal többet jelent annál, mintha megállapítanánk egy-egy faluról, hogy neve X személy-, vagy Y törzsi névből ered. A birtokról kapott, vagy felvett nemesi előnevek, nem segítenek annak kiderítésében, hogy a településnév honnan származhatott. A 12-13. században lejegyzett földrajzi nevek arról árulkodnak, hogy az ottlakók már elfogadták azt, hiszen régebbről ilyen néven ismerték lakóhelyüket. Feltűnő, hogy a Dráva és a Mura mindkét oldalán kiépített avar kori erődítmények fennmaradt nevei között milyen nagy számban találunk BL és BLC mássalhangzóvázból álló neveket. A Dunától kiindulva: Bilje, Belišće, Béda, Belvárd, Bisse, Bicsérd, Béc, Beleg, Bélavár, Belezna, Béla, Becsehely, Bécz, Belica, Béci-hegy, Becsvölgye, Bereg, Bela falu, Belatinc, Belecgrad,. Szép sorban, egészen a Bela/Vellach völgyéig. Ez a rend arra enged következtetni, hogy nem a nemzetség, vagy személynevek szolgálhattak alapul a névadáskor. Jelentéssel bíró „fehér” jelzős szerkezetek ezek között nincs, annál több a törökös elem, „becs” „Sur” „Bela” „belic” „belec” „béc”. Ilyen tömegesen valószínűleg, csak foglalkozás, vagy méltóság nevekből jöhettek létre ezek a helynevek, mindenhol ahol jelző-őrző telepek, erődítmények létesültek az avarok idejében. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy elméletem segítségére lehet a régészeknek a kormeghatározásban. Például a Vasvári sáncnak[1] nevezett gyepűerődítmény keletkezését, pontosabban, a „római” út-sánc együttest, a római kor és a kora Árpád-kori időhatárok közé helyezik a régészek. Ha figyelembe vesszük, hogy az Árokhegy tövénél folyó egyik patakot Bél pataknak hívják, és a névjegytérképemen látjuk a környékbeli avar településneveket, akkor feltételezhetjük az avarkori sáncépítést is. Az Ivánscsica hegység várainak többségét a 13-14. században építették, és tatárjárás után kialakított védelmi rendszer részét képezték. Azonban az újabb kutatások egyre több ősi sáncvár nyomait tárják fel, például a Belec közeli Lobor és Osztrec (Oštrc) váránál. Gyakran ezekre a sáncvárakra építkeztek a középkorban, mint például a gorszkai Mária-templomnál. A kőtöredékekből ítélve, a 9. (vagy korábbi) századokra teszik az első templom építését. „Az is feltételezhető, hogy a sáncok tetejére, a késő ókorban egy védőfalat emeltek. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a vár katonailag még ekkor is aktívnak számított, de az biztos, hogy a népvándorlás idején pusztult el.” – tartja Branko Nadilo. Érdekes, amit Lobor, Osztrec nevének keletkezéséről és a hegyi (Gorska) Istenanya kápolnájáról megtudhatunk. Lobor névadója lehetett a rómaiak hadijelvénye, a labarum, amely Nagy Konstantin óta a keresztény hadtestek, körmenetek zászlaja lett, és a hosszúszárú kereszt elődje volt. Lobor település már az ókorban létezett, amikor a rómaiaknak volt itt egy telepe, ám ők nem a közeli dombon lévő ősi sáncvárban éltek. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a mai iskolai sportpálya területén, 1857-ben, egy római sírkőre leltek, amely egy bizonyos Septimia Lucillát ábrázol, akinek két katonafia a 2. században halt meg. Egy másik változat szerint a német Lob és az Ort szavak összetételéből keletkezett, így a Lobor név, valamiféle háládatos, dicsőítő helyet jelent. (Mint amit a „belec” név takar!) A közeli -- Lobor várától kb. 2 kilométernyire, északkeletre, egy 746 m tengerszintfeletti hegy, magas és meredek csúcsán található[2] -- Osztrec várának neve az éles hegycsúcsnak a tulajdonságaira utal. (Feltűnő a jelentésbeli hasonlóság a Bilo névvel! A horvát ostrc szó éleset, „острица” – pengét, a билo kétértelmű szó, ütőeret és hegygerincet is jelent. „A kun nyelvben,a «bila» a m. köszörükő, vagyis szó szerint: «az élesítő»” – tartja a Pallas Nagylexikona. Talán a helyes magyar megnevezés „Bérc vár” lenne.) Az Ivanščica hegység folytatása a Bilo hegység, melynek legmagasabb csúcsa Sokolovacnál a Bilo hegy, amely 294 m magas. A szakrális helyek, az Istenanya szentélye, a Kibele kultusz nyomait juttatja eszünkbe, főleg, ha a közeli Kebel vagy Kobilje település, vagy a Kebel hegy nevére is emlékezünk. Ezt a témát a bolgár Debelecnél bővebben kifejtem. Itt megjegyzem még, hogy Bled városától 2-3 km-re található egy kis falu -- a jégkorszaki jég által simára koptatott függőleges sziklafalak lábánál – amit úgy hívnak, hogy Bohinjska Bela. 46.33543; 14.05941 Nyugatra tőle van egy 2011 m magas csúcs a