A korábbi utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a BLC hangzású családnevek és helységnevek Magyarországtól keletre, illetve délre gyakrabban fordulnak elő. Nyugaton szinte nincs, Csehországban elég sok hasonló hangzású név van. Találtam egy Bilka-t Velemin és Toplice között (50,606^o; 13,889^o). Prága körül legalább 4 Běleč és 7 Bela van. Běleč (50.05633; 13.99327); Bilichov. (50.27113; 13.92775). Itt, 1407-ből Byelechov néven maradt fenn írásos emlék; Bělěč, 49^o26’; 16^o23’ Brnotól északra; Běleč nad Orlicí (50.19839; 15.94240), Hradec Kralové mellett. Közelében van Bělečko (50.15337; 15.95232). A helység írásos említését egy 1494-es dokumentumban találták meg, „Bělček Malý“ néven. Ezeknek a „bili” „bile” „belecs” „belcsek” „belá” hangzású helyneveknek a csehországi elhelyezkedésére még nem találtam magyarázatot. Valószínűleg a Nyitra körüli, vagy a dél-nyugati térségből bevándorló horvát-szlovén törzsek hozhattak létre ilyen nevű telepeket. Morva, szlovén és horvát területeken egyaránt találtak avar fejedelmi leleteket. A mai Csehország területére, 570 táján, keletről települtek be a szlávok, akiket a germán törzsek befogadtak. Figyelemre méltó azonban az a tény is, hogy a honvisszafoglaló törzsek közül egy, Brno körül telepedett le. Berényből lett a középkorban a magyar Berén elnevezés, ami Brünn városát jelentette. Hasonló hangzású személynevek gyakoriak egész Csehországban, ami érthető, mivel ezek a családnevek településnevekből jöttek létre. Viszont az avar birodalom északi határainál annál markánsabban kirajzolódnak azok az ősi védvonalak, amelyek neve ezekre formailag hasonlít. A Béla keresztnév jellegzetesen magyar. Hogyan képzelhető el az a népszerűség a szlávok körében, amit a felvidéken találunk Bela név alatt. Nem lehetett annyi ragyogó, fénylő, fehér hegy, patak a környéken. E név használatának nagyobb sűrűségét a többi szlávlakta területhez képest, semmi nem indokolja. Más magyarázatot kell tehát keresnünk erre a jelenségre. Az avar kori maradványnevek szerintem megfelelnek minden feltételnek. Én nem a középkori Vág-menti várak történetét kutatom, hanem az északi őrvidék avar kori nyelv-emlékeit. A földvárak, palánkok őreinek, a letelepült jelző családoknak a nyomait keresem.

1. 1. Magyarbél (Biel, Maďarský, később Veľký) 48.2167^o; 17.3667^o

A települést 1294-ben "Beel" néven említik először a pozsonyi vár tartozékaként. Ezt a Bél nevű települést ellátták magyar-, német-, kis-, és malom- jelzővel is, attól függően, hogy milyen tulajdonsággal akarták megkülönböztetni a sok „bél” hangzású helytől. Malombél 1323-ban szerepel először írott forrásokban. Az 1320-ban említett Bély család itt volt birtokos. Nevüket valószínűleg a birtok után vették fel, míg korábban a helység neve a Bel/Bela személynévből, illetve foglalkozásnévből alakulhatott ki.. Később, 1655-ben, III.Ferdinánd király megerősíti Bély György, s fiainak nemességét, s új királyi adományt ad nekik Magyarbélre. Ettől kezdve viselik a "Magyarbéli" előnevet is. 1891-ben 1058 magyar lakosa volt.

