1 Bijela (Béla) 45,5569; 17,2928 Az 1913-as vármegyetérképen: Biela.

Pozsega és Körös megyék határán, Daruvár szomszédságában működött a benedekrendi bélai és a Kutyevo környéki gotói apátság, már a 12. században. [1] (A bélai apátság Mátyás király halála után világi kezekbe került). A drávántúli Pannóniához tartozott ez a vidék a római, avar és frank uralom idején. „896 körül Bulcsú, Botond és Lehel honfoglaló magyarjai Zágráb alól lovagoltak Pozsegavár alá és azt elfoglalták, a török hódításig meg is tartották.” – írja a terülrtről a Magyar Katolikus Lexikon. Szent István e vidék szlovén népét a somogyi várispán és a veszprémi püspök hatósága alá rendelte, kinek megyéje még századok multán is, egészen a török hódítás idejéig átterjedt a Dráván. A Dráva jobbpartján mindig is a hadiutak sokasága vezetett, de védelmi erődök jöttek létre a túlsó oldalon is. A névjegytérképemen jól követhetők ezek a telephelyek, amelyek nevei inkább tükrözik az ősi bélyeg, jel fogalmat, mint a szláv fehérséget. Bár előszeretettel hangoztatják, hogy például a cisztercieket a nép csak „fehér barátoknak”, azaz „bijeli fratri”-nak hívta és innen a „Bijela” helynév. De fehér színt könnyű bárhol találni, míg a nőnemű barát (bijela), igen ritka.

2 Bellye Bilje (Belje) 45.60370; 18.74496

Eszéktől ÉK-re, kb. tíz kilométerre, lévő város. A régi okiratokban először 1212-ben említik meg Bellyét (mint Billie.)[2] A horvát irodalomban Belje név alatt jelenik meg, és a magyar Bellye elnevezésből vezethető le. (Szerintem ez a magyar Bél birtokos ragos esetéből alakult ki: Bélé, Béléi, vagy Bélié lehetett az alap.) A tőle nem messze fekszik Biléd. Csánki szerint a –d képzős magyar személynévből alakult ki. Ezek korábban elkerülték a figyelmemet, főleg Bellye, mert hangzását nem éreztem közelinek a Bileczhez. Az említett 1212-es dokumentumból azonban kiderült, hogy Bellyét hívták Billie-nek is. Nem is olyan régen még Bélye volt a falu neve. Vályi Andrásnál: Belye. (ennek olvasata magyarul valószínűleg „bélié” volt.) Tehát nincs hosszú „l” hang. (Lásd a Pallas lexikonban.) Bilie – Biliec? Így már egészen más a helyzet. Bellye-Billie vizsgálatakor egy 1283[3]-as és egy 1296-os oklevélben ráakadtam a csalóközi Billie-re is, amit még Byllye, vagy Billye[4] formában is írtak: „villam eorum Billie vocatam in Challokwz” [5] „possessionem Byllye vocatam Districtus Challokwz” A Nagytapolcsányi járásában fekvő Belinc, (szlovákul Belince) község neve 1318-ban Bullad, 1386-ban Belech, 1411-ben Byllye alakban szerepel. Vályi András szerint: Bellincz, Fényes Elek szerint: Belincz. (Az 1913-as vármegye térképen: Bellincz). De Bellyéhez közelebb is van Belintz (Belence) nevű hely. Ennek a csoportnak ez a legkeletibb helysége. A Bilje és a többi birtokos jelzős alakok létrejöttének lehetőségéről a csallóközi Billienél részletesen kifejtettem a véleményem, ezért itt nem ismétlem meg, de a kapcsolat a „Bél” névvel egyértelműnek tűnik.

Van három kis falu ennek a csoportnak a nyugati részén: Bilice és Kis-, Nagy Bilac (Mali és Veliki Bilač). 45.236, 17.841 és 45.32583; 17.91167. A 200 m magas Dilj hegység északi, illetve nyugati lejtőin fekszenek, Čaglin-tól délnyugatra. A történelmüket nem ismerem, ezért csak a csoportos térképen jelölöm a helyüket. Ez a terület a Magyar Királyság Pozsega vármegyéjének keleti határán van, a Száva bal oldalán. Kiváló őrhelyek, amelyek az Orlyava völgyét voltak hivatva védeni, Bečic-től Bilacig.

3. 3. Újlak (Ilok) - Wylak 45.22222; 19.37694

Újlak (horvátul Ilok) város Horvátországban, Vukovár-Szerém megyében. Palánkával szemben. A mai város helyén a rómaiak Cuccium nevű települése állt, ami egyben a dunai limes egyik erődje volt.