Debela peč. A Sava Dolinka folyón túl Belca falu található (46,4753; 13,9095), keletre a folyó mentén, pedig Koroška Bela-ra (Kärntner Vellach 46.42697; 14.10027) érhetünk. Ezt a helyet 1000 körül a brixeni püspök kapta II. Henriktől. A vasbányászat központja volt akkoriban, ami igencsak jeles helynek számított. Fölötte Debelo brdo 1209 m magas csúcsa emelkedik, ahonnan a Bela patak ereszkedik le a Sava Dolinkába. Hogy van e kapcsolat Debela és Debelec nevek között – nem tudom, ezt még kutatni kell. Minden esetre fehérnek túl sok mindent nem nevezhettek, mert mitől kellett volna megkülönböztetni ezeket a hegyeket, patakokat és falvakat? A 266 m magas Dorčić „hegy” nyugati lejtőjén, a Sutla folyóra néz Bela Gorica falu. 45,9252¸15,7169. Ez a dombvidéki Béla falvak egyike. Ozalj (Breznik), mellett meg Belinsko Selo (45,5945; 15,4411) fekszik, 300 m magas dombokkal körülvéve, 13 lakossal. (Csak a csoport térképen jelöltem őket, Zágrábtól északnyugatra, illetve délnyugatra.)
A térképemen nem jelöltem, de nagy valószínűséggel az I. csoportba tartozik a – Vasvártól 16-17 km-re ÉK-re fekvő -- Bejc (Bejcgyertyános, 47,1584; 16,9265) falu is, amelyet 1342-ben Beych alakban írtak. Ez feltételezésem szerint Béc hangzású lehetett, Vásárosbéc és a Béci hegy nevéhez hasonlóan. (A „bél” szótő hasonló sűrűségű alkalmazásával majd csak Erdélyben találkozhatunk. Ez annak tudható be, hogy az avar eredetű nyugati székelység az 5. század végén Erdélybe települt át, ahol keveredett a kabar eredetű keleti székelyekkel.) Ez a névadási gyakorlat szinte azonos módon megismétlődött jó pár száz évvel később, a templomos lovagrend letelepedésekor. (Bélában, 1434-ben említették meg utoljára a johannitákat. Ezt megelőzően szinte folyamatosan az ő birtokukban volt Béla vára.) A 11-14. században ott, ahol nem volt már foglalt a földrajzi név, a „János lovagoktól” erednek a topográfiai nevek egy része, a Dráva völgyétől a Zagorjei hegyláncokig. Így lett a zagorjei hegyvidék neve Ivánscsica hegység, és lettek sorban: Ivánc (Ivanec) nevű telepek, Ivánecskó mező (Ivanečko polje), Ivánusevó hegy (Ivanuševo brdo), Iváncsek patak (Ivanček potok), stb. A tradíció a névadásban, akár bizonyító erejű is lehet! „a helynévmagyarázatoknak az analógiák a sarkpontjai” – írta Kniezsa. Nem mindenki ért egyet ezzel az elmélettel, például Dénes József[3] ezt írja: „Természetesen Ivánc, ma Ivanec nevű településről kapta a nevét, a johannitákkal kapcsolatos magyarázat komolytalan.” De Ivanec vajon honnan bújt elő? Én az analógiát nem kisegítő módszernek, hanem a „szabályos hangváltozások” zsákutcáit elkerülő eszközként fogom fel. „A tulajdonnevek ugyanazoknak a hangtani törvényeknek, változásoknak vannak alávetve, mint a köznyelvi használatú szavak” – írta Melich János. Olvastam valahol, hogy az 1436-ban felbukkanó Bylegh szó kizárólag égetett tulajdonjegyet jelentett. A bélyeg szó ótörök eredetű, a „billogozási” eljárás a sztyeppei nomád népeknél, pl. a baskíroknál, mongoloknál is ismert; kétségtelen, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt használja. Ez természetesen megkérdőjelezi, hogy miért csak 1436-ban tűnt fel ez a szó. A billog szó előfordulásáról Obrusánszky ezt írja: „A nyelvészek szerint a billog szó eredete török, jelentése: jel, jelvény, bélyeg. A billog szó a török nyelvekben változatos formában fordul elő. E változatok alapja egy belge alak lehetett, amely a mongol nyelvben is előfordul.” „A Szent István kori törvényekben a billog használatára nem találunk utalást, írásos anyag erről csak a XI. század második felétől került elő, amikor a királynak felelősséggel tartozó úgynevezett királybírók billoggal, vagyis ércpecséttel idézték meg a tanúkat az alapfokú bírósági tárgyalásra. Eredeti jogkörüket éppen ezért homály fedi. Valószínűleg a királyi udvarhoz tartoztak, vagy magának a királynak személyes küldöttei lehettek korábban, mert később is közvetlenül a király állt felettük.”[4] Továbbá a használatával kapcsolatban felveti, hogy: „a formai hasonlóságokon kívül nincs más egyezés a nyugati pecsétnyomók és a bizánci ólombullák, függőpecsétek és a billog között. Sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban nem használták ezeket a tárgyakat bírósági idézésre, tehát igazolatlanul marad, hogy a billogos e térségekből ered. Miért terjedt volna el olyanfajta használat a magyaroknál, amely a vélt anyaországban ismeretlen volt?