2. 2. Billie, Billye (Dolný Štál) 47.93638; 17.71659

Alistál (szlovákul Dolný Štál, 1948-1990 között Hroboňovo volt a neve) község Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában. Felistál (szlovákul Horný Štál) tartozik hozzá. A mult század elején a községhez tartoztak: Belle, Hidvég, Karáb és Petény puszták. Ezek közül Belle puszta Billye néven már 1296-ban van említve, István fia László birtokaként. Manapság az Interneten még az alábbiakat tudhatjuk meg róla: „Első lakói a királyi ménesek csikósai, ellátói voltak. Oklevél 1111-ben említi először. /Püspöki Nagy Péter:Piacok és vásárok kezdetei Magyarországon 1000–1301/. Nevét a hagyomány szerint az itteni királyi ménesek szálláshelyeiről, az istállókról kapta. Később csak 1260-ban szerepel egy 1400 körül hamisított okiratban.” Módszeremmel utánanéztem a hasonló neveknek. Kiderült, hogy egy 1283[1]-as és egy 1296-os oklevélben csalóközi Billie-ként szerepel, amit még Byllye, vagy Billye[2] formában is írtak: „villam eorum Billie vocatam in Challokwz” [3] „possessionem Byllye vocatam Districtus Challokwz”. Hasonló nevű helyek például a Nagytapolcsányi járásában fekvő Belinc, (szlovákul Belince) község neve 1318-ban Bullad, 1386-ban Belech, 1411-ben Byllye alakban szerepel. Továbbá a 1212-ben a baranya vármegyei Bellyénél a forma szintén Billie volt. A két irat között van 70 év és több, mint 200 km. (Pozsonytól Eszékig.) Csallóköz lakóiról[4], pedig így írt Bél Mátyás a Notitia első kötetében: „Ami a magyarokat illeti, az egész vidéken, amelyen széltében megfészkelt a nemzet, aligha találsz fajbéliebbeket, vagy kik jellemvonásaikat jobban megőrizték." Magyarázatul, pedig hozzáteszi: "Mikor fajbélieknek nevezem őket, amaz ősi fajt értem. Az a régi faj ugyanis, amíg egész Magyarországon köröskörül, annyi csapás által előrölve és egyebünnen egészülve ki, újjá alakult, a mi szigeteinken kitartott: bár nem teljesen tisztán, mégis annyira hasonló maradva magához, hogy csak az dicsekedhetik azzal, hogy látott magyar embert, aki látott már csallóközi férfit." E szavakból kitűnik Bél Mátyás magyarsága, amit pedig a csehek mostanában oly előszeretettel kétségbe vonnak. Így csak az írhat a magyar emberről, aki maga is magyarnak érzi magát. Ezek után az higgye el az istállóról szóló mesét, aki akarja! Én nem hiszek az „al-istálban” sem, meg a „fel-istálban” sem! Már csak azért sem, mert a „billi” török-besenyő hangzású, és a szomszédos Padány „Padan” községről közismert, hogy helyén határőr besenyőknek volt szálláshelye. Így rögzíti egy 1256-ban kelt oklevél is. A padányi besenyő kocsmárost IV. Béla nemesi rangra emeli, ő lesz a Padányi nemzetség alapítója. Az 1332-es a pápai tizedjegyzékben Bess néven szereplő Bős falut már a 12. század elején (1102-ben), mint besenyő határőrtelepülést említenek. Tőle alig 10 km távolságra van Padány, tőle pedig 2 km-re, Dolný Štál falu. Ha valóban a ménesek szálláshelyeiről, az istállókról vették volna az elnevezést, akkor bizonyára megkettőzték volna az –l hangot, hiszen a magyaron kívül az olaszban is „stalla”, angolban is „stall” a megfelelő szó. És miért hagyták volna el az –ó képzőt? Valószínűbbnek tartom a latin „stabilis” szó mesterséges behozatalát a „billi” besenyő név helyett, és ebből alakulhatott ki az „istál”. Ebben az esetben elképzelhetőnek tartom az egykori írástudó tévesztését. Számára a besenyő „billi” magyar birtokos ragos alakja (billié) teljesen értelmetlen volt és ezt helyettesítette a „stabilis” latin szóval, ami érthető volt, hiszen ott tartották a királyi ménest. A köznyelv pedig visszafordította latinból és létrehozta az „istál” műszót. Átléptünk tehát a honfoglalást megelőző időszakból, a keresztény magyar királyság korszakába. Délen például nem történt ilyen fordítási hiba és maradt az eredeti Bellye (Billie), vagy tőle nem messze fekvő (-d képzős) Biléd. Saját megoldásom erre a kérdésre vonatkozóan nagyon egyszerű: elfogadom, hogy az ősi időkből a Bél és változata a Bil mint méltóságnév tovább élt, és úr, ispán, vagy vezér jelentésű volt. (A Bél nemzetség mint helynév forrás kizárt, mert túl nagy a terület, ahol ez a név előfordul.) Ezek többes száma magyarul: Bélek és Bilek. Ha az ő tulajdonukról, birtokukról van szó, akkor azt úgy mondjuk, hogy Bélé, többes számban Béléi (Bilé, Biléi). Az „l” hosszabbodására láttunk elég példát. Tehát a Billéi, Belléi változatból igen könnyen lesz latinosan Byllye, Bellye (Bélié), szlávosan: Belje és Bilje. Ilyen esetekben szerintem az egyszerűbb megoldás közelebb van az igazsághoz, mert a neveket a nép alkotta, és (akkor még) nem a professzorok, vagy a politikusok találták ki. Mert hogy a nevek szavak, és e nevek hibátlan magyar ragozásúak!

3. 3. Belinc (szlovákul Belince) 48^o28'; 18^o06'

Valamikor a nyitrai püspökséghez tartozó település volt. Vályi András szerint: Bellincz, Fényes Elek szerint: Belincz. (Az 1913-as vármegyetérképen: Bellincz). Nevét – mint Alistálnál láthattuk – többféleképpen írták. Többek között „Byllye” alakban is. Belincből gyakori személynév is kialakult.

5. 4, 5. Béla puszta (47.7166667°; 18.2°) és Billeg puszta (47^o41,45’; 18^o13,97’) Naszály alatt.

Béla puszta közvetlenül a szőnyi olajfinomító alatt fekvő kis puszta.