            Az Újlakiak ősi fészkét 1283-ban Wylak néven – mint a szerémi püspökök székvárosát -- említi egy oklevél. A latin szövegekben még Voilack, Vylok, Villak, Wylak, Wylok, Wyhok formában tűnik fel a város neve. (Általában úgy vélik, hogy ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a település neve a magyar „új lak” szóból ered, ami horvátra fordítva „novi dvor”-t jelent. Pedig sohasem lett „novi dvor” értelmezése a helynek, és a Villak változat feltűnően hasonlít az osztrák Villach városnévhez, de a kapcsolatot csak a teóriám szerint lehet helyesen értelmezni.) 1354-től Ilok, Garay Miklós és Pál tulajdona volt, akik Gorjanski-ből magyarosították a nevüket. Váruk a Duna jobb partján áll. A várat valószínűleg a Csák nembeli Ugrin építtette a 14. század elején. Így szerepel egy 1317-es oklevélben: „A. Ch. 1317. Magister Nicolaus, filius M. Vgrini, de genere Chak, Comiti suo Andreae, in praemium seruitiorum, possessionem Vilok cedit....... In Vilok in festo B. Ioannis Apostoli et Euang. Datum in Wilok, in festo Beati Ioannis Apostoli et Euangeliste. Anno Domini MCCCXVII.“ az írás tehát nem „lak”, hanem „lok”, és nem „új”, hanem „vi” – lehetett a hangzás. Csak-Iločki volt ebben az időben a nemzetség megnevezése. Várról a Pallas Nagylexikon ezt írja: „A vár már az avarok idejében fennállott (kiemelés tőlem) s igen erős vár volt; többször változtatta urait, de fénykorát Ujlaky Lőrinc alatt élte, aki ott is van eltemetve. 1526. a törökök elfoglalták s a XVII. sz. végéig bírták, amidőn Dünewald tábornok őket elűzte.” Tudjuk, hogy 1364-ben, az itt birtokot kapó szlavóniai Kont Miklós (aki nádor volt 1356-tól 1367-ig) családját ekkortól kezdik „de Wylok” (Iločki) néven nevezni. (A várat I. Lajos királytól kapták cserébe Felsőlendváért.[6]) Minden korabeli latin nyelvű oklevél és krónika „de Wilok” néven említi a családot. Imre és László, Kont Miklós unokái, már „de Wilok”-nak neveztették magukat. „iji su unuci Mirko i Ladislav uzeli naziv Iloki (Ujlaki)” – írja róla Branko Nadilo, a „Građevinar” folyóiratban. A horvátok és bosnyákok között máig fennmaradt az „ilok”-i hangzás. Az osztrák, bajor kiejtés „vilok”, vagy „filok” lehetett (mint a Villach-Beljak –nál láttuk), amiből az önérzetes bosnyákok a „v” (pontosabban a „b”) elhagyásával, „ilocski”-t csináltak, amikor Kont Miklós dédunokája, Nikola Iločki -- Újlaki Miklós (1410.-1477.) a királyukká lépett elő. Mert a vajdából 1438-ban macsói bán lett, minek következtében megszerezhette a Bács, Baranya, Bodrog, Szerém, Tolna és Valkó megyék ispánságát is. 1471-ben, a Vitéz János féle összeesküvéskor, Mátyás király mellé állt, ezért jutalmul megkapta a frissen meghódított Bosznia trónját is. Ez volt Ilok „Aranykora”. Újlaki királyként pénzt is veretett, ezek némelyikén a horvát címert is feltűntették, amely feltehetően a címer első fennmaradt ábrázolása.

        Amikor a latint kezdték magyarral felváltani, (a reformáció és a török hódoltság utáni birtokszerzések idején) Wylok magyar olvasata Újlakká változott és „Nicolaus de wylak wayuoda” a magyarnyelvű történelembe, mint „Újlaki Miklós vajda” vonult be. Újlakot, amikor a török hódoltság alól felszabadult, a török ellenes harcokban tett szolgálataiért, 1697-ben Odescalchi I. Livius római herceg kapta meg. Bononi 1698-as alaprajzán a vár neve: Pianta d’ Illok. (Károlyi Bibliájának elterjedése után, már természetes volt, hogy az WY TESTAMENTVM-ban az WY betűcsoportot magyarul ÚJ-nak kell olvasni. „U” betű a klasszikus latin ábécében nem szerepelt, az u és a v – pontosabban [w] – hangot is a V jelölte. A „W” használata germán hatásra alakult ki a késő római korban.) De Újlaky Miklós, erdélyi vajda és macsói bán, például az 1442. év december 17-én, Győrben kelt levelében, amit a szekcsői Herczegh Rafaelhez intézett, Tőttös László birtokának visszaadása tárgyában, saját magát így nevezi meg: „Nicolaus de Wylak woywoda Transsilvanus et banus Machoviensis” „Datum Jaurini, predicta feria secunda proxima post festum beate Lucie virginis, anno domini millesimo quadrigentesimo quadragesimo secundo.” Győr középkori latin nevéből Jaurinum látható, hogy ekkor már használták a „j” betűt[7], tehát írhatta volna a nevét „de Vjlak” formában is – de nem tette! Ezt csak később kezdték el használni. Mert mi értelme lenne a „Vilak” szónak a magyarban? Hiszen a „Bilak” – „beljak-bélyeg” értelme rég feledésbe merült, annak ellenére, hogy a Dráván túli hegységet Bilo-nak hívják, és nem is olyan messze Erdélyben is van két Bilak nevű hegy. A Tisza felső folyásánál Újlakot szintén csak az ott lakó ruszinok hívják Vilok-nak (ukránul Вилок) a régi hagyomány, és a latinnyelvű Wylok jegyzés miatt! A vitát az utolsó Iločki, aki 1524-ben halt meg, eldöntötte, amikor elkészíttette a saját emlékművét. A közös síremlék horvát megnevezése: „Nadgrobni spomenik Nikole Iločkoga iz franjevačke crkve u Iloku” Lőrinc herceg -- „dux de Wilak” -- sírtábláján az 1500-as évszám látható, ami arra enged következtetni, hogy még életében gondoskodott a síremlékéről. Ezen az alábbi szöveg olvasható: „Hic est sepultus illustris Laurecius dux de Wilak, filius olim serenissimi Nicolai regis Bozne, una cum consorte sua Catharina ... ez qui obiit anno MCCCCC.”. Az pedig, hogy a latin feliraton nem Wylak, hanem Wilak forma szerepel, továbbá az, hogy a Laurecius névben – és máshol is -- az „u” hangot „V”-vel (és nem „W”-el) jelölték – csak megerősíti a feltételezésemet, hogy ennek a magyar helyes olvasata is „vilak és nem Újlak! (A vitát korrekten eldönteni nem lehet, mert az U és V hang közötti különbséget grafikailag csak a 16. század óta jelölik. Ekkor jött létre a külön U betű, melyet a T és V között vettek fel a latin ábécébe.)