Kezdtem gyanítani, hogy nem ismerték fel, (vagy nem akarták felismerni) az összefüggést a BLC nevekkel. Ekkor már a Bileg névre vonatkozó ismereteim ezt az információt meghaladták, mert nyilvánvalóvá vált előttem, - az írott emlékek alapján – hogy a szláv bieleknek is csak a török billog, bélyeg – azaz jel, jelzés vonatkozásában van értelme. Egyébként Bilek, oszmán-törökül: csukló, ököl. Beli, törökül: hágó, szoros. Bilis, ótörökül: tudás, bölcsesség. Bilin – tudni. Óorosz Bilincs: M. Vasmer etimológiai szótára szerint török eredetű: jel, jelölés.[5]. De ott is megjelenik a bilinč „tudni” értelmezés is a török bilmäk-ból. Érdekes, hogy a TESZ nem tud megbirkózni ezzel, és a bicska, bicskia problémával sem. Leragadtak a török bilek, bilecüg, bileceg, csukló, gyűrű, továbbá a biç „vág”, biçki lapos kétnyelű fűrésznél, a szláv belcsug, belezinci-nél, ami fémkarikát, bilincseket jelent.[6] Meg sem említik M. Vasmer „jel” „jelölés” származtatását, pedig ő a szlavisztika egyik legnagyobb szakértője. Igaz, hogy említik a biç „vág” igét, de a szerb-horvátban a билo - rövid, ereszkedő i-vel - kétértelmű szó, ütőeret és hegygerincet is jelent. (Bel jelentése egyes török nyelvekben: „halom, domb”. Csak megjegyzem, hogy a földterület határát gyakran földhalommal, „kupaccal” jelölik a szomszédok, mind a mai napig. A „méta” egyik formája ez.) A származás egyrészt a бити, битка (üt, ütközet) szavakra vezethető vissza. Oroszban is sulyok, verés, gong (hangjelzésre használt fémlap)[7], az értelme. (От би́ло "колотушка" из бить).
[1] A vasvári sánc a Rába völgyét határoló magaspartról, a Csipkés és Bél patak összefolyásától indul ki, és D-DK-i irányban kb. 8 km hosszan folytatódik.
[2] Osztrák-Magyar Monarchia vármegyéi (1910) térképen a várrom Osterc néven van jelölve
[3] Dénes József, 1960-as születésű, csepregi várkutató, Branko Nadilo írásainak magyar lektora.
[4] OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A billog és keleti párhuzamai.Valóság 2006. XLIX. évfolyam 6. szám.
[5] GENERAL: "знак, отметка", только др.-русск. билинчь (Ипатьевск. под 1193 г.); PAGES: 1,165
[6] http://www.pantelweb.hu/kxl/o_k_t_a_t/keleti_szotar.txt. arab, török, perzsa, mongol/tatár szavak
bics- = vágbicsig = mongol: "rovás", irás, irat. Lásd: bitik.bicsak, bichaq = kés (tatár: "pecsak", vesd össze: bicska)bil = él (pl. pengén)bilak = török: csuklóBilad asz-Szudan = Feketék Földje, Fekete-Afrika középkori birodalmainak arab neve (Mali, Ghana, Takrur, Szongaj,...)bile- = élez, élesít, köszörülbile, bele=török: mellettbelle=török: megjegyeznibilezik = török: bilincs, láncra erősített zárható karperecbilgǝ.= tatár: jel bilgü = török: ismertetőjel, bélyegbälgü= ujgur: jelbälgä=mongol: jelbelle = török: megjegyeznibilmek = török: tud, ismerbit-, bet- = török: ír (a "bics": "vág" szóból ered, v.ö.: rovásírás)bilge – bölcs (lásd Bilge kagán)
[7] било : (металлическая) доска для подачи сигналов. (Ozhegov’s dictionary)