Beleg és Billeg puszta nevét személynévből származtatja a Földrajzi nevek etimológiai szótára. A Pallas nagy lexikonában ez áll: „Beleg: Árpádkori magyar személynév, mely talán megfelel az ujgur «bilge», «belge», azaz bölcs, okos szónak.” A TESZ. 1: 277 az ótörök eredetű bilik „jel”, a volgai bolgár balik, balük – „bélyeg” szót veszi alapul. A szerb-horvát nyelvben a beleg - белег, белегa -  azt jelenti, hogy jel, jelölés, anyajegy, sebhely. Kniezsa István a Bilegi helynév (amelyet már 1075-ben említenek az oklevelek) tanulmányozásakor a bélyeg szó török eredetére mutat rá amely – mint török jövevényszó – a szláv nyelvekben is megvan.[5] A beleg szóval Szatmári Sándor is részletesen foglalkozott a Korai „altaji” lexikális elemek a déli szláv nyelvben című cikkében[6]. De a végkövetkeztetés nála is csak az volt, hogy: „ Egyelőre még nem állapítható meg az, hogy a magyar bélyeg szó szláv közvetítéssel került-e be a magyar nyelvbe, vagy pedig közvetlenül valamelyik nyugati ótörök nyelvből.” A Veszprémi Püspökség 1284-ben kelt oklevelében, Naszállyal (Nostan) együtt említett Komárom megyei Belyd valószínüleg Billeg-puszta volt. A török dúlás alatt Naszály és a hozzá tartozó puszták – Billeg, Grébics és Almáspuszta – elpusztultak. Ugyancsak elpusztult Naszálytól kb. 15 km-re keletre, a Gerecse és a Duna között lévő Bikol település is. (47,72; 18,45). Ezeknél a falvaknál nem hagyható ki Ördög Ferenc, Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1745-1771).című írásában közöltek: „Éppen Csánki adatai alapján hívom fel a figyelmet a Zala megyei XVIII. századi és mai Billege családnév lehetséges eredetére. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben 9 helységből 10 [105] személynek különböző időpontokban 14 alkalommal írták le családnevét Bilige, Billege, Billegü, Billige alakban. A 9 helység egy körzetben fekszik a Balatontól nyugat, délnyugatra. Két Billege nevű helységet ismerünk. A Tótvázsony határában fekvő Billege adatai: 1233: Byluga, 1267: Bylga, 1270: Bylegue, 1293: Byliga, 1334: Bylge, Bilke (Csánki 3: 223), 1629: Büge, 1641: Billighe, másként Büghe, 1712: "predium antiquo nomine Bylga sive Billige, iam vero communiter Büge cognominatum" (VeszprHtLex. 145). A Lesencetomajhoz tartozó Billige helynév 1543-ban tűnik fel (VeszpHtLex. 2: 170). Megemlítendő még, hogy Bars megyében Belleg helynévre van egy +1075-re hamisított oklevélben Bilegi adat, 1156: Beleg, 1299: Byleg (Györffy 1: 434). Ide tartozik még egy túróci jobbágyfiúnak 1255-ben feljegyzett neve: Bylegen (CDES. 2: 346). A Billege helynév Csánkiból idézett korai adatai, valamint a többi idetartozó névváltozat kizárja a Zala megyei Billege családnévnek a billeg szóból, illetőleg a (barázda)billegető madárnévből való magyarázatát. A családnév nyilván puszta helynévi eredetű.” / Megjelent: Magyar Nyelv XCVI. évf. 1. szám (2000. március)/ Kiemelések: tőlem. A fentiekre még visszatérek a Bars megyei Belleg tárgyalásakor.

6. 6. Beladice 48.3479; 18.2895; Belesz.

Korábban: Bélád. Egy 1156-os dokumentumban együtt említik a közeli Beleggel[7]. Nevét az ősi magyar személynévből, a Béládból származtatják.

A közelben van Belesz (Blesovce) 48,5576; 18,0333 falu. Beleszt 1246-ban "terra nobilum de Beles" néven említik először. 1317-ben "Belhwzth", 1399-ben "Belhozth" alakban szerepel. 1390-ban a nagytapolcsányi uradalom része. A magyarban „béles” az a hely, ahol „bélek” vannak. Csak megemlítem, hogy a görög-macedon-bolgár határnál szintén van egy Beles: Беласица, Б̀елес, görögül: Béles vagy Kerkini. Régi neve: Kalabak hegység.

7. 7. Belus (Beluša) 49.06532; 18.32726

Bellus (szlovákul Beluša) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Puhói járásban. Régészek a puhói kultúra népének települését és temetőjét találták itt meg. Első írásos említése 1330-ból származik "terra Belos" alakban. 1375-ben "civitas Belus" néven hozzák. A Belus név inkább délszláv területeken terjedt el. Ott a kicsinyítő képzővel ellátott „beles” „bèleška” formája jegyzetet, emlékeztetőt jelent. De ez értelmezhető úgy is, mint jelölt, azaz jegyzett, vagy akár „jeles-kiváló”. Lásd például a 12. századi magyar hadvezér, Belus bán nevének előfordulásait a latin szövegekben: Belus, Belos, Bele. Bella etimonja is a jelzéssel, őrzéssel megbízott, a határra telepített családok vezérének neve, tisztsége, a türk „bila”-ból, és a még ősibb „Bel”-ből, származó Béla lehetett. Belus bán, -- II. Géza idejében -- a leghatalmasabb főúr volt az országban. Neve keresztnév volt. Testvérével Desaval, I. Uros szerb nagyzsupán, a Nemanjić dinasztia alapítójának, a fiai voltak. Belus bánt, a Képes krónikában Bele[8] bánnak írják: „a király úr anyai nagybátyja, az ezer embere között is dicső, akit Bele bánnak neveztek”. Érdekes megjegyezni, hogy mit tart Vályi András a névátvétel irányáról: „BELUS PATAKA. Trentsén Vármegyében, Bellussa Városától vette nevezetét, mellyen keresztűl foly a’ Vág vizébe Trstyefalva felett.” Szintén a Vágba ömlik Puhónál a Bela voda (Ma: Biela voda) nevű folyó. Feltételezhető, hogy eredeti neve nem fehérre, hanem „bélára” utalt.