            Az utolsó középkori krónikásunk, Thuróczy János „Nicolaus de wylak wayuoda” néven említi a később magyar olvasatban (és fordításban) Újlaki Miklós vajdának nevezett főurat. Későbbi latin szövegekben már „Nicolaus de Ujlak” formát találunk. Minden betű rendelkezésére állt, hiszen pl. a „michael zylagij” a „Johánes” nevekben megjelenik a kis és nagy „j” betű is. „In oppido Wylak” – írja, amikor Capistranói János temetéséről szól. Ha a krónikaíró „magyarosan” írt volna és Újlakot értett volna Vilak helyett, akkor valószínűleg a „castro Nádoralbensi”[8] helyett is „Nándorfeyerwar” -t találnánk a krónikájában. De ez nem így van! És a magyar Újlak-ot sohasem fordították le a helybéliek, Novodom, Novigrad, Novo Mesto, Novo Selo, vagy „Novi dvor”-ra, ami pontosan megfelelt volna a magyar jelentésnek. Maradt a Wylakból (vagy Bilakból) az Ilok.

            Mátyás király olasz történetírójától, Galeotto Marziotól tudjuk, hogy a magyar nyelv használata Mátyás idejében vált általánossá. A könyveket természetesen latinul írták. Újlakihoz hasonló magyarosítást fedezhetünk fel az Ulászló királyaink nevében. Az Ulászló név ugyanis a szláv Vladislav (cseh) illetve Władysław (lengyel) nevek magyarításából származik, a már korábban kialakult László alak felhasználásával. Úgy tartják, hogy a László férfinév a szláv Vladislav névből fejlődött ki, a szó eleji kettős mássalhangzó megszüntetésével. Szent László királyunk Lengyelországban született, anyja Richeza lengyel hercegnő volt. Lengyel neve: Władysław Święty. A magyar nép tudatába László királyként került be. Nem volt sohasem „Ulászló” a neve. Thuróczy az Árpádházi László neveket Ladislau formában használja. A várnai csatában elesett Władysław III Warneńczyk -- a magyar I. Ulászló -- nála Wladislaus. Természetes, hogy a latin W=U elterjedésének megfelelően a magyar olvasata – később -- Ulászló lett! De ahogyan Mátyás környezetében nem valószínű, hogy elhangzott volna magyarul az Ulászló név, ugyanúgy nem hangzhatott el az Újlaki név sem – véleményem szerint. Ez már az utókor „ajándéka” lett.

            Kniezsa szerint a helynévpárok nem kései fordítások útján, hanem azonos szemlélet alapján alakultak ki. Újlaknál az azonos szemlélet a falu megújulása lett volna, és akkor Kniezsa példája szerint alakult volna a horvát névadás is. (Az ott felhozott példa: Újfalu~Nováves 1297: Wyfalwa; 1388: Wyfalu:) Keletmagyarország helynevei-ben Kniezsa ezt írja: „Eredeti településnevek. Ide tartoznak mindenekelőtt a falu és lak szavakból alakult helységnevek, mint Kisfalud, Nagy- falu, Felfalu, Alfalu, Lak, Nagylak, Széplak, Fellak, Újlak, stb. E hely- nevek, főleg a lakkal összetettek, a legősibb magyar településekre mutatnak, amikor e környéken egyéb állandó telep vagy egyáltalában nem volt, vagy pedig csak nagyon kevés lehetett. E névtípus régiességét mutatja az is, hogy olyan területeken, amelyeket a magyarság már a X. század vége felé szállt meg, mint pl. a Felvidéken, igen ritka. Még Sáros megyében is csak a valamivel későbbi, személynevekkel összetett alakjában (Jánoslaka, Pósalaka) van meg.” De a magyarban nem volt szokás egy nagyvárost „lak”-nak nevezni, amely „ház” (lakás) értelmű. Leginkább „Széplak” helységnevekkel találkozhatunk szerte az országban. „Siplak”-ot (Fertőszéplak) már 1250-ben jegyezték. Például a Berettyó mellett is van Széplak (47° 15′; 22° 32′) és a szomszédjában Baromlak. Ezekre illik Kniezsa megállapítása, de Zalaújlak és Rinyaújlak esetében, véleményem szerint, a helyzet hasonló Újlakhoz, csak itt nem voltak délszláv "névmegőrzők", ezért a Wylok hangzású helynév nem maradhatott fenn. Amennyiben őseink szándéka az lett volna, hogy Újvár legyen a neve, akkor a korból (1387, Kaposújvár) vett jellemző példa szerint, „Vywar”, vagy „Wywar” alakot hagytak volna ránk a latin szövegekben. A 13. század első felében már meglévő Belényesújlak (46.683056, 22.223611) román nevét: Uileacu de Beiuş (Uilac) nem változtatták meg „vilak”-ra, vagy „ilak”-ra, mert itt az azonos szemlélet az „új lakkal” („Satu Nou”) megvolt, és megtartották a magyar nevet, kissé románosítva. A szlovák és a magyar nyelv viszonyát vizsgálva Varga Csaba azt írja: „ősi szavaink valóságos múzeuma a szókincsük. Nekünk olyan a szlovák szótárba nézni, mint ha egy antikváriumba, avagy egy régiség kereskedésbe léptünk volna be.”[9] Itt is ezzel az esettel állunk szemben, csak még eredetibb formában, mert nem egy viszonylag új nyelvről (a szlovákról), hanem a sokkal ősibb szlovénről van szó, ami a szláv nyelvek egyik alapnyelve. Varga a szláv nyelvmúzeumból kibányászott példával magyarázza meg a magyar „tavasz” szó értelmét, („tavit”=olvaszt, „tav”=tó), míg én a szlovén-szláv „bilok” > „bil/bel” = „jel” többesszáma, magyarul: „bilok” = „jelzők” (lásd: „billog”) lakhelyére történő utalást fogadom el az „Ilok” értelemszerű magyarázatának. Tehát a magyar „tav-a-sz”-ból, és a magyar „jel”-ből (bjil > bjilok > bilok) lettek ezek a – ma már szlávosan hangzó, de szlávból megmagyarázhatatlan, míg magyarul érthető – köznevek, majd helynevek.

            Érdekesen alakult a baranyai Illocska falu (45.79797; 18.52578) neve. 1496-ban Wylakcza néven írták. A falu nevét tehát vagy „vilakcsának”, vagy „újlakcsának” ejthették. Hogyan lehet ezt a kérdést eldönteni? Nézzük meg a falu történelmét. A török hódoltság alatt a település elnéptelenedett, de a felszabadító háborúk után nem magyarok, hanem délszlávok települtek vissza. Hivatalos magyar megnevezése „Újlak” lett. Az azonos szemlélet alapján az ottlakóknak is át kellett volna venni az „új lak” értelmet, de nem ez történt. Az újonnan beköltözők „Illocska” néven hívták a falujukat. Vajon miért? A válaszért vissza kell térnünk a középkori „vilakcsa” hangzás vizsgálatához. A -csa toldalékot, becézésnek, vagy kicsinyítő képzőnek tételeznék fel a nyelvészek, a „cs-k” cserét pedig ugrásnak, ha nem tudnánk, hogy a szomszéd település neve „Csat” volt, amellyel egyesült. Feltételezésem szerint az első névadási változat „Bilok” és „Csa”, vagy inkább „Csát” volt. (Lásd a szomszéd falu nevét: Lapáncsa. Túl sok a -csa toldalékból, egy helyen, egy időben, ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhatnánk! Mindkét név szerepeltetése az egyesülés után, általános gyakorlatnak számít.) „Csát” nevű helyek közismertek: Csát, Csata, Csatár, Csatád, Csatka stb. A Komárom-Esztergom megye déli részén található Csatkáról azt tartják, hogy a település neve személynévi eredetű. A Csát személynévből[10] keletkezett, annak -ka képzős változata: (Chat-ka). A Csíkszeredától 18 km-re délkeletre az Olt bal partján a Fiság torkolatánál fekvő Csatószegről sokan úgy gondolják, hogy nevének eredete a csat főnévből származik és török eredetű. Mezőcsát két részből állt össze: Szabadcsátból és Lakcsátból. Csát már a honfoglalást megelőzően lakott volt, 1067-ben apátságot alapítottak a szomszédságában. Feltételezhető, hogy „Bilok” és „Csá(t)” nevek a 9 század előtti időkből maradtak fenn, és erre példa a „bilakcsa” szóösszetétel. Ebből keletkezett a latin szövegben megjelenő „Wylakcza”. (A „cz”  „cs”-nek ejtése gyakori, és nemcsak a lengyeleknél fordul elő.) A közelben (Bács-Kiskun megyében) pedig ott van Csátalja nevű község, bizonyságul arra, hogy nem egyedi, véletlen névadásról van szó. Teóriámat a Bilok-Csát helynév csak alátámasztja, ezért a „csát” névvel részletesebben nem foglalkozhatok ebben a könyvemben. Visszatérek tehát arra, hogy a történelmi hagyomány, emlékezet az Iločki-akra, elősegítette a becéző, kicsinyítő „Illocska” név kialakulását a 18. században. „Nicolaus de Wylak wayuoda” minden nyelven Wilaki (vagy Iloki) Miklós vajdát jelent, kivéve a helybélieket, akik már Iloknak (Pallas Nagylexikona szerint: Illoknak) hívták a városukat, ezért a vajda neve is Iločki lett, a szerb-horvát nyelvtan szerint. Hogy később (W)ilokot Újlaknak kezdték hívni, arra bizonyságul szolgálnak a magyarnyelvű írásos anyagok. A város neve -- a magyar fennhatóság idején -- minden magyarnyelvű dokumentumban: Újlak, ma pedig ismét Ilokként szerepel. Az Újlakiak közül nincs aki reklamálhatna a késői elnevezés miatt, hiszen az utolsó „Újlaki” halálával, 1524-ben, kihalt az Újlaki (de Wylak) család. Özvegye, Bakics Magdolna, Móré Lászlóhoz ment feleségül, aki ezzel Újlak tulajdonosává vált.