8. 8. Bélicz (Malé és Veľké Bielice.) 48.6345; 18.3518

Egyike a legrégibb községeknek. Szent-László királynak 1078-ban kelt adománylevele „Beluk” néven említi, amikor a községet a nyitrai egyháznak adományozta. Bars és Nyitra vármegyék határán fekszik. A legelső magyar nyelven megjelent betürendes helységnévtár összeállítója, Vályi András: Magyar Országnak leírása című művében így ír róla: „Kis, és Nagy Belicz. Két tót faluk Nyitra Vármegyében, lakosaik katolikusok, fekszenek Nyitra Zsámbokréthez nem meszsze, ’s tsak egy kis köz van köztök, földgyei néhol soványosak, de fördőjéröl nevezetes, mellyet kiváltképen hasznosnak tartanak, második Osztálybéliek.” Bélicz az 1715-ös adóösszeírásban így szerepel: „Kis Belicz, Bélicz, Kis-, Kisbélic, Nyitra, Malé Bielice, SK, Simony része; Nagy Belicz, Bélicz, Nagy-, Nagybélic, Nyitra, Veľké Bielice, SK, Simony része” Ennél a falunévnél jól látható, hogy hogyan változik a magyar Bélicz írásmód szlovák Bielicére (Malé és Veľké Bielice.) A hangtani törvényszerűségek helyett én a kialakult szóföldrajzi tényeket fogadom el. Tehát tény, hogy a magyar Bélicz alakul át szlovák környezetben Bielicére. Ha megnézzük Nyitra vármegye 1910-es térképét, akkor láthatjuk, hogy itt Béliczet, Bilicznek írták. Itt sem hiszek a nyomda ördögében, még akkor sem, ha az 1905-ös térkép Béliczként ismeri ugyanezt a falut. Bélicz, Bilicz, Bielicz, a Nyitrába ömlő Belanka folyó jobb partján egy és ugyanazon falu különbözö elnevezése ugyanabban a korban. A Belanka folyó nevéhez pedig több köze van annak a hegynévnek, ahonnan ered. Ezt a hegységet és a közeli várost pedig úgy hívják, hogy Sztrázsa (Sztrazsó, Stráža). Az ismert oklevelek 1439-ben, Strase néven említik először, Nyitra vármegyében. Sztrázsa községet 1899-től Nemesőrnek nevezik. Ma Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Zsolnai járásban található. Lovcsányi Gyula Nyitra megye leírásában olvashatjuk, hogy a Vág és Nyitra közt, a Kis-Fátrának a déli részén, Inovecz hegységtől Sztrázsáig, székely őrvár-rendszer húzódott már a 13. században. (Temetvény, Sztrázsa)[9] A folyó pedig Bélapatakánál ered. Feltételezésem, hogy az 1078-as „Beluk” olvasat áll legközelebb az igazsághoz, hiszen szinte torzítatlan magyarsággal hivatkozik a helyre, ahol a „Belák” laktak, talán még az avarok idejében.

9. 9. Beleg (Belek) 48.1051; 18.3601

Belleg, Bars vármegye DNy-i részén található település. I. Géza 1075-ből való adományozó oklevélben Bilegi formában szerepel. Ezt követően Beleg, Beillec, Bylegh, Byleg formában gyakran (1156, 1138, 1209, 1245, 1284, 1299, 1331, 1332) megjelenik a „terra Bylegh, in comitatu Borsiensi”. A falu nevéről már a bevezetőben szó volt. Az internetes honlapjukon az alábbiakat olvashatjuk: „A település neve személynév eredetű, egyes feltevések szerint a később Zala vármegyében elterjedt Billege családra utal. (Megjegyzés: ez nyilvánvaló tévedés. Fordított névadásról lehet szó. A Zalába elszármazott Bellegiek lehettek később a Billege család tagjai.) Az alapul szolgáló személynév eredete is vitatott. A magyar történészek az ótörök eredet mellett érvelnek, míg a szlovákok szerint a szláv „Bielek” személynévre vezethető vissza. Vannak azonban olyan nézetek is, hogy a magyar „billeg” igéből, esetleg a „(barázda) billegető” madárnévből ered a falu neve.” Bars vármegye leírásánál Bellegről azt olvashatjuk, hogy: „az alapjául szolgáló személynév feltehetőleg ótörök eredetű, de a cseh Bílek (< R. Bie­lek) személynévvel való alaki hasonlósága miatt a szláv eredetet sem zárhatjuk ki (vö. FNESz. Beleg, Kis­beleg)”. Itt a kérdés csak az, hogy mitől cseh név a Bilek? Belle – törökül azt jelenti, hogy „megjegyezni”. Sokkal kézenfekvőbb tehát az a magyarázat, amely arra irányul, hogy ez a hely egy „jelölt” terület lehetett. Lakóira vonatkozóan ezt írják: „Kezdeti időkben lakói inkább magyarok lehettek. 1156-ban – amikor Beleg a neve – már a barsi esperesség egyik kevésbé jövedelmező egyháza, melynek dézsmáját az esztergomi érsek átadta a káptalannak. 1209-ben a pápa megerősítette az apátságot a falu birtoklásában.” (A Lesencetomajhoz tartozó Billege-t (ma Beleg) a FNESz a Billeg szn-nek az –e képzős változatának tekinti, amely a bélyeg ~ bilyog fn-hez kapcsolható. A bélyeg-jel értelmezést azonban szükségtelennek tartják elemezni. A helynevek jel, jelzés azonosítása a bélyeg szó alapján – tudomásom szerint – nálam jelenik meg először.)

A 12-13. századi latin nyelvű krónikások igyekeztek latin betűkkel hűen visszaadni a magyar hangzást, ami Belleg esetében bileg vagy bilek lehetett. (A -k ~ -g váltakozás, a g zöngétlenedése, gyakori eset. Vegyük például Szegszárd/Szekszárd nevét a múlt századból.) Beillec - romlott alak lehet – tartják a hivatásos etimológusok, mert számukra, az általam itt kifejtett összefüggés még ismeretlen volt. Ennek értelme a bélyeg szó alapján: JEL. Csak így lehet Bellából Strázsa és mindkettőből Őr, azaz bélyeg, Jel.