A fentieket annak ellenére állítom, hogy az 1283-as – villa Wilokot említő -- oklevelet az „U” betű alatt katalogizálták: „A. Ch. 1283 Idem Ladislaus possessionem Vjlak (?!), aliasque a Bela IV. et Stephano V. Petro de genere Chak donatas, filio ipsius Dominico confirmat.” (A dokumentum megtalálható: Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civilis/V/3/INDEX ALPHABETICUS/INDEX CODICIS DIPLOMATICI HVNGARIAE ALPHABETICVS./U/Ujlok, (Vylok) poss.) Továbbá, hogy a téma szakértője Csorba Béla is Ilok archaikus formájának tartja Újlakot. Angol fordításokban találkozhatunk az alábbihoz hasonló megfogalmazásokkal: „princes of Ilok (knezovi Ilocki, Ujlaky de Illok)” ^, de az „Ujlaky de Illok” – abszurdum! Ennek a korabeli latinban „Wylaki de Illok” lenne a megfelelője, de ilyent én még nem láttam...

4. 4. Biljaca (Biljača) 44.1486; 19.3942

Biljaca, Bosnia & Herzegovinában. Ez a Biljaca a Drina bal partján, Srebrenicától északra, a szerbiai határon, Közép-Podrinje-ben található. A történelem itt szomorú tragédiát produkált a 20. század végén. Mivel bosnyák dominanciájú területnek számított, és a szerbek úgy érezték, hogy nélküle nem lenne teljes a területük integritása, ezért Kelet-Boszniában és Közép-Podrinjében etnikai tisztogatást hajtottak végre az ott élő bosnyákok ellen. 1995 júliusában Srebrenica környékén mintegy 8000 bosnyákot – főleg férfiakat és fiúkat – végeztek ki. A srebrenicai mészárlás a Boszniai háború egyik legvéresebb eseménye, amelyet a Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága háborús bűncselekménynek nyilvánított.