10. 10. Belá Valaská 48.8892; 18.3953

Valaszka-Bella-t a vlach jog szerint alapították. Ha azt vesszük, hogy az ilyen községek a 13. századtól kezdve létesültek, akkor feltételezhetnénk a szláv, ruszin, vagy román betelepüléseket és névadást is. Ha azonban a környékbeli hasonló nevű helységeket nézzük, amelyek dokumentáltan léteztek már korábban is, és magyarok voltak a lakói, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy az újonnan érkező pásztorok már hely-, és víznévvel rendelkező területre kerültek, így az új névadás szinte kizárt. Ezért kellett ezt a Bélát jelzővel megkülönböztetni, például a Trencsény vármegyei Bellától. A szakértők is úgy tartják, hogy a vlach jog szerint költözők kezdetben a már meglevő falvak környékén telepedtek meg, és csak a 14. század derekától kezdtek önálló településeket létrehozni.

Található a környéken egy Bélaház (48,462^o; 17,511^o, németül Frauendorf) nevű település is, de ennek a régi neve Boleráz. (1240-ben Balarach néven említik) és csak a II. Bélától kapott pecsétje miatt lett 1887-től Bélaház a neve. Ma újra visszakapta a Boleráz nevet. Nem szerepeltetem a listámban.

11. 11. Beleg 48.28034         18.44536

Mohi (Mochovce) és Újpetend (Rohožnica, Nemcsénnyel egyben) között. Ma már nem létezik.

12. 12. Belá 47.8325; 18.5959

Párkánytól 11 km-re nyugat-északnyugatra, a 250 m magas bélai dombok (Belianske kopce) nyugati oldalán fekszik. Ez a 10 km hosszú és 4,5 km széles, „szőlőhegy” a Garam és a Duna között igazi őrhegyként magasodik ki a síkságból. (Hasonlóan a marosszentimrei és a Szamos menti nagyobb testvéreihez, a Bilak hegyekhez.) Béla nevét 1138-ban említették először az oklevelek. Ekkor a a dömösi prépostság birtoka volt. 1735-ben Bél Mátyás is megemlíti az itteni romokat. A Bélai domb elnevezés azért érdekes és jelentős számomra, mert ez annak bizonyítéka, hogy nemcsak a havasokban van ilyen elnevezés. Lásd a Magas- és a Bélai-Tátra közötti, 1750 m magasságban húzódó Kopa-hágó (Kopske sedlo) magyar nevét, a felette lévő Bélai-dombról kapta, amelyet szlovákul és lengyelül Kopának (=domb, halom) neveztek. Míg a Béla nevű havasoknál könnyű elhitetni, hogy a Bela fehéret jelent, de ezeknél a szelíd, folyóközti domboknál ennek már nincs semmi értelme.

15. 13, 15. Bicske. 47.48334; 18.63333 és Bia (Wiehall: Bia Wia. Ma Biatorbágy része.) 47.47122; 18.82522

A Gerecse és Budaőrs közötti avarkori védvonal maradványai. Bián, a Pap-réti dűlőben, az öreg-hegyen, bronzkori földvármaradványokra és honfoglaláskori településmaradványokra bukkantak a régészek. A Hosszúrétek völgyében, az 1991-es és 2003-as ásatások során 7–8. századi avar sírok kerültek elő, gazdag leletanyaggal. Bia legkorábbi írásos említése 1192-ből való, és mint Torbágyerdő alatti Biuai szerepel egy oklevélben. Feltételezhető a korai Béla=Biua névátalakulás. A Budai Káptalan 1351 évi oklevelében (DL 91435, Kelt: 1351-10-04.) szerepel, hogy: „Francisci Chymba István fia, Pető mester - édestestvére: István nevében is - a Pest megyei öröklött birtokukat, Bya possessiót a benne álló, Szent Kereszt tiszteletére épült kőegyházzal, a sessiókkal és egyéb tartozékaival István, szlavón és horvát bánnak 300 budai márka örök áron eladta.” A Szent Kereszt templom romjai a református temetőben találhatók. Pesty Frigyes féle összeírásban ezt olvashatjuk: „Az 2kra A' községnek neve Bia - különben a' német ajkú vidéken lakó számos lakosok által "Wihát"-nak is neveztetik, 's azok által csakis e' néven ismerős. Országszerte csak "Bia" néven ismertetik. - E' vidéknek — sött e' községnak lakossai nagyobb számban német ajkú ronktolikusok.” Itt figyelemre méltó a németes B>W váltás.

Bicske területén vezetett át egykor a Szőny-Pécs közti római út. Régészeti leletekben bővelkedik a bronzkortól az Árpád-korig, beleértve az avarkori emlékeket is.A tatárjárás előtt a falu helye, a Tóra-dűlő. A Szent László-vízi halastó nyugati oldalán lévő dombon félkörös szentélyű, egyhajós románkori templom és temető maradványait tárták fel. A Mány felé vezető út mellett római település nyomaira bukkantak. Oklevelekben Bykche, Biccke, Bykcze, Bykchew, Biccse. Biczke, Bitske alakokban is szerepel. Neve a „Bics” szótőre vezethető vissza, amihez kicsinyítő képző társult. Van olyan vélemény, hogy a Bikcséből hangátvetéssel keletkezett a Bicske. Én inkább fordítva gondolom: a Bikcse alakok voltak a torzak, ezért nem maradt fenn ilyen helynév, és csak személynevekkel találkozhatunk, mint lakosnévvel. Feltevésemet a Becs, Béc, Bőcs, Bics, Pécs, Becske stb. létező helynevekre alapozom, amelyekhez tökéletesen illik a mai kiejtés. Az első birtokosok a Botond nemzetségből származtak. Tagjai később vették fel a Bicskei nevet. Hasonló helynévvel találkozhatunk a „második Bics-nél” Halicsban. Az ott, és Becskénél leírtak vonatkoztathatók a Bicske helynévre is – véleményem szerint. Tehát Bicske avar eredetű őrhely lehetett, közelében a Bélák telephelyével: a mai Biával.

14. 14. Ipolybél, Bielovce. 47.9922; 18.7736

Lévától 28 km-re délkeletre, Ipolyságtól 16 km-re délnyugatra, az 564-es út mentén, az Ipoly jobb partján fekszik. A település 1274-ben "Byl" alakban szerepel először oklevélben, de más források szerint már 1138-ban is említik, amikor a dömösi prépostsághoz tartozott. 1342-ben "Beel” néven említi írott forrás. Vályi András szerint: „BÉLL. Tót falu Hont Vármegyében Peretséntöl nem meszsze fekszik Ipoly vize mellett.” Fényes Elek szerint: "Bél, vagy Béel, (Bielovce), magyar falu, Honth vgyében, Ipoly-Pásztóhoz 1/4 mfd.” Látható, hogy az eredeti név „Bél” volt. A „Bélek” közül az ipolymenti.

16. 16. Bélabánya 48.475; 18.935. Béld (Beluj) 48.35163;18.89258

Régi nevén Fejérbánya, szlovákul Banská Belá, németül Düllen. Község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban, Selmecbányától 5 km-re északra. A Felvidék egyik legnépesebb bányásztelepülése volt, Selmecbányához tartozott. 1228-ban "Bela" néven említik először. Ezüstbányáját 1228-ban és 1385-ben is említik. 1352-ben "Dilln", 1387-ben "Feierbanya", 1516-ban "Belabanya" néven szerepel a forrásokban. Fejérbánya név a „belá” tükörfordítása. Jól látszik, hogy a visszafordításokat a 14. században kezdték használni, míg a 13. században még az eredeti név szerepelt. De elképzelhető az is, hogy az ezüst, vagy a fehér földes, kaolin külsejü ásvány a dillnit színe közrejátszott ehhez a közbenső (később újra Bélabánya lett a név) névhasználathoz. Bélabánya német neve régen Dilln volt. Az itt talált, kaolinra emlékeztető ásványt Haidinger (1849) irta le s nevezte dillnitnek, bélabányitnak. Dillnit Al₁₂ ( Al O₄ ) ( Si₅ O₁₆ ) ( OH, F )₁₈ Cl.

Bélabánya      48^o08,19'; 18^o21,76'

Trávnica és Barak környékén. Bellegtől északra. Elpusztult. Körülötte a már említett Belleg, Bélád, Besse és Beleg nevű helységek adhatnak útmutatót nevének eredetére. Kapcsolata a „nagy” Bélabányával – nem ismert. Itt van Béld (1891-ig Beluja, szlovákul Beluj) község. 48.35163;18.89258. Selmecbányától 16 km-re délre, a Béldi-patak partján fekszik. 1290-ben Beel  néven említik akkor, amikor addigi birtokosa (Lampert) a falut a bányai polgároknak adja el. A kettős „e” írása „Bél” hangzásra utal. Beluja, Belugya elnevezés későbbi, és tót hatásra alakult ki. (Lásd Vályinál és Fényesnél). A patak a faluról kapta a nevét. Béld (Marosbéld) nevű helység van Gyulafehérvár fölött is. Nevét Géza és Sarolt házasságközvetítőjétől – Beliud (Beled) mestertől – származtatják. Szerintem puszta személynév d- helynévképzővel, hasonlatosan a fenti Béldhez.