Újabban a Visoko (43^o58.46’; 18^o10.06’) mellett feltárt ősi boszniai piramisokban székely rovásírással írt kőlapokra bukkantak. Tudjuk, hogy a határvidékek védelmére székelyeket telepítettek Magyarország végeibe. Az, hogy ennek írásos nyomai feltűnnek egy határvidéki bányában, nem lenne meglepő. Annál inkább az, ha kiderülne, hogy sokkal régebbi (Tordos-Vincsa kultúra), és a piramisból származó, leletről van szó. Természetesen itt is van helyi magyarázat a név eredetére. Úgy tartják, hogy a horvátokat régen vlachoknak hívták. A vlachok öltözéke pedig durva fehér posztóból volt. (bijelo vuneno sukno) és ebből lett a biljac elnevezés. „Ezek a vlahok gyapjúszövetbe öltöztek (innen a biljac elnevezés), és nem azonosak azokkal, akik a törököknek köszönhetően jöttek be, és feketébe öltöztek. (feketegyapjasok – később morlacok)” Ennek az elméletnek a gyenge pontja az, hogy a vlachok elterjedése nem ezen a környéken, hanem ettől keletebbre és délebbre van. A vlach olyan népcsoport a Balkánon, amely latin nyelvből származó nyelveken beszél. A következő országokban élnek ma is: Görögország, Románia, Albánia, Macedónia, Bulgária, Szerbia és Horvátország. Jelentősebb etnikai kisebbséget alkotnak Romániában (Dobrudzsa.) A dél-romániai románokat a 19. századig szintén vlachoknak hívták. Havasalföld román fejedelemség román neve Valachia, azaz Vlachföld volt. A „vlach” szó régi magyar változata az „oláh”[11] volt, amellyel a románokat jelölték a régi Magyarországon. A szerbiai vlachok: az ország keleti megyéiben élnek és román nyelvűek. Nincs is a környékükön biljacahoz hasonló helységnév, míg a Balkán nyugati és északi részén – mint láthattuk – elég sűrű az előfordulásuk. Ezért a ma is használatos Beljac elnevezés állhat közelebb a valósághoz, aminek a jel, jelölés szavak adnak értelmet. Megerősíti ezt az a történelmi tény is, hogy a római birodalom bukásával szláv törzsek, (a horvátok és szerbek elődei) települtek a vidékre, majd a frank uralkodók jelentős számban telepítettek ide avarokat, akik idővel beolvadtak a horvát-szerb népbe.

5. 5. Bečej (Becse) 45.61923; 20.04748

Óbecse község (Bečej), Dél-Bácskában. A régészeti kutatások szerint ez a terület már i.e. az ötödik évezredben, a régebbi neolit korban lakott volt. Legtöbb régészeti leletet a 6-9. századból -- az avaroktól és a szarmatáktól -- találtak. Neve a régi Becse török-magyar személynévből származik. Jelentése: kánya. Területén a 8.–9. században számos falu helyezkedett el, melyek maradványait a feltárások során megtalálták. A Becse név több okmányban (1199., 1200., 1216.) is mint férfi-név fordul elő. Egy másik elmélet szerint nevét Szent Gellért kortársától, comes Bechről kapta. Szent István korában – úgy tartják egyesek, hogy -- itt két francia család telepedett le: Becse és Gregor, és így talán ezekkel is összeköttetésben lehet a neve. Ennek az alapja az, hogy a Becsegregor név, Kézay Simon szerint, Franciaországból ered, „Vilmos nemzetségéből, melyet Cornetnek neveznek”. Becse és Gregor elkísérte III. Béla királyt Görögországba is, de hogy miért vonták össze a nevüket, én nem tudom. A történészek egy része azt mondja, hogy Kézay Simon tévesen tartotta francia eredetűnek a Becsegergely (Bechagergorium, Bechegregor, Beche et Gregorii, Bechegerger) nemzetséget. Mint ahogyan a Jelek a Kárpátok körül könyvemben leírtam, véleményem szerint a francia származás nem Becsére, hanem a Thuróczy említette Merse nemzetségre vonatkozik. Nincs semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a 13. században felbukkanó nemzetségek, a honfoglalás kori magyar nemzetségek, vagy törzsek egyenes utódai lennének. Tehát a Becsegregor nemzetség egyszerűen személynévből alakulhatott ki. Elképzelhető, hogy Gregorij jelzőjeként Becse (kánya) Gregorij, vagy becsei illetékességű Gregorijról, lehet szó. Becsét 1091-ben említik először, Bechey néven, bár az elnevezés ekkor még nem a városra vonatkozott, hanem a Tisza szigeti erődítményre, mely tőle kb. 6 km-re volt. A latin írásforma nem zárja ki azt sem, hogy az eredeti elnevezés Bec-hely lett volna. (lásd az I. csoportban említett, közeli Bec, Béci, Bécs, Pécs stb. helyek neveit és magyarázatukat.) Komoly szláv magyarázat nincs a Becs név keletkezésére, csupán a földbirtokosra, vagy víznév eredetre van néhol utalás.[12] Az 1267-es pécsváradi konvent bizonyságtevő levelében szerepelnek a Boch de genere Bechegregor és Petri de genere Bechegregor de Felwrus nevek. Mint láthattuk az 1.1 csoport leírásánál, egyes kutatók véleménye szerint a becs szavunk avar eredetű, és értéktárolásra használt őrzőhelyet jelenthet. Ezt az állítást alátámaszthatja az Óbecsétől délre fekvő sáncmaradványok megléte, melyekkel kapcsolatban ezt írja Bárány Ágoston, helytörténész: „Ama’ roppant sánczok, miket némellyek hibásan romai műveknek állítanak, az avarok’ munkáji...” (Bárány Ágoston: Temesvármegye emléke. Nagybecskerek, 1848.). Ebben az esetben a „Bec” avar névadás valószínűsíthető. 1238-ban említik az itteni erődítményt, melyet IV. Béla ekkor adományozott a székesfehérvári szerzeteseknek.

6. 6. Zrenjanin (Nagybecskerek) 45.3678 20.4047

Nagybecskerek (szerbül Зрењанин / Zrenjanin) a Béga (Бегеj) folyó partján fekvő város Szerbiában, a Vajdaságban, a Bánságban. Nevében a szótő: Becs, vagy Bec, amelynek avar vonzatáról Óbecsénél már szó volt. A „Bec” változatot alátámaszthatja egy 1715-ös térkép (Alpine and Danube Lands, ca. 1715: Cumania and Serbia) ahol Becsét németesen Besche-nek, míg Becskereket Bezkerek-nek írták, valószínűleg hallás után. Mindkét kiejtés (a „bese” és a „béc”) megfelel az ómagyar változatnak, és a környék földrajzi helyneveinek. Kb. 5-6 km-re Becskerektől található Bégafő (szerbül: Klek/Клек, németül: Klek) község. 45.41667; 20.48333. A Béga folyó mentén több település nevében szerepel a folyó neve, ezekről külön nem szólok. (Lásd pld. Szentgyörgy falu nevénél) Bégafő északi szomszédja Torontáltorda, röviden Torda, szerbül: Торда 45.585556; 20.4575. A Torda török-magyar eredetű férfinév, jelentése: megállt, maradt és az ősi magyar Turda személynévből ered, a török turdi=megmaradt szóból. A Béga a Ruszka-havasokban ered, a Déli-Kárpátokban, Romániában, átfolyik Facsádon  és Temesváron, Szerbiában pedig Nagybecskereken. Titel mellett ömlik a Tiszába. Hossza 254 km. Béga, Becs, Torda. Mindhárom név az avar időket idézi. A Torda szó jelentésének értelmezése olyan tág teret enged a képzeletnek, hogy ezzel itt nem foglalkozhatok. Megelégszem azzal a geolingvisztika nyújtotta eredménnyel, hogy az avar kori régészeti leletek mellett szép számmal maradtak a környéken olyan földrajzi nevek, amelyek kapcsolatba hozhatók az avar-magyarokkal.

7. 7. Biled (Billéd) 45.88639; 20.95889

Az ország déli, dél-keleti részén található Billéd, Billet, Torontál vm. (Románia, Temes megye.). 1462-es az első írásos emlék a falu nevéről.

8. 8. Belica 43.94383; 21.12448

Szerbiában, Šumadija megyében van egy kis, 393 fős, szerb falu, aminek a neve Belica. Ez, Jágogyinától 15 km-re nyugatra található, a régi Kragujeváci út mellett, 200-400 m magas hegyek déli lejtőjénél.

9. 9. Belint. (Belence) 45.753611, 21.766111

Belence (románul Belinţ, németül  Belintz) község Romániában, Temes megyében. Lugostól északnyugatra. 1369-ben Belencze alakban szerepel Csánkinál. Kiss László szerint egy szerb-horvát Belince helynév átvétele, amelynek személynév az alapja: Belin<Bela<Belimir, Belosláv. Belinc (szlovákul Belince 48^o28'; 18^o06') névvel már találkoztunk a II. csoportnál. Hogy jön ide a Belimir és a Beloszláv név – számomra érthetetlen.

[1]Magyar Katolikus Lexikon. Pozsega vármegye:„a Kőrös vm. bélai apátság (Daruvártól DK-re) az Orlyava felső völgyében”

[2] http://mars.elte.hu/varak/bellye/bellyetortenet.htm

[3] 476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Ábrahám comesnek fiai servienseiket Jakabot és Lászlót Arus föld adományozásával jutalmazták. 1283.

[4] Alistál (szlovákul Dolný Štál) községhez tartozik (Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában), Hidvég, Karáb, Petény pusztákkal együtt.

[5] Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/12. kötet/476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Sz. Györgyi Ábrahám és fia Tamás Billie nevű birtokot átengedték László, István fiának. 1296.

[6] DL 100104 Kelt: 1365-12-25.Kiadó: LAJOS 1 KIRÁLY. Régi jelzet: Q 383 / LINDVA 2 5 7

[7] „J” használata a latinban már a 7. századtól bevezetésre került.

[8] Következetesen „Nádor”-t ír a „Nándor” helyett, ez megkérdőjelezi a nándor=bolgár hipotézist!

[9] Varga Csaba: A nyelvek anyját tudtam én. 64-65. o.

[10] A Csát régi magyar személynév, valószínűleg török eredetű.

[11] A szó eleji kettős mássalhangzó helyettesítése! v=u olvasat.

[12] Могуће је да име овог места потиче и од назива "Беч", што значи "земљопосед", или да значи "утврђење на води" (Хасан Ребац).