17. 17. Belá (Bella) 49.2414; 18.9529

Bella, Zsolnától 20 km-re keletre, a Vágba ömlő Varinka folyó bal partján fekszik. Vályinál: Bella, Fényesnél: Béla, a szlovákoknál: Belá. Varinka a nevét valószínűleg Varin (Várna, Vári) településről kapta, már a vlachok betelepülése után, valamikor a 13-14. században. A folyóról Vályi András így ír: „BELÉN VIZE, Trentsén Vármegyében, magas árkában lefolyó tiszta viz Árva Vármegyének határjában ered, Rovna, Hota hegyek között, a’ honnan Ternovába foly, ’s azután elhagyván a’ lapályos helyeket, egy mély völgyben foly Belláig, onnét pedig Krasznához, három órányira járó völgyben Vári felé foly, holott Vág vizével öszve elegyedik; sokféle halakkal bővelkedik.” Terchovától légvonalban kb. 10 km-re keletre a Kis-Fátrában egy kis település van a domboldalban, amelynek neve: Biela (49,2408; 19,1341) Prislop nad Bielou 810 m magas nyeregnél. (obec Zázrivá). Ez sem fehér, hanem Béla. És ezeket a neveket használhatták egy időben, egy helyen, különböző tájszólásban beszélő emberek, Atillától napjainkig. Bizonyíték erre a latin nyelvű oklevelek sokszínűsége: 1378-ban "Bela"; 1483-ban "Belen"; 1496-ban "Bella", ennél a szónál ugyanis a latin betűkészlet elégséges volt, hogy helyesen visszaadja a hallott magyar falunevet. Etimonja, pedig a jelzéssel, őrzéssel megbízott, a határra telepített családok vezérének neve, tisztsége, a türk „bila”-ból, és a még ősibb „Bel”-ből, származó Béla lehetett. A túlsó oldalon lévő falunak a neve (talán nem véletlenül) itt is Sztrázsa. Vári pedig valószínűleg a magyar „vár” szóból keletkezett. Érdekes lehet még a közeli Nagybittse (Nagybiccse, 49.22320; 18.55848) nevének eredete. Byucha (1250), Bicca (1318), Bichche (1372), Bytcza (1409), Bicza (1415), Kys Byche (1477). Ma: Bytča. Véleményem szerint „Bicse” és „Becse” nevek eredete azonos lehet. Ez még további igazolásra vár. A Varinka jobb partján, Varin és Nededza között fekszik Gbeleny (Gbellán, Egbellény), amelyről Vályi ezt írja: „Belán, vagy Ibelán. Határja középszerű, piacozása Varnán és Zolnán, fája elég, legelője jó, második osztálybéli.” Koordinátái: 49,2126; 18,8463. A névből megállapítható, hogy Bela lehetett az alapszó, amely elé csak díszítő hangként kerülhetett a „G”, „K”, vagy „I” hang a későbbiek során. (Lásd a már említett istálló szavunkat). Valószínűbb azonban az „eg=egy” értelmezés. A magyar Egbelény „i”-s ejtéséből az Ibelény, Ibelán változat kialakulhatott. A történelem során az alábbi megnevezései voltak: 1362 Koblen, 1434 Belena (Villa Belene), 1439, Kbeleny, 1503 Cebelen, 1508 Gbeleny, 1598, Kbeleny, 1773 Gbeleny, 1786 Gbelani; Magyarul: Gbellan, Egbelény. A névjegytérképemen nem jelöltem, mert elképzelhető az összefüggés akár Kybele istennővel is. Erre az 1503-as Cebelen, megnevezésből következtethetek, de ott van a hasonló nevű Egbell falu (48,7166; 17,1211), amelyet 1392-ben Kwbel, Kebel, 1773-ban Gbelly, magyarul Egbel néven jegyeztek. „Egbell helyén a 7 – 8. században korai szláv település létezett.” -- olvashatjuk a Wikipédiában, a szabad enciklopédiában. No komment! (Az Avar Birodalomban nagy valószínűséggel avar nevek voltak – magyarul!) Ráadásul Lengyelországban van 8 Kobylin nevű helység! Ezen helynevek kapcsolatának felderítése a jövő feladata lesz. Magyarban a „Gé” eredeti kiejtése „Eg” volt. Az „egy” és az „Isten” azonosításának a székely ábcé-ben ma már kiterjedt irodalma van, ezért itt alaposabb kutatásra van szükség. Ezek a nevek sokkal távolabbi időbe vezethetnek, mint amit jelenleg feltételeznek róluk. A szlovák etimológiai magyarázat egyik változata a „gbel”-re tippel[10], ami egy régi ürmérték, pontosabban „dézsa”. De ebből származik a francia coupelle is, ami kisebb serleg, azaz „kupa” jelentésű.

A Béla név bizonytalan eredetű, jelentésére több magyarázat született:

A Bibliában Bela Edom első királya, „Beornak fia”: 1Móz 36,32;

Bel/Bell/Béla, babilón zsarnok király, akit Ajk, az örmények őse legyőzött i.e. 2492-ben. A nyugati sémi népek isteneinek közkeletű megnevezése volt Baál (Bael, ba‘al), Marduk, aminek akkád alakja: Bél, (bēl) jelentése „master”, úr, uralkodó. Bél, babiloni istenség, voltaképp Marduk másik neve[11], etimológiailag a Baál névvel rokon. „Marduk ugyanis a későbbi bábeli és asszyr mythologiában a Bel ( = úr) nevet viseli és régibb drusszájával, En-lil istennel csaknem teljesen azonossá lesz; épp azért az asszír királyok En-lil istent megkülönböztetésképpen olykor az „öreg Bél"-nek nevezik. Bél templomát, a Nabnkudurucur által nagyszerűen helyreállított E-sag-ila-t, utoljára Nagy Sándor próbálta restaurálni; e munkaközben érte őt utol a halál 323 június 8.-án Kr. e.”[12] „a templom déli részében lévő kápolna Anu-nak, az ég istenének és Bél-nek, az országok urának volt szentelve.” – olvashatjuk Mahler Edénél.[13] De Bél nem egyszerűen úr, hanem ő a bel rabim „Nagy Úr”, bêl bêlim "Az urak ura”, ab-kal ilâni bêl terêti „első az istenek között”, aklu bêl terieti „a bölcs, a jósdák ura” stb.

A Pallas Nagy Lexikon a magyar „Béla” név eredetét így magyarázza: „Régi magyar személynév, melyet az Albert, Adalbert névvel szoktak egynek venni, de teljesen alap nélkül. A két név azonosításának kiindulási pontja az, hogy I. Béla királyt másképp Adalbertnek is nevezték s mivel a szláv nyelvekben a·«belu», «bél», »bélij»· «bialy» a. m. fehér s ugyanezt jelenti a latin «albus» szó is: a Béla nevet az Albert fordításának vették föl. De az Albert, Adalbert név nem latin eredetű, hanem germán; az «adal», «athal» (nemes, előkelő) és «beraht», «berht» (fényes, ragyogó) szókból van összetéve s igy a Béla név nem lehet ennek a fordítása. A Béla tehát kétségkivül pogány név, csak az a kérdés: lehet-e szláv eredetünek tekinteni? Ha ez volna, az ó-szlovén «bélu» szóval kellene egyeznie, vagyis legrégibb alakjában - körülbelül a XII. század végéig - lett volna Bélu, a XIII. században pedig Bél, mert a «béla», «biela» stb. már nőnemü alakja a szláv melléknévnek. De a B. nem női, hanem férfinév s igy a szláv eredetet, bármily tetszetősnek látszik is az első pillanatban, el kell ejteni. Eredetét a törökségnél kell keresni. Találunk is egy megfelelő szót a kun nyelvben, ez: «bila» a m. köszörükő, vagyis szó szerint: «az élesítő». (Cod. Cuman. 146. l.) Tekintve, hogy a népies magyar nevek közt is volt egy megfelelő jelentőségü (Éles, Elus): a Bila, Béla név ezen értelmezése nem okoz nehézséget”.