A török helynévhasonmásokról

A 13. században Ertogrul vezetésével a mai Törökország területén nomád oghuz-török törzsek települnek le a Szakaria folyó környékén. Létrehozzák az oszmán birodalmat, és Bizánc keleti részén lévő Belocome várost - az elfoglalt tartományuk nevéről - Bilecik-nek nevezik el. Központjuk Szögüt (Sogut) lesz. Nem hiszem, hogy lenne olyan történész, vagy nyelvész, aki a Bilecik (ejtsd: biledsik, vagy biledzsik) névadást szláv hatásnak tulajdonítaná. 700 évvel korábban az avarok Bizánc nyugati végénél Travuniába bolgár-török törzseket telepítettek. Az avar birodalom bukása után, Nagy Károly az itt megtelepedett szlávok közé betelepíti a maradék avarok egy részét, és a terület neve Bilechiá lesz. A dalmát Bilecéről írásos említés van már 1286-ban a dubrovniki archívumban, „pod nazivom BILECHIA”. Véletlen egyezés lenne ez a nevek közötti hasonlóság? Kétlem. Nézzük meg, milyen BLC tövű, (hangzású) helységnevek találhatók ma Törökországban.

1. Bilecik tartomány Törökország egyik középnyugati része Marmara tartományban. Keletről Bursa, északról Kocaeli és Sakarya, nyugatról Bolu, délkeletről Eskişehir, délről Kütahya határolja, területe 4307 km². Székhelye Bilecik városa. Marmara a nevét az ázsiai partoktól észak-nyugatra található híres márványbányáiról kapta (marmaros görögül márvány.)
2. Bilecik. 40.146; 29.980. Az Ertogrul török szandákság fővárosa, 80 km.-re Bursától, a Szakaria kis mellékvize mellett, egy dombon fekszik. Közelében tajtékbányák vannak. Legkorábban ismert neve Agrilion, vagy Agrillum volt, valószínűleg az agri-mező jelentésű szóból. A bizánciak idejében Belocome a neve. Györkösy Alajos latin szótára szerint Kis-Ázsiában több helységnek is „Come” a neve. Bello küzdést, harcot jelent a latinban. Belus pedig egy istenség neve volt Elő-Ázsiában. Bellona ős itáliai (sabin, Neria) hadi istennő volt. Temploma Rómában, a Capitolium és a Mars mezeje között állott s e templom előtt fel volt állítva a columna bellica. Kultusza, sokban hasonlított a Kybelé-kultuszhoz, amely Kis-Ázsiából, Kappadokiából[1], pontosabban Comanából, származott. Eredetileg a frigek nemzeti istenasszonya, az összes istenségek anyja (Magna mater) volt. Ez volt az egyik első hely, amit a törökök bizánci területen (1299) elfoglaltak. Karacahisar, Inegöl, Yenisehir után 1326-ban meghódítják a Márvány-tenger közelében fekvő bizánci várost, Bursát is. 20 km.-re Bileciktől van Ertogrulnak (1231–1288), az oszmán birodalom alapítójának síremléke.
3. Van egy másik Bilecik is. 38.08431; 32.30049. Konya fölött. Itt 1600-1800 m-es hegyek vannak.
4. Bilece, 36.70552; 38.82903. Sanliurfától délre, a szíriai határ közelében fekvő kis hely.

De van még Törökországban: Belce (Belece), Belish, Beylice, Bileci (Bilice). Bilek-ből több is: Beşiri-nél - Batmantól északkeletre, şehitkamil-nál – Sanliurfától nyugatra, Muş-nál – Erzurumtól délre. (Ezek mind Bilek nevű helyek). Hasonló névvel: Bilgeç 38.24061; 44.29276, Belencik 37.88705; 44.02376, Bilgiç 37.98070; 30.10970, Bilyas. Sakarya. 40.36667; 30.48333.

Hogy mi a török etimonja a Bileciknek, nem tudom. A tajték és márványbányák ellenére nem fehér, az biztos. Török és arab nyelvű területeken igazán nem ritkák a hasonló elnevezések. Lásd például a türkmén Karabil[2] (Qara Bel, Karavil), ami fekete magaslatot, (Vozvyshennost Возвышенност) fennsíkot jelent, és még sok más hasonló földrajzi nevet. Hogy kerültek ezek a nevek Magyarországra -- ennek elemzését a szakértőkre hagyom, részemről csak a kérdés felvetése indokolható.

[1]Kapadokya ma Törökországban fekvő terület ősi neve, melyet délen a Toros-hegység, északon a Fekete-tenger, keleten az Eufrátesz határolt. „Midőn a rómaiak a mithridatési háboruk idejében a kappadóciai Kománában megismerkedtek egy, az Anaitis-hoz, vagy Ma-hoz hasonló lényegü istenséggel, azt Bellonával azonosították és fanatikus jellegü kultuszát, mely sokban hasonlított a Kybelé-kultuszhoz, Rómában is meghonosították. Bellona papjainak neve bellonarii volt, ünnepeit (a régi időkben junius 3., később a kománai istenség lényegével való összeolvadás után) március 24. ülték” – írja A Pallas Nagylexikona.

[2] Dombos fennsík a Murgab és az Amu-darja folyók között, a Parapamiz (Nyugat-Hindukus) északi lábainál.