A Bécsi Képes Krónika szerint Álmos vezér anyai nagyapja Eunedubelian volt. Ebben a névösszetételben a „bel” személynév tisztán elkülöníthető, bár vannak más nézetek is. Például, Szabó Károly a belianus-t a latin képzővel megtoldott „beli” magyar szónak vélte. Én, ezt más példák hiányában, nem tudom elfogadni, míg a hármas istenség (Enéh, Du és Bél) magyarázat megállhatja a helyét. (Lásd még Debelecnél, a IV. 11-nél.)

Anonymus szerint Bila (a Béla név változata) és Boksu a Taksony korában Bulár földről beköltözött izmaelitáknak[14] voltak a vezérei.

Györffy György: István király és műve, (Gondolat, Budapest 1977.) című könyvében arról ír, hogy „a Géza (Gyeücsa) és Béla névpár ugyanazt a hierarchikus mellérendeltséget tünteti fel, mint amit a "megkoronázott" jelentésű István és a karddal jelképezett Mihály mutat.” Később azt állítja, hogy „Komolyan számításba veendő az a régebben is felvetett gondolat, hogy: a Mihály ágában igen kedvelt Béla név, melyre négy királyt és két herceget kereszteltek, eredetileg az ősapa, Mihály pogány neve volt.” Magyarázat: „a cividalei evangélium IX. századi bejegyzése szerint Zergobula, olvasd : Csergo Büla (más helyen: Zercoboila, Cerbula, bolgár-szláv feliratban: Cssrgubilja), ez pedig a bolgár-török icsirgü bojla, ’belső bojla' méltóságnévvel azonos.” (Mihály, Vazul és Szár László apja volt, valószínű, hogy fiatalon halt meg, mert a kilencvenes években sem Istvánnal, sem Koppánnyal szemben nem lépett fe1 versenytársként.). Egyáltalán nem hagyható figyelmen kívűl az, hogy mikor, milyen nevet adtak királyaink a gyermekeiknek és mi volt a névadás motivációja. Például a mélyen vallásos I. András fiait az ószövetségi királyokról, Salamonról és Dávidról nevezte el. Béla nevű keresztény mártír vagy szent nem volt.[15] Volt viszont bibliai Bél isten és király is, akiket a magyarok ősidők óta tiszteltek és ez a név a keresztségben is elfogadott lett: Mihály (Béla)>Vazul>I. Béla>Géza>Álmos>II. Béla>II. Géza>III. Béla, jöttek sorban, apáról fiura a „pogány” eredetű nevek. Csak Könyves Kálmán lesz az első, aki újra István nevet ad gyermekének. (II. István, 1101-1131)

[1] 476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Ábrahám comesnek fiai servienseiket Jakabot és Lászlót Arus föld adományozásával jutalmazták. 1283.

[2] Alistál (szlovákul Dolný Štál) községhez tartozik (Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában), Hidvég, Karáb, Petény pusztákkal együtt.

[3] Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus/12. kötet/476. A pozsonyi káptalannak bizonyságlevele, hogy Sz. Györgyi Ábrahám és fia Tamás Billie nevű birtokot átengedték László, István fiának. 1296.

[4] 1918-ban Csehszlovákiához kerül ez a színmagyar terület. Földreformot hajtanak végre, melynek következményeként ide özönlenek a csehek, morvák, szlovákok és ún. kolóniákat alkotnak. 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, majd a II. világháború után ismét a megaláztatás és kegyetlenség évei következnek. A deportálások és a lakosságcsere-egyezmény keretében több ezer magyar család kénytelen elhagyni szülőföldjét. Házaikba idegen telepesek költöznek.

[5] Kniezsa István: „Helynév és családnév vizsgálatok” Bp. 2003. 52. o.

[6] www.nytud.hu/nyk/97/szatmari97.pdf

[7] In Parachia Bors, quam Souk Gerdata decimant, quatuor meliores sunt: Kundi, Scelemsam, Qualiz, Belad; mediocres sunt: Eng, Sengeu, Fius; inferiores sunt: Saulscekey, Sceutusa, Beleg.

[8] Thuróczynál: Bélus

[9] LOVCSÁNYI Gyula: A Vág és vidéke. Budapest, 1881.

[10] Etymologický slovník: Gbel. Staršie poľ. gbel, ukr. gbol, rus.cirk. kъbьlъ = nádoba a aj miera, slovín. kebel, kabel, srbch. kabao, bul. kabal, kobel.

[11] Marduknak 50 neve volt a Teremtés-eposz szerint.

[12] HAMMURABI TÖRVÉNYEI. Fordította : Kmoskó Mihály Dr. Kiadja: Az Erdélyi Múzeum-egyesület jog- és társadalomtudományi Szakosztálya. Kolozsvár, 1911. 69. oldal.

[13] Mahler Ede: Babylonia és Assyria. 36. oldal.

[14] Mohamedán vallású, bolgár, besenyő, kun, káliz, böszörmény, arab stb. nemzetiségűek lehettek.

[15] Magyarország egyik első hittérítőjének, Szent Adalbert prágai püspöknek a nevét szokás Szent Béla püspöknek mondani, de mára már nyílvánvaló, hogy az Adalbert név nem azonos a Béla névvel.